Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-28 / 30. szám
1895. julius 29. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (3Ö. sz.) A hazáért mindent. 35) Irta: Aggteleki (Ulleln) Ferencz. (F olytatás.) Több űrállomás mellett kell elmennünk. Ezen állomások összeköttetésül szoléinak a legvégső őrszem- től a tábor közepéig. Roppant fontos küldetésük van. Ezeknek a kezében van lerakva az egész tábor biztonsága, élete. Amig az elfáradt harczosok pihennek, a szakácsok főznek, vagy amig a tiszti sátrakban hadi terveken dolgozik a törzskar, addig az előőrsök kémlelődnek, minden bokor és levélke rezgését megfigyelik, senkit a táborba be nem eresztenek, — az összeköttetést fen tar tó állomások pedig gyors futárokkal teszik a jelentest a központtal, — meglepetés esetén ezek mérik össze fegyvereiket az ellenséggel, hogy a táborban levőknek idejük maradjon a felszerelésre és a katonai felvonulásra. Miután jóbarátom az első állomás vezénylő tisztje: rendelkezésünkre bocsájt egy kalauzoló honvédet, aki a táborba fog vezetni bennünket. Ne méltóztassanak megijedni! Ezek ágyük itt. Megvannak ugyan töltve, de nem fogják elsütni a mi tiszteletünkre. Itt jobbra a huszárok tanyáznak. Mind, egy szálig, egy-egy mythologiai alak! Csak fölületesen kérem őket megtekinteni, nehogy egy Paris akadjon a daliás fiuk közt és nekem gyűljék meg a bajom. Lovak nyereg alatt állanak — nem tudni, hogy melyik pillanatban kell a lóra felpat- tani -— de a kantár a nyakukba van vetve és mohón falják az illatos szénát. A legénység vigan van, nagyokat nevetnek egy vén huszár nagy mondásain, aki képzeletet felülhaladó caezári tetteit meséli, — majd meg egy tejfeles bajuszu ujonczot vesz ii'onikus nyelve hegyére. De legtöbbet kell eltűrnie a szakácsnak, mert ezt meg valamennyien áldják lustaságáért. Pedig dehogy lusta a jámbor. A fiuk nagyon élisek és igy türelmetlenek. Nagy szó a tábori életben az evés! Mert nem ritkán több napi koplalás, fárasztó menetelés és egyéb hadi műveletek után jutnak egy kis kétszersülthöz, vagy félig sült húshoz s nem tartozik a ritka események közé, hogy éppen ily evéskor ütnek a táborra, vagy ilyenkor kell az ellenség üldözésére sietni, lévén egyik kardinális hadászati elv: az ellenségnek időt és pihenőt nem engedni. A gyalogság a tábor közepét foglalja el. Itt is erősen főznek. Nem kell biztatni a fiukat: maguktól is hozzák a tüzelőt, hogy csak minél előbb ehessenek. Térjünk ki egy kissé az útból! Társzekereket vontatnak. A négy első, kenyérrel van terhelve; a három utóbbin meg boros hordók. Nem kell félni, egyik hordó sem akar trójai ló lenni. Jó vörös bor van azokban. A fiuk azt hitték, hogy Kossuth küldte. Harsogott is ám az éljen! Pedig ezt a szép áldozatot az öreg Csongrády hozta a haza oltárára. Egy szép dombos helyen állanak a tisztek sátorai. A középsőnek tetején nemzeti szinü zászlót lobogtat a pajzán szellő. A sátor előtt egy honvéd áll, lábához eresztett szuronyos fogyverrel. Ezen sátor, az ezredes sátora. Nehezen csataterveket kovácsolnak, mert ugyancsak hangosan folyik a társalgás és nem ritkán vegyül közé hangos nevetés. Lépjünk be bátran, — a hosszú ut úgyis kifárasztott bennünket, — tán kapunk égy kis helyet mi is s fel kell tennünk magyar tisztjeinkről, hogy leendenek annyi vendég- szeretettel, miszerint megkínálnak bennünket is egy kis enni inni valóval. A háziurat: az ezredest kell bemutatnom önöknek. Középtermetű, széles vállakkal, — őszbe futó haja az 50 évnek árulója, — magas homloka, lelkének nyíltságát viseli magán, — meglehetősen ápolt körszakála és bajusza csak félig rejtik el ama sajátságos mosolyt, mely néha-néha szája szélét metszi. Tekintetében több a keserű, mint a harczias, komor, de nem oly sötét, hogy szelíd lelkületének egy-egy nyájas sugara be ne világítaná arczát. Gyakran elmélázó, — felejteni látszik környezetét, — idegesen kapkod kardjának markolata után, — belemerül tekintetével a nagy semmiségbe — majd meg összerezzen, midőn arczán végiggördülni érzi forró könnyeit. Egy harczos, aki könnyezik! Nem uj alakot mutatok be olvasóimnak. Az ezredes nem más, mint Csongrády, — Endrének atyja. Amint a szabadságharcz kitört: első dolga volt Csong- rádynak, végrendeletet csinálni. Nagy birtokát nejére hagyta azon fentartással, hogy az egész birtok, nejének halála után a Pálfay leányoké legyen. — Elvesztettem fiamat — mondá barátnejanak: Pálfaynénak — adott az Isten leányokat helyette. Fiam megtagadta a hazáját: nem érdemes tehát annak földjére. Leányaid megvallották azt: birják tehát annak gyümölcsét! Nejét beszállásoltatta Pálfayékhoz, — oda vitette minden gabona készletét — oda hajtotta marháinak egy részét — a többit pedig a táborba, nehogy az ellenség falja azt fel. — Nincs fiunk — mondá zokogó nejének —' aki őseink kardját a haza védelmére kirántsa hüvelyéből! E kardnak nem szabad pihennie, ha veszélyben a haza! Ha majd nem leszek én, akkor neked kell kezeidbe venned, mert te is a Csongrády nevet viseled! Pálfaynak az asszonyok védelmére és bátorítására kellett honn maradnia. Csongrády azután felajánlotta szolgálatát Kossuthnak, aki azt ürömmel fogadta el és egy ezred vezényletét bízta az öreg kipróbált katonára. így találjuk őt a táborban, — szivében hordva a hazaszeretet lángját és arczán viselve a szégyen pírját, amit fia festett oda ! Hát azt a könnyet mi csalta a szemébe 1 — Látta fiatal környezetének nemes lelkesedését, látta azon vetélkedést, mit ezen ifjak kifejtenek a haza védelmében és .... az ő fia ... | nincs köztük! Ezen lesújtó gondolat csalta szemébe az égető könnyet. Itt találkozunk Molnár Bélával is, főhadnagyi rangban. 0 az ezredes segédtisztje. Igazi katona! Miután a többinek nem jut szerep eseményünkben: bemutatásukkal nem is fárasztom az olvasót. Csak annyit jegyzek meg, hogy mind szép fiú és mind vitéz katona. Ha ezen hézagos rajzzal hölgy-olvasóimat cserben hagytam volna: bocsánatot kérek tőlök. Tábori székeken ülnek a tisztek és az elmúlt napok apróságairól beszélgetnek. Ezalatt egy pár honvéd felteritette a tábori asztalt, a szakácsok pedig feltálalták az illatos pörköltet. A fiatal erők ugyancsak hozzáláttak a falatozáshoz! Nagy kupákban szolgálták fel a bort és ittak áldomást a múlt napok csatáira és a szebb jövő napjaira. A lakmározást egy gyorsan vágtató lónak dobogása szakította félbe. Egy pillanat múlva már a futár maga állt az ezredes előtt, egy pecsétes levelet adva át neki. Amig az ezredes a levelet átolvasta, addig a sátorban néma csend volt. Mindenki az ezredes arczából akart olvasni. (Folyt, köv.) _________TÖVISEK. _____ Ho sszú csevegés egy rövid útról. Nagy ritkaság, hogy én hazulról kimozduljak, és ha igen: métermázsás nagy okának kell annak lenni. Holmi fellobbanó utazási vágy, menési viszke- teg, rakásra torlódott pénzhalmaz még nem ültet fel engem se vasúti kocsira, se gőzhajóra; bicziklizni pedig még nem tudok, gyalogolni pedig már nem bírok, — és kocsikázni nem szeretek. Olyan vagyok, mint a macska, hűséges a házitüzhelyhez mindhalálig.-— Hanem, ha egyszer eme konzervatív természetemet súlyos ok miatt egy kis időre meg kell változtatnom s útra kelek; mindig pénz nélkül és azzal az erős fogadással térek vissza, hogy soha se mozdulok ki többé édes-kedves otthonomból, mig csak Szt.-Mihály gyász paripái ingyenesen nem szállítanak el amaz örök útra, melyen nem jegyet kérnek tőlünk, hanem inkább annak örülnek az angyalok ama meny- nyei konduktorok —, ha nincs semmi jegyünk, vagyis bününk, foltunk, hibánk! . . . . Szóval, én nem vagyok sport-ember; azt tartom, hogy majd elég hosszú utam lesz akkor, tehát most pihenek, erőt gyűjtök a nagy utazásra, mert: mindenütt jó, de legjobb otthon!“ A közelmúlt napokban mégis útra keltem, — tehát métermázsás oka volt! . . . . Meglátogattam az alfoldün beteg hírben állt 84 éves jó édes anyámat s ürömmel tapasztaltam, hogy biz ő egészség dolgában alig cserélne velem ] meglátogattam Perczel Dezső belügyminiszter urat (de nem akartam ám anyakünyv felügyelő lenni!....) s szomorúan tapasztaltam, hogy hivatalos állás dolgában ő sem cserélne velem!... (Én meg dolog tekintetében vele nem!) El akartam menni Szófiába, szegény Sztambulov tragikumának meggátolása végett, de lekéstem a keleti express-vo- natról s igy Budapesten kellett 4 napot töltenem — egyéb gúnya nem lévén velem — vastag és meleg fekete szalon öltözetben! . . . . Brrrrr! .............Borzasztó még csak rágondolni is ezen utazásra! . . . . Tudjuk, hogy az egyszeri háladatos, de szegény hentes azt a tanácsot hagyta végrendeletében rDeák Ferencznek, hogy nyáron ne egyék virslit. Én is hálás kívánok lenni töviseim türelmes olvasói iránt s ezennel tanácsolom, hogy most ne méltóztassanak Budapestre menni, még ha leszakítja is zsebüket a bankó 1 . . . . Budapest most igazi butapest!--------— Nincs be nne semmi élvezet! — — — A mindenütt való lázas építkezés a milleniumra, különösen a villamos- ló-vasut földalatti készülékének városszerte történő létesítése miatti mély árok ásások, földben turkálások, iszonyatos port vernek fel egész nap, mindenütt, — mely felgomolyogó porfelhő összeverődve a rengeteg gyárak kéményeinek kormos füst fellegével, orr-csiklandó, tüsszögtető, tüdő-ölő hatást gyakorol az emberre. Aszfalt helyett — legtöbb helyütt — hirtelen összetákolt fenyő és deszka hidakon kell átjárni a legszebb utczákban is. E mellett — a gyakori öntözés miatt — valóságos sártengeren kell áthatolni az utcza egyik feléről a másikra. A fej: porban, gőzben, füstben,- — a lábak: ronda sárban! Gyönyörű mulatság! .... No de, most a főváros toilet- tet csinál a milleniumra! . . . . És a fővárps most majdnem néptelen. — Okos ember és pénzes ember — a mi Jókai szerint egyre megy — elmenekült most onnan egész szeptemberig — szegény ember van ott most csakis! — — —1 Nincs ott mágnás, nincs ott képviselő, diák, katona, színész, — csak mesterember, zsidó, napszámos tót, kis hivatalnok — — — no meg házi ur . . . . Éppen azért talán — minthogy az éhes légy is nagyobbat csip, mint a jól lakmározott — a vendéglők rossz étele méregdrága : A piaczon 4 uborka egy garas, a vendéglőben egy uborka 20 kr. Tessék kiszámítani, hány per ezen tre dolgoznak a vendéglős urak |! . . . Hanem azt meg kell vallani, hogy ott kevesebb a szemtelen légy, mint nálunk. — Persze, ott nincsenek trágyadombok, légy-keltő meleg ágyak, mint nálunk. Ott a legyek vagy az ételben vannak (— dögölve —) vagy a szegény fél-dög fiakker-lovakon, elevenen, — legkiváltképpen pedig felvették azok szemtelen természetét a busás árakat fizettető pinezérek — Mert, hogy a vendéglősök és fizető-pinezérek hagyományosan dupla-krétát használnak világszerte: ennek van szintén métermázsás nagy oka, — tudom boldogult diák koromból, mikor a megevett 5 kifli és megivott 5 pohár sör helyett fizetni egy kiflit és két pohár sört, nemcsak diák-csiny, nemcsak magas sport- üzés, elegánsan divatos gavalléria volt sokaknál, hanem még némi erényszámba ment, a mennyiben olyan is volt, a ki 7 pohár sör helyett kettőt, 7 kifli helyett egyet fizetett, vagy éppen teljesen elpárolgott, elbliczczelt a fizetés elől. Hát az ilyen emberi t e- h e r-v o n a t o k Szegzárd-sárbogárdi késedelmét be- kellett hozni az ügyes pinezérek gyorsvonatának a fű-pályán, vagyis, azon venni meg a buktit, a ki még nem jutott a „fizetésképtelenek“ rovatába, a ki duzzadt erszénye édes tudatában gavallérosan rendelt! . . . . De most, úgy tudom, hogy ez a divat kimnnt már a divatból, — hát miért maradt meg, sőt miért fokozódott a pinezérek gyorsvonatibehozóter- mészete? (hogy megint a légyre ne térjek viszsza.) Ne de nem panaszkodom tovább. — Isten nyugtassa azt az 55 forintomat, a mit Budapesten — minden igaz ok nélkül — elköltöttem négy nap alatt \ ... . Boldogult hivatali elődöm és főnököm (isten nyugtassa őt is, igen derék ember volt! azt szokta mondani a szegény utazóknak (Magyar országon: arme reisender) —, mikor koldultak a házánál: — „Mit I maga utazik — pénz nélkül ? . . . . Barátom, én helyben a kaszinóban sem merek lemenni pénz nélkül és maga igy indul neki a nagy világnak?“------------Igaza volt. — Én is keresztet vetek hát e ki dobott pénzemre s vigasztal a tudat, hogy ha itthon szegény ember vagyok is, de arme reizender nem voltam, sőt elősegítettem a vendéglős urak gyorsvonati behozásának művészi sikerét, fizetvén egy pudvás kovászos uborkáért 20 krt, — s nyelvén port, mérget, járván sarat, lehu- solván egy fekete szalon-öltözetet! . . . . # Az utazás máskép igen kellemetes volt. Menet egy coupé-ban izzadtam Kisfaludy úrral (nem Sándor, se nem Károly, hanem Dezső, a márfai jegyző!) és Nagy Imre úrral (de nem a színész Nagy Imrével, ki agyonlőtte magát, hanem ama kis- falusi Kisfaludy nagytermetű segédjével.) Jövet pedig egy vonat hozott Gr. Széchenyi Sándor főispán úrral, Döry Dénes úrral, Szeremley curiai biró úrral, P e s t h y Pál berlini egyetemet végzett uzdi földbirtokos úrral és a tolnai katonatiszt urakkal. Tehát illusztris társaságban! Mily nyomoi’ult potya pénz 55 frt az ily nagy urak társaságában, csak . egy vonaton utazhatás magas élvezetéért is 1 Hát még a többi! . . . . így p. o. az, hogy Bpesten (Zöldfa-ntcza 12. sz. II. emelet 4. ajtó) beszélhettem a kegyelmes úrral, Magyarország ezidőszerinti belügyminiszterével, Perczel Dezsővel, s mosolygó arczárói napokkal előbb, mint más gyarló, halandók, leol- vashatám az anyakönyvfelügyelők nagyságos tisztáját, mely áll: vármegyei főjegyzőkből, főbirákból, főispáni titkárokból, mameluk képviselőkből — stb. —, mig a kir törvényszéki-, pénzügyi tisztviselők és ügyvédek száma a kinevezettek közt fehér holló. — — — * Mégis legnagyobb élvezetem volt Monoron, szülőföldemen, hova pár órára kirándulva, az a ritka öröm ért, hogy közpap létemre meghuzatta a pap (persze sógorom) tiszteletemre a ref. egyház uj, 30 m. mázsás nagy harangját, köznapeste, vacsora alatt, hogy halljam én is a gyönyörű szavú, ezüst csengésű nagy harangot, mely csak vasárnap — gyócsinges halottra, — no meg a püspök menetelekor szólal meg 1 Tehát kiharangoztak, a nélkül, hogy rámh arangoztak volna! — Ez a legnagyobb örömem az utazásból, mit ezennel nyilvánosan megköszönök a monori papnak Bállá Lajosnak, mert bizony mondom: Fülem még oly pompás harangot nem halla, Mint a melyet nekem meghuzatott Bállá, — Áldja meg őt érte — azt kivánom — Allah 1 Palást.
