Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-07-21 / 29. szám
1 _____________ TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (29. sz.) me gszabni. Mert a hol kötelességet rótt fel, ott eo ipso jogokat is kellett adni. E kettő elválaszthatatlan egymástól, mint fény és árny. Már pedig a hol nagy fény van, ott a természet örök törvénye szerint nagy árny is szokott lenni. Az emberek pedig nem egyenlők. Az egyik sokoldalú, képzett és fényes tehetségek birtokában ‘ van és igy azon szerencsés helyzetben lehet, a társadalmat talentumaival több tekintetben szolgálni. A másik csak szegényesen van megáldva szellemi és | testi kincsekkel, tőle a társadalom nem kívánhat annyi kötelességtelj esi tést, mint az előbbenitől és éppen ebből kifolyólag annyi jogot sem adhat az utóbbinak, mint az előbbinek. Mert a hol több a kötelesség, ott többnek is kell lenni a jognak. Ezt követeli a józan ész, az egészséges logika. De követeli ezt az igazság is. Mert ha nekem több kötességem van, mint egy másiknak, de jogom nincs több annál, akkor én hátrányban vagyok a másikkal szemben és velem igazságtalanság történik. Akkor a több kötelességet végző rész a másiknak rabszolgája. Ez ellen l pedig fellázad az igazságérzet és nem fogja sohasem tiirni. Vagy ki az, ki egyenlő joggal kívánná felru- '■ házni a csatát vezénylő tábornokot az egyszerű har• czossal ? Hagy az építőmesternek, ki a tervet készítette és felelősséget vállal az építkezésért, ne legyen több joga az építkezésnél, mint az ott segédkező és dolgozó napszámosnak ? Hát a bölcs nem érdemel több jogot az egy ügynél. Nemde kérem, ezen kérdésekből is az következik, hogy társadalmi jogaink nem lehetnek egyenlők. Egyenlők csak emberi, egyéni jogaink lehetnek, azaz, hogy mindenki saját énjével, úgy, a hogy ő akar és addig rendelkezhetik, mig az az isteni és emberi törvényekbe nem ütközik; de társadalmi jogai, vagyis állami jogai, csak viszonylagosak lehetnek, t. i. az szerint, a mint kötelességeket végez. Ha valaki sok és fontos kötelességeket végez, legyen több joga is. Vagy nem fogok én több jogot adni házamban olyannak, ki jóakaróm és jót cselekszik velem, mint egy teljesen idegennek és küzönbösnek ? Több kötelesség, több érdem, több jog. Ezen logikai igazság, mit megdönteni nem lehet s mit, úgy hiszem, bővebben megmagyarázni fölösleges is. Jogegyenlőséget ilyen értelemben, mint a mai socialismus kívánja, egy igazságos jogállamban kívánni nem lehet. Ezek tehát, a mily jóhangzásu tanok, ép oly igazságtalanok és keresztülvihetetlenek. Mivel • azonban keresztülvitelük forsziroztatik, azért veszélyesek és roppant vérfürdőt kívánnak, mig a selejttől megtisztulva, fényesen ragyogni fognak; azaz, hogy félre ne értessem, mig ezek a fenti elvek le fognak győzetni és helyébe az igaz socialismus tanai fognak lépni. Azért ez a socialismus, mely e két elvet, a vagyonközösséget követeli, hamis és veszélyes és ez ellen a társadalomnak és iskolának válvetve kell dolgozni, közös erővel kell sorompóba lépni és összetartással a veszélyt elhárítani, a mennyire még lehet. Mert tulajdonképen mit is akar a mai socialismus. A tőke túlkapásait akarja egyensúlyozni, paralizálni. Ez az állítólagos fő ezé Íja a mai socialismusnak. És ha c s a k ez volna egyedüli czélja, úgy jogos is volna és ott, a hol a tőke túlkapásai észlelhetők, csakugyan jogosult is. Mert tény, hogy a modern álliberális, atheistikus társadalomban roppantul elterjedt a mammon imádás, mely azután nem riad vissza semmi akadálytól, hogy ezéí- ját elérhesse és ezért igen-igen sokszor szegény embertársának vérével építi fel modern bálványát és csak vak eszköznek használja tervének keresztülvitelében. Ilyen esetekben, mondom, jogos a socialismus, mely ez ellen küzd. Csakhogy a mai modern socialismus mást is rejteget magában s ezen állítólagos főczél mellett más czélokat is tervez. A ki figyelemmel kisérte és kiséri socialis mozgalmakat, lehetetlen, hogy fel nem tűnt volna neki azon körülmény, hogy sokszor semmi ok miatt'tör ki és legtöbbször a munkaadó — vagy so- cialistikusan szólva, — a tőke határozott kárára van irányitva. És ki inscinálja ezeket | Egyes lelketlen bujto- gatók, véres szájú, dologkerülő agitátorok, kik meg- férhetetlen természetüknél fogva szeretik a viszályt és a zavarosban szeretnének halászni, hogy ők minél kényelmesebben hódolhassanak az édes „dolce far- nicuté“-nek, az édes semmittevésnek és urhatnám- ságnak. Nem az a szegény iparos, vagy füldmives oka a mozgalomnak, hanem az a lelketlen bujtogató, ki őket csak eszköznek használ, de a ki a veszély kitörése alkalmával elillan, mint az illő olaj és a szegény eszköznek kell érte lakolni. Láttuk ezt nemcsak egyszer, hanem több alkalommal. Hódmezővásárhely szomorú emlékoszlopa e jelenségnek. Néhány szegény vérével és életével fizette meggondolatlanságát, mások ismét börtönnel sinylik lépremenésüket, mert hacsak egy kis gondolkozó erő volna a felbujtogatottakban, akkor azt felelnék az agitátornak: „Jól van, én elhiszem és meg Vagyok győződve arról, a mit mond, hanem mondja meg maga szemtől-szembe a hatóságnak azt és én támogatni fogom.“ Csakhogy ezt ők nem teszik, a bujtogatónak meg van annyi esze, hogy a kuliszszák mögött igazgassa a bábjait. Es ez a kuliszsza nem más, mint a sajtó. Onnét bujtogatja és izgatja a szegény népet. Ezért a szabad sajtót korlátozni kellene. Nem mondom, hogy jogai megnyirbáltassanak. Isten mentsen! Mig | sajtó az igazság szolgálatában van, az állam és embertársainak jogos érdekeit szolgálja, addig beszélj en szabadon, nyíltan, de tisztességesen. De a mint visszaél e szabadsággal és a tévtanok szolgálatába lépve, agitáló szerepre vállalkozik, akkor megfeledkezett hivatásáról s mint ilyen el- kobzandó és betiltandó. Mert a szabad sajtónak fő elve kell, hogy legyen, az absolut igazságot, az állam és nemzet üsszérdkeit úgy, mint az egyes polgárok jogait nyíltan, férfiasán szolgálni és védeni, tisztességes fegyverekkel. De a mint ezekről megfeledkezik, már nem szabad sajtó, hanem „szabad ajtó“ a tévtanok befogadására, honnét azután a társadalom megmételyeztetik. Ez a socialismus létezésének egyik oka. Egy másik oka nevelési rendszerünkben r e j 1 i k, vagy jobban mondva tanítási rendszerűn kben van, mely sokat felölel, tele tömi a gyermekek agyvelejét mindenféle emészthető és meg nem emészthető dolgokkal, mely azután egy káosz salakká válik az agyvelőben, mig a szívvel, az emberiség legnemesebb részével, a vallással, a legnemesebb eszközzel senkisem törődik, parlagon és siváron hever, a dudva felemészti és elvész. (Vége küv.) ______VI D É K R ÖL________ Ti sztelt Szerkesztő ur !* A simontornyai járás községi és jegyzői kara junius 27-én vettek búcsút szei’etett, volt főnöküktől tekintetes fonyódi Eonyó László nyugalomba vonult főszolgabíró úrtól. Engedje reménylenem tisztelt Szerkesztő ur, hogy ezen csendes, családias, tisztelet és szeretet kezdeményezte ünnepély lefolyásáról szóló jelen közleményemnek becses lapjában helyet adni szives leend. A simontornyai járás községeinek küldöttei, úgy a járási jegyzői kar tagjai, a gyülekező helyül kitűzött gyönki nagyvendéglőből impozáns számban vonultak fel, az ünnepelt lakásához, a hol is a községek nevében Laki Gusztáv kölesdi jegyző a következő búcsú beszédet mondotta: „Szeretve tisztelt Főszolgabiránk ! Megjelentünk itt, hogy a simontornyai járás községei képviseletében — szeretett főszolgabiránknak nyugalomba lépte alkalmából — kegyeletünknek adjunk kifejezést. Nekem jutott a megtisztelő megbízatás, hogy mindnyájunk érzelmét tolmácsoljam, vajha őszinte | érzelmünknek gyenge, rövid szavaim hü tolmácsai lehetnének. Mi, vagy legalább körülünk a kik korunknál fogva több kormány-formát átéltünk — hallottuk az absolutismus ama rideg jelszavát: „igy akarom, igy pai’ancsolom, feltétlen vak engedelmességet követelek, igy akarok közigazgatást gyakorolni!“ Szomorú visszaemlékezés, nehéz idők, embertelen jogtalan — zsarnoki állapotok voltak ezek, a melyek ellen felzudulnunk, kitörnünk nem engedett egyfelől a kényuralom szuronya, másfelül az édes remény : El magyarok Istene, felvirrad még valaha! Es felvirradt, s ezzel bekövetkezett egy uj, egy egészen más közigazgatási kurzus — a melynek élére e járás területén csakhamar ön állott és megállóit egy megnyujtott hosszú negyed századon át! Hivatali főnöksége ideje alatt csakhamar láttuk és tapasztaltuk, hogy ama zsarnoki elvek helyett egészen más elv húzódik át hivatalos működése minden frázisán s ezen elv a baráti szeretet és szelíd atyai jó indulat elve volt! Ezen elv, ezen szeretet — igen természetes — viszont szeretet, bizalmat, ragaszkodást szüllt bennünk, a mely bizalom kölcsönösen megkönnyítette hivataloskodásunkat, a mely ily hivataloskodás meghozta a közigazgatás kívánt gyümölcsét; mert hisz szeretet nélkül a hatalom szolgákat, rabszolgákat nevel: szolga kezében pedig a közigazgatás nem dajkál tátik, hanem megfőj tátik! A ki szeretettel parancsol, annak alantasai munkatársaivá vállnak, a mely munkából ő is kiveszi a részt, a nagyobb részt. S igy az ezen hosszú éveken át kiérdemelt szeretet ikertestvére a tisztelet sem maradhatott el, e kettő elválaszthatatlan, igazi szeretet nincs tisztelet nélkül, őszinte tisztelet nincs szeretet nélkül! Ezért volt megszólító beszédem : szeretve tisztelt Főszolgabiránk ! S azt hiszem, miként részemről, úgy mindnyájunk részéről ezen megszólítás nem üres frázis, mert hisz Ön bírta, bírja és viszi magával megérdemelt nyugalma otthonába, őszinte szeretetünket és tiszteletünket ! Ennél értékesebb emléket, jutalmat adni nem tudunk, fogadja ezt azon őszinte óhajtásunk kíséretében, hogy — a mi nagy baráti körünkből, szükebb * Sajnáljuk, hogy ez értesités egy kissé elkésve érkezett hozzánk, de nehogy lapunk, mint a vármegyei események krónikása, e tekintetben hiányos legyen, felvettük azt egész terjedelmében. A szerk. családi körébe vonulva — a jó Isten Ont, úgy | m; mint kedves övéi örömére — még sokáig éltesse!“ ’ Erre a legidősebb községi biró átnyújtotta az ünnepeknek a községekhez intézett bucsuiratára hozott képviselőtestületi jegyzőkönyvek, diszkötésü albumát ezen felirattal: „Emlékül a simontornyai járás közközségeitől.“ I , Az ünnepelt búcsú válasza oly érzelmeket keltett sziveinkbe, hogy azt leírni toll nem képes, ajk elmondani nem tudja! Alig csillapultak meg kitörő könnyeink, előállt a simontornyai járás jegyzői egyletének elnöke: Ludvig József nagyszékelyi jegyző, a ki^ az ünnepekhez a jegyzői egylet nevében imigyen szólott: „Érdemes Férfiú! Kedves Főszolgabiránk! Most, hogy a simontornyai járás egyetemének képviselői tőled elbúcsúzva, adóztak múltad és áldásos működésed emlékezetének, — nekünk is menni kellene de int, visszahív szivünk, hogy tőled, mint a simontornyai járás jegyzői külön is elbúcsúzzunk. Állj meg tehát érdemes férfiú, hadd vegyünk még egyszer körül, miként azt hivatalodban annyiszor tevénk, tekints még egyszer körül rajtunk és lásd meg, hogy mi azt a tiszteletet viszonozzuk, azt a sze- retetet hozzuk vissza neked, melyben hivataloskodásod hosszú ideje alatt bennünket folyton részesítettél. 34 éves közhivatali pályád egyes állomásain mi vártunk reád, te tudod, hogy szeretettel! Te voltál az, a ki megmutattad, hogy nemcsak a törvényadta hatalommal, a kényszerrel lehetett és lehet igazgatni, hanem azzal az isteni szikrával, mely szivedben élt vala, mely tudott szeretni, tisztelni, hogy szerettessék és tiszteltessék. Egy emberöltőn át rólad jegyezzük fel, hogy te voltál az, ki betekintettél egyszerű hajlékunkba s ha baj volt a házban: osztoztál benne, ha öröm volt, _ ve lünk örültél. Mit adjunk mi neked mindezekért? — Fogadd egész szivünket! Szerettünk symbolumaként ime átnyújtom a simontornyai járás részint már nyugalomban élő, részint működő jegyzői és segédjegyzői fénykép-albumát: fogadd szívesen! Lapozgasd magános óráidban, hiszen ebben a múlt és a jelen ölelkeznek. Eszedbe jutnak ügytársaid és alkotásaid egész lánczolata. Legyen ez is egyike azoknak, mely kellemessé iparkodik tenni a magányt és élénkké a múlt idők emlékezetét. És most Isten veled érdemes férfiú, Isten veled derék honpolgár! Az emlékezetnek pedig az a világa, melyet a mi szeretetünk gyújt fel személyed iránt, égjen és égni fog sokáig ! Hatalmas éljen dörgése közt nyujtatott át e beszéd után a simontornyai járás jegyzői karának, egyszerű, de rendkívül Ízléses fénykép albuma ezen felirattal: „A simontornyai járás jegyzői kara szeretett főszolgabírójának, tekintetes fonyodi Fonyó László urnák tisztelete jeléül.“ Meghatottságtól remegő hangon szóllott még egyszer a volt, szeretett főnök, megköszönve a volt munkatársak ragaszkodó szeretetét, a mely szeretet neki mint uiondá, legdrágább érdemrendje és a melyet büszkén fog hordani élete fogytáig. Ezzel az ünnepély véget ért. A távozó főszolgabíró hivatalos működésének, hivatalos életének szebb befejezést, érzelmeinek, atyai jóindulatának megfelelőbb visszhangot igy lefolyt csendes, családias és csak az igaz szeretet által sugalmazott ünnepélynél nem adhattunk volna. Némedi, 1895. julius 16-án. Oravszky László, egyleti jegyző. 1895. julíus 21. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. A hazáért mindent. 34) Irta: Aggteleki (Ullein) Ferencz. (Folytatás.) Ha van közietek csak egy is, a kinek szivét nem fogja el a harag lángja, ám az álljon ki a sorból, de a ki küzdeni akar a hazáért, az kövessen enge- met! Vannak itt tiszt urak, a kik nem ami hazánk földjén születtek, azoktól nem veszszük rossz néven, ha nem kívánják kardjukat hazánk védelmébe vinni, azokat szivesen elbocsájtjuk, de ürömmel is fogadjuk; de a ki közületek nem tart velünk, ám az lépjen ki a sorból, de előbb tagadja meg, hogy magyar földön született, hogy magyar anyának a tejét szívta! Csongrády volt az első, a ki kirántotta hivelyé- ből a kardot és a ki lelkesülten kiáltá: „Megyünk! Esküszöm, hogy megyünk! “ ■ Lehetetlen leirni ama lelkesiiltséget, mely az ezredből kitört. Mint egy földalatti moraj, mint a haragvó elemek rettenetes fenyegetése. Ezer kard villant meg a levegőben és ezer torok kiáltá: Megyünk ! megyünk! Egy lengyel számozású tiszt is velük tartott. A négy magyar tiszten kivül a többi visszanyargalt
