Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)

1895-07-14 / 28. szám

tanuk előtt arra kért, hogy szövetkezzünk egymással olyformán, hogy egy harmadik pályázó rajtunk ki ne foghasson s vagy | legyen győztes és ezesetben én nyerném el a megürülendő osztálytanítói állását, vagy én lennék a győztes s akkor ő bizonyos dijja- zásért kántorsegédem lenne. Ugyanilyen értelemben beszólt a plébánián is és később mégis megszegte szavát nemcsak, hanem főkortese lett annak, ki ellen pár nappal előbb velem szövetkezni akart. Sőt folyamodványát visszavonta, hogy szavazati joga legyen s hogy engem |— mint nagy garral hirdeté - Tolnából végképen kipusztitson, „Bár miféle himpel- lér legyen is kántor, — csak Perlernek nem szabad lennie! | Ez a tényállás. Most kérdem, ki ásta a vermet és ki esett belé? Lám a szószegés és alattomosság mire megy! Az igazság győz, a hamisság pedig bukik s ez nagyon bölcsen van igy. Ennyit a régi dolgokról, melyeket ön kavart fel s íztelen ételül készítve, nekem kívánta mulatságul. íme én is készítettem az ön számára egy kis adagot izlelőül, tessék, vegye be ön is, tán önnek sincs beteg gyomra.

A „ Gotterhalte í(-ra vonatkozólag ismét ki kell jelentenem, miszerint állítása nem felel meg a valóságnak, mert én nem Gotterhaltet, hanem a következő vallásos és hazafias dalt énekeltem:

1. „Tartsa Isten, óvja Isten Királyunk s a közhazát Erőt lelve a szent hitben, oszsza bölcs parancsszavát í Hadd védnünk Ss koronáját, bár honnan fenyitse vész ; Országunkkal Habsburgházát trónját egyesitó égi kéz!

2. Nyílt, őszinte s tiszta szívvel tartozás és jog ha hí,

Bátran, ha kell s jó reménynyel szálljunk a csatára ki. Küzdjük ki, mit hős seregünk annyiszor nyert, a babért,

Vért és vagyont királyunkért: vért vagyont a közhonért !“

Ez azon ének, melyet én plébánosom (ki iránt a legmélyebb tisztelettel viseltetem s kinek velem szemben tanúsított számtalan jóságát sohasem leszek képes viszonozni) ajánlatára 1891. aug. 18-án a királymisén négyes karban előadtam. Ezen ének nem tisztán németből fordított szöveg s mint Zsasskovszky szerzeménye, jobb nem létében, 1891-ig nagyon sok templomban énekeltetett, sőt tanitó-jelölt koromban Kalocsán és Pécsett nem egyszer énekeltük. Ha ezen — ön előtt oly hazafiatlan — ének képezi életem legnagyobb bakklövését, úgy lelkiismeretem teljesen nyugodt s „Tanügybarát“ úrral hazafiasság dolgában mindenkor kiállom a versenyt.

Hírnévre én sohasem vágyódtam s mindenkor szerény álláspontot foglaltam el és tetteimben nemes ambiczió vezérelt. Legfőbb törekvésem oda irányul, hogy kötelességemnek lelkiismeretesen és kellően megfelelhessek és az képezi legkedvesebb jutalmamat, ha tudom, hogy hivatásomat derekasan betöltöttem. Tegyen mindenki úgy és nem lesz oka keseregni.

Végül a nagyon tisztelt olvasóközönség pártatlan ítéletére bízom annak elbírálását, hogy melyik a helyes és a lovagias eljárás: az-e, ha valaki neve aláírásával közér’dekü dolgokról ir, vagy az, ha valaki álnév alá r ej tőzve erőszakosságra és pletykára használja legszebb vívmányunkat, a saj tószabadságot?

Tolna, 1895. julius 10-én.

Perl er Mátyás,

kántortanitó.

4

_______________________

Mit várunk az egyházaktól?

Egy éles megfigyelő tehetségéről ismert és talpraesett megjegyzéseiről nevezetes államférfiunak nyilatkozata szerint a magyarnak, mint kiválóan tehetséges fajnak, sok szép erénye van, de még nincs — kötelességérzeté. Ha föllelkesítik, nagy dolgokra képes, sőt csodákat müvei; de a mindennapi kötelességek következetes és önkénytes teljesítéséhez nincs meg a türelme s kellő kitartása.

Vegyük még ehhez, hogy a mai kor gyermeké nek aránytalanul több erkölcsi erőre van szüksége, hogy kötelességérzetét mindenben kövesse, mint a mi elődeinknek. Aránytalanul nehezebben élünk és aránytalanul több kisértésnek vagyunk kitéve. Vágyaink számosabbak, igényeink pedig mérhetetlenek. Valóságos erkölcsi hős számba megy, a ki ma rendületlenül megbirja állani a helyét.

Azért a divatos életelv ma az: „Aprés moi le déluge.“ Jöhet én utánnam az özönvíz is.

Az igazi kötelességérzetre, jj tehát a legegészségesebb közszellemre égető szükségünk van. Vegyük figyelembe, hogy a müveit világ leghatalmasabb és leggazdagabb népe egyúttal a legvallásosabb.

A milyen nagy szükségünk van az egyházak odaadó munkájára, éppen olyan nagyok a velejáró akadályok. A tulbuzgalom is árthat. Mérséklet és okosságnak kell itt jelentkezni.

A magyar nem bigott.

Nem is lesz. Veleszületett tehetsége es nyílt esze óvják ettől. A magyarnak érzelem és gondolat világa más-más eszmekörök között oszlik meg.

Nála a hazaszeretet — mondhatnók — egyenrangú érzelem az isteni félelemmel s nagy psichologiai jelentése van annak, hogy annyit emlegetjük.

A lelkét domináló magasabb fokú érzelmek ezen megoszlása adják kezünkbe a kulcsot vallási türelmének megértéséhez is. A kath. vallás minden vallás előtt azért tisztelt, mert a kath. klérus hazafisága fennen ragyog. Azért élvez föltétien bizalmat a református, mert tiszta magyar és nyoma sincs benne a nemzetiségi izgatásnak.

Joggal mondhatjuk tehát, hogy nem emelkednek hivatásuk magaslatára a szabadkai Matumusichok, a kik az isten házában nem engedik elhangzani a hym- nust, vagy a kik a nemzet érzelemvilágában akkora változást remélnek, hogy a magyar a templomban keserűség nélkül tudja meghallgatni a — Gotterhaltet.

Ezek a kérdés általános szempontjai.

Várjuk a békének és egyetértésnek békés összhangját a felekezetektől. Kerüljék az éles harczmodort és ne apelláljának a tömegek fanatizmusára, mert az ilyen élére állitott kérdésekben rendszerint a vallásosság veszt.

Várjuk, hogy templomaik berendezésénél tekintettel lesznek a hitbuzgó közönség müizlésére. Legyen a templom Istennek fölséges háza, annak minden attribútumával.

A hitbeli élet föllenditése érdekében való lesz, hogy az isten igéjét olykor kiváló egyházi szónokok, mint vendégek szólaltassák meg. Csodálatos, hogy ezzel a kérdéssel mi nálunk nem törődnek, pedig merjük mondani, hogy a külföldi tapasztalatok szerint a hitéletnek fontos eszköze ez a könnyen megvalósítható szokás. Es a mi a legfontosabb — a hitoktatásra kell különös gondot fordítanunk. A felnőttek gondolkozását megváltoztatni majdnem, tehetetlen, a kiskorúakat hajlítani lehet. Tapintatos és ügyes emberekre kell ezt a munkát bízni és ne provokálják a müveit közönség Ítéletét olyan tankönyvekkel, melyeken a mai tisztult ízlés megütközni kénytelen. A vallás állandó, de a közlés formáinak a korhoz: kell simulniok. Suaviter in modo, fortiter in re. A: legbiztosabb eszköz e munkában a vallásos költészet. Ezzel ébresszék a társadalmi fejlődés termékenyítő eszméjét, — az idealizmust.

Mennyiben jogosított a kézimunka-tanítás a népiskolában és mi módon lesz kivihető ?

Irta : LENGYEL BÁNYIK MATILD.

(Folytatás és vége.)

II. Eész.

Mily terjedelemben1 volna tanítandó a női kézimunka az egyes osztályokban ?

Biz ez nem egyforma terjedelmű minden népiskolában, mert mint minden más tantárgynál, úgy itt is lényeges különbség teendő az osztatlan és az osztott iskola között. Minél több női tanerő működik valamely népiskolánál és minél kevesebb növendéke van, pl. 60—70 és nem, mint rendesen, 100—120, vagy még ennél is több, annál könnyebben oldható meg a feladat, érhető el a kitűzött czél. Magának a tanítandó kézimunka anyagnak osztályonként mily terjedelemben való tanítását én is csak oly általánosságban határozhatnám meg, mint p. o. a többi tantárgyak általános tanterve, melyből okos tanító mindig ki tudja válogatni azt, hogy a tanuló minden szükséges dologról szerezzen magának fogalmat és mégse legyen túlterhelve. Ha van is túlterhelés, azt nem a tanterv, de maga a tanitó okozza; de kény- szerüségségből teszi, mert a kiválasztásban nem lévén szabad keze, még a fölöslegesre is kell az ideiét fecsérelni, mert hát . . . jaj! jön a tanfelügyelő!

Felsorolom tehát az anyag terjedelmét osztá- lyonkint:

Mi volna tanítandó az I. osztályban ?

Itt alapul veszem Uhrl Józsa, a pozsonyi m. kir. áll. tanitónőképző-intézet igazgatónője által kiadott kézikönyvet, melyben igen czélszerüen osztja fel az anyagot az egyes osztályok részére. Tervezete ugyan nem mindenben és mindenütt kivihető. Igen — városi mintadskolákban, a hol a gyermekek túlnyomó része az intelligens osztályhoz tartozik és már otthon is némi ügyességre tettek szert, mondom ott lehetne szó az általa annyira előnyösnek hirdetett tömegtani- tásról, (értsd korban való, vagyis ütény szerinti tanítás) de vidéki helyeken nemcsak a tanítónőnek okozna ez lelket és testet ölő nehézségeket, de még a gyermekek legnagyobb részének is, miáltal azokat a munkakedv vajmi hamar elhagyná.

Tehát az első osztályban kizárólag a kötés veendő elő. Itt megjegyzem azt, hogy tapasztalásom szerint czélszerübb azonnal harisnyát kezdeni és azon tanuljon meg a kezdő kötni, ha már a kötés elemeiTOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (28. sz.)

1895. julius 14.

vei részben is tisztában van. így időt és dupla fáradságot takarítunk meg.

II. osztályban a kötés folytatása és gyakorlása továbbá a horgolás elemeibe vezetendő be a növendék!

III. osztályban a kötés, a horgolás gyakorolta- tik és ügyesebb gyermekekkel már a jegyzést (mer- kölést) is megkezdhetjük.

IV. Osztályban az előbbiek folytatása és gyakorlása nehezebb kivitelben.

V. és VI. osztályban: miután e kettő az or- ország csaknem minden népiskolában egyesitve van, volna tanitandó, természetesen egyidőben nem ugyanazon anyag mindkét osztályban, de egyenkint az V-ikben az előbbiek mellett a reczézés, (neczölés) annnak kivarrása és a varrás elemei.

A VI-ik osztályban volna tanitandó ugyanakkor az előbbiek ismétlésével a varrás, annak egyes disz- öltései és a fehérhimzés előgyakorlása, a fehérnemű szabása és varrása, végre egyes díszmunkák.

Hátra volna még az ismétlő-iskola, a mely épen arra volna hivatva, hogy a tanultakat ismételjék, ismereteiket pedig újakkal bővítsék. De, mert az ismétlő-iskolák 90 százaléka nálunk oly elhanyagolt állapotban van, hogy az nem ismétlő, hanem kezdő iskolának illik csak be, azért itt a kézimunkánál vajmi kevés uj dolgot lehet elővenni. Pedig a mit eddig nyertek, az nem arra való ám, hogy most már nincs egyéb hátra, mint ha éhesek vagyunk, nyissuk ki szájunkat és a sült galamb' ma gától belerepül, mert a népiskola csak alapot adhat arra, melyből kiindulva, önszorgalomból, csekély áldozat mellett oly tökéletességig viheti, hogy mig otthon tartózkodik, kenyérkereső szüleinek legkevésbé sem lesz terhére. Ha csak annyira van képesítve, hogy a családban előforduló női kézimunkát nem csináltatja mással, hanem maga végzi, már tisztességes összeget takarít meg vele; ha pedig oly ügyes, hogy másnak is dolgozik, mint már emlitém, akkor ne búsuljon, hogy üres lesz az éléskamra. A finomabb kézimunkára épen az ismétlő-iskola adhatná meg az alapot. Igen ám, de a hol a legrendezetle- nobb viszonyok uralkodnak e fokon, ott finomabb kézi munkát tanítani nem lehet; a hol pedig ismétlő iskoláról lehet beszélni, ott meg azért nem lehet azt tanitani, mert hát — kérem alássan — ott a kamatos kamatot, lánczszabályt, takarékpénztárak szervezetét, tűz-, jég- és életbiztosító intézeteket kell tanítanunk. (Lásd Tanterv.)

Eltekintve ettől, a tanterv gyártói mégis lehetségesnek tartották azt is, hogy lesznek, kik sem írni, sem olvasni nem tudnak, azért dicséretes éberséggel elrendeltetett az, hogy az ilyenek első sorban erre tanitandók. Hogy aztán a kézimunkára honnét vegyük az időt, azt már ránk bízták. Helyesen tették. Csak rendezzék előbb az ismétlő-iskolát, _ akkor a többit ránk bizhatják. Hogy mit tennék akkor, erre nézve egyéni véleménynél többet nem nyújthatok, melylyel tételem végéhez is értem volna.

III. Rész.

Mi módon volna kivihető a kézimunka-tanitás a népiskolában ?

így téve fel a kérdést, a laikus azt hihetné, hogy tán a népiskolában sehol még nyoma sincs a női kézimunkatanitásnak. Pedig tényleg létezik ezen oktatás a 6—8 ezer lélekkel biró községektől felfelé azt hiszem minden városban, csakhogy nem kötelezett tantáraiként adatik elő, hanem dilettáns módra gazdagabb szülők járatják gyermekeiket munkaórára, fizetnek a tanítónőnek gavallérosan 50 krt, avagy legfeljebb 1 irtot egy hónapra, ki azután ad ezen 5—6 növendéknek havonkint 46 órát. Esik ebből 1—1 növendék után 1 kr, illetve 2 kr, a mi naponként 2 órai kézimunkaóráért megfelel 12 krnak. Ez a kecsegtető mellékjövedelem természetesen csak akkor van, ha jár 8—20 növendék kézimunkaórára, de ha nem iratkozik be több, mint egy, akkor kapunk naponkint 4 krt. Ezt a jövedelmet még a koldusok sem irigy - lik tőlünk!

Ilyen kézimunka-oktatás létezhetik hozzávetőleges számítás szerint az ország összes népiskoláinak 30—40 százalékában.

Legújabban kezd már az is terjedni, hogy az iskolai hatóságok, midőn egy-egy uj tanítónői állásra 300 frtos pályázatot hirdetnek, akkor még e mellé a kézimunkaoktatást is kötelezővé, teszik, még. pedig ritkított betűkkel. Hogy az oly iskolaszékek, melyek gyermekeik oktatóját, nevelőjét, ki a szülőket úgyszólván mindenben helyettesítik, csak 300 frtra becsülik s ugyanakkor a községi kanásznak vagy ha- rangozónak jóval több fizetést és kényelmesebb életet biztosítanak, mondom, az ily iskolaszékeken — 1 helyzetet okosan megbírálni nem tudó tagok legnagyobb részének feltűnő szellemi fogyatékossága miatt — nem csodálkozom; de hogy az ily iskolaszékek elnökei, kik legyenek akár egyháziak, akár világiak, de minenesetre müveit és tudományos emberek, ily 300 frtos népiskolai és egyúttal kötelező kézimunkái pályázatot pirulás nélkül aláírnak, ezen azt hiszem, mindazok, kik ily pályázatot olvasnak, méltán csodálkoznak.

De hogy ilyenre is akad pályázó, az bizonyos, es hogy minden munkáján meglátszik az olcsó húsnak hig leve, az még bizonyosabb s hogy az illető valószínűleg oly magas szellemi színvonalon áll, hogy nem is erdemel többet, az még legbizonyasabb. Végre is ilyen népiskolák is vannak már. Hátra marad azonban mégis vagy 80—90°/o olyan népiskola, melyekben kötelezőleg nem tanítják a kézimunkát. Ha csak egy ily községet, mint Tolna, veszünk mintául,