Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-06-30 / 26. szám
XXIII. évfolyam. 20. szám. Szegzárd, 1895. junius 30. TOLMEGYEI KÖZÜK KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóElófizetési ár: Egész évre ..... 6 frt — kr. Félévre ....................3 „ — „ Ne gyedévre .... I * 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztősé?: Kiadóhivatal: Me gj elen: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová Hetenkint egyszer, vasárnap. hová a lap szellemi részét illető közaz előfizetések, hirdetések és a felNyilttórben 3 hasábos petitsor 15 kr. lemények intézendők. szólamlások küldendők. Hirdetések jutányosán számittatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . ! I frt 87 kr. 100—200 „ . . . 2 „ 87 „ 200—300 „ . . . 3 „ 87 „ minden további 100 szó 1 írttal több Előfizetési felhívás a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1895. évi XXIII. évfolyamára. Egész érre 6 frt == 12 korona, félévre 3 frt = 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr =1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldéséhen fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. A vadvizek pusztításai. Tolnavármegyét egész hosszában egy majd szelíden emelkedő', majd pedig magasra nyúló hegylánczolat szeli ketté; melynek áldott termő földdel telitett lankásai szolgáltatták már a római invásió idejében éppen úgy, mint még nem régiben is a tüzes nedűt, mely hírhedté, nevezetessé tette Szegzárdot és annak vidékét széles e világon. A gondviselés beláthatlan végzése ezt a viruló, hasznos hegylánczolatot, mely százezreknek szolgáltatott megélhetési módot, sőt jólétet, rövid néhány év alatt, pusztává, kopár földdé változtatta át; ott hol az előtt vig szüreti ének vert sokszoros viszhangot, ma a halál némasága honol s zöldelő szöllőtőkék helyett ringó kalász a szorongatott gazda egyetlen reménye. De a baj — a közmondás szerint —* nem szokott egyedül járni. Bevált ez itt és ez alkalommal is, mert a jövedelmet hozó szöllőtőkék elpusztulása egy nem kevésbé káros következménynek lett szülő anyjává. Azelőtt a hegyekről lerohanó, de a sürti . szöllőültetvények által folyásába akadályozott nyári zápor pusztításai habár néha igen érzékenyen érintették is a gazdaközönséget, még sem válhattak olyan végzetesekké, mint I a minőnek a lefolyt héten szemtanúi lenni kénytelenitettünk. Az irtóztató mennyiségű esővíz, melyet a megnyílott ég csatornái néhány nap alatt fejünkre öntöttek, semmi által sem tartóztatva rohant a hegyek alatt elterülő dunai lapályra s azt aránylag rövid idő alatt egy beláthatlan tengerré változtatta át, kérdésessé téve a lakosság egy évi fáradságának édes gyümölcsét. De minthogy a korábbi, inkább száraz évek tapasztalatai messze visszamaradtak a mostaniak mögött s tán egy kis szerep jutott a hagyományos magyar közönynek is, elég az hozzá, a vízlevezető csatornákat meglehetős elhanyagolt állapotban találta a katasztrófa s most midőn a lekaszált széna és az érő gabona lábnyi vízzel van borítva, egyesek, társulatok, községek és hatóságok lázas tevékenységet fejtenek ki, hogy a bekövetkezett baj káros utóhatását lehetőleg enyhítsék. Eső után köpönyeg, mondaná a magyar, ■ de mi azt feleljük rá, jobb késő, mint soha! Itt van a legjobb vagyoni helyzetnek örvendő dunavédgát-társulat, melynek tud- tunkkal egyenesen alapszabályszerü kötelessége a belvizek levezetéséről is gondoskodni; kiváncsiak volnánk megtudni, hogy minő tevékenységet fejtett ki ez irányban, vagy mely körülmények hatottak bénitólag reá, hogy most még a nyár derekán is az egész bátai határ fele viz alatt áll. Tudjuk, hogy ezen bajnak részben az az oka, hogy a Duna magas vízállása miatt a zsilip megnyitható nem volt, de még is felvetjük a kérdést, hogy alapos és kívánatos fölvilágositást nyerhesünk. Ott van a Bátaszék és Alsó-Nyék községek határán elvonuló vadvizárok, melynek hiányos és kellően nem gondozott töltéseit a viz átszakitván, csupán Alsó-Nyék községben 600 hold gabonatermő földet eláraztott s szakértők becslése szerint 60000 frt kárt okozott. Itt van végre a mi Sét-patakunk, mely rakonczátlankodásaival már annyi kárt okozott. Szives készséggel elismerjük, hogy városi elöljáróságunk körültekintő gondoskodása ezúttal megmentett bennünket minden nagyobb bajtól, a patak medre kitisztítva s töltése jó karban lévén, az óriási víztömeget szerencsésen levezette annélkül, hogy bárhol kicsapott volna, de tudvalevőleg a patak a réffi sár medrében torkollik s annak medrét o már majdnem teljesen eliszapolta s igy a torTÁRCZA. Milyen a jóbarát? — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — A szív az isteni kéz remek alkotása. A szívnek jutott osztályrészül vezérszerepet vinni úgy a phisikai, mint a szellemi életben. A szív legnemesebb munkája, feladata a szeretet, mely szent Ágoston szerint a „szív súlya,“ Didón szerint „az emberi élet örök képlete.“ A szeretet vonz és viszóntszere- tetért eped. A szeretet két legnemesebb tárgyában tűnik fel teljes méltóságában. Az egyik: „Szeresd Uradat, Istenedet!“ A másik: „Szeresd felebarátodat!“ E kettős egyesitett szeretet egymástól elkülönítve nem képzelhető isteni összhangjuk sérelme nélkül. Az Isten szeretete égi fénynyel sugározza be a felebaráti szeretetet, ez viszont tökéletesíti, kiegészíti amazt. E kettős szeretet kapocs által összefont szivekről szoktuk mondani, hogy ők a barátság arany lánczaival füzvék össze. A pogány Ciceró ragyogó ékesszólásával magasztalja a baráti viszony fenségét, eszményi magasztosságát, égi becsét. Szerinte a barátság az akarat, törekvések, cselekvés-irány és gondolkodásmód zavartalan összhangjában áll.*) Mindezt betetőzi az egyedek feltétlenül szük- *) Laelius. Cic. séges rokonszeve s igy a barátság csirája, éltető eleme az erkölcsök és természet rokonsága. E röviden kifejtett kellékeket, mint szövétnököt tartva szemeim előtt, kissé elmélkedem a kedves testvér, a szeretett pályatárs, a felejthetetlen jó barát, az elhunyt Tóth Béla egyéni szép tulajdonai s tiszteletgerjesztő jelleme felett, kimutatva bennök azt, minő az igaz jó barát. Életem folyamán sok ifjúval ismerkedtem meg, többel üritettem „testvéri pohárt“, még többnek bemutatkoztam. Az ismeretség a feledés ködébe tűnt, a bemutatkozás nemcsak a szívben, de még gyakran az elmében sem hagyott nyomot, a pohárcsengés elhangzott s teljesedésbe mentek a klasszikus szavak: „Donec eris felix . . . . “ Csupán egy lélek, egyedül egy szív maradt meg lelkemben, szivemben kitörülhetetlenül. S e szív, e lélek te valál, drága Bélám, felejt hetetlen barátom, kit már a szegzárdi temető néma hantjai borítanak! Reménytől duzzadó kebellel kezdtük meg a rögös pályát, melynek immár ő végére jutott. A szivek érzelemvilága csakhamar találkozott, a törekvés egymás jólétének kölcsönös előmozdítására irányult, a szivek nemes erkölcsi versenyre keltek az előzékenység harczában. I mindebben, a baráti viszony önkénytelen szövődésében, gyors, de izmos kifejtésében Béláé vala a főérdem, nemes jelleméé a kivivőit siker. Benne meg volt a baráti szív minden kelléke. I Az önzetlenség, az elnéző szeretet, határt nem ismerő önfeláldozás, semmitől vissza nem rettenő áldozatkészség. Barátságunk jellemzése ezen igen egyszerű szavakba önthető: Egy lélek két testben! Béla jól felfogta a barátság feladatát, mely a kölcsönös szivnemesités, erkölcsjavitás és észképzés. Jó példájával a baráti viszony izmosabbá, szorosabbá tételére törekedett s méltán alkalmazhatók reá br. Eötvös J. szavai: „Életünk szövétnekhez hasonló, mely majd lassabban, majd sebesebben, de szüntelenel fogy. Boldog, ki midőn létének e múlandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.“ A helyes barátság elve: „Et monere et moneri“ fogadta ez intő szót, szelíd figyelemmel élt ugyanazzal. A baráti szeretet hőmérője és ismérve a tettekben keresendő. Béla e tekintetbon is mintája az igazi jóbarátnak. Csupán egy tényt súgok meg szives olvasóimnak, ha nem sértem meg drága barátom szerénysége iránti kegyeletet. Mint 3—4. gimnáziumi tanulókat hozott bennünket együvé a Gondviselés imádandó keze. Együtt laktunk, mint egymást forrón szerető testvérek. Baráti csókkal találkoztunk, baráti csókkal távoztunk naponkint. Béla jó szivétől ösztönöztetve, velem mindenét megosztá; sokszor megvoná magától uzsonnáját, hogy abban engem is részesíthessen.
