Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-01-20 / 3. szám
XXIII, évfolyam. £2. szám. Szegzárd, 1895. januar 13. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre 6 frt kr Félévre ,. ..............3 „ Negyedévre • • 1 » 50 rí Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Megjelen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . 1 frt 87 kr. 100—200 „ . . . 2 * 87 „ 200—300 1 . . . 3 „ 87 minden további 100 szó 1 írttal több Válság mindenfelé. Mig az ország fővárosában a kormány mikénti megalakításának kérdése foglalkoztatja a koronát és a nemzet képviseletét egyiránt; mig kint az örvényen kívül eső nemzetrétegek kíváncsian lesik-várják, hogy kavargó hullámok kinek nevét vetik fel tajtékzó gerinczeiken; addig a mi szerény városunkban is egész csendességben kiütött egy sokkal jelentéktelenebb, de azért a mi reánk felette fontos kormányválság‘.Takler József bírónak állásáról való leköszönésével. Takler József biró, midőn ezelőtt négy évvel az értelmiség akkori jelöltje nagy többséggel megválasztatott, nagyon vegyes érzelmekkel lön fogadva. A kik közelebbi viszonyban álltak vele, reményeket fűztek szerepléséhez, mig a távolabb állók benne csak a társadalom egyik osztályának hagyományos küldöttét vélték szemlélni, ki csupán azért jött, hogy a többség azon mindenkori törekvésének, hogy a biró közüle kerüljön ki, kifejezést adjon. Mondanunk sem kell, hogy az előbbiek feltevése vált be s Takler József rövid idő alatt épen azon osztálynak, mely megválasztatásának ellenszegült, lett legnépszerűbb embere. Mindjárt bíróságának kezdetén fáradhat- lan tevékenységgel, nemes ambitióval és mindenre kiterjedő figyelemmel fogott azon ügyek orvoslásához, melyek különösen az értelmiség napi panaszainak állandó tárgyait képezték s mi sem jellemzi jobban a helyzet alapos átalakulását, minthogy éppen azok a körök, kik a nézetük szerint tarthatlan állapotok megváltoztatása érdekében folyton I a rendezett tanács behozatalának szükségét I hangoztatták, egyszerre elnémultak, belátva I azt, hogy a mai s Szegzárd válságos köz- | gazdasági helyzetének inkább megfelelő rendszer mellett is, csak ember kell a gátra, so- i kát lehet tenni. Ennek a hangulatnak volt tolmácsa az is, midőn holmi jelentéktelenebb közegészség- ügyi rendszabályok állítólagos hiányos volta miatt fegyelmi eljárás alá vonatván, az egész | képviselő-testület, mint egy ember állt a háta I mögé, hogy állásában való megtartásának | útjait egyengesse. Most azonban magánügyei alakulása folytán lemondani kényszerülvén, a képviselő- ' testület múlt hétfői ülésén, érdemeinek jegy- I zőkönyvbe iktatása után, a lemondás elfogadása mellett nyilatkozott. így tehát egy rendkívüli időben bekö- ! vetkezett biróválasztás körülményeinek nyil- I vános tárgyalása kötelességünkké válván, azt ' az alábbiakban teljesítjük. Nem szabad elfelednünk, hogy Szegzárd Tolnavármegye székhelye s igy a város gyakran jut abba helyzetbe, hogy elkezdve egész a minisztériumoktól lefelé mindennemű hatóságokkal érintkeznie szükséges; első feltétel tehát, ha az állást a körülményeknek megfelelően akarjuk betölteni, hogy az, a ki a bírói székbe ül, - a műveltség bizonyos fokán álljon s igy reprezentálási kötelességeinek megfelelni tudjon. Szükséges a megválasztandó biróban, mint általános tulajdon; a tiszta mult, a becsületes jellem és pedig fokozott mértékben, mert Szegzárdnak, mint a vármegye székhelyének ez irányban is jó példával kell előmenni. De a fő tulajdon mindenesetre az, hogy az illető városunk haladása iránt kellő érzékkel birjon. Szegzárd a legutóbbi időkben, hála a hivatott tényezők együttes közreműködésének, mindenki elismerése szerint, bizonyos városias jelleget öltött magára; nem engedhetjük meg, hogy a megválasztandó biró esetleges érzék hiánya miatt az ujjÓlag a falu színvonalára lesülyeztessék; azért választó közönségünknek már most figyelmébe ajánljuk, hogy jelöltje megválasztásánál e körülményt első sorban vesse a mérlegbe. Ha igy járunk el, akkor remény van reá, hogy az ür, melyet Takler távozása maga után hagy, be fog töltetni, de ha a közérdek mellőzésével kicsinyes okok útmutatása után indulunk, oly állapotokat teremthetünk, melyeknek valamennyien kárát valljuk. Azért higgadtság, megfontolás és a közérdek egyedüli szemmeltartása legyen meg- változhatlan jelszavunk! b. Hl TÁRCZA. < Juliska a jégen. Piros a Juliska füle A fagyos szél csipte meg Korcsolya van a kezében Csúszkálni a jégre megy. Milyen jó lesz iringálni A tó sima tükörén Vig kaczajjal futni versenyt Es repülni, mint a szél. Orra bukik az ügyetlen Es a jégen félve jár — Ám Juliska csak kaczagja, Bátor, ügyes kis leány. Felcsatolja korcsolyáit Már is már is messze van Nem didereg, most nem fázik Futkos tánczol nagy vigan. á 32CL o r 1o a, . (Aranyos éjszaka.) A „Tolitamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Három jó fiú, fiatal, tüzvérü gyerek ült az asztalnál s czigány-muzsika mellett csakhamar fölrepült a kedvük, mint egy nagy piros madár, mely csattogva, szilaj on szálldos a terem aranyczirádás oszlopai között és fütyöl, trillázik és nagyot-nagyot sikolt mámoros jókedvében. Kettő közülök még egészen fiatal, modelljei a leány ideálnak, nyúlánk, karcsú nyilt homloku, barna fiuk, a harmadik igénytelenebb, mintha koravén volna éveihez képest, a halánték-hajába a gondok ezüst szálai vannak bele hintve. De a dalt mind a három egyformán győzte, mig az éjfél oda állt a nagy üvegtábla mögé lesbe nagy sötét köpenyegében és ekkor intettek a czigánynak. Elindultak a harmat hullató tavaszi éjszakába és meg sem álltak, mig egy hosszú homloku ház elé nem értek. Az első ifjú igy szóllott: A nótáimat. Fölzendültek az ablak alatt a nóták, melyeknek zengő akkordjain a vallomás szált be a falombján átlopódzó lámpafényben megcsillanó sötét ablakon. — Eljöttem hozzád, szép ideálom, kicsi bálványom, mert megéreztem, hogy édes álmodban hivtál engemet. Nem tudok egyebet mondani: szeretlek és meghalnék, ha nem szeretnél. Nem tudok egyebet kérdezni, mint a mit mindennap, minden órán, minden pillanatban kérdezek: szeretsz-e ? Mindig, mindig ezt a feleletet várom, a sirig ezt a feleletet: szeretlek! Ezt feleled nekem. Emlékszel az első tekintetre, melynek okvetlenül árulómnak kellett lennie ? A milyen erős férfiúnak hittem magamat, olyan sentimentalis lettem egyszerre, vagy tán gyönge a te igézetes szép szemed visszanézése alatt. Te vagy az én szép szeretőm, az én oltári szentségem, a kinek a piczi lábainál ezentúl nekem imádkozni kell. Jártam utánad remegő lélekkel, mert nagyon féltem, hogy elveszítelek. Szeretnek mások is, de nem u°t mint én, mert lám — ők nem tudnak utánad meghalni. Hallod-e angyalom, mit mond e dal vissza neked? Hogy várj reám, légy hű, szeress, eljövök érted rövid idő múlva és megkérem a kezed, a melyben nem hozomány: hanem az én boldogságom van elrejtve . . . A vallomás ezen végső akkordjánál az ablak sötéten fénylő üveglapja mögött egy fehér madár repült el hirtelen ... az a kicsi kéz, mely azt a nagy boldogságot rejtegeti, mutatta magát. A három jó fiú tovább ment az éjszakában a czigány troubadourokkal és megálltak — most egy emeletes ház előtt. A második fiú mondta itten: — Az én nótáim következnek. Bázendültek az ő szivének a nótái e vallomással: — Keljetek föl édes kis pajtások; a ti könnyű szivü, jókedvű udvarlótok jött el az ablakotok alá vidám nótáival, a miket ti kedveltek. En, én vagyok, ez a czilinder, a mi a fejemen van a czimboráé, az az arany zsinoros sipka, a mi czimborám fején ül, az az enyém; de hiszen rá ismertek a nótáimról, ha csuhát öltök is és kedvem csengéséről. Én vagyok az a vidám fiú, a kinek a szerelme addig tart, a mig egy pillangó él, de nem is szabad ám neki tovább tartani, meg kell annak halni hamarosan, mert rósz vége lenne, ha hosszú életre volna kárhoztatva. Mikor megtelik csordultig a szivem kicsi kisasszonykáim, előveszem és kiöntöm a nótában, hegedüszóban, tánczolásban. A hányat pedig a sarkantyúm peng, annyi dobbanásban lesz könyebb a szivem, mig újra a régi vagyok, a pillangó fiú,
