Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-12 / 19. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (19. sz.) 1895. május 12. Gazdák kongresszusa. Nehány nap választ el csak attól a mozgalmas időtől, midőn a magyar gazdák jelek szerint ezeren felül, mintegy a képviseltetés rendszerével a magyar fővárosban az úgynevezett mezőgazdasági válságról fognak tanácskozni. Talán a kérdés nincs jól feltéve: mezőgazdasági válság még nincs, mert hiszen ez egyértelmű lenne az agrárkultur ország általános disszoluciójával, a miről egyelőre a legsötétebb peszimisták sem beszélhetnek — hála istennek — ámde bizonyos, hogy évtizedeken át jóformán minden közteher a termőföldre roskadván, a szédületes külföldi verseny folytán, mezőgazdáinkat nehéz aggódás fogja el s egyik-másik lelkében már elhelyezkedik a tönk sivár képe. A helyzet az, hogy mezőgazdasági válság még nincs, de lehet és igy még idején való a tanácskozás, mi módon lehetne e nemzeti csapást elhárítani. A nélkül, hogy mélyebb bonczkés alá vennők a kongresszus munkaanyagának igazán a nemzetközi demográfiái kongresszushoz hasonló szédületes tömegét, mi a kongresszus gyakorlati hasznát attól tesszük függővé, ha az a pártbéklyóktól megszabadulva, tárgyias Ítélethozatalra helyezkedik. Lapunk irányelvei szerint nem ránk tartozik szóvá tenni, hogy e kongresszus hitelvesztése érdekében — jogosan vagy jogtalanul-e ? — idegen tenden- cziákkal, czélokkal vádolják a gazdakongresszust, hogy annak csak nyíltan bevallott czélja a mezőgazdasági kalamitások elhárítása felől tanácskozni, titkos czélja pedig szervezkedés, rejtett politikai czélokért. Csak felemlítettük e mendemondát, hogy az érdekeltekhez azon jóakaratu felhívást tegyük, miszerint a kongresszus iránt a bizalmat ellenségei erősen ingatván, kétszeres kötelessége minden közügyét tárgyilagosan és tapintatosan intézni, mert az valóban nagy ár lenne, hogy a mezőgazdasági társadalmat kompromittálják egy akczióval, melyet aztán igy kell disting- válni: sok hü-hó semmiért. Nagy nemzeti érdekek fűződnek ahhoz, hogy a gazda kongresszus valamelyes eredményre vezethessen. Mert mi kiválóan annak örülünk, hogy a gazdák saját kérdéseik iránt érdeklődnek, apáthiájokból ébredeznek, eredménynek tartjuk, hogy a mezőgazdasági kérdések napirendre kerülnek, mert bizony-bizony egyik csodálatos indolencziánk, hogy a nemzetiét legnagyobb tényezőjének, a magyar földnek bajával szinte soha sem törődtünk. A maradiság kényelmessége sehol oly ijesztően nem mutatkozik, mint a kisebb mezei gazdálkodásnál. Mig a technika széles mezőt nyitott a változatos és hasznos indusztriának, a magyar gazda egyedül' a kalászos növény termelésében merül ki. Vagy legalább ha ebben is elfogadta volna a haladás követelményeit. Az apáról maradt szokás alapján folyik a kisebb birtoktesteken a gazdálkodás, nem csoda, ha az élet igényeinek növekedésével, a közlekedési eszközök óriási fejlődésével a világ-versenyben elmaradunk; nem csoda, ha a soha sem hálátlan magyar földön is, a hol jólét virult, az élet nehéz gondjai sújtják a magyar gazdát. Ebben a helyzetben a gazdasági kongresszus tanáczkozásainak legfontosabb része ott fog folyni, a hol arról beszélnek, gondoskodnak, mint kellene a magyar kisebb mezőgazdák konservativismusát megtörni és mint lehetne őket kivezetni a kalászos termelés egyoldalúságából ? Mint lehetne reájok hatni, hogy a kereskedelmi növények termelését is űzzék, mint lehetne megnyerni a szövetkezeteknek, teszem kenderkészitő telepek létesítésére, melynek alkalmazása mellett a nyers termény húszszorosán hozza meg a jövedelmet. Az önsegély kérdéseit merítse ki a kongresszus, nem a közintézmények bírálatát, mert recriminació soha sem segitett semmi féle bajon, annál kevésbé — válságon. Kossuth bútorai. Azon hitben, hogy lesznek a kiket érdekelni fog e közlemény, nem mulaszthatom el Kossuth Atyánk egyes emléktárgyainak az örökösök által czélbavett értékesítéséről az illetőket e hazafias lap utján értesíteni. A turini gyászesemény után abban állapodtunk meg, hogy Kossuthnak összes holmijai szállitassanak Budapestre, mert hisszük, hogy a Legnagyobb Magyarnak tulajdonát képezett tárgyak között alig van olyan, melyet becses ereklyeként ne tisztelne minden hű fia e hazának. A nagy Halottnak örökösei a múzeumokba illő értékesebb ereklyéket — a mint már köztudomásúvá lett — ajándékképen osztották szét a Nemzeti Muzeum, a budapesti 1848—49-iki, továbbá az aradi és kolozsvári Ereklyemuzeumok közt. A százezreket megérő legértékesebb holmikat természetesen a Nemzeti Muzeum kapta és pedig ajándékba s nem pénzért, a mint ezt némely lap tévesen állította. A házi bútorokból azonban az elajándékozottakon kívül megmaradt egynéhány olyan tárgy, a melyet már a helynek szűke miatt sem lehetett elhelyezni sem a Nemzeti Múzeumban, sem a fővárosi 1848—49-ki Ereklyemuzeum helyiségeiben, sem pedig az örökösök nem tarthatnak meg. Az összes holmiknak Budapestre történt szállítása csaknem két ezer forintba került. Azt hiszem, hogy még vagyunk a hazában anyagi áldozatra is képes olyan egyének, a kik szent ereklyeként tekintjük a nagy Kossuthnak holmiit és ezért azt ajánlottam az örökösöknek, hogy a megmaradt bútorokat értékesítsék, mert igy legalább az összes tárgyaknak ideszállitási nagy költsége térül meg és azért mégis a hazában maradnak a drága emléktárgyak. A nagy Halottnak örökösei engem tiszteltek meg bizalmukkal reám bízván az említett holmiknak értékesítését. A midőn köztudomásra adom e dolgot, teszem ezt ama reményben, hogy lesznek egyesek, vagy egyesületek, kik az eladó holmikból esetleg vásárolnak valamit. Az eladó bútorok közt van: 2 drb fényezett szép nagy könyvszekrény, (melyek mintegy 25 évig Kossuth Lajos irószobájában álltak.) 1 m. 85. cm. széles és 2 m. 50 cm. magas ezek mindegyike. Alsó felük mélyebb és két ajtós, a felső részük pedig 2—2 üvegajtós, Egy-egy ilyen könyvszekrénynek, (tekintve, hogy nagybecsű ereklyék) ára 500 frt 1 drb fényezett kredencz, csak valamivel kisebb mint ’a fentemlitett szekrények 400 „ 1 drb igen szép félkörü márvány fedeles virágtartó, mely ebédlőjében állt .... 3Ö0 „ 1 drb 4 fiókos egyszerű fényezett szekrény, mely fürdőszobájában állott . . . .. 100 „ 2 drb divánszerü, felül párnázott szép előszobapad, 2 méter hosszú egyenként. Darabja . . . .... . . . 100 „ 1 drb kihúzás által megnagyitható asztal fekete 100 1 drb régi nagyitó-tükör, mely 30 évig a hálószobájában állott, bronz foglalat és talpazattal ................................. ... 300 „ 1 drb kisebb asztal, mely az ebédlőben állott 100 „ 1 drb három polczos szép asztalszerü fekete állvány ........................................... 1Q0 „ 1 drb igen kicsiny kerek asztalka . . . . 50 „ 1 drb fekete fali könyvtartó........................... 100 „ 6 d rb szék, (igen egyszerűek) párnázottak. Darabja . . . . . . . . . . 50 „ 15 drb könyv Kossuth Lajos könyvtárából (csonkák, de kiegészithetők) német és magyar példányok az Emlékiratokból. Darabja . . . . . . ... . 25 „ 1 drb barna szövetes kis kanapé (elhasznált) 50 „ 1 drb iróasztalka, melyet Kossuth Lajos írnoka használt................................ 50 „ 1 régi díván.....................................................50 „ Va n ezeken kívül egy billiárd-asztal, 22 elefántcsont tekével és megfelelő mennyiségű dákókkal, dákótartóval és minden szükséges készülékkel. Ezt a billiardot 25 évig úgyszólván naponta használta a Legnagyobb Magyar. Ezen egyszerű, becses billiard asztal teljes jó karban van; ára, mint nagybecsű ereklyének 3000 forint. Van ezeken kívül 3 kisebb könyv állvány drbja 25 frt és számos apróbb emléktárgyak. A fent kitett árakat magam szabtam meg, tekintettel országunk anyagi helyzetére, mert a gazdag Anglia, vagy a franczia nemzet egyesei bizonyára az itt kitett összegeknél húszszorta nagyobb árakat adnának minden egyes emléktárgyért, ha azok az illető országok legnagyobb fiának holmii lennének. A leirt tárgyakért kevesebbet vagy többet ígérők küldjék be ajánlataikat e hó 15-ikéig a budapesti 1848—49-iki Ereklyemuzeum igazgatóságához (Károly-körut 3. sz.) hol az emléktárgyakat május 15-ikén nyilvánossan el árverezzük. A jegyzékben foglalt ereklyéket természetesen a legtöbbet Ígérők kapják meg. nek, melynek élete addig szokott tartani, mint teszem egy rövid gyermek-imádság, hogy ime, az első kimenőben virágra talál. Ez szép és rendkívüli. Már most hiszem, a halál is könnyebb lesz neki. Majd alkonyattájon, ha a nap visszavonulásával kihűl a lég, akkor kezdődik a haldoklása. Ha ugyan a véletlen szerencse meg nem menti, teszem úgy, hogy egyszer csak odaszökken a virágok közzé az a két nevető rózsa: a kis szomszéd kisasszony s foglyul ejti a langyos szobába, hogy ott virraszszon a kis bohó a virágok közt. Ez volna ám csak a finom mulatság. De hát a pille, az csak mindég pille marad, az örökké a veszedelmet keresi. Alig virul a rózsa az ablakban: hess, kapja szárnyát és menekül az első pille . . .'Ott bugdácsol, szinte hajigálja ászéi a bohót, most egy csapat veréb vágódik el felette, szerencsére nem bántja, de találkozhatik igen könnyen a másik útjában egy rovar-evő stigliczczel, mely, a mig nincs még odakint mag és bogár, nem mászik az ágakra, gyakran átrepül a városon; most egy erős § az ablakot is megzörgető légáramba kerül a jáczint-mézzel jóllakott potrohos pille, mely tehetetlenül csapódik a falhoz s aztán elsodródik. A túlsó ablakon pedig az a kis lány úgy, de úgy elmereng utána. Aztán a virágai közzé bujt és letépte a felemás színű virágot hajtó jáczint bokorról éppen azt a szálacskát, melyen az imént az első pille pihent. Nemsokára betették az ablakot, de ugyanakkor hallottam a kis leány csengetyti-kaczagását. Egy csinos urfi lépett ki most a szomszédék kapuján. Komoly arczu fiú, pelyhes bajuszszal, ártatlan fényességű szemekkel. Egy szál jáczint van a gomblyukában. A lány mosolyog az ablakban. A takaros ficzkó egész gyönyörrel veti le árnyas szemének tekintetét a kabátján illatozó virágra. Pedig már nem egészen szűz az a virág. A himporában imént dőzsölt az első pillangó. Sebaj, maradt még elég méz ezen az illatos jáczinton. Regény az utczán. Irta: K0ZL0VSZKY KÁROLY. Egy szép nyári estén, mivel más dolgom nem volt, kimentem a keleti pályaudvar sétányára, a hol szivarra gyújtottam. Néztem az előttem elmenőket, gondolva, hogy majd csak akad köztük egy ismerős, a kivel eltöltőm a még hátralevő időt. De semmit nem találtam. Egy csomó katona volt mindössze, a kit ott láttam. Szobalányokat és szakácsnékat ölelgettek, utánozva a gigerlik és diákokat, a kik viszont a varrólányok körül csapták a szelet. Jöttek aztán a vigéczek és boltoslegények is, természetesen ezek sem egyedül, hanem skatulás divatárus lányokállnának és a divatból kiment czikkek divatosságát dicsérnek. Minden mondatukban legalább is tízszer előfordult az „édes“ vagy „kedves nagysám“ szó, mit a lányok mondhatatlan Örömmel hallgattak. Mindez pedig meglehetősen unalmas dolog. Magam is betértem nemsokára a vasút éttermébe, (szenvedélyes kedvtelésem a vasúti indóházakban vacsoráim.) Ebben a csöndes, kongó teremben különös gondolatai támadnak az embernek. A vasutak fíityjét, dübörgését, a mozdonyok sipolását hallva, sok feledésbe merült história támad föl az emlékezetben. Előttem is feltámadt azon deákkori kalandok egyike, a mikből minden igazi diák kivette részét. Négyen voltunk barátok az osztályban! én, Máté Jenő, Begyocsil János és Jajácz Ottó. Valamennyien szerelmesek voltunk, de közülünk csak Mátét érte az a szerencse, hogy érzelmei vizonzásra találtak. Mi pedig a boldogtalan szerelmesek kategóriába soroztuk magunkat. Talán minden maradt volna, a hogy volt, minden érdekeltség nélkül, ha Máté barátunk fejében meg nem fogamzik az a szerencsétlen gondolat, a Lujzáját próbára tenni. Hozzánk fordult tanácsért a kétkedő boldog, hogy mi szolgáljunk neki módot arra a meggyőződésre jutni, hogy Lujzája csakugyan szereti-e őt. Sokféle módot gondoltunk mi baráti jáakarattal, ő azonban egyiket sem találta alkalmasnak czélja elérésére. Belefáradva a sok spekulálásba, legalkalmasabbnak azt találtuk egy együttes tanácskozás alkalmá-
