Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-05-05 / 18. szám
1895. május 5. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (18. sz.) 3 nál alkalmazott személyiség kelló elhelyezésére szűknek bizonyult, az április 26-án délelőtt tartott képviselő-testületi ülésén, a községi kepviselőtestülettel egyetértőleg elhatároztatott a hivatal helyiségeinek kibővítése olykep, miszerint a meglevő épülethez egy „emeletes“ szárny építtetik s igy nyer a járásbíróság az emeleten 6 szobát, a mely a meglevőkkel együtt a személyzet elhelyezésére elégséges leend; a földszinten pedig a kor kívánalmainak megfelelő- börtönhelyiséget építenek. Ezáltal végleg eldöntetett a tamási-i kir. járásbiróság sorsa s a biróság egy részének Dombóvárra leendő átvitele iránti terv teljesen elesett. A tamási-i ügyvédi kar — méltó ürömének kifejezéséül szeretve ünnepelt vendégeink tiszteletére április 29-án este a tamási-i vendéglő nagytermében bankettet rendezett, a melyen — vendégeinken kivül megjelent a tamási-i ügyved- és bírói kar teljes számban, a járásbirósági segéd és kezelő tisztikarral egyetemben. Azon kedélyes jókedvet, amely a banketten megjelentek között uralkodott, méltóan ecsetelni nem tudom; — elég legyen annyi, hogy a megjelentek legnagyobb része virágos jó kedvben — Lató Jancsi zenekarának felviditása mellett — a reggeli órákig együtt maradt. Tósztok sem hiányoztak. Az első felköszöntőt dr. Frühwirth Jenő ügyvéd mondotta, lendületes beszédben emelte ki azon megtiszteltetést, mely a tamási-i társadalmat érte ezen látogatás által és poharát Blaschkovich István kir. táblai Elnök űrért ürítette ; utánna a táblai Elnök ur szólott, s megköszönte az iránta érzett tisztelettel párosult sze- retetet s poharát a tamási-i társas élet egységéért üritette; ezután dr. Kiss Ernő ügyvéd a munka emberéért, Sei ez József kir. törvényszéki Elnök űrért s viszont ez az ügyvédi karért emelte poharát. Még számos tószt mondatott; s vendégeink az éjféli órák után távoztak körünkből, bennünk azon meggyőződést érlelve, hogy kellemes estét töltöttek körünkben s hogy kedves emlékkel távoztak tőlünk. S viszont a jelenvoltak egyhangúlag azon óhajuknak adtak kifejezést, hogy kedves vendégeinket Isten hozza ismét mielőbb körünkbe. Most áttérek értesítésem harmadik s ezúttal utolsó részére; nevezetesen: Nagyságos S e 1 c z József kir. törvényszéki elnök ur április 26-án délután a kir. járásbiróság polgári osztályát, 27-én délelőtt a telekkönyvi osztály ügymenetét vizsgálta meg s örömmel konstatálhatom, hogy Onagysága a telekkönyvi ügymenet felett teljes megelégedését és elismerését nyilvánította; örömmel konstatálom pedig azért, mert bíróságunk rossz hire megyeszerte el van terjedve s csak a birói és hivatalnoki kar önfeláldozó működése vívta ki ezen elismerést, a mely által konstatáltatok, hogy ezen veszett hirü telekkönyvi hatóság rövid időn azon nívón fog állani, sőt már most is ott áll, melyen törvényszékünk akármely telekkönyvi hatósága áll. Tisztelettel Igazmondó. hetjük s egy mély völgyön át a Dunáig révedezhet szemünk és itt-ott láthatjuk az előcsillanó ereket, a nap sugáriban fürdő vizeket. A bati keresztnél utunk ketté ágazik. Balra az Éleshát hegygerinczen a szálkai erdőbe mehetünk, jobbra pedig a vadászházhoz jutunk. Válaszszuk ez utóbbit s ereszkedjünk alá a meredek dombon. Egy mély völgybe érünk, majd az erdőt kerítő árkon át- menve, egy hosszú völgynek üde, zöld pázsitján visz át utunk. A harmatcseppek milliárdjai gyémántként ragyognak a fűszálakon s a madarak vig danájától visszhangzik erdő, berek. Majd a felzavart, tovarepülő feketerigó ijedt füttyeit halljuk vagy az erdei pintyek vidám csengését hozza felénk a susogó szellő. A czin- ■ kék tavaszi danája, a mátyások lármája, a bokrokban bujkáló zenérek, a lehullott, száraz leveleken tovasurranó tarka gyikok, mind-mind az életet, a tavaszt hirdetik. Az erdő-széleken a milliónyi Corydalis cava rózsaszínű, kék és fehér virágai lengenek, a Ranunculus Ficaria (saláta boglárka) s az Anemone ranun- euloides sárgulnak. A gyönyörű szép, égszínkék, há- romkarélyu máj-virág (Hepatica triloba) pompásan stylizált, háromkarélyu leveleivel helyenkint sűrűén borítja a földet, közben az Isopyrum thalictroides gyengéd, hófehér szirmai gyönyörködtetik szemünket. Jobbára elviráarzott a Scilla bifolia s a vágásokban o az Anemone pulsatilla. A mogyoró (Coryllus Avel- lana) barkái is fonnyadtan csüngnek mar alá. Most virágoznak : a Pulmonaria offiicinalis (tüdófü), Carex MEGYEI IRODALMI CSARNOK. Hitetlenség. Hiába esküszöl örök szerelmet, Nem, nem hiszek bűvös szavadnak. Nyáréji álmok csalfa fénye az csak, A melyek ködként szétszakadnak. Hiába esküszöl örök szerelmet, A szivem nem hihet tebenned. Csodás vagy, mint a fénylő nap sugára Melyet a nyirkos éjjel elfed. Hrabovszky Lajos. A czigány szerelme. Bl Elbeszélés. — Irta: ZSEMLEY OSZKÁR. Gazsi az Istenért! kelj fel! mi bajod .............? Il y zűrzavaros hangokat lehetet’t hallani egy bálterem zugában, a hol a zenekar volt elhelyezve a vacsora idő alatt. Nézzük mi történt ott? A padlaton fekszik elnyujtózkodva a banda prímása, Csákó Pisti, a kit a főváros előkelő közönsége s mindenki ismert. Kitűnő muzsikus volt. Nem egy csalódott szerelmest fakasztott könyre siró hegedűje. Oly szivhatón tudta eljátszani azt a: — »Bogár bogár — cseresárga bogár“-1............. Sz egény fiú! arcza mint a fal olyan fehér. Az oda hivott orvos végre eszméletre téritette. Mi a bajod? hol fáj? mi történt stb. ily féle kérdésekkel ostromolták, mikre a szegény csak egyre azt hajtogatta 0 ! — 0 ! — Majd kezébe ragadta a hegedűt s rázendített a legkeserübb nótára. A vendégek is előjöttek az étkezés után s gyönyörködtek a czigány eme ritka bi’avurján. Sirt szegény Csákó Pista. Véle sirt a hegedű is. A játékot befejezte s a vendégsereg a meglepetéstől s a dalnak mindegy bájteli varázsától meghatva egy pillanatnyira szótlanul állt, majd kitört a tapsvihar. Újra! újra! — zúgták a férfiak s csengett a női hang. Megtette Csákó Pista. Sirt a hegedű, sirt ő, — könyezett a hallgatók legtöbbje. Egyszerre csak, mintha nem is várná a jutalmat, belevág a vígba s a kik előbb könyeztek, most ugyanazon hegedű kergeti a vért arezokba s kerekednek tánezra. Késő reggel ért véget a mulatság. A czigányok haza mentek. Csak a prímás, Csákó Pista nem tért haza. Falfehéren tért el a többiek útjáról s indult a liget felé. A tiszta lég jó hatással volt reá. Betért a legsűrűbb helyre s elkezdett magának játszani. A liget visszhangozá a dalt s szinte hallani lehetett, mint adja vissza az utolsó mondatot: De minek is van szerelem a világon!“ ............. Mi ért születtem ? Miért láttam őt ? Miért nézett felém ?............. Sz egény fiú! igazán sajnálni való. Azt hiszem kedves olvasóim, hogy ezek után nem kevésbbé lesz érdekes e szegény ördög története. * * * A főváros utczasarkaira elhelyezett hirdetési oszlopokon már hetek óta látható volt egy ízlésesen kiállított plakát, mely az idén tartandó nagy jelmez estélyről adott felvilágosítást a járó kelőknek. Az ünnepély szépnek ígérkezett. Elérkezett a nap. Január 10-ére tűzték ki. Mindenütt aról beszéltek. A zenét Csákó Pista kedvelt zenekara volt szolgáltatandó. A 'liintók hosszú sora foglalta el a Vigadó előtti tért. A teremben a csillárok pazar fénye játszadozott a bodros fejecskéjü hölgyek bájos orczájával. A lég oly illatos, oly kábító volt, mintha csak a tündérek ütötték volna fel tanyájukat e termekben. A zene megszólalt Eleinte búsan hangzott s a hegedű mint egy sírni halatszott a hires prímás kezében. Egyszerre csák átvetette a vigra. Tánezra perdült az ifjúság. Az öregek elbeszélgettek részint a politikáról, részint a mostani divatról a szerint, a mely nem között folyt. a beszéd. Egyszerre csak éles sikoltás szakitá meg a léget s ép a prímás lábbai elé hullt egy ifjú hölgy, Döbrögi báró bájos lánya. Csákó Pista odavetette a hegedűt s karjai közé vette a lányt s ment vele a szomszéd terembe. Az orvos is ott termett hamar. Hosszas bajlódás után eszméletre téri tették. Első tekintetét arra a szegény szerencsétlen czigányra vetette. Köszönöm — köszönöm — sugá halkan. Fel- emelkedett fektéből s a czigányra és atyjára támaszkodva elhagyta a termet s az ott lent várakozó kocsiba ült s elment. Ott fennt már várták a prímást, ő játszott. De hogy! ? — keze reszketett s alig várta, hogy vége legyen a mulatságnak. Szegény Pista! — beleszeretett a báró leányába. Titkos bú emésztette belsejét. Szerencsétlen szerelem dúlta keblét s hervasztotta mint a közelgő ősz a virágot. Még kétszer találkozott avval a hölgygyei. Egy ízben egy mulatságon, a mikor szegény nagy fájdalmában összeesett s azután mégegyszer. Igen még egyszer! praecox, a Gagea lutea és pusilla, a Viola alba és odorata, a Cornus más (som) Parietaria officinalis s a füzek meg nyárfák. A Helleborus odorus nagy, zöld virágait még szintén láthaljuk. Zöldéinek már az Aconitum Lycoctonum s a Salamonpecsét (Polygona- tum) levelei is. Az érdekes Dentaria bulbifera levélhónaljaiban már láthatók a gumócskák, melyek lehullva uj növénynek adnak majd létet. A fenyőt nem számitva sok télizöld növénye van a bati erdőnek. Ilyenek a borovicska, (Juniperus communis), melynek terméséből felföldön pálinkát készítenek, a szúrós levelű, piros gyümölcsű Ruscus aculeatus, melynek ágait leginkább a bucsusok tűzik kalapjuk mellé. Most bontogatja kék szirmát a sírokon is gyakran látható télizöld (Vinca minor) - rpeg a vesealaku, bőrnemü leveleivel feltűnő Asarum euro- paeum is most virágzik. Mindenfelé a földön és fel a fákra kúszik a repkény borostyán (Hedera Helix), mely a többi növény zöldjével kellemes ellentétet varázsol a száraz levéllel borított altalajra s azzal mesterileg összeszőve, a komor, mohlepte fák lábainak pompás virágszőnyegét alkotja. Az erdőnek más részeiben, főleg Szálka felé találjuk a Primula acaulist, az Arum maculatum-ot meg az Orobus vernust. Egy réten temérdek az Equisetum arvense termő szára s a százszorszép (Bellis perennis) szép, fehér virága. A virágok bűvös illatárt lehelve, ékes szirmaik- j ból kedvesen kínálják a nektárt, az állhatatlan, tarka ■ pillangók élve az alkalommal, a mézért sürgölődő, nya- 1 Iánk poszméhekkel együtt szívják áz édességet, a bogarak zümmögnek, a madai’ak vigan énekelnek, mig a hatalmas fák, az erdő tisztes vénei égnek meredő, kopasz ágaikat ingatva busán susognak, panaszosan sóhajtoznak a boldog múlt — a reményteljes jövő után s mi az Urnák legfönségesebb templomában, a szabad természetben néma bámulattal élvezzük annak csodás alkotásit. Dr. Hollós László. Az első találka. Irta: Heisz J. Béla. Csöndesen lépkedtek egymás mellett és csak félve, olykor-olykor pillantottak egymásra. Az utcza nyugodt volt és a néma csendességet csak időnkint zavarta korcsmából kihallatszó rikoltás, vagy egy zott a lárma helyére és a mindennapi csúnya piszkot csodaszép köntös váltotta föl. Tiszták voltak a házak, tiszták az utczák, tiszták az emberek, a föld, az ég, sőt még talán a gondolatok is. A közeledő nyár hírnökül küldte meleg lehét, izzani látszott a hely, hova a nap tűzte sugarait. És az elmúlt virágfakadás ott hagyta nyomait az utszéli fákon, a kertek gyümölcsfáin, és hervadt vagy elfonnyadt virágok csüggtek szomorúan az ablakköz virágcserepeiről. De azért vidám volt minden, tevékenység sejtelme foglalta el a kedélyeket, ez pedig nem engedett busongást a virágillat elmúlta fölött. Ez volt első szerelmük. Hogy mi volt azelőtt? az nem érdekes; mi van ezen kivül ? az semmi.
