Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-28 / 17. szám
XXIII. évfolyam. IT. szám. Szegzárd, 1895. április 28. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- ___________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre Félévre .... 6 frt kr. • 3 „ ti Negyedévre 1 „ 50 ti Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me gj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig , . . I frt 87 kr. 100—200 I . . . 2 | 87 | 200—300 I ; . . 3 , 87 , minden további 100 szó 1 írttal több Iparos osztályunk. Ezelőtt egy évtizeddel, midőn a Szegzár- dot övedzö hegyek még viruló szőllőtőkék millióitól zöldeltek s a hír szárnyain tova röppent ismeretlen veszedelem sok helyen megátalkodott kételkedőkre talált, a királyi kegy egy magasabb állás betöltésére a messze vidékről szólitott Szegzárd falai közé egy főtisztviselőt, ki városunk nem nagy kiterjedését tekintetbe véve, bámulva hallotta, hogy Tolnavármegye székhelyének oly nagyszámú iparos osztálya van, hogy ez külön társas egyesületet alakit s annak czime alatt tánczviffalmao kát rendez. E sorok írója volt azon szerencsés helyzetben, hogy egy ilyen tánczvigalomba bevezethesse a főtisztviselőt s a franczia négyest lejtő nyolczvan párra s azon kívül még pár száz szalon kabátban mulatozó társaságra mu- tatva, igy szólhasson: ez mind szegzárdi iparos. Azóta sajnos egy nagyot fordult a világ folyása s a tehetős iparos osztály ma már élet-halál harczot viv a létért. Ezt a nagy változást pedig nem világra szólló események, nem nemzedékeket kiölő háború s nem súlyos kereskedelmi és a vele járó iparválság, hanem kizárólag azon kis féreg idézte elő, mely észrevétlenül és látatlanul jelent meg a jövedelmet hozó szőllő- területeken, hogy azokat rövid néhány év alatt letarolja. A tisztán szőllőmüveléssel foglalkozó gazdaközönség kivételével, egyedül az iparos osztály az, melyet a fillokszera pusztításai a legérzékenyebben érintettek. A Szegzárd lakosságának egy jó nagy részét képező tisztviselői osztály és értelmiség helyzete ugyanis vajmi keveset változott 5 az éppen úgy huzza megérdemelt járulékát, mint a boldogabb időkben, sőt helyzete még némi részben javult, mert olcsóbb lett a piacz és kevesebb a házbér. A napszámos osztály keresete sem fogyott, sőt a szőllők betelepítésével együtt járó nagy munkák teljesítése folytán még emelkedőben van, a mennyiben sokan Budapestre vándorolván, a létszám hanyatlásnak indult. A válság tehát egész súlyával a gazdaközönségre és ennek pusztulása folytán, egyedül az iparos osztályra sulyosodik. A szegzárdi iparos osztály ugyanis nem csak a jó módban élő helybeli gazdaközönség mai szükségleteinek kielégítését eszközölte, hanem termékeivel a szomszédos községeket is ellátta, kik tömegesen jöttek a szegzárdi piaczra, hogy itt bevásárlásokat eszközöljenek. Most anyagi viszonyainak megromlása folytán elmaradt a vidéki s nem vásáról a helybeli úgy anynyira, hogy egyes iparágak, mint például a hajdan virágzó kádáripar, immár teljesen tönkrementek. Tökéletesen méltányoljuk tehát a félj aj - dulást, melyet lapnnk más rovatában egy helybeli iparos tesz közzé, midőn elpanaszolja, hogy a helyi ipart még rendkivüli kedvezőtlen helyzetén felül az is sújtja, hogy a most folyó nagyobb építkezéseknél érdekei kellő pártolásban nem részesülnek. A fővárosi gyári ipar még azt a kis keresetet is elvonja tőlök, melyet pedig tekintettel az őket ért nagy csapásra, egyedül számukra kellene fenntartani. Mi azt hiszszük, hogy úgy olcsóság, mint megbízhatóság tekintetében a szegzárdi iparos kiállná a versenyt, ha még a szállítási dijakat is figyelembe veszszük, a fővárosi gyárilag előállított s igy nem kifogástalan iparmunkákkal, csak azok kik az ilyen nagyobb építkezéseket intézik, kényelmük szempontjából ne mellőzzék őket. Most nem sokára ismét nagyobb építkezések lesznek foganatba véve; azt hiszszük helyesen cselekszünk, ha az intéző körök figyelmét a szegzárdi iparosok méltányos kérelmére irányítjuk. Legyen ezután a jelszó: egyenlő feltételek mellett a szegzárdi iparosé az elsőség. A fővárosi ipart úgy is egy egész nemzet támogatja, mi meg ne feledkezzünk meg a magunkéról! b. Menház-iigyünk. Magában véve az a tény, kogy a f. hó 17-én megejtett választás alkalmával kire esett a községi iskolaszék és felügyelő bizottság TÁRCZA. Apám sírjánál. Fájdalommal, megtört szívvel De Krisztusi erős hittel Bolyongok át a temetőn, E sötét gyászu sir-mezőn. Bolyongok a temetőben Yirágtalan gyász mezőben Hol a bú, szenvedés, bánat A viharos szívben támad! Bolyongok a temetőben — A nap épen lemenőben — S megelőzöm a harmatot Apám sírja: megsiratott! . . . Hullanak rá a gyermeki Szeretet forró könnyei Hogy a mély sírban oda lenn Boldogitóbb álma legyen . . . S én is megnyugszom már abban A békítő gondolatban, Hogy Isten, a világ atyja: Sorsunkat jól igazgatja! — „Jézus fel-támadás s élet!“ E hitért mást nem cserélek S mert hiszem, hogy ő szavára Lehull a koporsók zára! Temetői bolyongásom Szüli vigasztalódásom Hitem mondja: félre bánat! Meglátom még jó apámat Mikor dicsőén feltámad! Barta Antal. Kérem, kisasszony ... Irta: Heisz J. Béla. — A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. — Kisasszony! A szerelem kétségkívül furcsa dolog, melyet sokan Írtak le s a melyről még többen gondolkodtak. Sokféleképen is definiállók: a pszikholog lélektanilag, az orvos élettanilag, Krafft Ebbing elmekórtanilag és még sok százan sok százféleképpen. Mindez azonban közömbös előttem. Nem állok a lélekbúvárok fürkésző tekintete kereszttüzében, nem vagyok az orvosok bonczolókései alatt, sem pedig Krafft Ebbing intézetében: az ő véleményeik hát érintetlenül hagynak. Mindenki a maga módja szerint afféle álmodozó teremtmény: vannak ábrándjaink, a melyekkel az éj magános csöndjében, holdfény mellett, a kertbe könyökölve szeretünk foglalkozni s a melyek létezéséről vagy senki, vagy csak egyvalaki tud, az az egy valaki, aki ez ábrándban magunknál is jobban van érdekelve. Ön régen tudja, hogy ez az én egyvalakim ön és senki más és azt is tudja, hogy én is szeretek, mint, olyan sok más ember, légvárakat épiteni. Nem vagyok megcsontosodott német kiadású professor, akinek véleménye van az érdemről. Legkevésbé vagyok azonban az, a minek ön az álmodozásokért tart. Erre szükség van: az álmok tartják ébren az illúziót, az illúzió pedig az élet zománcza, mi ha elkopott vagy letörött, olyas valaminek látjuk az életet, a milyen egy szép női arcz az anatómiai múzeumban! az 1. alatt épen, sértetlenül, a 2. alatt pedig bőr nélkül, lenyúzva. Ha tehát nem lehet az illúzió nélkül az élet még csak kellemes sem, hát Isten neki, álmodozzunk ! Szeretem azt az utczát, a melyben ön lakik, a fákat, mik a sarkon a kősivatag közepén pompáznak, a virágokat az ön ablakaiban, de hát ezek csekélységek a festői templomhoz, az abban hullámzó tarka néptömeghöz, a csucsives boltozatokhoz, szürke kövek - höz és azon gyönyörhöz képest, melylyel a tolongó nép változó szinei és árnyai között egyetlen alak és egyetlen mosoly, az ön alakja és az ön mosolya után lesek. „Mariska minden bizonynyal itt lesz“, gondolom magamban és félórával hamarább mint kellene, fészkelem magam a sarokba. Látni vágyom önt, csupán csak látni: és oly hatalmas gyönyört találok a látásában, hogy a továbbira, a többire nem is gondolok, s ezt senki nem értené meg. De ha ön nem jelenik meg, nehéz szivvel és kiszáradt torokkal állok ott és keresgélek a templomban a tolongó sokaság között. Elmúlik az istentisztelet, kevesen vannak már a hideg, puszta, üres és sötét csarnokban, kong minden lépés, visszhangzik minden sóhaj: de én csak állok ott, és várok. „Talán mással van, vagy beteg“, gondolom ilyenkor, s e gondolatra félelem lep meg, hogy egész tes-
