Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-21 / 16. szám
XXIII. évfolyam. IO. szám. Szegzárd, 1895. április 21. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _____________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . ., 6 frt — kr. Félévre . . •. • S 3 „ — „ Negyedévre .... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. Me gj elen: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . I . 1 frt 87 kr. 100—200 „ ... 2 „ 87 „ 200—300 | . . . 3 „ 87 „ ■ minden további 100 szó 1 írttal több Örvendetes jelek. Alig hogy a tavaszi nap meleg sugarai a hosszú tél hómezejét eltűnésre kényszeri- tették, tehát pár hét óta, a fillokszera rombolásai által tönkretett, kopár szőlőhegyeken eddig soha nem tapasztalt élénkség uralkodik. A szőlőgazdák azon nagy tömege, kik eddig a kétségbeesés tompa nyugodtságával szemlélték a jövedelmüket biztositó vagyon fokozatos pusztulását; kik nem bizva semmiben, a jövő minden éltető reményjétől megfosztva, a rekonstruáló munka iránt teljes érzéketlenséget tanúsítottak, egyszerre mintegy varázsütésre megmozdultak, hogy felvegyék a küzdelmet a létért s hogy az elpusztult romokon egy uj, virágzó élet alapvető munkálataiban résztvegyenek. Hogy ezen reményteljes mozgalom immár tiszteletet gerjesztő mérvben megnyilatkozott, az kétségtelenül a szőlőmunkával szakszerül eg foglalkozó értelmiségnek az érdeme, mely egy perczig sem gondolkozva, mindjárt kezdetben minden eszközt megragadott, hogy a szőlők pusztulásának lehetőleg útját állja s később, midőn a kutató tudomány a kipusztult szőlők újbóli betelepítésének okszerű s sikert biztositó módját hitelt érdemloleg megállapította, ehhez fogott s teljes erővel munkálkodva, példát mutatott, hogy irányt szabjon. A jó példa vonzó hatása immár kétségtelenül megállapítható, mert már hetek óta ez azelőtt sztoikus viselkedéssel kitűnt gazda teljes odaadással fogott a munkához. A szőlőhegyek nyüzsgő munkások tömegével vannak ellepve s folyik az ültetés és ojtás remény- teljes módon. Sajnos azonban, hogy a két feltétel, melyek teljesítésétől az immár meglevő munkakedvnek a sikere füsrs:, mésr mindég1 a kétes 00/ o O jövő ködében úszkál. Számtalanszor hangoztatva lett a magánéletben, sajtóban és a törvényhozásban egy- iránt, hogy a szőlők rekonstruálása az állam segédkezése nélkül végre nem hajtható s a szőlőműveléssel foglalkozó lakosságnak, hogy valamihez foghasson, okvetlenül rendelkezésére kell bocsájtani a beültetéshez szükséges amerikai vesszőt kellő mennyiségben s olcsó, nyugodt kölcsöntőkét kell számára biztosítani. A mostani földmivelési miniszter ur: Fes- tetits Andor gróf kétségtelenül sok jó akarattal fogott a feltételek teljesítéséhez s mindkét irányban megtette az előkészítő lépéseket, nevezetesen törvényjavaslatot dolgoztatott ki, melynek értelmében állami költségen nagy kiterjedésű vesszőtermelő telepek állitatnának fel s onnét a lakosság kevésbé vagyonos része a szőlők betelepitéséhez szükséges vesszőt ingyen kapná, a tehetősebbek pedig az eddigihez viszonyítva, leszállított csekély áron. Ezt a törvényjavaslatot az országos fillokszera bizottság már le is tárgyalta s annak rendelkezéseit egyhangúlag helyeselte; csakhogy ez az üdvös javaslat még mindekkoráig nem lett a törvényhozásnak bemutatva, pedig ha az a nyári szünetek előtt tárgyalható nem lesz, ismét egy év reményei semmisülnek meg. Az olcsó és nyugodt kölcsöntőkét bizto- tosiló agrarbank is minduntalan kisért a napi sajtóban, a nélkül, hogy annak konkrét alakja immár a nagyközönség előtt is ismeretes volna. Azért mi ismételve kénytelenek vagyunk gyenge szavunkat felemelni, hogy a miniszter ur helyes tervei a megvalósulás stádiumába jussanak. A szülőmüvelő lakosságnak a munkakedve immár meg van, csak az állam nyújtson módot neki, hogy azt sikeresen érvényesíthesse. Adjanak ennek az eddig kétségbeejtőleg nyugodt lakosságnak olcsó kölcsönt és elegendő vesszőt s az néhány év alatt csodát fog művelni : mis: ellenben ha a munkakedv azon oknál fogva, mert a tehetetlenség deprimáló érzete zsongitja, ismét hanyatlásnak indulna, az állapotok ismét nagyon roszra fordulnának. Pedig az államnak is elsőrendű érdeke, hogy egy eddig tekintélyes mennyiséget képviselő adóalap biztositassék a számára, mely most porlagon hever! b. Nemzeti kötelesség. Nehány nap előtt majdnem összeesve a haza nem régen elsiratott nagy fiának szentelt kegyeletes és lélekemelő ünnepélylyel, — a magyar nemzet egy sírjában is nagy hontalanjának Il-ik Rákóczy Ferencz- nek száztizenkilenczedik születés napját ünnepelte. Nem az ünnepek konvenczionalis értelmében, mert TÁRCZA. I • ____ Sz ázadok alkonyán. Szálljon az égig, zendüljön az ének! Napja lehunytán hosszú ezred évnek, Zengje a róna, orma a hegyeknek Hála imáját a magyar nemzetnek. Hadd legyen a dal ezer év viszhangja Búnak, örömnek hirdető harangja, Búnak, örömnek nyiljék szóra szája Erezze újra magyarok hazája. Harsogjon a harcz harsány riadója, Lengjen a szélben Árpád lobogója; S győztes csatáknak áldomását ülve Búgjon a síkon Lehel hadi kürtje. Hol anyi hősnek véreznie kellett: Szóljon az ének Sajó, vize mellett; S hol sirt az ármány egy nemzetnek ásott Öntözze könnyel Világost, Mohácsot. / S vészbe, viharba im most is a regi Élnek erőben Árpád-ivadéki Döröghet az ágyú, harezok riadója, Hadúr a magyart meg védi, megóvja. Szálljon az égig, zendüljön az ének! Napja lehunytán hosszú ezred évnek Isten! ki által hazát nyert e nemzet, Engedd megérnünk a második ezret. Balogh István. Az én angyalaim. A „Tolnamegyei Közlöny“, eredeti tárczája. Az egyik teljes kellemével virító rózsa, a szépnem minden bájával, lebilincselő kedvességgel, folyton mosolygó arczczal, aranyos kedélylyel. A másik feslő bimbó. Ha valakire, úgy reá illik a szende jelző alkalmazása. Nyugodt, mély vallásos természet. Egyszerű fellépése elragad, akárcsak a jó magyar népdal. Klaszszikus szép vonásu arczán a tiszta lélek fényesen sugárzik. A harmadik még gyermek, pajzán, játszi természetességgel, kötekedő szokással, igazán rokonszenves, kedves arczczal. Minden jól áll neki, ha nevet, ha sir; ha örül, ha haragszik egyaránt. Szóval három gyöngy! Az anya dédelgetett virágai, a komor apa felvidító csalogányai, a fiútestvérek szemökfénye. El-elnéztem' az anyai kéz gyöngéd simításait; láttam a gondterhelt édes apa derült arczát: hallottam, mikor dalragyujtott kedvenczei kedvéért; szemtanúja voltam, midőn az erős férfikezek gyöngéd galamb- szorítással ölelték át lánykái karcsú derekát: a meglett apa tánczolt velők. Azt is láttam, hogy a fiuk micsoda kedveskedéssel enyelegtek szép nővéreikkel. Es aztán ennek az igazán szép jelenetnek mindég kölcsönös csókváltás lett az eredménye. Könnytől csillogó szemekkel ölelgeté s csókolá sorban kedves gyermekeit az apa. Példáját követte az anya. Egyszerre im összetalálkozik a két öreg. Összeborulnak, összecsókolóznak s most már valóban sírnak — örömükben. Mondanom sem kell tán, hogy igen-igen kellemesen folyt az idő e kedves körben és egészen oly hirtelenséggel elröppent, mint a jó gondolat. Eljött az elválás órája. Mi tagadás, nehéz volt. Nem restellem bevallani, hogy bizony néhány könnycsepp is szökött a szemembe. Hosszú utam volt. Mindinkább homályosodott s lassan-lassan bevonta a tájt sötét leplével az éj. Remek éjszaka. Hol az égre néztem, hol a földre. Csodáltam, bámultam a csillagos ég minden művészit felülmúló nagyszerűségét, magasztos pompáját. Fölöttünk teljes tisztaság honolt, csak északfelé tűnt fel fekete foltként néhány felhő. Olykor-olykor játszi czikkázassal villámlott is. Ha a földre tekintettem, az apró „Szent János“ bogárkák csillogása vonta magára figyelmem. Itt is, ott is csillogott egy csaknem olyan ragyogással, mint a tüzes női szemek. A misztikus, altató zene is felhangzott. Az őszikék és tücskök tartottak verseny konczertet. Ehhez járult még kocsink egyhangú, rekedt tercze. Egy darabig hallgattam e dicső zenét, majd mintha egyszerre elhallgatott volna minden. Pedig talán még erősebb volt a zene-bona, csak én nem hallottam, mert másutt járt a gondolatom. Ott járt annál a három szép leánynál, a kiktől most jövök, akiknek bájos alakját ezelőtt nyolez órával élvezettel szemléltem, édes szavukat finom ajkukról hallottam. Merengtem, ábrándoztam arról a három gyöngyről. Különös érzelmek ragadták meg valómat. A 1 visszaemlékezés édes és az elválás fájdalmas érzésének
