Tolnamegyei Közlöny, 1895 (23. évfolyam, 1-52. szám)
1895-04-07 / 14. szám
szám. Szegzárd, 1895. április 7. XXIII. évfolyam. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . 6 frt — kr. Félévre ..... 3 „ — „ Negyedévre .... f „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 12 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6-ik szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények intézendők. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176- sz. alatt, hová az előfizetések, hirdetések és a felszólamlások küldendők. M e g j e 1 e n: Hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttérben 3 hasábos petitsor 15 kr. Hirdetések jutányosán számíttatnak. Hiv. hirdetések: 100 szóig . . I frt 87 kr. 100—200 | . . . 2 I 87 | 200—300 „ . . . 3 „ 87 “ minden további 100 szó 1 írttal több Haladás az építkezés terén. Éltes emberek még emlékeznek reá, hogy Szegzárdon ezelőtt negyven évvel a templomon és néhány középületen kivül, nem volt egyetlen kőből épült ház s egész esemény számba ment, midőn a gazdag Hrabovszky család itt lakó tagjai az akkori felfogás szerint kőből palotát épitettek magoknak a budai-utczában, a mely épület ma már egy sülyedt, egyszerű tágas földszintes ház nevével illethető. Az emberek túlnyomó nagy részének, kik magoknak hajlékot emeltek, szántott sárból volt a téglájok s nádból tetőfedőjük, mely utóbbinak megszerzése annál kevesebb akadályokba ütközött, mert a sárközi laposon kanyarogva végig vonuló, Agárdnál egyesülő Sár és Sió vizének kiöntései a nádtermő berkek egész légióját állították elő. Ma már természetesen a haladó kor az építkezés ezen kezdetleges anyagait leszorította a térről s a vályog helyébe a pengő téglát, a fa helyébe a vasat s a nád helyébe a palakövet és vaspléhet állította. Azután a földszintes házak is lassanként kiszorulnak a belvárosból. Az azelőtti nádas viskók helyét két emeletes középületek s emeletes magánházak foglalják el s igy Szegzárd habár akadályokkal küzdve még is azon az utón halad, mely a vármegyei székhely és város elnevezést biztosítja számára. Elborul a lélek, ha azon irtózatos csapásra gondol, mely ezen jól indult haladás elé a szőlők kipusztulása alakjában oly óriási akadályokat gördített. Szegzárd lakossága ma a létért folytatja a küzdelmet. Birtokos osztálya, mely azelőtt jólétnek örvendett, elvesztette vagyonának legnagyobb részét s az a rész, mely korábban szoléi jövedelmét élvezve, jó módban élt, ma legnagyobb részben tönkre ment. De mint minden emporiális hely, daczára a kedvezőtlen körülményeknek, még is előre megy s nem kicsinylendő erőfeszítéseket tesz, hogy városias fejlődése teljesen fenn ne akadjon. Az igazságügyi építkezések még egészen befejezést se nyertek s már a folyó évben is három nagyobb szabású épület emelése van tervbe véve. A szegzárdi takarékpénztár már bontatja az általa 12000 írton megvásárolt Ferdinánd- féle ódon épületet, hogy helyébe Fi 111 e r Kornél hírneves fővárosi épitész tervezete szerint igazi palotát emeljen, körülbelül 60000 frt költséggel. A Ferencz-kórház kibővítésére vonatkozó tervezet is már jóváhagyva, a kivitel stádiumába lépett s a 100,000 írtba kerülő uj épület szinte hozzá fog ahhoz járulni, hogy Szegzárd városias kinézésének útját egyengesse. A sáros várástéren is még ebben az évben le fogják tenni a 130.000 frt költséget igénylő s a főgimnázium elhelyezésére szolgáló két emeletes palota alapkövét, hogy felemeljék rajta kultúránk rég óta óhajtott templomát. Alig hogy ezen nevezetesebb építkezések létesítése elhatározott ténynyé vált, már ismét egy újabb eszme kering a levegőben, mely ha megvalósul, nem különben hathatósan fogja szolgálni azt az ügyet, mely mindnyájunknak közös czélja s melyet szolgálni valamenyiönk- nek elodázhatlan kötelessége s ez az eszme a pénzügyi hatóságok számára emelendő I épület eszméje. Tudvalevő dolog, hogy úgy a kir. pénz- üg'vis'azo-atósáo-, mint adóhivatal mostani el- helyezése minden bírálaton alóli. Három-négy I tisztviselő ül egymás nyakán egy alacsony, szűk szobácskábán, majdnem lehetetlenné téve az érdekelt feleknek a velők való szükséges érintkezést; ha pedig még valami tömegesebb tárgyalás szüksége merül fel, akkor még éppen kénytelen az illető hivatal a vármegyétől vagy várostól alkalmas helyiséget kérni, hogy feladatát megoldhassa, mert különben hely Hányjában kénytelen volna a felekkel az utczán tárgyalni. Azt mondják, hogy Wekerle Sándor volt pénzügyminiszter ur egy oly irányú indítványra, hogy a pénzügyi hatóságok számára az állam állitsa elő a szükséges helyiségeket, azt a lakonikus feleletet adta: hogy falun nem épit! TARCZA. Mi lenne belőlem. Irta: HRABOVSZKY LAJOS. Mi lenne belőlem, Ha nem láthatnálak, Ha úgy néha napján Nem lehetnék nálad ? Mi lenne belőlém, Hogyha rám nem néznél, Ha nem melegedném Szémeid tüzénél? Mi lenne belőlem, Messze idegenbe Tetőled mérhetlen Mértföldekre vetve? Mi lenne belőlem, Hogyha már nem volna Ki rögös utánira Virágokat szórna ? Mi lenne belőlem, Ha rám nem nevetnél, En uram teremtőm! Mi lenne belőlem, Ha te nem szeretnél ? Lejtőn. A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája. Hervai Béláné szelid, bánatos asszony volt, ellenben nővére, a kis Rónai Piros a megtestesült vi-' dámság, kinek hangos, bohókás kaczajától örökösen csengett a keresztúri kastély társolgóterme. A férfiak, kik őszi estéken gyakran jöttek össze Kereszturon, nagyobbára a szép Piroskát repkedték körül s úgy látszott, mintha vetélkednének a fölött, melyik lesz szerencsés elnyerni a fekete szemű leány kezét. — Tudja Ödön — szólt egy Ízben egyik sápadt, halványarczu udvarlójához, kinek ábrándos tekintete már első látásra elárulta a hűséges szerelmest, — én I szegény leány vagyok, nincsen hozományom . . . — En magát szeretem, Piroska! Van erőm, | I akaratom dolgozni s hiszem, hogy boldogok tudnánk lenni. — Dolgozni és boldogok | — nevetett fel hangosan a szépséges leány s szaladott a halvány arczu ifjútól a terem másik sarkába, egyenesen sógorához, ki épen Toroczkay báróval beszélgetett. — No hallgasson ide báró ! — szólott fuldokolva a nevetéstől —- azt mondja Erősdi Ödön, hogy ő dolgozni fog értem s mesés, irigyelt boldogságot teremt számomra, csak legyek a nejévé. Magának nincsen kedve dolgozni, báró? És kaczagott egész leikéből, hogy csak úgy zúgott bele a fényes terem. Toroczkay hamiskásan mosolygott a karját átölelő leányra s elvezette egyik puha pamlaghoz, mely fölött piczike madár csicseregte édes-bús trilliát. — Sajna — szólott a leányhoz — dolgozni nem igen tudok, de szeretni megtanitott a maga két szeme, Piros. Ha boldogságot, fényt és örömet keres, ha élvezni akarja a szerelem kínálkozó gyönyöreit, jöjjön és megmutatom magának a paradicsomot s irigyelt nővé, tüntérré teszem. Szemei gyújtó tűzben égtek s a leány válla fölé hajolva, egy forró csókot lehelt a rózsaszín nyakra. Hervai Béláné a nyitott zongora mellett ülve, látta ezt a csókot s érdekesen halovány arczán gyenge pir szaladott át. — Hát maga is nőül akar venni, báró — kérdezte Piroska az izgatott embertől s szúró, villogó tekintetét élesen szegezte rája. Most Toroczkay kezdett el hangosan nevetni. — En csak szeretni s boldogítani akarom, Piros. Hideg, lesújtó szavak voltak, hogy hatásuk alatt még a könnyelmű leány is megremegett egy pillanatra, de azután ismét mosolyt erőltetett ajkaira s vigan szaladott nénjéhez, ki megfogta kezeit s vitte a terem egyik mellékhelyiségébe magával. Valami különös, borongó félhomály feküdte meg a bútorokat s csaknem bántó volt a mélységes csend. — Piroska, — szólt az elfojtott indulat és megsértett büszkeség hangján Hervai Béláné — téged megcsókolt Toroczkay báró! A szép lány kérdőleg nézett abba a jóságos, szemrehányó arczba. — Nos, van abban valami különös, valami sértő ?
