Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-12-16 / 51. szám
6 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (51. sz.) 1894. deczember 16. hetik, nyomoroghat, szemeit megfoszthatja az álomtól, lelkét a nyugalomtól, agyát az öntudattól; de a katona, az érett férfiú, az ... az nem lehet egy nőnek, egy szépségnek megcsodálója, rabszolgája! Távozni' is szeretne, — hisz ily szótlanul ülni mégis csak illetlen. Vagy közönyt, vagy szellemhiányt, s mitől még jobban félt: tán titkolt szerelmét árulja el. Távozott volna bizonyos ürügy alatt; de nem tudott. Az a szótalan szende nő ottfogja megvarázsló tekintetével. Mily ellentéte neki Horváth |! Ók nem fogynak ki a beszélgetésből, az ő tárgyuk kiapadhatlan, mint amily végnélküli az ő szerelmük ! — Ugy-e eljön gyakran ? — Mondá esdeklő hangon Vilma. — Amikor csak tehetem, mindig! — Volt a meleg válasz. » —- Ugy-e hü leszen hozzám, ugy-e nem felejt el, ugy-e nem zár ki szivéből soha, drága Vilmám | — Soha! — Feleié bensőséggel Vilma. (Folyt, köv.) TÖVISEK. A jubileum után. Ennek is vége lett, mint minden másnak a világon. Bármily régóta s bármily nagy előkészülettel csinálta a sort a 72 tagú rendező-bizottság tekintélyes gárdája: vége van! — oda van! — Mint egy átvirrasztott báli éj bűvös zenéjü tánezdarabja még másnap-harmadnap is ott motoszkál, ott zsibong az ember fülében, úgy e jól sikerült jubiláris ünnepség fényes emléke is odacsimpaszkodik egy jó darab ideig agyunk rostjaiba, mígnem aztán végre az emlékezet villanylámpája lassanként homályosodik, a képek elmosódnak, az események egy bizonytalan szinü szürke ködbe összefolynak s e memoria napi rendre tér teljesen a látottak és hallottak felett, mindaddig, mig csak egy uj jubileunl fénye ki nem pattan megint a vén idő mindig szülő-képes méhé- ből! . . . * Más toll dolga leírni a jubileum történetét, költVoTjjly oldalát —; az /nagyszernek összeszedi, én a komoly ün-, arom megvilágítani téntaElőször is Kuno utálom, — mert ez a legnevezetesebb momentum! — hogy a mint én visszaemlékezem, még soha I-ső Béla király uralkodása óta, egyszerre, egyrakáson, egy ugyanazon időben, annyi szive szerint benő sonans úri embert nem láttak megyei fő- és székvárosunk falai, mint most. Anonimus Belae regis nótárius legalább mitsem tud arról, hogy: „voltak volna már ittenség más alkalma- tosságval is annyira illuminált uriindivi- dumok, kik az mennyei Naphol hasonlító menydörgős menykőből készült lámpások vakitó'fénye mellett sem találták v a 1 a meg a megyeház széles lépcsőzetét!“ Főispán ur meg lehet elégedve az eredménynyel, mert ittak az egészségéért emberül, — ha annyi évig él, a hány pohár érte kiürült, akkor azt fogja mondani egykor a Mathuzsálem 969 évére: „gyermek idő!“ * Nagy baj, hogy a hasonló szolemnitásoknál mindenütt s mindig alkalmaztatni szokott nép-bandérium ezúttal nem illesztetett bele a rendezés keretébe, — pedig a fiatalság óhajtva várta, hogy erre felszólittassék. S mi történt ? . . . Három szál megyei hajdú lett ad hoc lovasitva, kölcsönkért katonalovakkal ! —. •— Hagyján, esak a lovak fekete-sárgák ne lettek volna! .'. . No de, meg vagyunk róla győződve, hogy itt semmi ezélzatosság nem történt semmi részről, hanem ez csupa véletlenség, hogy ezzel is szaporodjék a komoly dolog érdekes, humoros epizódja, hogy nekem is legyen mit megírni. A pompás diadalkapukat — persze — mindenki megbámulta, daczára, hogy uj kapuk voltak. No de a diadalkapu nem olyan, mint a közönséges, ennek nincs kerítése, tehát nem is vonatkozik rá a bolondos magyar közmondás. Igen érdekes párbeszédem volt a megye diadalkapuja mellett főispán ur érkezésekor egy vidéki — úgy látszott kölesdi — polgártárssal. Megszólít: „Ugy-e kérem alássan igaz, hogy a Kossuth Ferencz is jön a főispán úrral? — Azt mondják, hogy az egyik kapu az 1 tiszteletére volna? —“ Én: „Úgy volt, hogy eljön, de megakadályozták!“ Kicsoda? — kérdi az atyafi. — „Az az ur, nézze csak, aki ott ül azon a kocsin a, az az ősz, piros, telt képű ember, az az ur akadályozta meg! I Hiszen az a mi követünk, a Busbach — kiáltja. — Persze, mondok, az az ur akadályozta meg!“ — No nem is voksolok rá többet! — Egy másik ember kérdi tőlem: | melyik a főispán ?“ Hát még azt se ismeri ? —* — Nem én, uram, sohse láttam. No nézze, a hol ül ni! —-----„A z a sovány, vékony ember?“ -— Az! — Elcsudálkozott. — (Persze, a mi népünk az emberben is a külsőt nézi, a kövérséget becsüli, a hivata lókra a deréktestüeket válogatja, ha csak teheti. Manapság ezzel a hitvány testemmel én se igen mennék neki egy uj választásnak, inkább kineveztetném magamat nyugalmazott miniszterelnöknek!) „Ajnye he szép alkotmány!“ mondja .egy sárközi asszony a diadalkapura. — Hja, lelkem, mondék, — lássa ez nemcsak a főispán űré ám, hanem a Jézuskáé is, aki szintén jön hozzánk most ünnepelni. „D ej szén, hallja azúr, annaknem csinálnának ilyen szép parádét, pedig megérdemelné!“ — Hát nyissa ki lelkem a kicsiny. szive parányi ajtaját, — virágozza fel szép és jó érzelmekkel, — be megy oda a Jézus, !— nem kell annak ilyen nagy kapu, akkora parádé, meglássa ! — Az asszony elkomolyodott, látszott rajta, hogy szavaimnak igazat adott. * Annyi stearin-gyertya sem fogyott el Szegzár- don emberemlékezet óta, mint most a kivilágításkor. . Nem irigyeltem a nagy házak urait, sőt ez estén inkább lettem volna stearin-gyertya-kereskedő, mint házi úr; legkevésbé óhajtottam pedig lenni rendezőbizottsági tag. Most legjobb dolgunk volt nekünk, kik a juh-szélen lakunk, mert a kender-város, bakavárosnak nem kellett illuminálni. Igaz, hogy eme városrészekben meg mindennap illuminál a jó uj bor! . . . Csakhogy ez maguknak az illetőknek, mig amaz a kereskedőknek hasznos. Most, hogy e sorokat irom, már pusztítják a jubiláris diadalkapukat s egyéb díszítményeket. Csötönyi Adám * nyugalmazott harangozóro a pusztítás nagy mestere, %ő adja át a feledés porának a büszke diadalíveket, miként hogy a legbüszkébb diadalív, az emberi homlok, s általában az emberi test számára is, ha az hasonló pusztulásnak indul, mint most e dekórumok, ő készíti meg minálunk a legtöbb koporsót. Csak hadd pusztuljanak, hadd kerüljenek poros lomtárba a diszitmény szétszedett darabjai, — magát a jubileum szép emlékét még sokáig őrzi szivünk, a mulatság mámorát még jó ideig heveri ki sok ember, — a költség pedig, úgy hiszem, oly csekély, hogy annak terhét' legfeljebb a rendezők zseb- jei érzik egy darabig, — no meg a gyermekek, mert a Jézuska bizonyosan kevesebb ajándékot visz ezidén karácsonyra! . . Palást. KÜLÖNFÉLÉK. — Szeméjyi hir. Gróf Apponyi Sándor, ki a főispáni jubileum alkalmából városunkba jött — mint részvéttel értesülünk |B| hirtelen megbetegedett. A beteg gróf W osinszky Mór belvárosi esperesplébánosnál van megszállva, hol angyali neje odaadással ápolja. Mielőbbi felgyógyulást kivánunk. — Kitüntetés, ő felsége a király báró Eli- atschek Ede az első szab. dunagőzhajózási társaságnál alkalmazott hajóskapitánynak, egy nőnek a vizbefulástól saját élete veszélyeztetésével véghezvitt megmentése elismeréséül, az arany érdemkeresztet adományozta. Az önfeláldozó bárót méltán érte a legmagasabb királyi kitüntetés, melyhez mi is kész örömmel gratulálunk. — Dulánszky Nándor dr. püspök állapota. Megyés püspökünk megrongált egészsége — mint értesülünk — Arco kellemes kiimája alatt, —■ hol most tartózkodik — mindegyre kedvezően javul. A fő- pásztor kitűnő színben van, nagyon jól érzi magát és jó kedvnek örvend. Orvosa állítása szerint a tavaszig teljesen meggyógyulva térhet vissza székhelyére. — Igazságügyi kinevezés. Az igazsáügyminiszter Molnár Béla szegzárdi kir. törvényzséki jogyakor- nokot a dűnaföldvári járárbirósághoz aljegyzővé nevezte ki.- A Garay-SZObor. A Garay-szobor leleplezési ünnepélye 1896. évi május hó 1-én lesz megtartva. Ez alkalomból- Bodnár István vármegyei pénztári ellenőr, ismert nevű poéta és hiilapiró Garay-albumot szándékszik kiadni. — Tanítói kinevezés. Szikora Béla, jéles képzettségű fiatal lengyeli tanító a szab. osztr. magy. államvasuttársaság kegyurasága által Csikloi’abánya községbe tanítóvá neveztetett ki. — Távozó aljegyző. Novák Sándor, Tolnavármegye első aljegyzője, ki a belügyminisztériumban nyert fogalmazói állást, előbbi hivataláról leköszönt s a napokban utazott el véglegesen Szegzárdról, hogy a minisztériumban uj állását elfoglalja. Tolnavármegye Novák Sándor urban egy ritka szorgalmú és tehetségű tisztviselőt vesztett el, azért a megyei tisztikarból való távozását méltán mi is sajnáljuk.- Segély. A közoktatásügyi miniszter az országos tanítói nyugdíj alapból Lövinger Lipót, dűnaföldvári izr volt tanító özvegye, szül. Handelsmann Katalin részére évi 235 frt segélypénzt, kiskorú árvája részére pedig 78 frt 34 kr gyámpénzt engedélyezett. — Kinevezés. Az igazságügyminiszter Szántó Ferencz járásbirósági dijnokot a gyönki járásbírósághoz írnokká nevezte ki. — Eljegyzés. Müller Ferencz dr. szegzárdi fiatal ügyvéd a napokban váltott jegyet Baján S c h 1 i e- szer Mór nagykereskedő kedves leányával Sárika kisasszonynyal. — Tolnavármegyei gazdasági egyesület Kölesden tartott közgyűlésén Kovács László volt elnöknek a megyéből való elköltözése folytán megüresedett elnökségre D I r y Dénes kir. tanácsost választotta meg. — Halálozás. Idb. Sipos György kir. törvényszéki imok édes atyja, élete 70-ik évében szél- hüdés következtéken Szegzárdon elhunyt. A boldogult temetése múlt kedden délután ment végbe részvét mellett. Nyugodjék békében ! — Plébánosi beiktatás. Folyó hó 8-án, Bold, asszony szépít, fogant, ünnepén lett Köhler Ferencz, a nem rég kinevezett uj paksi plébános hivatalába beiktatva. Az ünnepély reggeli 9 órakor nagymisével kezdődött, melyet az uj plános czelebrált, a helybeli két káplán segédlete mellett. Evangelium után a be- igtató esperes, B e n c z e István, dföldvári apát-plébános felolvasván a nép nyelvén a napi evangéliumi szakaszt, elkezdte az oltárról hatásos beszédét. Kezdette magával az ünneppel, kifejzvén annak magasztos voltát és különösen korunkban fontos jelentőségét. Beszédének második részében kijelenté, hogy a paksi róm. kath. hitközségnek a mai napon egy másik ünnepe is van, t. i. az uj plébános ünnepélyes beiktatása. S miután felszólítására Libbald Lajos káplán kellemesen csengő hangon felolvasta a püspöki kinevezési okmányt, szerencsésnek mondja a választást kegyelmes püspök atyánk részéről, mint ki Kohlért, a már gyermekkorában társai között kitűnő tanulót s később 20 éven át köztiszteletnek örvendő jeles theologai tanárt szemelte ki Paksra, a pécsi egyházmegye ezen kiváló helyére plébánosnak. Gratulál a paksi róm. kath. hitközségnek is, hogy oly buzgó előd után, mint Spiesz volt, ily kiváló férfiút kapott utódul. Végül a hármas hatalom (tanítói, papi, királyi) jeléül átadja neki ünnepélyesen az evangéliumos, a szertartásos könyvet s a templom kulcsait, kívánván neki, hogy ezen hármas hatalmat mindenkor Isten dicsőségére és a hitbuzgó paksi rk. hívek lelki üdvére gyakorolhassa. Ezen szép, érzéssel, tűzzel elmondott beiktató beszéd után a beigtatott plébános tovább folytatta a szent-misét, a mely háromnegyed 11 órakor ért véget. S-ezzel a templomi ünnepély, a melyen a helybeli hatóságok fejei, a polg. fiúiskola tanítói kara s a hivő közönség óriási számmal vett részt; ez alkalommal is bebizonyosodott, hogy mennyire szükséges volna Pakson vagy a régi templom kibővítése 3 hajóra, vagy pedig uj templom építése, befejeződött. De meg kell még emlitenem a népiskolai tanítói kart is, a mely a szép ünnepen ugyancsak kitett magáért, különösen annak két tagja, a mi köztiszteletben álló Geyér bácsink, ktanitő s Rótt József osztálytanító, kik szép hangjokkal és szabatos énekükkel benső áhitatra hangolták szivünket. A népnek is kijutott az énekből s e mellett mégis volt szóló, („Nagyasszonyunk,“ gyönyörű mária ének), duett („Ave Maria Stella.“ Müllertől) s térczett is („Alkalmi ének a beiktatásra, szövege és dallama id. Rótt József kömlődi kántor úrtól) a legszebb sikerrel. Következtek az újonnan restaurált plébánia-lakban az üdvözlő küldöttségek, mint a hitközségi tanács s a hatóságok küldöttségeinek fogadtatása, fél 1 órakor pedig az uj plébános vendégszerető asztalánál gyűltek egybe a meghívott helybeli és vidéki vendégek. A számos felköszöntő közül megemlítjük Bencze István apát-plebánost, ki szép szavakkal emlékezett meg kegyes püspökünkről, ki megrongált egészsége helyreállítása czéljából székhelyétől távol, Arcóba üdül, kívánja, hogy a jó Isten őt mennél hamarabb vezérelje ismét vissza körünkbe teljes egészségben. Az újonnan beiktatott plébánosnak pedig újból minden jót kíván. Nyomban utána az uj plébános emelt poharat elsősorban ugyancsak ő excel.-ja, püspök atyánk egészségére, ki őt plébánossá kinevezni kegyes volt, utána pedig kedves vendégeit, kik őt e szép ünnep alkalmával személyes megjelenésükkel megtisztelték, élteti. Szentpétery járásbiró és hitközségi váb elnök az uj plébános áldott jó szivét élteti, mely jó szív oly rövid idő alatt is annyi tisztelőt szerzett számára. R o d i c h Öllé Károly postafőnök tréfás tostjában szintén az uj plébános egészségére üríti poharát. K á- szonyi polgári iskolai igazgató üdvözli az uj plébánost 1 kívánja, hogy a többi nemes czél mellett a magyarosításról ne feledkezzék meg, a melyre alkalmas tere nyilik Pakson. A felköszöntők sorát Bencze apát-esperes-plebános rekeszti be,, éltetvén, az uj plébános kedves nővéreit, a kiknél gyengédeb- ben szerető és figyelmesebb testvéreket nem egyhamar ismert. A kedélyes lakoma, melyen az egymás iránti szeretet, tisztelet, no meg a jó kedv uralkodott, csak a késő délutáni órákban ért véget. L — Kossuth Ferencz mint szerkesztő. Érdekes és fontos hirt kaptunk a fővárosból, mely bizonyára széles körökben fog feltűnést kelteni. Kossuth Ferencz ugyanis alig hogy letette a honpolgári esküt, máris oly fényes pozicziót teremtett magának a fővárosi hírlapirodalomban, mely az eddigi hazátlan honfiúnak egyszerre hatalmas befolyást biztosit politikai életünkre. A napokban lett ugyanis aláírva a szerződés, mely szerint Kossuth Ferencz főmunkatársi minőségben hazánk legnagyobb és legbefolyásosabb napilapjának : az „Egyetértésnek“ kötelékébe lép s pub- íiczistikai működését e lapnál deczember hó 15-én fogja megkezdeni. A mily előnyös Kossuth Ferencz szerződtetése az Égyetértésre nézve, melynek olvasó- közönsége ennek folytán bizonyára szaporodni fog, ép oly alkalmas lesz az arra is, hogy Kossuth Fe- itőségét és befolyását országszerte emelje, gyetértés hosszú pályafutása alatt komolylen megbizhatósága folytán s ellenzéki
