Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-12-02 / 49. szám
XXII. évfolyam.-=tO- szám. Szegzárd, 1894. deczember 2. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanítóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Egész évre ................... . 6 frt — kr. Fé l évre 3 „ — „ Negyed évre....................... . I „ 50 „ Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények lé’zendök. mKiadóhivatal: Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. A földmívelés válsága. Most már bizonyos, hogy a mozgalom, melyet az országgyűlési ellenzék azon őzéiből inditott, hogy ngy a törvényhozás, mint a kormány figyelmét a mezőgazdaság és szőlőkul- tura válságos helyzetére irányitsa s hogy a türhetlen állapotokkal való foglalkozást mint egy kierőszakolja, fényes diadalt aratott. Nem tekintjük mi e diadalt sem a kormány, sem a többség vereségének, sem az ellenzék győztes előnyomulásának, hanem, ellenkezőleg örömmel üdvözöljük azon egyértelműséget, mely félretéve minden mellék- tekintetet, egyesül a cselekvésben azon őzéiből, hogy az államfentartó osztály súlyos bajait tőle telhetőleg orvosolni segitse. Ném üres frázis az, hogy a kié a föld, azé az ország, mert kétségtelen, hogy inig a kereskedelem és ipar inkább internaczio- nális jelleggel bir, addig a földbirtok az, mely az azzal foglalkozó osztályt úgy leköti, hogy annak azzal igazán „élni és halni kell“. Téved azonban, ki azt hiszi, hogy ezen agráriusnak nevezett mozgalom éle akár a kereskedelem, akár az ipar ellen lenne irányozva, mert hisz bebizonyitást nem igénylő akszioma az, hogy mindkettőnek éltető eleme a földbirtok, melyből szükségkép táplálkoznia kell. A földmivelés jó helyzete szüli meg a virágzó ipart és kereskedelmet és nem megfordítva s azért nagy hiba volt a nyugoti müveit államok fellendült iparának hazánkban való meghonositása érdekében odáig menni, hogy annak éltető elemét, a földmive- lést pusztulni, veszni engedtük. Nézzük csak a mi szerény körünket, Tolnav ármegye székhelyét: Szegzárdot. Mikor volt Szegzárdnak virágzó a kereskedelme, jómódú az iparososztálya ?.. Akkor, midőn szóiéi megvoltak s gazdaközönsége jólétnek örvendett. A mióta szőllei elpusztultak, azóta pang a kereskedelme; pusztul s hihetlen küzdelmek közt él iparososztálya. Azért hibát, bűnt követ el az, ki a most megindult mozgalmat úgy kivánja feltüntetni, mint a mely egy osztály érdekében történik s czélja a többi osztályok rovására egy osztály sorsát javitani. Magyarország mai előrehaladott állapotában bizonyára ez senkinek sem jut eszébe, legkevésbé azoknak, kiket a nemzet bizalma a törvényhozás tényezőivé emelt. J J De maradjunk csak Szegzárdnál. Szeg- zárdnak jóléte kétségtelenül kipusztult szőllei- nelc újbóli betelepítésétől függ. S váljon milyen volt eddig a károsult gazdaközönség helyzete ? Vesszőt méregdrága áron kapott az állami telepekből, pénzt pedig szőllőbirtoka értékének csökkenése folytán: sehol. Hogy telepitse be »tehát kipusztult szolleit ? Jövőben ezen, minden valószínűség szerint segitve lesz. Nagyarányú tevékenység indult meg s semmi kétségünk benne, hogy aránylag rövid idő alatt mindenki kap annyi amerikai vesszőt, mely elegendő lesz a rekonstrukczió nem ugyan teljes mérvben való keresztülvitelére, hanem annak nagyobb arányokban való megkezdésére. A másik bajon: a pénzhiányon segíteni fog az alakulóban levő agrar-bank, mely nyugodt tőkét, olcsó kamat mellett nagy mennyiségben bocsájt a gazdaközönség rendelkezésére és pedig úgy, hogy nem a kipusztult terület jelenlegi értékét veszi alapul, hanem azt az értéket, melyet a termő szőllő képvisel. Ily módon fogja megkapni a szőllőmive- léssel foglalkozó közönség azokat a feltételeket, melyek mellett, munkával, szorgalommal, takarékos életmód mellett haladhat ismét a régi jólét révpartja felé. Mié1 ezek nélkül igazán szánandó volt a ö O helyzete: vergődött kilátás nélkül, küzdött remény nélkül. Azért minden osztály féltékenység i | sével Örömmel üdvözölheti az uj mozgalmhi, szőlőbirtokos, kereskedő és iparos egyaránt! b. A vérsavó tudományos szempontból. Intelligencziánk rohamos fejlődésére vall, hogy immár hazánkban a közegészségügyi kérdések iránt is megvan az általános érdeklődés. Még egy évtizeddel ezelőtt nem lehetett a vidéknek olyan merész szerkesztője, a ki annak a koczkáztatása nélkül, hogy czikkét egyetlen olvasó se méltassa figyelmére, ki merte volna adni az oly czimü czikket, minőt mi most Írunk. TARCZA. czogilia.g'. Irta: RÓNASZÉKY GUSZTÁV. —A Tolnamegyei Közlöny eredeti tárczája. — Czöglingnek nevezik minállunk szinésznépnél a kezdőket. Szegedi Mihály színigazgató hozta uzusba a czögling nevezetet, a ki arról volt hires, hogy sem írni, sem olvasni nem tudott, a nála vendégszereplő BujovszkyLilát úgy hirdette golgotái színésznő gotjai helyett; de azért igen jó színigazgató volt húsz álló éven keresztül. Aszódon történt, egy alkalommal előadás alatt •— Két huszár és egy bakancsos — darabot adták —- beállit az öreg Szegedihez egy vékony, sovány ficzkó és előadja alázatos hangon hogy: — Miután ellenállhatatlan vágyat érez a színművészet iránt és érzi magában a tehetséget és homlokán a múzsának csókját, alázatosan esedezik, hogy a direktor ur ne sajnálja őtet Thália papjai közé egyelőre clericusnak felvenni. A pénztár üres volt, a színházban alig lézengett egy pár fizető egyéniség — ingyenes volt elég — mi; természetesebb tehát, minthogy az öreg Szegedinek éktelen rossz kedve volt. Menjen a konservatóriumba! — rivalt a szegény fiúra — ha színész akar lenni! ott tanítják a czög- lingeket 1 A fiatal ember rimánkodott; de az öreg kérlelhetetlen maradt. — Bizony majd czöglingekkel traktálom a publikumot, a többinek sem tudok enni adni, még az kéne, hogy szaporítsam a bandát! De kérem alássan! Nem kell, érti, nem kell, hordja el magát! — rivalt rá az öreg.s mint aki nem hajlandó tovább tárgyalni, rágyújtott nagy tajték pipájára, lesve a jegy vásárló publikumot; azok bizony csak nem jövének. A szegény czögling jelölt ijedten vonult félre, sóváron pislogva be az állás kapuján a kipirosló kor- tinára, a mely azt a menyországot takarja el, a hova ő ime be nem juthat soha! Odabent megszólalt a csengettyű, kezdődik a 2-ik felvonás, az az csak kezdődött volna, de a helyett kirohan állásából a súgó, színház szolga és titkár egy személyben. — Baj van direktor ur! üvölti takupiri hangon — nem tudjuk kezdeni a felvonást. Yárkövi ur a kinek a káplárt kellene játszania, részeg mint a csap, spreiczczal sem bírjuk felállítani, ott alszik a színpad alatt. — Tyhű az áldóját! pattan fel az öreg. Mondja meg neki, hogy elvan csapva. Épen hatodszor csapom el a gazembert! — Jó jó, de most mit csináljunk? — Mással kell játszatni a káplárt! — Lehetetlen* mindenki el van foglalva, Rétháti két szerepet játszik, Mikesi hármat, Lengémé egy paraszt leányt az első és egy muzsikus czigányt á harmadik felvonásban; magam a zsidót a sugólyuk- ból mondom el, mintha a boltból beszélnék. — Hát hagyják ki a darabból azt a káplárt! — Lehetetlen! — replikázik a sok hivatalu egyén — azon fordul meg a darab. A gyér közönség zúgolódni kezdett odabenn, a helyzet válságossá lett. — Hopp! megvan! —■ kiáltja a direktor, itt a czögling. Fogja meg azt a fiút, vigye be, ez fogja játszani a káplárt! A tótumfak gondolkozás nélkül, mint a héja, csapott rá a busán bámészkodó czöglingre, nyakon csípte és kérlelhetetlenül hurczolta befele a széna- pajtába, holott is a művészek öltözője vala. Me2' van mentve a haza! — fohászkodék SzeO _ gedi Mihály és szíttá tovább öblös pipáját és szidta magában a publikumot, mely nem pártolja kellően az igazi művészetet. A czögling pedig odabent irtóztató tortúráknak vala kitéve. így az alakok leránczigálták a gúnyáját, felöltöztették szép piros huszár ruhába, éktelen bajuszt pingáltak az orra alá, anélkül, hogy szóhoz juthatott volna! fejébe csapták a nehéz csákót csak úgy könye- zett .bele mind a két szeme. Készen volt a káplár. Mehetünk ! itt a káplár! — ordított a rendező ur 1
