Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-11-18 / 47. szám
XXII. évfolyam. szám. Szegzárd, 1894. november 18. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- I _________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre...........................6 frt — Fé l évre ..................3 „ — Ne gyed évre ....... I „ 50 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megjeleli: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilltér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tések jutányosán számittatnak. A földmives bankokról. Mostanában egy két olyan gyakorlati kérdést vetettünk fel lapunk hasábjain, melyek az indusztriális ország helyzetére tekintettel az anyagi boldogulást képezik. A sajtó mindenha nemcsak az ideális tökéletesedés érdekében tör lándzsát, hanem gyakorlati czélokért is. És ma, mikor a mezó'gazdálkodási üzletforgalom vajúdik, kétszeres kötelessége a sajtónak gyakorlati, anyagi boldogulásunk tényezőivel számolni. A ti olvasóközönség bizonynyal azt hiszi, ujra lamentácziókba akarunk bocsátkozni a miatt, hogy a búza ára nem akkora, mint a hetvenes években és hogy a földadó még máig is akkora. Hát, ha hiszen e szomorú dolgokon a lamentácziók segítenének! Csakhogy az a hiba, hogy a gonosz helyzet rajtunk kivül álló tényezők miatt állt elő. Az önsegély elvére lépjünk,, mert arra kell lépnünk, azért igen is emlegetni kell egyik tényezó'ül, hogy a nemzeti boldogulás egyik eszközét, a földbirtokokra -az-olcsó hitelt mi hamarabb meg kell [szereznünk. A nagybirtokok már rendelkeznek specialis bankokkal, melyek eddig is nem egy ingadozó gazda súlyos helyzetén segítettek. Hol van az megirva, hogy a forgó tőke nélküli kisbirto- kok 9—-10 °|0-ra dolgozó pénzintézeteknek legyenek kiszolgáltatva. Az osztrák-magyar bank a kereskedelem hitel-igényeire tekint első sorban, a nagy birtokoknak - megvannak a maguk jelzálog intézetéi, bankjai, a forgó tőke nélküli kis birtokos pedig ki van téve a váltó-hitelnek, melyhez tanulatlan és mely idegen segítséget involálván, viszonzást igényel s igy belekergettetik dübiozus jótállásokba és váltóforgatásokba. Hány szegény embernek a párnáját vitték el e nemű tanulatlanadba miatt! Mennyi-köny fűződik ahhoz a szerencsétlen pillanathoz, a midőn valaki elég könnyelmű volt nevét egy sárgás lapra fölirni! Uraim! mentsük meg a tudatlan népet a váltó-hitel könnyelmű módjaitól. Ha e sorokat köz- és váltó tigyvéd-olvassa, hajlandó lesz föltételezni, hogy e sorok irójá nagyon ideális téren mozog. A legkevésbé sem! A folyó számla-hitel megfogja menteni a földmiveseket és forgalmat kimutató iparosokat a váltó-hiteltől. Mindezt a földmives bankokkal lehet kezdeni. A ki hitelt akar igénybe venni, annak ingatlanait felbecsülik és annak arányában folyó számlára hitelt adnak, melyet akkor vesz igénybe, mikor akar. Talán azt kellene ezek után megbeszélnünk, hogy a földbirtoknak van-e szüksége forgó tőkére? Az istenért, ilyen lappáliákkal nem fogjuk kinozni olvasóinkat? Hisz ez elemi dolog, melyen mi régen túl vagyunk. Mi a gazdának ma a veszedelme ? az, hogy a búza ára alacsony és szükségei halaszthatatlanok. Ha most folyó számlahitel és tegyük fel: olcsó kamatra rendelkezésére állana: akkor bezzeg nem volnának kénytelenek szinte tartalék nélkül kidobni búzáikat a piaczra ezzel még a belföldi forgalmat is megbénítani; akkor bevárhatnának egy kedzezőbb időt és lehetetlen, hogy a gabonapiacz lanyhább menete mellett a búza ára fel ne szöknék. De a ki ezt be nem látja egyszeribe, annak szinte tékozlás lenne a sok szóbeszéd. Vaknak szinekről ne beszéljünk soha. Más és komolyabb kérdés az, honnan szerezzük meg ezen községi bankok alapját, melyek első sorban a földmives érdekeit istápolni hivatvák. Megmondjuk. A regále megváltásáról szóló törvény rendelkezései teszik ezt lehetővé, melyekben az foglaltatik, hogy a kötvényezett regálepapirokat devinkulálni lehet a pénzügy- miniszter rendeletével. Tudni való, hogy ezen papírok most 4 y2 %-ot jövedelmeznek. Menynyi áldás indulna, ha csak 5 vagy 6 %"os kölcsönökről a mezőgazdálkodás javára szólni lehetne. Ajánljuk ezen eszméket az illetékes köröknek figyelmébe. Minket nem vesztegetnek meg agrár jelszavak. De azt a felfogást valljuk, hogy igenis azon tényező érdekében, mely a nemzettest legerősebb tényezője, tenni kell. Tenni még nem késő. Azért kívánjuk kis- birtokoknak az olcsó hitelt, mert látjuk, hogy a forgó tőke hiánya nyomorúságainknak legfőbb oka. V. A nők házineveléséhez. Felolvasta: Engel Mór a báttaszéki kereskedelmi kaszinóban 1894. november 10-én. A téli évad. beálltával megjöttek a hoszu esték is és mig a férfiak kaszinókban, olvasókörökben kellemes szórakozás között töltik azokat, addig a nők a nap fáradalmai után egyhangúan magukra hagyatnak TARCZA. Házassági szokások a régi magyaroknál. Irta: DOMBY LAJOS. — A Tolnamegyei Közlöny eredeti tárczája. — Tudva azt, hogy napjainkban a serdülő ifjú, ■fihelyt pelyhezni kezd néhány szál bajusza, a nö- udék leányka alig hogy a rövid ruhát szegre akasztotta (miként egy nagy államférfiu bizonyos pontokat) s mindkét esetben a gondos szülők a házasság eszméjével foglalkozni hajlandók és az eszme meg- valósitása felé való törekvés, annak utegyengetése kiváló figyelem tárgyát szokta képezni és általában a házasság úgy tekintendő, mint az ábrándok ocze- ánján evező mindkét nembeli ifjúság boldogságának révpartja s mindenesetre mint komoly életczél: — legyenek ezen sorok a régi magyarok házassági szokásainak feltüntetésére szánva, hogy igy pár perezre elevenüljön meg előttünk a múlt. ös élőinknél a házasság vallásos szertartási jelleggel birt. Daczára annak, hogy őseink hajdan a többnejüség szokásainak hódoló népektől valának környezve, közöttük az egynejüség divatozott. ■ E mellett tanúskodik azon tény, hogy mostani hazánkba jöttök idején közöttük az egynejüséget találjuk szokásban. A feleséget vagy pénzért, vagy értéktárgyért vásárolták. Innen veheti eredetét azon ma is használatban levő kifejezés: vőlegény, a mely jelent olyan legényt, a ki vevő, a ki feleséget vesz magának. Valamint az eladóleány kifejezése onnan eredhet, hogy őseinknél a férjhezmenendő leányok eladók valának a venni szándékozók részére. A házasodás ideje tavaszkor volt, a nap és éj egyenlőség szakában. A házasodás a babyloniak szokása szerint történt, minek folytán minden tavaszszal ■ leányvásár tartatott, a mely akként ment végbe, hogy a féijhez menetelre alkalmas leányok egy meghatározott helyen összesereglettek, hova a házasságot kötni szándékozó legények is összegyűltek. Itt az úgynevezett násznagy előállította a legszebb leányt s kérdésbe tette, hog77 ki ád többet érte és a legtöbbet Ígérő legén' : lett a leány. így lemenő szépségű fokozat szerint árverezték el a szép leányokat. Ebben a régi szépségversenyben nemcsak aranyérmet, de még elismerő okmányt sem nyerhettek, eladására került a sor, midőn elég udvariatlanul a rútakra jelzett leányok lettek kiállítva és ekkor a násznagy azon kérdéssel fordult a vőlegény jelöltekhez, hogy ki mennyi toldással veszi meg a leányát és a nyertes a legkevesebb toldást igénylő legény lett. A toldásba fizetendő összegeket fedezte a szép leányok vételára, melyet a násznagy kezéhez fizettek. Ily módon a leány vevőt, illetve féijet talált. S nem ritkán fordulhatott elő olyan eseft, hogy a toldással férjhez adottak között némelyik boldogabb házasságot nyert, mint az olyan, kinek megszerzéséért pénzt fizetett a vőlegény. Hogy azonban az ily módon való házasság végérvényesnek tekintessék, arra névé feltétlenül szükséges volt a vőlegény részéről azon két tanú jelenlétében történő nyilatkozat megtétele, hogy az általa megvett leányt feleségül, nem pedig szolgálónak vette. Mely esetben a vásárló visszakapta befizetett pénzét és a házasság legott semmis lett. De a házasságkötés imént jelzett módja nem volt általános, mert a magasabb ranguak nem tették eladóvá leányaikat, hanem fizetés nélkül adták féijhez, azt azonban megkívánták a házasulandótól, hogy személyesen kérje meg a leányt s ez alkalommal sorolja elő vagyoni állását és ha a legény megkapta a leányt, kötelezte magát, hogy egész életén át feleségül válj a és szeretettel bánik vele. A leánykérés e módjának érdekes esete van leírva Luciánus által a következőkben: Arsakomis nevű skytha if)at az adónak elhozásáért a Bos- poránusok fejedelméhez Leucánoshoz elküldik a Skythák. A fejedelem ebédre meghívja a követet és midőn éppen két fejedelmi ifjak voltak nála leányának megkérésére. A megkérés igy ment véghez: ebéd után fölvette a poharát az egyik kérő ifjú, a benne levő borból egy keveset az asztalra kilocscsantott, annak utána ivott a pohárból s elmondotta, hogy | kicsoda, mennyi gazdasága van s kérte, hogy adja neki leányát. így cselekedett a másik fejedelmi ilju is, Arsakomis is szerette volna a szép leányt feleségül venni, felveszi tehát a poharat, üres lévén minden babonás vélekedésből abból semmit ki nem öntve, egészen kiissza s igy szól:
