Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-10-14 / 42. szám
1894. október 14. 3 — a papi korona keretében — ahol a kerületi papság élén Péchy József prpt. ur veszi fel a szót és szivélyes meleg szavakban üdvözli a jelenlevőket; majd fel olvastatja a szentirásból idevágó intelmeket s annak folyamányául az uj espereshez tartott üdvözlő beszéd kíséretében átnyújtja neki a latin szövegű esperessé kinevező hivatalos okmányt, a mi szintén felolvastatott. Most az uj esperes Sághy Pál ur foglalja el az elnöki helyet s mindenek előtt hálás sziwel mond köszönetét a megyés püspöknek szives főpásztori kegyéért | majd folytatva a kerületi papsághoz s tanítókhoz szól meleg üdvözlő szavakban s kéri azok szeretetét és támogatását; aztán felolvassa remek székfoglaló beszedjét, a mit gyakori éljenzés kisér. Ezután a korona egyéb folyóügyei tétettek megbeszélés tárgyává s nyertek szükséges elintézést, melynek kapcsán egyúttal Gr ö t z Sándor szegzárd- ujvárosi plébános közkívánattal kerületi jegyzővé választatott s evvel az ünnepség hivatalos része befejezést nyert. A szellemi munka után a kedélyes társalgás most már a szives házi ur vendégszerető asztalánál folyt tovább, ahol a lucullusi ebédnél nem volt hiány a szokásos felköszöntőkben sem. Ezek sorát Sághy Pál esp. ur nyitotta meg, aki ! e napon szívben, érzelemben és szellemi gazdagság- I ban egyaránt jeleskedő hatásos beszédeket, felkü- szöntőket mondott előbb a megyés püspök urra, aztán I a kerületi papságra, végre a kér. kath. tanitókra. Utána Péchy József prpt. ur az ő szokott elevenségével szólott s az uj esperest — úgy is mint szives házigazdát éltette. Azután a kerületi kath. tanítók nevében mint hivatalos képviselők — Koszorú István az uj esperesre, Horváth Ignácz pedig a kerületi kath. papságra mondottak tetszéssel fogadott felköszöntőket. — Szólották még mások is, kik közül főleg Zányi György és Pártos Zsiginond plb. urak sok • humorral szőtt felköszöntőik nyújtottak kedves élvezetet; — mindezekhez azonban fűződött még egy más, alig észrevehető szép jelenség is, a — kedves öreg urnák, Sághy esperes ur atyjának szelid szemeiben titkon megjelentek s átragyogtak benső érzelmeinek örömkönyei. így folyt le a szép ünnepség kedélyes része is, melyben bár nagyon elismerve éreztük szent Péter nek azon mondását, hogy „jó nekünk itt lenni“, mégis, minthogy már eljárván az idő, illő bucsuzással el kelle válnunk a szives és kedves háziúrtól, de magunkkal vittük az ünnepség felejthetlen emléke gyanánt — a nála szerzett kellemes és nemes behatásokat. Szabadjon most az elmondottakat még néhány szóval megtoldanom. Nem szándékom Sághy Pál esperes urat érzékenységében megbántani avval, hogy ez alkalomból is tapasztalt sok szép érdemeit e helyen bővebben részletezzem, hiszen a szép templom, a korszerű iskolák, az óvoda, a szebbnél szebb gazdag választékú miseruhák, teplomi faragványok stb., melyek diszére válhatnának bármely nagyobb városnak is és a melyekkel az ő tapintatos körültekintése, áldozatkészsége és áldásos tevékenysége mind szorosabban forrnak egybe, maguktól is ékesebben hirdetik, beszélik az 1 előkelő érdemeit, semhogy annak bővebb meg- világitására az én csekély szavam elégséges volna. E helyett azért inkább csak arról kívánok röviden megemlékezni, amit ünnepsége alkalmából a tanitók hoz mondott: „Nem volna teljes — úgymond — örömem, ha e napon a tanitókat is nem ölelném szivemre“. Valóban nemes vonása és megnyilatkozása ez a szerető szívnek, hogy az alantasabb, de .számot tevő tényezőket is önkényt méltatja s szeretetébe foglalja már eleve is. Nem kétlem azért, hogy az ebből levont következtetésen velem egy véleményben van a kér. kath. tanitóság is az iránt, hogy az uj esperes ur — további eljárásában is — a jeleztem tanítóknak nemcsak hivatalos ellenőrzője, igazságos vezető feje, elöljárója kíván lenni, de egyszersmind méltányos szerető barátja is mindazoknak, kik oktatva, nevelői hivatalukat s avval járó kötelességeiket, Isten nagyobb dicsőségének előmozditására, a haza, az egyház és az emberiség javára lelkiismeretesen teljesitik. Azért e hitben és reményben e helyütt is szivünkből üdvözöljük Sághy Pál esperes urat s kívánjuk, hogy esperesi hivataloskodásában minél több örömei legyenek. Koszorú István, nyug. tanító. A „szegzárd-báttaszéki vasút“ köz- igazgatási bejárása. Rég táplált óhajunk egyike egy hatalmas lé péssel a valósuláshoz közeledett. A szegzárd-báttaszéki vasút, közigazgatási bejárása ugyanis e hó 10-én és 11-én ment végbe. Az első napon Szegzárdon, a másodikon Bát- tászéken. Részt vettek a kereskedelmi minisztérium részéről: S p á n y i Kálmán műszaki tanácsos, a bizottság elnöke. A cs. és kir. közös h a d- ügy miniszteri um részéről: Plank Edém. kir. honvédhuszárszázados. A földmivelésügyi minisztérium képviseletében : H e k 1 e r Károly kir. főmérnök. A m. kir. államvasutak részéről: Gradl Sándor főfelügyelő, Lázár Elemér főmérnök, V é b e r Antal és B e n d e Andor főmérnökök. Tolnavármegye közönségé és közig, bizottsága képviseletében : P ö r d ő s Vilmos tiszti ügyész, Pestliy Elek helyettes főszolgabíró és Markó Gusztáv kir. főmérnök, az államépitészeti hivatal főnöke. A szeg- zardi vasút részéről: Perlaky József osztálymérnök. Az engedélyes részéről: Leopold Lajos, engedélyesen kívül: Tóth Ödön ügyvéd, jogi képviselő, Pollik' Armin budapesti tervező mérnök és dr. Vásárhelyi Lajos budapesti ügyvéd, az engedélyes budapesti jogi képviselője. A budapestiek kedden este külön szalon kocsiban érkeztek Szeg- zárdra, a hol őket az engedélyes fogadta. Másnap Szegzárdon volt a közigazgatási bejársa a vármegyeház kistermében. Az ülést S p á n y i Kálmán elnök nyitotta meg. Megjelentek a fent nevezetteken kivül Szegzárd község képviseletében T aki er biró és Hirling dr. jegyző, az uradalom részéről Beöthy Károly ügyvéd, továbbá Őcsény és Decs községek részéről a birák, Dúzs és Erdős jegyzők, több elöljáró és a vasutirány által érdekelt felek. A tárgyalás délután 3 óráig tartott. Másnap d. e. 10 órakor kezdődött Báttaszéken a tárgyalás. Itt a bizottságon kivül megjelentek az érdekeltség részéről: a teréziánumi uradalom képviseletében : Mitwég Henrik főtiszt, Simon István és Győry Vilmos gazdatisztek; Pilis községből: Herczegh József jegyző, Asztalos Sándor, Molnár István, Takács Mihály, Szél János, Szőke István, G. Korsós János; Alsó-Nyékről: Zsigmond László jegyző, Papp László, Császár István, Zsikó János, Karácsonyi János, Tóth Péter, Tóth János, Korsós Sándor, Csapai Péter; Báttaszék részéről: Tafner János biró, Angyalffy Imre főjegyző stb. Tíz óra után elnök: Spányi Kálmán, a tárgyalást megnyitván, az érdekeltség összes kívánalmait jkönyvbe foglaltatta, mely kívánalmak lehetőleg ki fognak elégittetni. A tárgyalás, elnök tapintatos eljárása mellett teljes megelégedéssel délután 2 órakor záródott. Tehát egy hatalmas lépéssel előrébb vagyunk. Mert 1893. évi deczember 17-én hangzott el az első lelkes szó vasutunk ügyében és ime pár havi erős buzgalom által az ige közel áll a megtestesüléshez. Sárköz és Báttaszék örömmel üdvözlik a haladást ; készéggel meghozzák a kívánt áldozatokat és méltán! hisz vitális érdekükről van szó. Leopold Lajos engedméyyes támogatásunkra számíthat. Csak előre! vezesse ügyünket diadalra és biztosíthatjuk, hogy az anyagiakon kivül erkölcsi elismerésünk nem fog elmaradni. A közigazgatási bejárásnak jól végzett munkája után az érdekeltség társas ebédre gyűlt Luszt Fülöp vendéglőjébe, hol is az ügyet érdeklő szebbnél szebb tósztok váltották egymást. A bankett délutáni 4 órakor végződött, melyen mintegy hetvenen vettek részt. Alsótolnai. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (42. sz.) Széttagolt társadalom. Abban a lázas és nekünk ’vidékieknek sokszor kínosan visszatetsző versenyben, melyben a központi sajtó sokszor bizarr eszméket termel, nem utolsó helyen áll az az elmés és szatirikus közlemény, mely egy délvidéki alispánt leczkéztet meg azért, hogy ez elég vakmerő volt a megye nemeseinek névtárát megszerkeszteni. Ha jól sejtjük itt a demokratikus társadalom gunyja akarja szórni nyilait az excluziv ósdi kiváltság, a nemesség ellen. A de- mokraczia szent nevében ejtett leczke, az önérzetnek ez a distingvált hangja minket a korszellem diadalától ittas férfiakat édes boldogsággal tölt el. De vájjon ugy-e? ^Szabad-e ennek kornak, ennek az erőtlen demokratikus szellemnek ennyire önérzetesnek lennie? Vájjon az excluziv törekvéseknek csak amaz egy tünete létezik, mely annak a délvidéki alispánnak tényével kifejezésre jutott? Aligha! Mi nagy demokraták a világért se botránkoz- zunk meg egy alispán félre tévedt ötletén. Szó sincs róla! Nem az az egy tünet, hanem társadalmunknak teljes erőtlensége töltse el lelketeket igaz fájdalommal, nagy demokraták. Ne bántson titeket egy tény, melyet a fin de siede korában talán az ősiség iránt való vonzódás is szuggerálhatott, hanem bántson titeket a tények összessége, mely mindazt bizonyítja, mily kevéssé vagyunk mi demokraták és társadalmunk mennyire és mily sokféle érdek szerint van széttagolva. Ugyan szives olvasóm, végy csak magadnak fáradságot és nézz el akár a kaszinóba, akár olvasókörbe, akár a kávéházba, akár a közélet zöld asztala mellett, mindenütt azt fogod találni, hogy kote- riák, klikkek és különféle érdekek állnak vagy jobban mondva ülnek egymással szemben. Hogy az egyik rangja elleni merényletnek tartaná azt, hogy a másikához átszóljon a szeretet és együttérzés közve- tetlen hangján. Manapság minden kávéháznak és annak minden asztalának van rangja, amott a honoracziórok nagyképüsküdnek, emitt az iparosok sanyarognak a pangó viszonyok miatt, emitt politizálnak; de mindegyik külön kör, világos czélzataival annak, hogy itt az előkelőség honol. Bizonynyal mondom, hogy a mi közállapotaink egyiptusabbak az egyiptusiak kasztrendszerénél. Hát ez a demokraczia? Hiszen a milyen her- meticze el vannak zárva a mi társadalmi osztályaink, . ahhoz képest a délvidéki alispán ténye csekélyke apróság, a féle halálos bűn. Ne tessék finyáskodni. Olyan elernyedt, szétmállott a vidéken a társadalmi élet, hogy szinte bámulatos, mint lehet ilyen. Mintha az emberek nem egymásra, hanem egymás ellen való gyűlöletre volnának utalva. S hogy ez igy van, kiket okoljunk ? Kik segítsenek rajta ? A n ő k. Csodálatos, hogy a nőben semmiféle nevelés az osztálykülönbségeket lerombolni nem fogja. Legyenek intézményeink bármily demokratikusak, az otthon kultusza ápolni fogja a rang és születés kiváltságait. Ám annál szebb kötelessége van a férfiúnak, hogy ne csak frázis-készletével tüntessen vele, hogy milyen demokrata, hanem tegye ő működésével termó- kenynyé a demokratikus eszméket. A józan demokraczia érvényesülése pedig nem az a közéletben, hogy mindegyik egyforma akarjon lenni, hanem az, hogy a vezető szellemnek, mely nem talmi és üres stréberség, tért kell engedni. Félre azzal az abderoi irigységgel, mely az igaz érdemeket sem kívánja respektálni. A demokraczia isten és törvény előtt egyenlővé tehet, de nem azt jelenti, hogy magunknál előbbvalóak nincsenek Gondolja meg mindenki, hogy csak szeretet vitte előbbre a társadalmat. V. Csak divatosan! Ez a jelszó ma nap: Csak divatosan, csak divatosan ! De hogy jó-e az, czélszerü-e, hasznos-e, erkölcsös-e, ki kérdi ? Az a fő, hogy divatos legyen. Ezen baj nem csak a szorosan vett divatra vonatkozik, hanem az egész társadalmi életre, a nevelésre úgy mint az erkölcsre. Divatos pl. ma nap, hogy a kis „p u b i“ meg a kis „mádi“ — kik persze szinte divatosan vannak öltözködve — szép pukedlikat tudnak csinálni, „alázszolgája“ és „kezét csókolom“ mondani, de keresztet vetni nem tudnak, imáról, Istenről még nem is hallottak. Ki fog a mai modern korszakban ilyen abstract dolgokról ilyen szegény gyermeknek már beszélni? Hisz a szülők sem imádkoznak már, vagy legalább nem a gyermekek előtt, mert ez — bocsánat a kifejezésért — derogál nekik. Divatos pl. ma nap az a felfogás, hogy a vallás csak butításnak — és azért csak parasztnak való. Tisztelet a kivételnek. Divatos pl. ma nap a liberálismust (a mai álli- berálismust értem, mely csak addig liberal, mig a saját előnyüket szolgálja) dicsőíteni, a papságot és vallást gúnyolni. Divatos pl. ma nap ............ Nem folytatom tovább, mert csak szomorúság fog el, ha arra gondolok, hogy a mai modern, felvilágosodott társadalom annyira elfogult, hogy nem tudja megkülönböztetni a látszatot a valótól, az ál- müveltséget a valódi műveltségtől, a kártékonyt a hasznostól. Valóban bámulatos, hogy képzett, müveit emberek annyira csalódhatnak, jobban mondva ámitgat- ják önönmagukat, hogy a külső, a látszat után indulnak, hogy ez imponál nekik. Pedig tényleg úgy van ez minden társadalmi kasztnál, mindenrendü és nemű foglalkozásnál. Valóban bámulatos, hogy a paedagogia — (a mai modern paedagogiát értem) — olyan tévútra tévedhetett, hogy az értelmi képzésre fekteti a fősulyt, mig a lelki képzést úgyszólván teljesen elhanyagolja.
