Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-10-14 / 42. szám
XXII. évfolyam. 42. szám. Szegzárd, 1894. október 14. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- ______________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész éyre ....... 6 frt — kr. Fél évre ........ 3 „ — „ Negyed évre . . . . . . .1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számittatnak. A kulturadó-bizottság. A Szegzárdon felállítandó állami főgimnázium létesitését, tudvalevőleg, a közoktatási miniszter ur többek közt azon feltételhez is kötötte, hogy a középiskola fentartásához az érdekeltség évi tízezer forinttal járuljon; mely összegnek felét, a létrejött megállapodások szerint, fizeti a székhely: Szegzárd, felét pedig a vármegye. Minthogy a vármegye saját háztartással nem bírván, a felajánlott hozzájárulás fedezése végett pótadó kivetése vált szükségessé s mint-- hogy a magyar állam ezredéves fentállásának ünnepétől immár csak egy év s néhány hó választ el bennünket, Simontsits Béla alispán a legutóbbi közgyűlés elé azon nagy horderejű és hazafias indítvánnyal járult, hogy vessen ki a vármegye egy százalékos pótadót s ily módon évenként befolyandó tizenhárom- ezer forintnyi összegből fedezze a szegzárdi középiskola felállítása alkalmából megszavazott ötezer forintnyi hozzájárulást; segélyezze egyenként -évi 2500 frtnyi öszszeggel a vármegye területén létező s kulturmissziót teljesítő bonyhádi és gyönki algimnáziumokat, ismét 2500 frtot fordítson évenként azon megyei ovodák és népiskolák segélyezésére, melyek idegen ajkú honfitársaink közt a magyarnyelv terjesztésére hivatvák; s végül évenkint oszszon ki 500 fortot azon nem magyar ajkú tanulók között, kik e magyar nyelv elsajátításában a legnagyobb előmenetelt tették. A szeptemberi törvényhatósági bizottsági közgyűlés ezen indítványt elvben magáévá tette s egyúttal Simontsits Béla alispán, Madarász Elemér főjegyző, P e r c z e 1 Dezső, Kovács Sebestyén Endre, Vizsolyi Ákos és B o d a Vilmos bizottsági tagokból egy bizottságot alakított és annak feladatává tette, hogy az elvileg megszavazott kulturális kiadások mikénti fedezésének előkészítését eszközölje. Ez a nagyhorderejű hatáskörrel ellátott bizottság múlt szerdán tartotta meg az alispán elnöklete alatt ülését s két órán keresztül folytatott, beható vita . és eszmecsere után egyhangúlag abban állapodott meg, hogy ezúttal nem indítványozza pótadó kivetését, hanem az egy százalékos pótadó évi járulékát képező 13000 frtnyi összegnek, 5 V4 százalékos kamatláb mellett, megfelelő tőke erejéig kölcsönfelvételét hozza javaslatba, olymódon, hogy a meghatározott czélokra a már megállapított arányban magát a tőkét bocsájtja rendelkezésükre. .. - -r\ Üdvözöljük a bizottságot körültekintő, okos, hazafias indítványáért, mely az üdvös czélt egész határozottsággal követve oly kisegítő eszközt állapított meg, mely hivatva lesz azok aggodalmát, kik az évi járulék megszavazásában a vármegyei lakosság örökös terhét gyanitván, a pótadó kivetésének eszméjétől idegenkedtek, teljesen eloszlatni. Mert az ily módon hozott áldozat tartama egészen világos, csak addig tart, mig az év- | járadékokkal maga a tőke törlesztve lesz. A jövő kedden összeülendő törvényhatósági bizottsági közgyűlés lesz hivatva dönteni az indítvány felett, a mikor arról lesz szó: akarjuk e vármegyénk azon szégyen- teljes állapotát, hogy teljes középiskolával nem bir, megszüntetni? akarjuk e a kulturmissziót teljesítő bonyhádi és gyönki algimnáziumokat küzdelmes létükben támogatni? akarjuk e őseink azon, a nemzetiségi mozgalmakban nyilvánvaló hibás módszerét, mely a magyarnyelv terjesztésében közönyös szerepre vállalkozott, teljesen feladni? Ha akarjuk, akkor ne riadjunk vissza az aránylag csekély áldozathozataltól. Ha pedig nem akarjuk, akkor borítsuk magunkra a szemfedőt, mert ha mi nem tesz- sziik, majd megteszi azt az utánnunk jövő nemzedék, mely éppen úgy fog Ítélni felettünk, kik végre is békés időben önrendelkezési joggal bírva, követtük el a mulasztást, mint mi ítélünk azok felett, kik folytonos politikai összfentartási küzdelmekbe bonyolódva, hi- . báztak! b* A közegészségügynek rationalis végrehajtása és alkalmazása. Mióta a közegészségügy megszűnt az állam és társadalom hamupipőkéje lenni, mióta az állam és társadalom saját jól felfogott érdekében felismerte, hogy nemcsak az egyed-, hanem az összesség jólétének egyik főfeladatát az egészség és testi épség' képezi; mióta az úgynevezett szobatudósok az orvosi és termé- szettudományok elavult misticismusát nem mint TÁRCZA. Az utolsó találkozás. A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája. Almásyék szalonjában nagy csend van. A nehéz plüsche függönyök visszaszorítják a beszűrődő világosságot, csak egy-egy kis lyukon lopódzik be egy csintalan kis napsugár, mely az egész termet félhomályba öltözteti. A szoba bútorzata egyszerű és feltűnően elegáns. Közepén egy kerek asztal, fauteuillekkel körülrakva. Egyik szegletben nagy tükör, melynek asztalkáján ezer meg ezerféle női csecsebecsék vannak. Tovább menve, egy alkovenszerü fülkét látunk, melynek titkait egy nagy függöny zárja el a kiváncsi szem elől. De nem zárja el egyszersmind a fül elől is. Csitt! Pszt! Halk suttogás. Nézzük meg mi lehet az. Lebbentsük félre egy kissé a függönyt, de úgy, hogy azt belülről észre ne vegyék. Egy szőke, fiatal lány ül egy támlás széken. Hosszan leomló arany haja, ábrándozó nagy kék szemei, a piros rózsával vetekedő szinü arcza, a legér- zéktelenebb férfi szivet is megigéznék. Hanyagul veti magát háti’a ülőhelyén, karjait a szék támlájára ereszti. Keble, melynek hófehérségét a merészen kivágott blouse elég kegyes láttatni, hevesen piheg. . Talán felindult szegényke. Mi okozhatja izgatottságát ? Lábainál egy zsámolyon, egy fiatal ember ül, fejét a lányka ölébe hajtva és annak térdeit átkulcsolva. Mindkettőnek arczán valami titkos bánat nyoma látszik. A lányka pilláin némelykor azurszinü szemeinek gyémántja jelen meg. Néma csend. A fiú felemelkedik helyéről és a leány fölé hajol, hogy lecsókolja annak könnyeit, ez pedig szén- | vedélyesen öleli át kedvesét és ajkiról rabolja vissza ellopott gyémántjait. Hallgatódzunk! A csendet a leány töri meg. — Hát elhagysz Kálmán? Kálmán egy ideig adós marad a válaszszal, mélyen belenéz azokba a szép szemekbe, melyek részére a boldogságot sugározzák, azután sóhajtva feleli: | — Elhagylak, hogy majdan visszatérhessek hoz-. zád. Vagyont szerzek, nagy ur leszek, akkor visszajövök és boldoggá teszlek. — Mily kegyetlen vagy te Kálmán, hogy tudsz igy beszélni? Nem kell nekem vagyon, fény, pompa, én meg vagyok elégedve drága szerelmeddel is. — Te igen, de az atyád? Hisz gúnyolódva utasított el midőn kezedért esedeztem, mert szegény vagyok. Oh az a pénz .... az a pénz! — így is a tiéd leszek! kiáltá zokogva a leány ... ’ — Hisz egyetlen forró vágyam az, hogy nőmmé I tegyelek, hogy élhessünk tetten boldogan, zavartalanul, de nem lehet. En nem fogok meg egyszer kísérletet tenni atyádnál. El megyek. A lányka egyideig hallgatott aztán daczosan kiáltá: —- Hát menj! De akkor én sem maradok itt. — Az istenért mit akarsz tenni ? — Veled megyek, mondá határozottan. Hosszú szünet következett erre. Kálmán gondolkodóba esett: „El vigyem őt magammal? .... ....... Csendes völgy ölén, ezüst patak mentén nyájas kis lak, hol virágok balzsama árasztja el a levegőt, hol boldogságunknak csak a természet és Isten kék ege lesznek tanúi, ott élünk együtt, egymásnak, boldogan“ .... Es ábrándozott tovább. De a szív merengését megzavarta az ész szava: „De hisz ez szöktetés lenne, mely aljas bűnnek lehet forrása és egy nő becsületének a bemocskitása. Nem, nem, ez nem lehet“. H Ilonkám te nem fogsz velem jönni. Légy nyugodt, nemsokára visszajövök, hisz tudod, hogy nem tudnám sokáig elviselni, hogy ne láthassalak. És kibontakozott karjaiból. Isten veled Ilonkám, élj boldogul. Mindketten felálltak a lányka lehorgasztotta fejecskéjét, melyet a fiú gyengéden magához vont és még egy utolsó csókot nyomva azokra az aranyszőke fürtökre, távozott. A leány még soká, soká állt ott némán, mint egy megkövültén, azután leveté magát székébe és görcsös zokogásban tört ki. — Elment! kiáltá szivszakgató hangon —r itt
