Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-09-30 / 40. szám
XXII. évfolyam.-40. szám. Szegzárd, 1894. szeptember 30. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az őrs 'g y mtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanítóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . .......................6 frt — kr Fé l évre ........ 3 „ — „ Negyed évre .:..... I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. Előfizetési felhívás TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1894. évi XXII. évfolyamának IV-ik negyedére. Egész évre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt =■= 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr =1 korona, mely Összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Az olasz borok. A magyar kormány, hogy Olaszországnak a hármasszövetséghez való csatlakozását anyagi előnyökkel megjutalmazza, de legfőké- pen, hogy megzavart államköltségvetési egyensúlyának helyreállítása czéljából magához ragadott boradót, azon időközben is, midőn a magyar bortermés a fillokszera pusztításai folytán tönkrement, kellőkép kihasználhassa, az Olaszországgal kötött kereskedelmi szerződésben, az ezelőtt 20 frtos behozatali vámtételt 3 frt néhány krra szállította le s ez által lehetővé tette, hogy az olasz borok behozatala, mindjárt a kereskedelmi szerződés életbeléptét követő első évben, hatszázezer hektoliterrel emelkedett. Midőn ezen végzetes lépésnek a magyar bortermelés megsemmisítését okozó szomorú kihatását immár megállapíthatta, sietett a műborgyártás megszorítását czélző törvénynyel a rossz hatást némileg ellensúlyozni s ez által lehetővé tenni, hogy a magyar borok ez áldatlan verseny közben is legalább belföldön értékesíthetők legyenek. De e törekvés vajmi csekély haszonnal járt volna, ha szerencsére maga az alkotó természet segítségére nem siet a magyar bortermelő gazdának s az olasz borok behozatalát a magyar borok minőségének segítségével nem korlátozza. Mert most már bizonyos, hogy ha az olasz borok ár tekintetében veszélyes versenytársként szerepelhettek .is, de minőség dolgában a magyar borokkal szemben határozott vereséget szenvedtek. A borfogyasztó közönség Ízlésének az olasz bor egyáltalán nem felel meg s elég valami borkimérő czégnek odaírni ajtajára, hogy olasz bort mér, arra, hogy helyiségeit mindenki elkerülje. De ott van a magyar közönség hazafias magatartása, mely a kormány végzetes lépését veszedelmes mivol Iában az által is enyhíteni iparkodik, hogy az olasz borok élvezetétől tüntetőleg távol tartja magát. Ez a két körülmény okozta, hogy azok a kereskedő czégek, melyek a magyar borral, azon néhány forintnyi haszonért, melyek az árkülönbözetből reájok háromlott, csupán hazafiat- lan kapzsiságból rögtön szakítottak, kénytelenek hozzá viszszatérni s legalább annyi magyar bort vásárolni, hogy a bepinczézett olasz borok mivoltát keverés utján némileg eltüntessék. Az olasz boroktól tehát nincs mit félni, mert ha a szőllők újratelepítését az által, hogy a termelő gazdát jövedelmében korlátozták, részben meg is akasztották, de a magyar boroknak állandó versenytársaiként nem szerepelhetnek. Egészen más szempont alá esnek azonban a franczia borok. A franczia bortermelő ugyanis az olaszok nagy és előnyös borüzletei folytán szinte szeretne egy kis vámleszállitást kierőszakolni s francziaországban a közönség körében nagy mozgalom indult meg, mely a kormányt oly irányba terelni s visszatorlási intézkedések kilátásba helyezésével a magyar kormányt odakényszerileni iparkodik, hogy a franczia borok behozatali vámját is az olasz borokéhoz mérten leszállítsák. No hát nem tételezzük fel egy oly magyar kormány létezhetését, mely a már amúgy is eléggé sújtott magyar bortermelésre még ez újabb csapást is, bármely ir; következtében rámérni elég 1 lelkiismeretlen volna. A franczia borkultúra has. ......~....— fe jlettebb a magyarnál s franczia borok behozatali vámjának leszállítása igazán egyenlő volna a hajdani híres magyar bortermelési gazdasági ágnak teljes megsemmisítésével. Az olasz borokkal, Isten segítségével majd csak kiálljuk a versenyt, a franczia borokkal szemben azonban erre képtelenek volnánk. TÁRCZA. Álom és való. Lefeküdtem, elaludtam És álmodtam rólad. Azt álmodtam, hogy nem szeretsz, Megszegted a szódat. Sétáltam a virágok közt Ábrándozva mélyen. Azt suttogták a virágok Megcsaltál te engem. Jártam fenn a menyországban Angyalok honában, Ezek is azt énekelték, Ne higy a leányban. Álmodtam és felébredtem Csak ne tettem volna; Felébredtem, de szerelmem, Merült most álomba. Finale. Levél. , (A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája.) Nagyságos asszonyom! Reményiem, nem fog e levelem felett csudál- kozni, ha eszébe juttatom, hogy e levélre határozottan kegyed szólított fel. Azt pedig még a „régi jó idők“-ből tudhatja, hogy kegyednek minden óhaja előttem parancs volt. Szives örömest élek is az alkalommal, hogy elmondjak egyet-mást azokból a benyomásokból, melyeket az utóbbi napokban a kegyeddel való találkozás lelkemben felidézett. Ne vegye rossz néven, ha sorrendet nem tartok, de szemeinek még mindig olyan bűvös az ereje, hogy megzavarja gondolataimat. De azért — s ezt nem tudom, kinek a vigaszára mondom lehűtésül — nem tudnék újra szerelmes rabja lenni, asszonyom. Nem, mintha nem volna még mindig elragadóan szép s nem is, mintha nem volna méltó egy fiatal ember szerelmére, hanem azért, mert már az élet jóvoltából más szemüvegen nézem az embereket és a világot. Akkor, azokban a „régi jó idők“-ben, mikor együtt szőttük a tarka álmokat s arról beszéltünk, hogyan rendezzük be majd meleg, kis fósz-. künket, akkor egyebet nem láttam, csak kegyedet. Rózsás arczában a napot, szemeiben a csillagokat, selymes hajában a lágy alkonyi szellőt, csábos megjelenésében az egész mindensóget véltem feltalálni. Úgy éreztem, mintha az egész világ „Senki szigete“ volna, hol csak mi ketten élünk idylli boldogságban. De a kifürkószhetlen sors könyvében másképpen volt megírva. A körülmények rideg kézzel tépték szót álmainkat s azokat a rózsafüzóreket, melyek bennünket összeköttöttek. Kegyed egy szép napon azzal lepett meg, hogy már nem szeret. Jól tudtam, hogy nem szive sugallatát követte, mikor utolsó levelében ezt megírta. Csak azt csodáltam, hogy ebhez elég ereje volt, mikor tudhatta, hogy ezzel egy boldog életet tesz semmivé. Én külföldre utaztam s mire visszatértem, kegyed egy hájas buzake- reskedőnek lett a felesége. S férje, amint hallom, imádja kegyedet. (Ezt nem czodálom; elvégre a bu- zakereskedőknek is meg van az a joguk, hogy egy szép asszonyt szerethessenek.) S hogy kegyed iránti mélységes szerelmét kellőleg kifejezésre is juttassa, segít kegyednek az öltözködésnél, begombolja a reggeli pongyolát s kis selyem czipőit, sőt még meg is fésüli kegyedet. Én bevallom, ily mélyen so’sem szerettem kegyedet. Én sohasem gomboltam be reggeli pongyoláját s kis selyemczipőit, sőt meg sem fésültem, hanem ellenkezőleg összekuszáltam bolondos csókjaimmal azt az illatos hajat, melyet most egy szerelmes buzakereskedő nagy gonddal megfósül. Ne haragudjék rám asszonyom, de ón úgy gondolom, hogy kegyed még sem boldog. Vallja csak be saját szivének, hogy nem ilyennek képzelte kegyed jövendőbeli férjét s jövendőbeli házas életét. Ha kegyed csakugyan boldog volna a jelennel, nem iparkodott volna oly ószrevehetőleg arra, hogy tekintete az enyémmel találkozzék. Pedig jól tndja, hogy buzakereskedő férjét ez mennyire bántja. De kegyed, úgy látom, nem sokat törődik vele, hogy férjét mi bántja, mi nem. S mit mutat ez? Vagy azt, hogy férjét nem szereti, vagy azt — ami egyre megy — hogy a múlt szép napjait akarja ismét feleveniteni. Pedig, higyje meg, ón nem vágyom utánuk. Hja, ez igy van! Mikor én epedtem s égtem a vágytól, kegyed mosolgott; most ón mosolygok.
