Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-09-16 / 38. szám
XXII. évfolyam. 3Q- szám. Szegzárd, 1894. szeptember 16. OZLOHT Az ;, közigazgatási, társadalmi, tanügyi és közgazdasági hetilap. ^ ^ tenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-kőzponti tanítóegyletnek s a tolnamesrvei közséíri ás körieo’v'znV ami-iatánaL- /tiiiro+oi»« Előfizetési ár: Egész évre . ... . . . 6 frt — kr. Fél évre . . . .....; 3 „ — „ Negyed évre . ...... 1 „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban 1 2 kr. Szerkesztőség: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a lap szellemi részét illető közlemények in- tézendök. Kiadóhivatal: Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 8 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések iutánvosan számittatnak. A mi főgimnáziumunk. ség sem foroghat fenn, miszerint ezen fontos megoldásba szívesen belenyugszunk, de egybe A Szegzárdon felállítandó állami főgimnázium ismét egy hatalmas lépéssel haladt a megvalósulás felé, a mennyiben a vallás- és közoktatási m. kir. minisztérium a végrehajtás közben felmerült két fontos kérdés iránt, két egymásután érkező leiratban tudatta a Vármegye közönségével elhatározását. Az egyikben — sajnos — egész határozottsággal kijelenti, hogy a mennyiben a főgimnázium czéljaira átengedett polgári iskolai épület átalakítási költségei, az e czélra szinte felajánlott egyesek adományaiból, melyek tudvalevőleg 80000 írtra rúgnak, ki nem kerülnének, a többletet is az érdekeltség tartozik viselni. A másikban a törvényhatósági közgyűlésnek a minisztérium által kikötött hozzájárulási feltételek teljesítése tárgyában hozott határozatát tudomásul véve, azon engedményt teszi, hogy nincs semmi kifogása az ellen, ha a Vármegye és Szegzárd az egyenként felajánlott évi 5000 frtnyi járuléknak megfelelő tőke-összeget egyszerre lefizeti s ily módon a felveendő kölcsön-összeget az évi 5000 frttal 40 év alatt törlesztvén, megszabadul attól, hogy a hozzájárulás a Vármegyének és Szeg- zárdnak örökös terhét képezze. Mindkét miniszteri leirat az október első felében megtartandó vármegyei közgyűlés tárgysorozatának kiváló pontjait fogja képezni s igy azt hisszük, nem végzünk felesleges munkát, midőn arra érdeklődő, olvasó közönségünk figyelmét már jó elve felhívjuk. A miniszteri leiratok hangja annyira határozott, hogy most már aziránt semmi kéttárgyban minden további alkudozás teljesen ki van zárva. A főgimnázium létesülésének kérdése tehát ekként formulázható, hogy ha a Vármegye és Szegzárd a minisztérium által kikötött feltételeket utolsó pontig teljesiti, akkor lesz főgimnázium, ellenkező esetben, minden eddigi munka, fáradtság kárba vész s a sok port felvert ügy a végrehajtás legutolsó fokozatán megbukik. így állván a kérdés, mi nem habozunk egész nyíltsággal és határozottsággal kijelenteni, hogy a mellett vagyunk, miszerint a minisztérium feltételeit teljesíteni kell s habár itt ismét egy előre nem látott áldozathozatalról van szó, nem farijuk azt olyannak, mely teljesíthető egyátalán nem volna. Miről van ugyanis szó? — Arról, hogy az építési költségnek az egyesek által aláirt 80000 frtnyi összegen felüli, tán ismét 30000 írtra rugó része ki által fedeztessék? Hát mi ezt a nehézséget oly módon véljük elhárithatónak, hogy miután a szükségessé vált építkezés a főgimnázium megnyitását egy évre, vagyis 1896-ki év őszéig úgy is elodázza s miután a Vármegye és Szegzárd által felajánlott évi tízezer forint már a jövő év elején esédékessé válik, a két év alatt összegyűlő 20000 frt fordittassék az építési költségnél mutatkozó költség-többlet fedezésére. Ily módon a szükséges építkezésre 50000 frtnyi tekintélyes összeg állna rendelkezésre, mely gazdálkodással elegendő lenne arra, hogy a felmerült akadály elháritassék. Ez a nézetünk, de különben bármely sohasem tudnánk belenyugodni s ez az, hogy egy emberöltőn át szívósan, a közérdek helyes felfogása érdekében folytatott küzdelmünk tárgya, a megvalósulás legutolsó fokán, nehány ezer forintnak kérdése miatt megbukjék. Egy vármegye és egy megye székhely bölcs és áldozatkész közönsége bizonyára elég biztosíték arra nézve, hogy ez az utóbbi eset nem fog bekövetkezni. Mert ez már olyan dolog lenne, melylyel még a történelem is és pedig nem a mi előnyünkre, foglalkozhatnék! b. Sajtó és szoczialismus. A milyen nagyszabású alkotások s a közművelődési téren bámulatot gerjsztő előremenetel köszönik lételüket a sajtó áldásos működésének: ép oly kár- hozatos az a tan, a mely a naivabb éüil?eri kedélyeket az ő egyoldalú felfogásaikkal, ugyané£én az ut°n megmételyezi. A fővárosi lapok éppen úgy, mint a vidékeik, száinlálhatlan alakban adtak véleményt a magyarországi szocziálisztikus állapotokról s kétségtelen, hogy egyik másik lapnak talpraesett véleményét az irányadó emberek magukévá is tették, de még mindig nem oly mértékben, amilyenben azt ez a dolog megérdemelte volna, mert gyakorlati alkalmazását azon egyik vagy másik helyes véleménynek még mindig nem foganatosították. A sajtónak az a része a békésebb és józanabb olvasói közt könnyen megérteti magát s eszméi egészségesek lévén, tiszta elmével könnyen felfoghatók elvei. Ám de azok az elemek, amelyek a sajtónak ezt a részét olvassák, természetesen nincsennek is megmételyezve, mig a betegrősz, amelyik voltaképen istápolásra szorulna — a sajtó még betegebb termékeit olvasva, még inkább megháborodik s vakon követi TÁRCZA. gr 3T íle. Egy gyík van ott a kőfalon. Szegény, hogyan remeg S hogy vérezik! Egy rósz fiú Kővel dobálta meg. Fiú, a gyíkra mért hajitsz Követ? Felelj, te gaz! Miért haragszol arra ? Szólj! Keked mit árthat az? Ez állatocska oly szelíd, Kedves kicsinyke lény; Szmaragdzománcz tündöklik a Nyakán meg a fpjén, Senkit se bánt, kárt nem csinál. A gazda kedveli, Mivel sok kárttevő rovart Pusztít el őneki. S te mégis ölni kész valál E hasznos állatot! Az isten ujja büntet ily Kemény indulatot. Thewrewk Árpád. T a n t a I u s. Irta: Friesz György. (A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája.) .... Egykor hatalmas méretű lelke — egy költői szikrától megittasultan — egész mérhetlen világot ölelt át s most már csak szánalomra méltó czéltáblája neveletlen utczai gyerkőcz-sereg kíméletlen boszantásainak. Éppen az ablakom alól hallatszott az éktelen zsivajgás, a hogy a zabolátlan nebulók kiáltották: „Alászolgája Tantalus ur!“ Szétriasztottam a gyerekeket s behívtam a szobámba, ami ugyan nagy nehezen, de végtére mégis sikerült. „Hagyja csak őket — mondá, beérve a szobámba — hiszen csak kicsiny gyermekek! Miért legyenek ezek okosabbak a vén gyermekeknél! Majd ha megnőnek, nagyobb ostobaságokat is fognak elkövetni!“ „De ón nem tűrhetem ezt az illetlenséget s ha módomban lesz, mindenkor meg fogom azt akadályozni, mert .... „Hagyja el, nem érdemli meg a fáradságot!“ „Elég az ahhoz, hogy ón ilyesmit nem tűrök. Maradjon itt nálam, mig ezek a tacskók szójjelszó- ródnak s aztán legalább békességgel utjának állhat!“ „Köszönöm uram jó akaratát, de ismétlem, uram, nem érdemli meg a fáradságot, mert én előttem az nagyon közönbös dolog, akár e z a gyermeksereg kísér engem utczahosszat, akár egy másik. Azért ón mégis csak az vagyok valamennyi előtt, a mi „Tantalus“ s azzal sarkon fordult, hogy eltávozzék. Útját álltam s kény szeritettem, hogy helyet foglaljon. Valami leirhatlan, ö^ztönszerü szánalom fogott el. Ez az ember, a ki ilyen kurtán és ilyen találóan tud válaszolni, ez volna az a kóborgó, futó bolond, a kivel itt boldog boldogtalan éretlen tréfáját űzi!? Érdekes tanulmány volna ez a kopott alak! — gondolám magamban s ezzel egyenesen feléje fordulva, kérdeztem: „Nem mondaná meg nekem, miért csúfolják itt „Tantalusnak“ ? Kimeresztett szemekkel tekintett reám. Észrevettem, hogy zokon veszi tőlem ezt a váratlan kérdést. „Bocsásson meg kérem, de uj ember vagyok ezen a környéken, . . . Szelhetném ismerni a . . . . a történetét. Hihetőleg valami szomorú história lehet! S aztán, én igaz őszinteséggel............. „Persze, persze! — szakított félbe — mind
