Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-08-26 / 35. szám

2TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (35. sz.)

Munkásaink sorsa.

Az alföldi munkások mozgalma, különösen pedig a vásárhelyi szomorú emlékű munkás-zendülés az 'egész ország figyelmét magára vonta s mig magáról a zendülésről, mely egy éretlen és félrevezetett tömeg nyers erőszakának brutális nyilvánulása volt, a legélesebben és legelitólőbben nyilatkozott az egész társadalom, a munkás-kérdés megoldásáról is komolyan kezdett gondolkozni s olyan dolgok és olyan körülmények ötlöttek szemébe vizsgálódásai közepette, melyeket eddig észre sem vett, holott ezek H legnagyobb figyelemre érdemesek, ha javítani és segíteni akarunk a tagadhatatlanul rosszá vált helyzeten.

Kétségbevonhatatlan tény az, hogy a munkásnép elégületlensógének valami oka legyen s hogy az alföldi szelíd munkás-népet, különösen pedig az elég higgadt-vórü, értelmes vásárhelyi munkást pusztán üres frázisokkal, nagyhangú Ígéretekkel és izgatásokkal még nem lehetett volna belehajszolni a szégyenletes zendülésbe egy egyszerű, korlátolt felfogású izgatőnak, de voltak mellékes körülmények, és voltak dolgok, melyek közre játszottak abban, hogy elveszítse hideg vérét s erőszakos kezekkel és eszközökkel igyekezzék megvalósítani terveit, melyeket még körvonalozni is nehéz.

Mikor aztán megtörtént a kitörés, midőn nyíltan és megbotránkoztató módon jutott kifejezésre a munkások elégületlensége, akkor az intéző-körök, a kormány is figyelmet kezdett fordítani a dologra, kezdette kutatni az elégületlenség okait, ankettez- tek, tanácskoztak s állítólag elrendelték a vizszabá- lyozó társulatoknál, hogy a munkásokát vegyék Békés- és Csongrádmegyókből, mert igy vége lesz a bajnak. Sőt még azzal is csillapitólag igyekeztek hatni a felizgatott kedélyekre, hogy a kormány kilátásba helyezte, miszerint az alföldi nagy transver- zális műutat házilag fogja kiépíttetni s ez által munkát nyújt ezer meg ezer munkás-kéznek, melyeknek mindenike a mindennapi kenyér után nyúl.

És alig hogy a szükséges frázisok elhangzottak, annak a hírét vesszük, hogy a kormány letett élőbbem terveiről s a műutat nem házilag építteti ki, hanem az egész építkezést átruházza valami vállalatra.

Hát ez ellen sem nekünk, sem másoknak nem lehetne kifogásunk, ha nem tudnók azt, hogy az ilyen vállalatok rendszerint külföldi vállalkozóknak adatnak át, akik elhozzák ide az ő embereiket, atyafiaikat, munkavezetőiket s csupán a vállalatok élőn alkalmaznak egy nehány magyar embert, a kik a kormány közegei előtt reprezentáljanak. Ezelőtt az Alföld ellátta a felvidék tótságát is munkával, kenyérrel, most pedig a mi munkásaink is kenyér után kiabálnak, mert elözönlöttók az egész országot az idegen munkások. Cseh, morva és olasz munkás hemzseg ezrével a Vaskapunál s ha valahol vizszabályo- zási, töltés, vagy vasúti munkálatok folynak, ott lát— Talán Margaretháőrt ? Pollacsek röviden felelt: Azért!

*

Délután a nagy kíváncsiságot keltett fürdő- királyné ki is jött cerclet tartani, a térzene idején. A zenekar valami banális indulót nyikkantott, az ózondus illatot fölösen elnyomták a raffinált, érzéki illatszerek. Az asszonyok visszanéztek rá és irigykedve sepegtók maguk között:

— Wie fesch!

Valami elragadtatott ur a többek között a következőket mondotta:

— Valóságos szinfónia ennek az asszonynak a lőpkedőse. Minden férfi a haja tövéig bele volt bolondulva ebbe a szép asszonyba. Csak Dellónyi kerülte ős fitymálta. Kerülte szinte tüntetőleg.

E sorok alázatos Írója, mielőtt mondandóit folytatná, abban az alázatos hitben bátorkodik lenni, hogy a t. olvasót nem kell oknyomozva rávezetni, hogy Dellónyi éppen a hidegséggel vonta magára a mindenkit meghódító büszke Margitot. Miként a Dellónyi ambiczióját az képezte, hogy nem hajtja fejőt járomba ős a bolygó udvarába nem szegődik: akként a fess asszony is konokul elhatározta, hogy a nagy hírnévvel biró, valóban férfiasán szép világfit meghódoltatja. Egy regényes harcz indult hát meg, melyhez, mint általában a regényekhez, a véletlen is segített.

A Margaretha villa ugyanazon emeletén laktak. Lefekvés előtt mindketten a villa erkélyének két külön sarkából nézték a csillagokat. A szép asszony a hegyi templom megezüstözött csúcsát látva andajuk mindenütt a digót, a ki két kerekű talicskájával, elharácsolja a magyar kubikos elől a keresetet, a szükséges kenyeret.

Pedig az alföldi magyar ember jó munkás, kitartó ős élelmes. Mint kubikos munkásnak messze földön hire van a vásárhelyi, bezdáni és szegedi embernek s épen úgy beválik a vasúti munkálatoknál is.

A földmunkához kivétel nélkül ért valamennyi. Egyszerű polgár emberek csinálták meg a legnagyobb preczizitással a szegzárd-bátai vódtöltóseket, a szétágazó vasutakat, hogy szinte nem értjük, miért kell hát elnézni, miért kell megengedni, hogy az idegen munkásoknak egy egész inváziója lepje el az országot s éhes rajként vesse magát reá minden vállalatra, mikor nálunk is megvan a kellő ős szükséges munkaerő.

Fővárosi lapok Írják, hogy ott évtizedek óta a nagy közmunkákat rendszeresen idegen munkások végzik, középületeket, palotákat emelnek, csatornákat ásnak, közúti közlekedést létesítenek, roppant kiterjedésű vízvezetékeket építenek, sőt a dunai hidak őpitósőhez még hozzá sem kezdettek, már el- özönlötte a fővárost egy csomó morva ős cseh egész pereputtyestól, hogy még jó eleve kiszorítsák a magyar munkást a jövedelmezőnek Ígérkező keresettől. Kínálkoznak ezek az emberek mindenfelé s elmennek minhová s a szelíd magyar embert ezek a jött- mentek kiszorítják tolakodásukkal minden vállalattól.

Hát kérdjük, nincsen ez ellen a szomorú kon- kurenczia ellen semmi orvosság s elnézhetik azt az intéző-körök, hogy ezek a kétes elemek, a czivilizált világ ezen rongyai elárasszák az országot s kivegyék a mieink kezéből a kenyeret? Nincs senki, a ki elkiáltaná magát, hogy ki a betolakodókkal s munkát, kenyeret először a magyar embernek?!

Azt hisszük, hogy az alföldi megyék, úgy a mi megyénk is, valamint a városok törvényhatóságai ismerni fogják kötelessőgöket s még idejekorán megteszik a szükséges lépéseket az iránt, hogy a tranz- versalís műut építésénél a magyar munkásoknak biztosíttassák a munka s nem fogják elnézni, hogy a hazátlan digók ólősdi kolóniája elárassza a vidéket, a szájából rántva ki munkásainknak a keserű kenyeret. H. Gy.

7] Ifjúsági lap.

Van nekem egy nagyon fiatal rokonom. Tizenhét éves s bár egy cseppet sem érett, nem az ő hibája, hogy már érettségi bizonyítványa van. Hogy tovább mit fog csinálni, nem tudom. Lehet, hogy valami felsőbb tanfolyamot hallgat majd, de mert szegény s s családja alig lenne képes elviselni azt a költséget, a mi egy vagy több évi fővárosi tanulással járna, inkább hiszem, hogy valami kis hivatal után fog járni s ha kissé kedvez neki a szerencse, egy két hónap múlva már hivatalnok ur lesz belőle. Nagyon közel áll hozzám, érdekel a dolga, mostanában sokat érintkeztem vele és sok intim beszélgetés után, kiderültek az én fiatal barátomról a következők:

lodhatott el, Dellónyinek a német lovagvár környéke jutott.

Tudvalevő, hogy hegyeken a legkisebb fuvalom is esőt hoz. Valamelyik regényes nyári estén is az történt, hogy hirtelen akkora vihar kerekedett, hogy szinte ropogott alattuk az erkély. A fürdőkirálynő jelentékeny félelem közben burkolódzottt swaal-jába ős a szép asszony mennyire megborzongott, mikor azt a tapasztalatot tette, hogy a nyári vihar eloltotta a lámpákat.

Dellényinek is bizonynyal ezt a tapasztalatot kellett szereznie, mert ő a bejáró másik oldalán indulva, itt a tapogatódzások közben — mily csodálatos vóletlensőg I — egy bájos asszony darázsderekát ölelte át.

Dellónyi mentegetőzni próbált:

— Bocsánat, ebben a pokoli sötétségben megesik az ilyesmi.

A szép asszony megismerte a Dellónyi hangját. Virgonczan szólt:

— Gratulálok ennek a hegyi viharnak! Minket jól ős elég romantikusan hozott össze. Tudja-e, hogy a mit most tett, azt az Isten látja?

— Tudom.

— Tehát ön kompromittált ő előtte. Tegye jóvá valahogyan bűnét. Ezentúl ne kerüljön annyira. Tán csak nem vagyok bólpoklos, vagy mi?

Nem fecsegem tovább, a mik ezután történtek. Az történt tisztelt csudálkozó férfi olvasóim, hogy a fürdőkirálynő osztracizmussal sújtott minden udvarlót ős Dellőnyivel volt sülve főve. Együtt bújták az

Hogy a miniszterelnök Wekerle, ezt tudta, mert tüntettek mellette, de arról már sejtelme sem volt hogy a Csáky Albin szőkében most már Eötvös Lj. ránt ül. Carnot haláláról egy trafik ajtajára szegezett képes újság első oldaláról vett tudomást, de mikor azt kérdeztem, hogy kik az anarkisták, semmit se tudott felelni. Igaz ugyan, hogy erre a kérdésre mi is nagyon sokfólekóp felelünk, hanem az én barátomnak semmi, még hamis fogalma se volt róluk. Kiderült, hogy egyetlen szenvedélye van, a halászat és hogy nem érdeklődik semmi iránt, ami ebben a lármás világban körülötte lefoly. Ebben a kőt szóban összegezem az összes tapasztalataimat nála: nem érdeklődik.

De hol is szerzett volna magának valami fogalmat az életről. Az iskolába nem. A mi iskoláinkban megelőgesznek azzal, hogy egy csomó meg nem emészthető tudománynyal töltsék meg a gyermek ifjú fejét és semmi teret sem adnak arra, hogy gondolkozzék. Az iskola falai között megismer néhány alakot és néhány szabályt, dé az élét legelemibb részei is ismeretlenek maradnak előtte.. Mikor kikerül a tanár urak kezéből, egy ismeretlen káoszban találja magát, minden eszköz nőikül arra, hogy eligazodjék benne.

Az iskolában volt egy önképző körük, szavaltak benne ős egy lapot szerkesztettek Ibolya, Remény, Kikelet vagy tudja az Isten, hogy milyen jámbor czimen. Üléseiben egy tanár elnökölt, — szóval annyiban különböztek őzek az önképzési órák a többitől, hogy ném kellett felelni a földrajzból vagy a fizikából s kissé szabadabban érezték magukat, mint máskor. Az iskola szabályaiban büntetés terhe alatt tilos a politizálás, épen úgy, mint a kártyázás; az intézet könyvtárában a tanulságos — ős legtöbbször érdektelen — vallás erkölcsi olvasmányokon kívül, van egy pár ártatlan regény, egy csomó olcsó útleírás, szakkönyvek — de irtózat még csak gondolni is arra, hogy valami jelét lehetne találni benne az igazi irodalomnak, annak a forrongó uj, igazi élettel telt világnak, ami reális, igaz képeket alkotna olvasóiban az életről. Megmutatná, hogy nem csak Közép Afrikában kell küzdeni, hanem mindenütt; megmutatná a szennyet is, hogy módja legyen kikerülni majd lépten-nyomon mutatkozó bajait, gondjait, terheit az életnek; hogy előre gondolkodhassék azon, vájjon hogy fogja majd elkerülni ezeket, vagy hogy tud majd velük szembeszállani; megismertetné a bűnöket is, hogy tapasztalatlanul ne essék bele azok mocsarába, szóval pótolná azt a nevelést, amit az iskola elmulasztott. Szellemi szükségletéi kielégítésére adnak egy, az ifjúság számára szerkesztett heti folyóiratot s azt kívánják, hogy ez legyen elég.

Az ilyen folyóiratok pedig legtöbbször kevesebbet adnak ennek a tudni vágyó ifjúnak, mint ameny- nyit megkiván, szomjas marad azután is. Amikor aztán azt a kis tudásra való szomjúságot sem tudják kielégíteni, a mi bennük ván — mert a legtöbb gyermek ebben a korban indolens — belefáradnak a hiábavaló érdeklődésbe s kikerülnek az iskolából egészen üresen, tájékozatlanul.

1894, augusztus' 26.

erdők szerpentinjeit, együtt hallgatták a hegyi patak csobogását, sőt tán Dellőnyi már annál is tartott, hogy a szépirodalmi lapokat versekkel ostromolja. Pollacsek mosolygó arczal jegyezte meg:

— No, nem megmondtam? Bizonyosabb volt ez, mint egy állami promesz.

Egyszerre azonban érthetetlen, csodálatos változás történt: Dellónyi eltűnt. A remények újra fölsarjadzottak. És a sápadt sváiczi nevelőnőtől elpártoltak, hátha a büszke Margit, a fürdő királynője visszafogadja őket.

De bizony nem fogadta vissza. Mért csodálatos változás történt a csillogó hölgygyei is. Mióta Dellőnyi eltűnt, alig mutatkozott, akkor is csak imádsá- gos könyvvel. Váltig az erdei kápolnában térdre omolva imádkozott. Mi történhetett közte ős Dellónyi között.

Újra, elfogta a fürdővendégeket a spleen. Haza akartak menni. De a fürdőorvos marasztotta őket.

— Csak még vasárnapig ne menjenek. Akkor olyasmi történik, a mi igazán ritkaság. Nagyon regényes.

Sokan az orvos biztatására be is ugrottak ős ők mondják, hogy nem bánták meg.

... Ide haza nem győznek erről eleget beszólni. Hogy minő szép látványban rószesitettő őket a fürdő királynő, mikor az apácza-fátyolt magára vette nagy szép ünnepélyek között.

*

Dellőnyi sápadtan nézte a templom egyik sarkából.