Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-08-26 / 35. szám
XXII. évfolyam. 35. szám. Szegzárd, 1894. augusztus 26. TOLHAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóElófizetési ár: Egész évre ....... 6 frt — kr. Fél évre ................................3 „ — „ Ne gyed évre ....... | „50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. M 6 g j e 1 e n: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. A kir. törvényszéki elnök és i kir, pénzügy- igazgató nrak szives ügyeimébe. A fillokszera rövid néhány év alatt be- végzi munkáját. A viruló szőlőhegyek, melyek nemzedékről nemzedékre jólétet teremtettek vidékünk lakosságának számára, immár vagy puszta kopár hegyoldalakká változtak át, vagy rengő buzakalászokkal vigasztalják a jóformán tönkrement gazdát. A jóléthez, bőséghez szokott polgár vagyona romjain keseregve, sötét bizonytalanság érzetével kebelében tekint bele a komor jövőbe, lesve, várva a kibontakozást: sorsának jobbrafordulását. De napról-napra inkább meggyőződik, hogy minden reményje: merő álom; hite, bizalma: délibábos hiú ábránd! Nincs s tán nem is lesz, ki szölleje helyreállításában neki segédkezve, az annyira sürgetett ingyen vesszőt és nyugodt tőkét megszerezné; nincs, ki ennek előteremtésével egy jobb jövő útjait egyengetni megkisérelné. Mit vár, mit remél ugyanis a fillokszera által létében fenyegetett gazda ? Tán azt, hogy az állam mentse fel teljesen a közterhek viselése alól, vagy hogy adjon neki kamat nélküli, nagyobb kölcsönt? Nem, nem várja azt, csak azért eseng, hogy álljon az amerikai alany az állami telepek közvetítésével, mikor szőlője újra telepítéséhez fog, mindig rendelkezésére s ne legyen kénytelen messze vidékre vándorolni, hogy drága pénzen nyert rossz alany legyen az az alap, melyre építeni kénytelen. Csak azért könyörög, hogy az állam hatalmas befolyásával szerezzen nyugodt olcsó tőkét számára, melyet apránként, már jövedelmező szölleje hozamából hosszú idő alatt törleszthet. Mert most a létükben megtámadott szöl- lőbirtokosoknak absolute semmi hitelük nincs, A vidéki pénzintézetek nincsenek úgy berendezve, hogy hosszabb időre szóló és évi kamatfizetéssel törleszthető kölcsönöket nyújtsanak; az igy berendezett pénzintézetek pedig szeme közé nevetnek a kölcsönkérőnek, midőn jelzálogul házának, vagy szőlőjének lekötését emlegeti, mert mint feleletül adni szokták: a ház 50 év alatt, mig a kölcsön fentáll, tönkremegy, a szőlő pedig csak úgy ér valamit, ha be van telepítve. Honnél szerezze meg tehát a szölleje betelepítéséhez szükséges pénzt a szorongatott Lzöllőbirtokos, midőn földbirtokkal, mire nyugodt tőkét kaphatna, nem bir, szölleje és háza pedig nem tekintetnek oly zálogtárgynak, melyre a kölcsönző pénzintézet figyelemmel lehetne. Hát hogy ha még ezen szomorú helyzethez olyan körülmény is járul, mely most Szegzárdon közbeszéd tárgyát képezi s mely, hogy mielőbb sikeres megoldás felé vezettessék, nagyon óhajtandó. A szegzárdi birtokos vagyonát majdnem kizárólag szinte a ház és szöllőbirtok képezi, mely most nem hitelképes, földbirtokának legnagyobb része pedig kiosztott legelőből áll, mely nincs telekkönyve z v e. A község intéző körei belátva azt, hogy a megszorult szőlőbirtokosságnak elsőrendű érdeke, hogy ez a biztos hitelalap is rendelkezésre álljon, már minden követ megmozdított, hogy a legelők telekkönyveztetése keresztülvitessék, azonban minden e tárgyra vonatkozólag úgy magánál az igazságügyminiszter urnái, mint bíróságoknál tett lépések sikerre nem vezettek. Nem pedig azért, mert állítólag a kir. pénzügyigazgatóságnak kell az előkészítő lépéseket megtenni, hogy a bíróságok eljárása következtethető legyen. Hát mi most nem kutatjuk, hogy igy áll-e a dolog; nem vitatjuk, hogy az ügy kedvező elintézése más módon eszközölhető nem volna, csupán a vagyoni érdekeiben, sőt létében fenyegetett lakosság érdekében azon tisztelet- teljes kérelemmel járulunk a legelő telek- könyvezése körüli eljárásra hivatott s lapunk élén megnevezett hivatalos testületek igen tisztelt vezetőihez, hogy méltóztassanak közrehatni, hogy ez az ügy a lehető legrövidebb idő alatt kedvező megoldást nyerjen. Ezt követeli az állam érdeke, melynek erejét az egyesek ereje alkotja; de ezt követeli a legkezdetlegesebb jó akarat is, mely indokolt azok között, kik különböző téren ugyan, de arra hivatvák, hogy egy bizonyos körben a közjóra együtt működjenek. TÁRCZA. Roskadozik lassan.... Roskadozik lassan, lelkemben az oltár, A melynek szentképe, mindeddig te voltál Azt az édes lángot, azt a hű szerelmet, Melyet áldozatként mutattam be néked. Reménytelen várás csüggesztő fájdalma, Hamuba takarta, Siess hát, mig e láng, kinem alszik végkép, Egy leheleteddel felébresztheted még. A mit ha egy csókba befoglaland ajkad, Szerteszét kergeti azt a gyilkos hamvat. J. Történet a fürdőből. Irta: VERNER LÁSZLÓ. (A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája) A vendégek a verandán gubbaszkodtak. A fonnyadt, kesernyés fürdővendég kifogyott ötleteiből és bambán nézte a hegy csúcsán ülő lovagvárat, melynek vártornyát és magasabb bástyáit átölelte a patyolat felhő. A caupa-bóbita pinczórleány elfeledni látszoti konvencziónális mosolyait és a fürdőző társaság uni-sonó mégkezdette ásitási tanfolyamát. Egy kikent bajuszu debreczeni czivis nagyot ütött öklével az asztalra : — Kutya egy hely! Vagy hárman fel is czihelődtek. Otthon se ásíthattak volna különbeket. Az öreg Pollacsek tipegett föl, a vén pénzku- pecz, a hangulatkeltés Messiását látták benne és bizonyos várakozással néztek rá. E perczben a virágzó gesztenyesoron egy sajátságos pár bukkant elő. Egy valóságos osztrák főhadnagy, a ki — üres óráiban — hihetőleg a templáriusok lovagrendjének volt tagja, mert oldalán apácza — és pedig szemre- való — billegett. A fekete pervien-ruha igen csinos termetnek vonta meg határait. A hófehér fejkötő alól perzselő szempár villogott. Ennél nagyobb kontrasztot képzelni se lehet, A hivalkodás vásárán: egy fürdőn látni egy hadseregbeli tisztet, kinek tiszte, az általános gyakorlat szerint, minden órának leszakítani virágát, a mint sétál az alázatosság, a világi örömökről bízvást lemondott apáczával. A ve- rendán gubbaszkodóknak mindez szerfölött pikánsnak tetszett ős szinte a nyakukat nyújtották előre az aranyozott sodronyokon át, hogy a különös sétálók beszédét ellessék. Épen a főhadnagy beszólt: — Én úgy tudom, hogy az erdei kápolnában hót órakor van a csöndes mise.' Az apácza a daliás férfire vetette fekete szemeinek tüzét, bizonyos — vagy csak a hiuz módjára leske- lődő közönségnek tetszett ekként — epedő hódolat volt kifejezve a szemekben és felelt, de ezt már a verandás kiváncsiak nem hallották. A fonynyadt képű, kesernyés fürdővendőg gonosz raosolylyal jegyezte meg: — Hm! Csöndes mise. Én azt hiszem, ezek még fognak — egyebet is beszélni. A bankár megtóditotta: — Talán csak nem hiszi, hogy mise után — gyónás következik? A lipótvásári esprit e vaskos megnyilatkozása tetszett. Dellényi Jenő fiatalos ru- gókonySággal ugrott föl: — Pollacsek ur ma különösen elemében van. Talán kezdhetjük. A bóbitás pinczórleány csak ezt várta. Beszaladt és sietve ügetett vissza az aranyszególyü ka- labriász-kártyával. A társaság megalakult. De Dellényi ma egyébre se volt predesztinálva, mint az unalomra. Pollacsek gúnyosan meg is jegyezte: — De kedves Dellényi, ön olyan szórakozott, mint egy jó zsurnaliszta. Hiszen vörös az atoud, vörös. Majd más hangba csapott át. Megálljon csak! Bezzeg másként lesz ez, ha megérkezik Lithvániay Margit, a fürdő királynéja. Dellényi haragosan vonta össze szemöldeit. — Ugyan kérem, hagyjon nekem bókét azzal a csodaszópsóggel! Nem vagyok ón gyorsan hevülő diák. Pollacsek az óralánczát igazította. — No, no! Ön is másként fog róla beszólni. E pillanatban a nyápicz Eibensütz rontott fel lóhalálában a verendára. — Urak megérkezett, nyögte ki a szaladás miatt fuldokló tüdővel. — Ki? — Ki más, mint Lithvániay Margit, a fürdőkirálynője. A társaság felállott. Pollacsek idegesen kavarta a kártyát ős mondotta: — Urak! három majsztert. Dellényi ajkába harapott.
