Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-08-19 / 34. szám

6 — Nagy-Boldogasszony napján. Mult szerdán volt Nagy-Boldogasszony ünnepe s ezen a napon a bel- és újvárosból körmenet vonult ki a remetei ká­polnához, hol az ünnepélyes szentmisét és prediká- cziót Razgha Lajos szegzárd-újvárosi adminisztrá­tor tartotta. A kegyhelyre vidékről is sokan jöttek. — A hátai uj plébános. Bátai plébánossá tud- valőveg Szalczer Sándor baari plébános neveztetett ki, ki a napokban tette le Pécsett a székesegyház­ban az esküt s állását már el is foglalta. Az uj plébánosban a bátaiak ügybuzgó lelkipásztort nyernek. — Névváltoztatás. A m. kir. belügyminiszter megengedte, hogy Goldberger Hugó és Jenő dombóvári lakosok vezeték neveiket „Garai-“ra változtathassák. — A nagyközönség figyelmébe. A kereskede­lemügyi miniszter a pécsi kereskedelmi- és iparka- kamara felterjesztésére elrendelte, miszerint Szeg­zárd és Sárbogárd közt közlekedő 6011 és 6014. számú vonatok vasúti kalauz utján a szegzárdi posta- és távirdahivatal részéről, illetve részére le- vélposta küldemények szállítására használtassanak fel. Ez uj postaközveti tés folyó hó21-én lép életbe. — Tűz Szegzárdon. Múlt hétfőn Szegzárdou esteli 9 órakor félrevert harangok kongása verte fel a lakosságot. A tűz a református városrészben levő bor-utczában ütött ismeretlen módon ki s T ö- rök M. újonnan épült házát ős nagymennyiségű széná­ját. hamvasztotta el. A vószjelre, mint mindig, úgy most is csakhamar megjelentek önkéntes tűzoltóink B o d a Vilmos főparancsnok vezetése alatt és erős küzdelmükbe került mig a tüzet lokalizálhatták. Az a körülmény, hogy a kárvallottnak nem rég egy nagy asztag búzája is leégett, arra a gyanúra enged kö­vetkeztetni, hogy boszuálló gyujtogatók támasztot­ták a tüzet. A vizsgálat ez irányban már folyamat­ban van. — Választmányi ülés. A „S/egzárd-vidéki róm. kath. néptanító-egyesület“ választmánya folyó hó 23-án délelőtt 10 órakor a szegzárd-ujvárosi róm. kath. iskolában ülést tart. Az ülés főtárgyai lesznek a közgyűlés tárgysorozatának megállapítása, pálya- tételek kitűzése, elnöki választásra vonatkozó in­tézkedések ős folyó ügyek. Felkóretnek a választ­mány tisztelt tagjai lapunk utján is, hogy a kitűzött időben megjelenni szíveskedjenek. — Tanitóválasztás Dombovárott. Hogy meny­nyire elszaporodtak hazánkban az izraelita tanítók, azt kézzelfoghatóan bizonyítja a domboávri tanitó­választás. Ugyanis az izr. hitközségnél megüresedett tanítói állásra nem kevesebben, mint 86-an pályáz­tak az ország minden részéből. A választást a na­pokban ejtették meg s a sok aspiráns közül Hoso- litz Samu pécsi fiatal tanítót érte a szerencse, kit a hitközség egy próba évre választott meg. Ha egy óv letelte után a megválasztott ügybuzgó ta­nítónak fog bizonyulni, úgy megnyeri állásában a véglegesítést. — Az egyforintosok beváltása. Az osztrák­magyar banknak közzétett kimutatása újabb adato­kat tartalmaz arra nézve, hogy az egyforintosok be­váltása milyen mértékben haladt előre. A kőt kor­mány tudvalevőleg 20 millió frt aranyat adott át a banknak az államjegyek bevonása czéljára. A bank­kimutatásban a kormányok számlakövetelése még mindig 15 millió írttal szerepel s igy az államjegy- beváltás eddig 5 milliót vett igénybe. — Esküvő. T a u s z i g Ignácz, szegzárdi keres­kedő ma délelőtt 9 órakor tartja Budapesten, a do- hány-utczai izr. templomban esküvőjét özv. B ü eh 1 e r Dömőnő kedves leányával, Adél kisassz'onynyal. — A paksi kath. legény-egylet folyó évi au­gusztus hó 20-án Flórián J. ur helyiségében saját pénztára javára zártkörű bűvész-estólylyel egybekö­tött tán ez mulatságot rendez. Helyárak: Kör- szék 80 kr, ülőhely 60 kr, állóhely 40 kr, családjegy 2 frt. Kezdete pont 8 órakor. — Katonai lóvásár. Folyó évi szeptember 30-án katonai lóvásár lesz Pinczehlyen, október 3-án Hőgyészen, október 8-án Kaposvárott és október 10-én Bar.-Szent-Lőrínczen. — Villám által agyonsujtott ökrök. Jó kedvvel szántogatott fulyó hó 10-én Gangl János jómódú gazda Györköny község határában s e közben hir­telen fellegek tornyosultak az égen, melyekből lecsa­pott a villám és agyonsuj tóttá az eke elé fogott négy szép ökröt. A gazda is eszméletlenül terült el a földön és csak néhány óra múlva tért magához. — Szegzárd nagyközség 1895. évi költségelő­irányzata. Múlt csütörtökön tartott Szegzárd nagy­község képviselőtestülete ülést, melyen változatlanul, egész terjedelmében elfogadta az 1895. évi költség- előirányzatot. Az előirányzat szerint a kiadások fő­összege: 54.103 trt 81 kr., a bevételek főösszege: 30.775 frt 05 kr, községi pótadóban kivetendő lesz: 23328 frt 76 kr. Az 1894-ik évben az előirányzat számai a következők voltak: összes bevételek: 31.976 frt 15 kr, kiadások: 53 357 frt 77 kr, pótadóban iivettetett 21.379 frt 62 kr. TOLMEGYEI KÖZLÖNY (34. sz.) — Pályázat A szegzárdi kir. pőnzügyigazgató- ságnál megüresedett az irodavezetői állomás, melynek betöltésére kőt heti határidővel a pályázat kiíratott. — Képviselő-testületi ülés. Szegzárd nagyköz­ség kőpviselő-testülete folyó hó 17-én Grószbauer Ferencz másodbiró elnöklete alatt ülést tartott. Az ülés legfontosabb tárgyát a jövő évi költségelőirány­zat képezte, melyet egész terjedelmében változatla­nul fogadtak el. Egyéb ügyek elintézésen kívül elfo­gadták a szegzárdi polg. iskola 1892. évi számadá­sait is. — A paksi őrt. izr. hitközségi iskola tudvale­vőleg kőt tanerőt vesztett, a mennyiben az egyik ta­nító tanév közben elhalálozott, a másik nyugdíjazta­tás következtében a tanitópályától megvált. A hit­község azonban hazafiui hivatásától átszellemülve, kész nemcsak fentartani iskoláját a kor színvonalára is emelni. Ennek tanujelőül egy képzett és minden tekintetben megfelelő női tanerővel, a másik tanerőt pedig egy okleveles polgári iskolai tanárral tölti be | az utóbbi az iskola igazgatását veszi át Ezen újjá­alakítás következtében az iskolaszék már folyó hó 22-őn kezdi a beiratkozások foganatosítását azon jóakaró szándékban, hogy az újonnan belépő tan­erők a beiratkozások ügyes-bajos dolgaitól megki- méltessenek ős hbgy a rendes tanítás annak kellő idejében csorbát ne szenvedjen. Ebbéli elhatározását külön felhívásban bocsá'otta a községi tagok bővebb tájékozására. L. — Tolvaj kereskedő. inasok. A vasút melletti Untermüller-féle kertben jóízűen lakmározott múlt szerdán a szilvásban néhány kereskedő inas. Az arra járó csősz tetten érte a tolvaj inasokat, kiket üldö­zőbe véve, nagy nehezen elcsípett ős a szegzárdi csendőrségi laktanyára kisért. Itt azonban egy kis „egérutat“ kapva, elinaltak a csősz elől, kinek bizony sok fáradságába került, mig végre a gyors lábú inasokat sikerült ismét elfognia. A esendőrsóg- nél azt vallották, hogy ők Pollák Ignácz szegzárdi kereskedő inasai, másnap azonban kitűnt, hogy félre akarták vezetni a csendőrséget, mert nem az emlí­tett kereskedőnél, hanem a P i rni t z e r-féle keres­kedésben vannak tanonezságban. Az éretlen szilva amellett, hogy megfeküdte a tolvajok gyomrát, még 5 frt büntetést is kellett fizetniök. — A bankócsinálók. Legújabban Simontornyán tartóztatott le a csendőrség két embert, akik ré­szesek a bankópróssel űzött csalásnak. Gallai István évek óta szegény földmivesektől pénzt csalt ki azon Ígérettel, hogy háromszor annyi hamis bankót ad érte. Nagy István 50 írtért eladott olyan bankócsi­náló masinát, melylyel őt is becsapták. Mindkettőt Mohácsra vitték. Dunaföldvárott ötszáz frtot csalt ki a mohácsi bankóhamisitó banda egy tagja Kun Ferencz és Takács Mókus János földmivesektől azzal az Ígérettel, hogy majd Budapestről három darab ezrest küld érte. Mikor az ezresek már soká késtek, a két gazda megsürgette pénzét, mire válaszul egy csomagot kaptak, melyben egy közönséges kopir- prés volt. A titokzatos masinához mellékelt levélben azt irta az ügyes csaló, hogy Budapesten most nem lehet pénzt csinálni, mert nagyon vigyáz a rendőr­ség, hanem majd lejön ő és csinál a küldött géppel többet is. A dolognak valahogy hire ment, mire a megrémült gazdák a másoló gépet egy kútba dob­ták. Innen húzta ki a csendőrség, elfogván egyúttal a becsapott két parasztot. Majer István, magyar- peteidi iparos, kit ez ügyben szintén letartóztattak, a mohácsi kaszárnyából megszökött. Duna-Szekcső felé menekült a nyomában levő csendőrök elől, de útközben a Cselepataknál, összeesett ős meghalt. A dárdai c>endőrőrs megkeresése folytán Eszék-alsóvá­rosban egy borügynököt tartóztatott le a rendőrség, mert az a gyanú ellene, hogy nemcsak borban uta­zott, hanem egy bankócsináló bandának is tagja volt. kinek ügykörébe a hamis pénz „elhelyezése“ tarto­zott. Csendőri fedezett alatt Mohácsra kisérték. — Tolvaj a bárkában. Nem Noé apánk bárká­járól van szó, mely neki és az állatok minden fajá­nak menedéket nyújtott a vízözön ellen, hanem Is- kum József paksi halász más fajta bárkájáról, mely­ben nagyszájú harcsák, falánk csukák, aranyos pon­tyok s fehér pikkelyü márnák, keszegek, süllők és kárászok szoktak lubiczkolni. A napokban jó fogást tettek a halászok s a fogott halakat beleeresztették a Duna part mellett úszó bárkába. Ezt irigy szem mel nézte Burger János paksi lakos s a mint be­esteledett, az őrizetlenül hagyott bárkát feltörve, alaposan megdézsmálta. A lopott halakat azután po­tom áron eladta. Az esetről értesítették a csendőröket, kik á bárkában halászni szerető B u r g e r t letartóz­tatták és átadták az illetékes hatóságnak. — Édes állom, szomorú ébredés. Édes álomra hajtotta le folyó hó 6-án Szémann János szász­vári lakos fejét, de szomorú volt ébredése. Ugyanis mig mélyen aludt, azalatt ismeretlen tettes lopódzott melléje és ezüst zsebóráját, valamint pénztárczáját is ellopta, melyben 20 forint volt. Az ismeretlen zsebeiét a csendőrség erélyesen nyomozza. — Miről lehet megismerni a hamis tízforinto­sokat? A pénzhamisítók ellen indított erélyes nyo­mozásnak olyan eredményei vannak, melyek valóban megdöbbentők. Nap-napután fogdossa el a csendőr­ség a több megyére kiterjedt pénzhamisító banda tagjait, kik különösen tízforintosok gyártásával fog’ lalkoztak. E hamisítványokkal elárasztották az egész országot, azért szükségesnek tartjuk a nagyközönség megóvása végett felemlíteni, hogy az újabb fajta hamis tízforintosok ismertető jelei a következők: „A ma­gyar szövegen a vörös hat számjegy helyett öt van, e szó helyett pedig „főintézeteinél“ a hamisítványon az van, hogy „föintézoteinél“. A német szövegben a „Währung“ szó helyett „Wahrung“ van, azonkívül pedig a bankjegy alapnyomatára a kék szöveg for­dítva van nyomva, úgy, hogy az egész alapnyomás fordítottnak tűnik fel. KÖZGAZDASÁG. Budapesti gyümölcsészeti tanfolyam. Közli : BQZSOLIK FERENCZ. (Folytatás.) A faiskola beosztását illetőleg. Czóljainkat tekintve, sokféle faiskolák vannak, u. m. állami, városi vagy községi, magánosok ős ke­reskedelmi faiskolák. A városi vagy községi faiskola feladata első sorban, hogy az illető városnak vagy községnek gyümölcsfákkal szolgáljon. A kereskedel­mek uj fajok után kapkodnak, mert azokat drágáb­ban értékesíthetik. Az állami faiskoláknak tekintet­tel kell leuniök az egész ország követelményeire stb. Vannak továbbá vándor vagy ideiglenes faiskolák is. Nálunk azonban nem igen fordulnak elő, de Né­metország és Hollandiában gyakoriak. Ott a faiskolát alapitó telket bérel, olcsó kerítéssel bekeríti ős az egész területet egyszerre beülteti alanyokkal. 6—8 év után elvándorol máshelyre, miután a környékbeli lakosokat kielégítette. Az állandó faiskolák 15—20 évig vannak egy helyen. Az egész területet egyszerre beültetik fákkal s ha egyet kivesznek, másikat ültetnek helyébe, jgy kicsi-nagy együtt van. Ez nem rendszeres faiskolai A rendszeres faiskola turnusokra lesz osztva. A ma-, gas törzsüekre 8 — 9 évet, tehát, annyi turnust , szá­mítanak, ide teszik az almát és körtét. A cseresnye és megyre 6—7 évet számítanak, őszi baraczkra 4—5, kajszinbaraczkra 3—4 év.tt. Oszszel egy szakaszt forgatnak minden évben. Á következő őszszel újra egy szakaszt forgatnak ős igy minden következő év­ben. Ily eljárás mellett fokonként megtelik a fais­kola. Az 5—6-ik évtől kezdve kiürítjük az elsőt, aztán 1—2 évig zöldséggel beültetjük (sajnos, a je­lenlegi rendszer mellett ez is el van tiltva, mert a kellő szakfelügyelet hiányos) s csak azutám friss csemetével. így mindig tudjuk, mennyi fánk van s hányat adhatunk ki. Ha kisebb a hely, ott úgy combináljuk a for­gót, (turnust) hogy az első évben zöldséggel, a má­sodikban szőlővel, a harmadikban vadcsemetóvel ül­tetjük be. Itt 6 éves forgót állapítunk meg. Ha a talaj lejtős és igen kötött mint pl. a budai vinczel- lér képezdei faiskola, akkor lent baraczkot és szilvát közepén: mandula, körte, alma, cseresnye és megy- gyel, felső részén diót, homokos talajba meggyet és almát. Magiskolának nem kell külön helyet jelölni. Légszebben a szabályos területet lehet beosz­tani. Ha szabálytalan, akkor szélére kell tenni a szaporitót ős* erősítőt. A szakaszok benne 50—-400 □ méterig lehetnek. Jó, ha 60 m.-nél nem hosszabbak, mert különben nem lehet a zsinórt kifesziteni. A íő-ut a leendő faiskola hosszában menjen és 2—27a méter széles legyen. Ezután kijelöljük a keresztuta- kat és igy nyerjük a szakaszokat vagy táblákat. Há közelben nincs viz, kútról kell gondoskodnunk. A kutat oda tervezzük, hol legszükségesebb az öntözés. Az egyik szakasz mellék útját oly szélesre tervezzük mint a főutat és ezen ,ut átmetszése a főúttal. adja a kút helyét. A körülötte levő négy ut sarkait el- metsztik, hogy forgalmi akadályt ne képezzenek. Ha lejtős az alakítandó faiskola, azt kissé.fel-, emelhetjük azon földdel, melyet akkor nyerünk, ha az utakat mintegy 30 ctmnyire leássuk. A rigoliro- zásnál úgyis sok követ nyerünk kő gazdag vidéken, ezekkel feltöltjük azután a leásott utakat. A kövekre földet teszünk és igy jó- ős emellett a túlságos ned­vet leszivárdó utaink lesznek. A hol kő nincs, mint pl. Tolnamegye egy része, Fehér-, Bács és több más megyékben, ott kiégett kovácsnál kapható szenet is alkalmazhatunk. A faiskola bekerítésére vagy élő sövényt* vágy holt kerítést használunk. Az élő sövény előnye hogy olcsóbb s tartósabb. Hátránya, hogy akár mily gond­dal legyen is készítve, mégis akad azon annyi rés hogy egy tapsi füles, egy hitvány nyúl átbújhat* mely azután nagy károkat okoz. Példa erre 3 év előtt is igen számos volt. Ez tehát a czélnak nem felel meg s azért jobb a holt kerítés. A kerítés mentét is fei“ használhatjuk vagy redélyfák vagy szőlők beültetésére. (Folytatása következik) 1894 augusztus 1-9.

Next

/
Thumbnails
Contents