Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-08-19 / 34. szám

1894. augusztus 19. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (34. sz.) 3 vasútra a megye tudvalevőleg 200,000 frtot szavazott meg. Ezzel kapcsolatban Leopold Károly és Goldberger Mór vállalkozókkal kötött dombovár-tamási-i útra vonatkozó szerződés hatályon kivül helyeztetik. Pozsony, Fogaras, Zala, Sáros és Győrvármegyék különböző tárgyú körlevelet intéztek a törvényható­sághoz, melyek tudomásul szolgáltak. A kaposvári siket-némák intézetétől egy kér­vény érkezett, melyben 200 frt alapítványi dij megsza­vazását kérik. A közgyűlés a kérelmet nem teljesí­tette, mivel e czélra pénzalappal nem rendelkezik. í A vármegyei tisztviselői nyugdíj választmány javaslatára özv. Guzmits Zsigmondné részére a köz­gyűlés évi 816 frt 80 hr nyugdijat szavazott meg. Felolvastatott a vármegyei laktanya építési bizottság terjedelmes előterjesztése a tolnai katonai gyakorlótér biztosítása tárgyában. Bernrieder József bizottsági tag és Simontsits Béla alispán felszólalása után az állandó választmány határozatához képest kimondatott, hogy kérelem intézhessék- a honvédelmi miniszterhez a szükséges intézkedések sürgős meg­tétele végett. Ekkor az alispánnak több rendbeli jelentése következett, mélyék helyeslő tudomásul vétettek. A közgyólés elé került Faddy János közigazgatási gya­kornok éllen hozott jogerős fegyelmi határozat be­mutatása, ki hivatalos teendőkben való hanyagság miatt dorgálásra Ítéltetett. Duda-Földvár képviselőtestülete a vásári és piaczi héTypőnzszeűósi jegyzék egyes tételeinek le­szállítását kérte. E tárgynál Borbély bizottsági tag hósSZáSfibb'án j)őldákkár illusztrálva azt igyekezett kimutatni,' hogy a mértani tarifa nem igazságos, azért áz égyés tételek kiigazitását sürgeti nemcsak Díihá-Földyáfi hanem az' 'egész' megyére vonatkozó­lag *.?t".’ pP';4! i *-i' v F(frdŐs'yViÍÍti>ób kk' állandó' választmány javasla­tát ajánlja elfogadásra, mely szerint a tarifa vissza­küldendő á' dúná-földváfi képviselő-testületnek, hogy a séröiöfÓS1'tételeket jávitsá ki. Simontsits Béla al­ispán szót emelve, köszönetét mond a felszólalónak s ígéri, hogy tanulmányozni fogja a tarifát és ha a megye kívánja, azon lesz, mikép az a körülmények­hez képest igazságosan kiigazittassék; a kérdésnek azonban olyan szempontból való bírálgatását, mint azt Borbély bizottsági tag tette, csiklandósnak ta­lálja s végül okoskodásait szintén példával megdönt- vón, a közgyűlés az állandó választmány határozatát fogadta el. A báttaszéki képviselő-testület a szegzárd-bát­taszóki h. é. vasút segélyezésére annak idején 20 ezer forint segélyt szavazott meg, ezt a határozatot számosán megfelebbezték a megyéhez s ebben az ügyben most határozott a közgyűlés, elutasítva a felebbezők kérelmét, mely határozat jóváhagyás vé­gett a kereskedelemügyi miniszterhez terjeszte­tik fel. Némi vita fejlődött Pulai Istuán dunaföldvári Iákos által benyújtott felebbezés felett, melyben a képviselő-testületnek az iparos-tanoncz iskolai igaz­gatónak és egy tanítónak megválasztására vonatkozó határozat megsemmisítését kéri, mivel a választás nem történt az 1893. évi miniszteri rendelet szerint. Bencze István bizottsági tag, Simontsits Béla alispán és FördŐ8 Vilmos tiszti ügyész szólották a tárgyhoz, mire a felebbezósnek hely adatván, á választás meg- semmisittetétt. Raiczi György és társai hőgyészi lakosok az ot­tani ltod bíró megválasztásának megsemmisítését kérték. A közgyűlés'a felebbezóst elutasított, mivel a választás törvényesen ejtétett meg. A törvényhatóság állatorvosainak kérvényére egyenkint évi 200 frt lakbért szavazott megl A szegzárd-báttaszóki h. é. vasút segélyezése tárgyában B á 11 a s z é k községen kivül Decs és P i 11S községek is felebbeztek, a törvényhatósági bizottság azonban a felebbezóseket figyelmen kivül hagyva, az eredeti határozatot megerősítette. A kereskedelemügyi miniszter a megye azon határozatát, hogy a szegzárd-báttaszóki h ó. vasútra törzsrészvények ellen 66,000'írttal hozzájárul, jóvá­hagyta azzal, hogy 10 éven át óvenkint fizetendő 66,000 írtnak megfelelő névértékű részvényeket kapjon mindenkor a törvényhatóság, vagy pedig, ha a rész­vényeket azonnal akarja átvenni, akkor a hátralevő összeg után késedelmi kamat fizetendő. Egyéb ügyek gyors elintézése után a közgyű­lés d'éli 42 órakor a főispán éltetésével ért véget. Amicus. Alispáni jelentés. Tekintetes Törvényhatósági Bizottság! Az 1886. évi XXI. t. ez 68. §-a értelmében van szerencsém a tavaszi közgyűlésünk óta lefolyt időről szóló időszaki jelentésemet a következőkben előter­jeszteni : A közigazgatás általános menete szabályos volt, s a tisztviselői kar tevékenységének eredménye nagy­ban és egészben szintén elfogadhatónak jelezhető, mint azt a központi fogalmazói kar és az árvaszéknél ez évben kiosztott ügydarabok feldolgozásáról egybe- állitott két táblázat bemutatása igazolja. 1894. óv január 1-tőljulius 31-ig a köz­ponti fogalmazói karnál: — Előadók M d 2 ” d ,5 ,a> 'O yu CS M Ih »Ö §€ g a© > . 'O cq bO OS vi> 00 > 1894. év január hó 1-től julius hó 31-ig i beérkezett összesen El intézte­tett 60 I © be S3 rt CQ •—* 1 1 bo © N 3 i | 1 Összesen 1 d | 1 © o U m 03 3 bO N :0 w Elintézetlen ' Összesen a g y a a a 1 Madarász Elemér fjegyző 284 1786 1 2070 39 1789 1828 17 225 242 L)r. Novák S. I. aljegyző 41 1741 | 1782 4 1765 1769 7 6 13 Simontsits E. II. » 202 1585 1 1787 60 1618 1678 66 43 109 Fotster Z. III. » 77 2487 | 25Í4 10 2531 2541 7 16 23 Pécsy János IY. » 11 5785 I 5746 10 5728 5738 4 4 8 Faddy János közigazga­táffi gyakornok 6G 2016 2082 1 2081 2082 _ _ _ Sz évald Oszkár közigaz­gatási gyakornok —­279 279 — 279 279 — Összesen G81 | 15629 !l6310 124 15791 15915 101 | 294 395 ugyanazon időben az árvaszéknél: Az előadó neve és tiszti állása­1894. év jan. 1-én hátralék! 'maradt 1894. év jul. 1 31-ig beérke­zett Összesen El­intéz­tetett El­inté­zetlen Vargha Lajos ülnök 105 2661 2766 2731 35 Pap Gyula » 228 2553 2781 2651 130 Korbonits Dezső » 348 1729 2077 1718 359 Hajpál Sándor » 125 2536 2661 2414 247 Nagy István » 33 2230 2263 2263 — Sörös József jegyző 117 2156 2273 2159 114 Összesen 956 1 13865 114821 113936 | 885 Végeredményben tehát tekintve az ügyforgalom emelkedését és összehasonlítva a végszámokat pl. a 10 óv előtti összeródméuynyel, a központi közigaz­gatás működése egészben eléggé megnyugtató-ered­ményt mutat. A járási administraczió számadataival ez alka­lommal azért nem foglalkozom, mert azokról tüzetesen kívánok megemlékezni őszi rendes közgyűlésünkre benyújtandó terjedelmesebb előterjesztésemben a mi­kor módomban álland a tek. törvényhatósági bizott- \ ság elé tárni a főszolgabírói hivatalok vizsgálataiból merítendő közvetlen tapasztalataimnak adatait is s azért most csak általánosságban jelzem, hogy az ügy­intézés számszerű eredménye a járásokban is lépést tart, a központban kimutatott végeredményekkel. Nem mulaszthatom azonban ela tek. törvény­hatósági bizottságot is bizonyára örömteljesen érintő azon körülménynek felemlitésót, hogy a földmivelós- ügyi m. kir. miniszter ur által a mezőgazdaságról és mezőrendőrsógről szóló 1894. évi XII. t. ez. végrehajtása tárgyában kibocsájtandó utasítás tárgyalása czóljából folyó évi junius hó 28-án délelőtt 10 órakor a ne­vezett minisztérium tanácstermében megtartott érte­kezletre a vármegye tisztikarából a völgysógi járás főszolgabiája Döry Pál hivatott meg; s hogy ugyan ő a magyar kir. honvédelmi minisz­tériumnak '4777./eln. számú rendeletével a mozgósítás akadálytalan végrehajtására oly nagy fontosságú előmunkálatok összeállítása körül, mint különösen kiváló ügybuzgalmat tanúsító járási főtisztviselő emeltetvén ki, vármegyei közigazgatásunk őszinte örömére az ország azon 14 főszolgabirája között ne­veztetett meg, a kiknek a honvédelmi kormány teljes elismerésének adott kifejezést. A közegészségügy állapota általában szintén kielógitő volt, a lefolyt egész félévben. Uralkodó kórként részint a légzőszervek bán- talmai, részint a heveny ragályos bajok szerepeltek. A járványok közül a diphteritisz Grábócz, Mőcsóny, Apáthi, Bonyhád, Gerjen, Bölcske, Alsó-Nána és Ozora községekben uralkodott; ez idő szerint azonban leg­nagyobb részt már megszűnt, vagy szünőben van. A halálozási százalék a diphteritisz eseteknél 33°/0-ot tett ki; a mi a jobb lefolyások közé sorozható. Ka­nyaró Ozoráu és Felső-Nyéken uralkodott; a fültő mirigylob pedig nagy számban Gyünkön fordult elő. . A ragályos agygerincz hártyalob három esete Mórágy községben ószleltetett; gyorsan és kellő erélylyel alkalmazott elkülönítéssel azonban sikerült a baj tovább terjedésének gátot vetni. A hasi hagymáz nagyobb számban Duna-Földvár községben mutatko­zott, igen valószínűleg fertőzött kutviz használata folytán. Influenza csekély számban fordult elő. Meghalt a folyó óv első felében összesen 3201 egyén, kik közül 60 évnél nagyobb kort őrt 670. A himlőoltás befejeztetett, rendőri hulla-vizsgá­lat 27 teljesittetett. Uj gyógyszertár egy lön engedélyezve — Pin- czehely községben. A szegzárdi„Ferencz“ közkórházban összesen 890 egyén ápoltatott; akik közül gyógyult 551, meghalt 58. A „Fereucz“ közkórház kibővítésére s a bába­képző intézet felállítására vonatkozó tervek, a nagy- móltóságu m. kir. belügyminiszeriumnál vannak jóvá­hagyás végett. Az aratás eredménye általában kielégítőnek, sőt a vármegye egyes vidékein kiválónak volna ne­vezhető ; de a naponkint fokozódó árhanyatlás, illetve a kereslet teljes pangása, határozottan kedvezőtlen közgazdasági helyzetet teremt. A hesszeni légy a vármegye területén szintén jelentkezvén, a földmivelósügyi nagymóltóságu minisz­térium rendelete folytán figyelmeztetve lett általam a gazdaközönség, hogy a fertőzött községekben a búza, rozs és árpa tarlóknak azonnal aratás után való alászántása, az egyetlen okszerű mód, az őszi veté­sek megmentésére. Felhívtam egyszersmind a főszol­gabírókat, hogy hatáskörükbe eső határig, megfelelőleg erélyesen intézkedjenek s a tett intézkedések ered­ményét jelentsék be. A jelentések azonban ez ideig még be nem érkeztek s ennek folytán az eredményről még be nem számolhatok. Az állategészségügy nem jelezhető kedvezőnek, a mennyiben járványosán a száj- és körömfájás 3, a sertősorbáncz 7, az ivarszervi hólyagos kiütés pedig 1 községben állapitatott meg. Szórványosan fellépett a lópfene 17 községben, a veszettség 36 községben, a száj- és körömfájás 2. az ivarszervi hólyagos ki­ütés 4 s a takonykór 1 községben. Állattenyésztésünket érdeklőleg ki kell emel­nem a május hóban Zombán megejtett s a gazdasági egyesület által rendezett tenyószmarha díjazást, a mely gróf Bethlen András, volt földmivelósügyi miniszter ur ő excellentiájának jelenlétében a legfé­nyesebb eredménynyel folyván le, egyszersmind érde­kes összehasonlításra szolgált alkalmul, a kormány közvetítésével a múlt évben vármegyénk területére is nagyobb számmal behozott svájezi s a bonyhád- vidóki tény ész-állatok között. Tájékoztatást óhajtok nyújtani még e helyütt az állati hulla-égető kemenezők kérdésében is. A tek. törvényhatósági bizottság ugyanis folyó évi tavaszi rendes közgyűlésén felhatalmazni móltóz- tatott, hogy kisórletkőp egy hulla-égető kemenezónek felállítása s az ahhoz való hullaszállító kocsi beszer­zése czóljából az ebadó alapot 1290 frt erejéig igénybe vehessem; sőt, hogy a mennyiben a találmány gya- horlatilag beválnék, a vármegye mind az öt járásának székhelyén hullaégető kemenezóket [állíttassak fel. Ennek folytán a Tamás János, marosvásárhelyi városi állatorvos találmányát képező hullaógető kemencze és hulla-szállitó kocsi folyó évi május hó 2-án tartott gyakorlati kipróbálásához Csepke Gábor ős Bruck- mann János törvényhatósági állatorvosokat kikül­döttem; feladatukká tévén, hogy tapasztalataik ered­ményéről tüzetes jelentést tegyenek. A nevezett állatorvosok jelentőse be is érkezett; s mindketten azt jelentik, hogy a hullaszállító kocsi nehéz volta és nehéz kezelése miatt, a jelen voltak által egy­hangúlag alkalmatlannak találtatott. A hullaógető kemencze működésére nézve is mind a ketten, a próbatételnél jelenvolt többi szakközegekkel egyet­értőig szintén kifogást tesznek; mert a hullát emésztő láng, a hullára csak egy oldalról bocsáttatik, a mi az égetés tartamát tetemesen meghosszabitja, úgy, hogy az csaknem két órai időt vesz igénybe. Javít­hatónak tartják azonban a találmányt akként, hogy a láng két ellentétes oldalról vezettessék az állati hullára. A feltaláló a tett észrevételek alaposságát be is látta s kijelentette, hogy találmányát átfogja alakítani. — Kiküldött szakközegeink ezen jelentése folytán tehát a megrendelést nem foganatosítottam s bevárom az átalakított szerkezet kipróbálásának eredményeit. Az egyenes, állami adók befizetési eredménye a múlt óv hasonló időszakában elért befizetési ered- mónynyel szemben 10.862 írttal kedvezőtlenebb; a mi szintén főkőp a súlyos közgazdasági viszonyokra vezethető vissza. Megállapítva volt a folyó óv első felére 897.579 frt 13y2 kr egyenes adótartozás, ebből a félév végéig befizettetett 617.735 frt 47% kr.

Next

/
Thumbnails
Contents