Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-08-12 / 33. szám
XXII. évfolyam. 33. szám. Szegzárd, 1894. augusztus 12. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _______________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre...............................6 frt — Fél évre....................................3 „ — Negyed évre................................I „ 50 Egy es szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi ntcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számittatnak. Sötét háttér . . . Ki hinné, hogy a mi oszlopcsarnokos, impozáns, szép külsejű Vármegyeházunknak, mely a Béla király által lakhelyül választott Benczés kolostor és templom romjain épült fel, mely uralva a lábainál elterülő várost, a vasúton és hajón érkező idegennek mértföld messziségre hirdeti, hogy itt egy előrehaladott vármegye közönsége jön össze közügyeket intézni s melynek rózsás ligetei, midőn a komoly hivatalos világ, már végzett teendői után, elvonul belőle, úgy holdvilágos estéken, csengő nevetés és madárdal hangjaitól visszhangoznak, — ki hinné, hogy ennek a mi szép megyeházunknak is meg van a maga sötét háttere . . . Pedig van és pedig oly sötét, hogy a hihetetlenséggel határos. De mielőtt ennek részletes ismertetésébe fognánk, engedtessék meg nekünk ily módon fóhászkodni: Oh szent irodalmi Tisztesség, kérünk, borítsd reánk kegyesen bünbocsájtó palástodat, ha netán ellened véteni találnánk s fogadd el mentségül azon oszlopos körülményt, hogy még midőn ellened vétkezünk is, a közügy szolgálatában tesszük azt. De hogy végre belekezdjünk: ezt a mi szép vármegyeházunkat naponként körülbelül száz tisztviselő és más alkalmazott látogatja, hogy csekély idő leszámítással a napnak jó részét ott teendői végzésével töltse el; megfordul azután benne naponkint legalább kétszer annyi magánfél, kiket ügyeik elintézésének vágya, vagy kényszere terel ott össze, végre van neki 100—200 állandó lakója, kik ott a föld alatt, sötét czelláikban, az emberi társadalom megsértése folytán rövidebb, hosz- szabb ideig gondolkoznak a szent szabadság elvesztése miatti komor helyzetről. Egy ily koloszáüs épületben, hol naponként annyi ember fordul meg, sok olyan anyag gyűl össze, mely a köztisztaság és egészség szempontjából kevesebb emberlakta helyre eltávolitandó. Régebb időben ezt egy földalatti csatorna eszközölte, mely a várost átszelő nagy csatornába lyukadva, a városon kívüli földekre vezette tartalmát, de minthogy ettől a csa- tornanyilástól nem messze a vasúti indóház épült, valami kificzamodott szakértői ész azt fundálta ki, hogy az indóház környékének az undorító bűztől való megmentése czéljából építtessék a vármegyeház bástyájába két óriási emésztőgödör s abban hónapokon át gyüjtes- sék össze mindaz, minek a város kellő közepén i való hosszas tartása bgyeáesen a legkezdetlegesebb egészségi szabályokba ütközik. S a terv 11 ezer frt költséggel vaskövetkezetességgel végre is hajtatott; az emésztő gödör melletti épület még kürtővel is elláttatott valószínűleg azért, hogy a várkert ezernyi nyíló rózsái által terjesztett illat ellensu- lyoztassék s azoknak helyzete, kik inkább rózsaillattal szeretnek táplálkozni, ne legyen anynyira — rózsás! Megtörténik azután, hogy az emésztő gödör is torkig van ezzel az állapottal s a polgári iskola oldalhomlokzata mellett elterülő u’czán, mely egyúttal halpiacz, végig önti tartalmát, a halpiacz látogató közönség nem kis megbotránkozására. Legújabban pedig az utczára csináltak egy rezervoárf, hogy a gyepmester ur kiküldöttei ne legyenek kénytelenek az emésztő gödörbe fáradni, hanem a penetráns-szagu folyadékot kieresztve az utczára, akocsik közelében végezhessék nem legkellemesebb munkájukat. Azt hisszük, e néhány szóval ecsetelt kép elégséges lesz arra, hogy az intéző körök, kik a helyzetet maguk sem tartják kielégítőnek s csupán a befejezett tények folytán tűrték a türhetlen állapotot, most, midőn a vármegyeház romlott tetőzetének átalakítása nagyobb költségeket fog igényelni, egyúttal mérlegelés alá fogják venni, hogy nem volna-e lehetséges az emésztő gödrök eltávolításáról is egyúttal gyondoskodni. A közegészség és tisztaság legfőbb őre maga a törvényhatóság s igy neki jv. példá- v.äL kell előmenni, mert milyen hatást szül az, ha valaki érzékeny birsaggal sujtátik azért, mert udvara nem felel meg a tisztaság követelményjeinek s a vármegye maga tűr egy botránykövet székháza szomszédságában s a város kellő közepében. A kolera már ujjolag pusztít Orosz- és Lengyelországban s nem lehetetlen, hogy újra meglátogat bennünket s ha már egyszer elfogadjuk az orvosok által felállított tételt, hogy a kolera legnagyobb ellensége a: tisztaság, legyen gondunk reá, hogy az meg legyen ^a szegény kis viskójában épugy, mint a nagy vármegyeházában. b. TÁRCZA. Emlékezteid. Emlókszel-e, Egyszer aztán Mikor kettten — Ki tudja mért — Sétálgattunk Szomjas ajkam A ligetben? Ajkadhoz ért, S utunknak hogy S míg te függtél Vége szakadt A keblemen, Viráglombos Mint harmatcsepp Akácz alatt A levelen. Megállottunk A sugárhoz Egymást nézve. Szólt a szellő: Egymást fogva Nézd, mi boldog Kéz a kézbe. Ez a kettő! Hogy színlelők A nyugalmat! n S átéltünk egy Emlókszel-e, Forradalmat. Mikor ketten Arczunk égett, Szivünk lángolt, Bennünk egész Együtt voltunk A ligetben? Tüzvilág volt. Domonkos János. Az uborka. (A „Tolnamegyei Közlöny“ eredeti tárczája.) Az uborkaszezon alkalmából eszembe jut sze gény Ráky uram tragédiája. Mint afóle modern sikkes ember, a nyár kezdetén ón is fürödni mentem, és pedig Lucsokfalva világhírű fürdőjébe. Mikor a fürdőorvos — egy rendkívüli kiérdemesült, tudományos ókulával ellátott felcser — konstatálta az ón ópidómikus egészségi állapotomat és elrendelte ennélfogva, hogy minden nap csak hatszor egyem, vizet az Istenért ne igyam, hanem annál több bort és sört, elgondolható szomorúsággal belenyugodtam rendelvényeibe és az uj életmódhoz kezdtem. Reggel, ha 8 órakor még nem virradt, hát képes voltam vagy gyertyát gyújtani és úgy felkelni, vagy sötétben is megtenni, mert én mindig szem előtt tartom a közmondást: „Ki korán kel, aranyat lel“. És azután — már ha felkeltem — felötöztem és megettem egy literes findzsával kávét három zsemlye kisőretóben. Miután azonban az orvos megtiltotta a czigarettázást, hát egy másfél méter hosszú szárú csibukból eregettem a füstkarikákat Lucsokfalva ózondús levegőjébe. Ekkor elővettem az újságokat, végig betűztem a legkisebb betűig, még a nyomda nevét is elolvastam, mely tudvalevőleg az utolsó lap legutolsó sarkában szokott valahol pompázni. Addigra lett 10 óra. Egy böftök tojással, vagy hideg sonka tormával és ezután 3—4 pohár sör — áh! — elfeledtetó velem farkasi éhségemet. Akkor aztán sétáltam a közelfekvő kis erdőben, melyben itt-ott kis padocskák is voltak. Mikor aztán Lucsok- falván a harangozó nehézkedési kisórleteket tett a harang kötelén ügyi 2 órakor, hát biz engem is ott talált az étvágy-hiány a terített asztal mellett és úgy ettem, — de jó rá gondolni is — mintha legalább is Succi lettem volna. Ebéd után az édes dolce far niente, vagy amint fürdőiesen mondják: „siesta“ következett. Ez tartott 3 óráig. Ekkor jó pilseni sör szalámival vagy liptó, ementhali, gorgonzolával és azután estefelé séta az erdőben. De este azután ízlett még csak igazán! Azért annyit mondhatok, hogy a lucsokfalvi fürdőorvost nyugodt lelkiismerettel ajánlhatom bár milyen egészséges gyomru úri embernek, mint rendkívüli praktikus gyomor-, illetve ótelorvost. Mondhatom pompás diétát szabott nekem, melylyel teljesen meg voltam elégedve. Meg is látszott rajtam, az igaz! De Ráky uram tragédiáját akarom elbeszélni és mindég a gastronomiával foglalkozom. No, hanem a mi késik, el nem múlik. Hát biz az igy történt. Amint egyszer az erdőben sétáltam, egyszerre csak valami borzasztó orrféle alkotmány tolakodik előre. Megálltam és bámultam. Aztán láttam csak, hogy ez egy hatalmas üstökhöz van nőve ős pedig Ráky uram tisztelt ábrázatához. Nem sokat czeremóniáztunk és megismerkedtünk. Estére a vacsora után már olyan ismerősök voltunk, mintha legalább is Noé bárkájában ismerkedtünk volna meg. A beszéd tárgya bizony mindenféléről lévén (ugyan miről ne beszélne két úri ember az uborka-
