Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-07-08 / 28. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (28. szám.)

feltaláljuk megyénk egyik legszebb helyének, a regényes Lengyel és környékének festői panorámájában.

Midőn mint utas először pillantám meg Tolnamegye e kis Gleichenbergjét hársakkal ruházott magaslaton levő templomával, önkénytelentil is viszhang- zott lelkemben e kedves dal:

Dombtetőn áll kis kápolna .. .

Némán néz a völgybe le,

Lent a völgyben forrás mellett Pásztor gyermek énekel.

Majd tova haladva a fenyvesek, hársok és platánok erdőszerü kombinácziói közül fel-fel tűnik a hatalmas grófi kastély, melynek a többek között egyik főékessége remek kápolnája. Ezrek vannak ebbe fektetve. Korunk egyik legjelesebb festő-művészének ecsetére ismerünk e kápolna festményeiben. Mindez páratlan bizonyítéka a grófi család vallásosságának és egyúttal csiszolt raűérzókének. — Hogy a kastélyban élet van, bizonyságot tesz a pompás kert, díszes parkjaival, hol idegeneket is látunk sétálni a gróf jószivü engedélyéből.

De váljunk meg e díszes kerttől, melynek leírására úgy is gyönge toliam. Tekintsünk egy kissé a községbe. Balkéz felül azonnal föltűnnek az urodalini hivatalnokok csinos lakásai, majd a plébánia, mindmegannyi jelei az uraság bőkezűségének. Észrevesszük' ezekután a túlsó oldalon kissé magasabban fekvő jól berendezett iskolát, melynek ügyeit a patrónus szintén szivén hordozza. A múlt hetek’ ben lefolyt vizsgálatokon maga gróf Apponyi Sándor elnökölt. Meg is látszik mily nívón áll a tanügy. A magyarosításért miniszteri kitüntetésben részesült a lengyeli tanító.

Az iskolától uem messze levő csinos fekvésű templom vonja csakhamar magára figyelmünket. Kellemes árnyat nyújtó fasor között juthatni azon emelkedésre, hol a templom áll. E templom a nemes egyszerűség és csinos berendezés példaképe. A szentély falán levő márványtábla jelzi, hogy ott nyugszik az Apponyiak egyik ősének a templom alapítójának nemes szive, — befalazva a márványlap háta mögött. A gazdagon felszerelt oltár, a grófi család tagjai által remekül hímzett egyházi ruhák a föntemlitett két családi jellemvonást ujjólag igazolják.

A templomból kijőve, megkezdett utunkat kissé folytatva, Lengyel egyik legszebb helyére érünk. lit találjuk a családi sírboltot, a grófi-család csendes nyugvóhelvót. Köröskörül évtizedes hársok k" ”',lr s száz meg száz méhecske zsongása zavarja néma csendet. Az illattot lehellő hársak dúsv szedi e döngicsélő sereg a legfinomabb mézei lyen az azonteljes lég csak úgy dagasztja a Szóljak-e még az édeni, hársfa-illatról ? A vagy e kedvelt hely egyik oldalán levő festői kilátásról?., a távolból kékellő hatalmas Zengő-hegy felé, mely- lyel ez emelkedés, — a vidék amúgy is magas fekvéséből kifolyólag, —1 mérnöki számítás szerint egyenlő magasságban van a tenger szine felett. Itt sem pihenhetünk meg. Mert ellentállhatatlanul hí bennünket a tűlevelű fenyvesek között elvonuló sétány, mely a fensikról levezet az országutra a grófi- kastély felé.

E sótáuyból kiérve csakhamar feltűnnek a mintagazdasági épületek. Mellettük elhaladva körülbelül 15 percznyi séta kínálkozik az erdő felé. A

1894*. julius 8.

hűvös erdei szellő folyton játszadozik a fák rezgő leveleivel, miáltal titokszerü susogás származik. E hallk zene, melybe az erdei madarak, rigók ős csat- togányok dala vegyül, — sietteti lépteinket. így az erdőbe vezető árnyas útra érünk, mely a völgybe kalauzol.

Tisztásra jutunk, hol az „Anna“ forrás van előnyösen ismert gőzfürdőjével, csinosan berendezett szállóval a fürdő-vendégek részére. Étkező és praktikusan berendezett nyári tánczhelyisőg is van itt.

Hogy az „Anna Fürdő“ környéke mily kedves helye a közönségnek, azt fényesen igazolta a lengyeli önk. tűzoltó-egylet által e hó elsején rendezett juliális. A lengyeli tűzoltóság tisztikara: Tiringer Vilmos elnök, Bauman János alelnök, Propst Mihály parancsnok, Limbacher Frigyes titkár mindent elkövettek, hogy az ünnepség jól sikerüljön. A bonyhádi testvér-egylet tisztikarával együtt rándultak át a lengyeli juliálisra. Ott voltak a bonyhádi leikés tűzoltó- egylet részéről: Krámolin József elnök, Kűhhel Fe* rencz alelnök, — dr. Moldoványi István, Forberger László, Keztyüs István parancsnokok, Treiber János pénztáros.

Mielőtt megtörtént volna az ünnepélyes bevonulás a völgyes, árnyas „Anna Fürdő“-höz, a bonyhádi önk. tűzoltó-egylet zenekara néhány darab eljátszásával tisztelgett a grófnál. Ezután zeneszóval vonultak le a bonyhádi tűzoltók az „Anna Fürdő“- höz, hol az egybegyült vendégsereg ős a lengyeli tűzoltóság harsány éljennel üdvözölték a levonulókat. Csakhamar tánczra perdült az ifjúság az e czólra elkülönített díszes tánczhelvisőgben a hőgyészi zenekar játéka mellett. A hölgyek szép számmal voltak képviselve. A következők névsorát voltam szerencsés megkapni:

Jelen voltak asszonyok: Tiriuger Vilmosnő, dr. Neuberger Jánosué, Kacskovszky Konrádné, Rüll Istvánné, Baumann Jánosnő, Poós Lőrlnczné, Propst Lőrinc/né, Propst Mihálynó, Limbacher Sárauelné, Deveták Józsefné (Lengyelről) — Lengyel Zsig- mondné, Graf Józsefné, Bosnyák Istvánná, Kirchner Károíyné, Forberger Lászlónó, Katzenbach Józsefné, Pirkner Józsefné, özv. Kertész Imrénő, Hoffer Jó- zsefné, Kühnel Ferenczné, Goldfingernő (Bonyhádról.) — Kovács Gyuláné (Kis-Vejkőről), Eicher Györgyné (Kis-Vejkéről), Bittér Péterné (Apairól).

Leányok Lengyelből: Kraszovacz Józsa, Angsz- ter Olga, Türbaner Fáni, Brauman Antónia és TeBonvhádról: Lengyel Ilona, Graf Matild, Bos“~z Róza és Regina, Biller Tinka;’ Kis- Bitter Vilma, our“, a teljesen

megteu iauu„,v...0 rés lett, midőn a

bonyhádi tűzoltó-zenekar játszani kezdé hallgató darabjait. Ez ifjú, még csag 6 hónapos zenekar az érdeklődést teljesen magára vonta. Szájról-szájra szállt a dicséret és megelégedés a huszonnégy zenész szorgalma fölött. Az oroszlánrész a zenekar érdemeit illetőleg Müller József tanitó és jeles zenészé. A karmesteri összes kellékeket magában egyesíti ő; ki valamint ónektanitványainak úgyszólván gyermeki sze- retetét ős vonzalmát éveken át megszerezte, — úgy érdemelte ki a bonyhádi tűzoltó-zenekar ős közönség részéről az igaz szeretetet ős tiszteletet.

Amint a bonyhádi tűzoltó-zenekar , elhagyta

És ezek után nem hipokritáskodunk abban se, hogy lám a vidéki sajtó! Ez bezzeg nem közöl ilyes szemérembántó hirdetéseket. Könnyű nekik! A titkos hirdetők nagyban dolgoznak, ők nem tartják azt a példaszót, hogy: »Kleine Fische,, gute Fische«, mert valljuk meg, hogy egyik-másik vidéki újság is könnyitelt volna a lelkiismeretén és szintén beállt volna jó hirdetési dijakért az — erkölcstelenség terjesztőjének.

Csak azért mondottuk ezeket el, nehogy a más házalájékán lássunk söpörni. Bizonyos dolog, hogy az újságok az ő modern tényezőikkel, a villany-, gőz- és telegráffal hatalmasan terjesztik az idegességet, bizonyos, hogy azon nemes erkölcsi feladatokhoz, melyeket nap-nap melleit teljesítenek, a rombolás, a felületességnek démona is hozzá szegődik: ne szegődjék tehát a naturálizmus iskolájába, annál kevésbé, mert hasábjait, bármily nagy az ellenőrzés, gyermekek is kezükbe veszik.

Sorainkat nemcsak a jóakaralu tanácscsal, hanem abban a biztos és nekünk jóleső tudatban fejezzük be, hogy vármegyénk is Szabolcscsal azonos fölterjesztést fog intézni az országgyűléshez.

Lengyel.

Irta: ELŐHEGYI GÉZA.

Halhatatlan költőnk, „az Alföld szilaj gyermeke“ nem volt ment teljesen az elfogultságtól, midőn ihletett ajkáról e szavak fakadtak; „Mit-nekem ti zordon Kárpátok“ . .. mert csak „arany kalász- szal ékesült rónaság“ kell neki. Igaz; meghalja a költői kedélyt a róna, hogy úgy mondjam végtelenje, ha az éles szem az Alföld messze-messze elterülő termékeny talaján áttekint, — a csendesen mozgó kalásztenger aranyos hullámain, — és a sastekintet elvégre is a látóhatár homályába vész, hol az égbolt hatalmas korongja földünket érinti. De ezzpl szemben még sem oly megvetendők a „hármas’hegység“ égbemeredező csücsai örökzöld ruházatukkal, cserge- dező patakjaival, vízeséseivel, csilláraié havasaival és ezerféle változataival.

Nem lehet szándékom párhuzamba állítani ezen specziálitásokkal édes hazánk bármely más vidékét. Azt azonban mégis szerényen állíthatom, hogy azon tájék, mely a felsorolt elemek természetes vegyülőke, kellemes és maradandó benyomás nélkül, még a felületes egyén előtt sem maradhat.

A hegyvölgy, virányos mezők, erdők, rétek, fenyvesek, források s csermelyek nagyszerű hármániáját

lg

____________________________________

körül

ményekből Ítélve hódított, de egyszersmind meg is hódittatott.

A kis orvos, miután egész az utczaajtóig kísérte az ifjút, s visszatért, örömmel gondolá kezeit dörzsölgetve: derék, derék ember ez a Zárffy, mily hatást tett Ilonra, most már remélhetem, hogy e szegény gyerek megfoghatatlan búskomorságának vége leend.

De már az megint nem tetszett a jó embernek este a vacsoránál, hogy Ilona ismét oly szótlan lett, mint az előtt s valami igeu komoly dolgon látszott gondolkozni egész idő alatt.

1Y.

Egy hóval a fentebb elmondottak után, Bükk Eulália, a minden idegen szót elferdítő bajonrévi legöregebb hajadon, miután csiga tekercsekben lefüggő hajfürtéit gondosan rendbe hozta, még mindig krinolin abroncsos szoknyáját pedánsan végig tekintette, felhúzta bütykös ujju kezeire kötött, selyem fólkeztyüit s átment a szomszédba Galeiékhez. Matild és Ilonának a legujjabb pletykákkal tele beszelvén fejeiket, az orvoshoz fordult s kezdett előtte magasztalni egy általa ösmert leánykát, kiről nagy elismeréssel jegyezte meg, hogy „clavierján a drasztikus darabokat kitűnő hectikával játsza s Veres Márton költőnk müveiből könyv nélkül szitál.“ Mire a kis orvos kisütötte, hogy az a kisasszony tulajdonképen zongoráján kitűnő technikával játsza classikus darabokat s Vörösmarty költeményeiből könyv nőikül idéz, kopogtattak s csakhamar Zárffy és Karád Sándor léptek a szobába, kik miután az előbb Eulália kisasszonynak be lett mutatva, indítványozták, hogy a társaság menjen ki a kertbe. Eulália kisasszonyt

az orvos foglalkoztatta, Sándor menyasszonyával sétált, Ilonának Zárffy lett a lovagja.

Az ifjúnak, ki már mindennapos lett Galei- őknél, ezúttal sokkal hevesebben dobogott a szive, mint eddig bármikor, kénytelen volt ugyanis a gyakori látogatásai közben bevallani magamagának, hogy halálosan szerelmes a szép Ilonába. Épen e napon határozta el, hogy bevallja szerelmét a leány előtt, ki, amint tapasztalhatta szinté vonzódni látszott hozzá

A kis társaság eleinte együtt tartott. Zárffy kalandjainak elbeszélésével mulattatta Ilonát. Érdekes párbaj eseteket beszélt, melyeknél mint segéd szerepelt.

I önnek nem volt még párbaja ? kérdő Ilona.

Oh igen, még pedig mindenféle nemű.

I melyiket találta legérdekesebbnek?

Az amerikai módszer szerint vivottat, mikor a párbajnál csupán a két fél van jelen s egy kalapba egy fehér s egy fekete golyót dobnak, — a ki a feketét huzza, annak halni kell bizonyos idő múlva.

Feltétlenül ?

Azaz, hogyha valaki kegyelmezni akar, kegyelmezhet.

Kegyelmezhet ?

Oh igen.

S ha nem teszi?

Nem köteles tenni, lelke rajta.

Gyilkos akkor az ily ember és alávaló, szólt Ilona pírban égő arczczal.

Nemde gyilkos ?

Zárffy a felelettel adós maradt.

Ilona folytató: én különben minden párbajt határozottan elítélek, mint sok esetben nem alkalmas

eszközt arra, hogy valakit rehabilitálni képes lenne. Hányszor fordul elő az, hogy valaki, aki magát csak a tudománynak szentelte s vívni nem tanult, a társadalom balvélemónye következtében fegyveres elégtételt tartozik adni annak, aki életében semmi hasznosat nem tett, csak kardot forgatott, czélba lőtt, minek következtében a tudomány emberét egy jól irányzott vágással, vagy jól czélzott lövéssel örökre elnémítja. Vagy megtörténik az az eset, hogy épen a sértő lesz a győztes, hol itt az igazság?

Nagysádnak igaza van, azonban legyen szabad megjegyeznem, hogy valóságos lovagias ember nem sért soha, s ha gyönge ellenféllel áll szemben, kíméli őt. Zárffy elhallgatott, de aztán folytató:

Különben a párbajokba rendesen az unalom, a nőtlen gondatlan élet kergeti a fiatal embert, a kinek nem lévén nyájas otthona, szórakozás végett vendéglőkbe megy, vagy bálozik. Ilyenkor a vér gyorsabban kering, a hidegősz elveszti unalmát, az összeszólalkozás könnyen megyen s kész a párbaj.

Az ifjú e szavai után visszatekintvén, látta, hogy a társaság többi tagjaitól jó távolra vannak. Épen egy kanyarulat ős fasorhoz értek. A fák között haladva tovább, látták, amint egyik fára, melyen fészek állott, váró párjához hímje szállott s a két kis parányi jószág, mint szerelmes pár simult egymáshoz, csókot adva, csókot kapva.

Zárffy figyelmeztetve Ilonát e kedves jelenetre, szólt: e pár madárka picziny fészkével a kedves otthont juttatja eszembe s feltünteti előttem a családi boldogságot, melynél édesebb mi sem lehet . . •

Arra vágytam én mindig: otthont alapítani, de csak is oly feltétel alatt, ha oly nőre találok, akit igazán szeretek s a ki viszont szeret. Utaztam ele-