Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-07-08 / 28. szám
XXII. évfolyam. 20. szám. Szegzárd, 1894. julius 8. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _______________________egyletnek s a tolnamegyei községi, és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . «—. r~. . . 6 frt — kr fél évre . . . . . . . . 3 „ — ,, Negyed évre . . . . . . . I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. Előfizetési felhívás a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1894. évi XXII. évfolyamának lll-ik negyedére. Egész évre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt =*= 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr == 1 korona, mely i Összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek ha- ! ladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Az erkölcsrontó sajtó. Szabolcsvármegye I örvény hatóságának a mi megyénk közönségéhez is pártolás végett | megküldött felirata teszi aktuálissá, hogy szóvá tegyük azt az igazán szomorú thémát, I hogy a nyilvánosság ama tényezőjének, melynek elsősorban az erkölcsöt kellene szolgálni és pedig a sajtónak, ez mennyiszer szemet huny eminens feladata előtt, sőt a demoráli- záló hatást tekintve, alig számbamenő anyagi I előnyökért, igen jeles tényezőjévé fajul le az erkölcstelenségnek. Jól meggondoltuk, a miket beszélünk és semmi sem áll tőlünk távolabb, mint a prüdéria. Tényleg igaza van Szabolcs- vármegyének abban, hogy a sajtónak a leg- ! meztelenebb erkölcstelenséget kultiváló hirdetései ellen tenni kell. Akárhány jól nevelt urat ismerünk városunkban, a ki valósággal zár alatt tartja a tisztelt fő- és székvárosi lapok egyik-másikát, mert véletlenül olyan növendék gyermekei vannak, a kiket á legmesszebb menő fokig megmételyezni tudna egy-egy, a szemérem érzetét durván megsértő közlemény. A dolog annyira szubtilis, hogy bővebb fejtegetését a jobbizlésü közönség bizonynyal el fogja engedni, de mégis meg kell emlitenünk annyit, hogy azok a titkos hirdetések, melyek meztelenül közölnek olyan gyógyítás módokat és betegségeket, hogy az ember, legyen bármily modern a felfogása, a legnagyobb megbotránkozás nélkül nem lökheti félre. A tisztelt specziálisták pedig makacs következetességgel hirdetnek az év minden páros és páratlan napján, igy az ő nagy hirdető szenvedélyük mián az újság családos emberek számára valóságos dugáru lesz, mert ugyan gyermekei erkölcsét védő melyik szülő engedné meg, .hogy az érzékiség minden nyavalyájáról a lapok révén tudomást szerezzen a gyermek? Sőt tovább megyünk. Láttuk, hogy a budapesti lapok hirdetéseiből üzleti arczátlan- sággal tolakodó e hirdetések férjes nők arczára a szégyenérzet bíborát festették. Nagyon nagy ár a t. lapkiadók e nemű jövedelme fejében az a romboló hatás, a melyet e titkos hirdetések révén az erkölcsi érzet veszt. A közmorál érdekében tehát a legembe- riebb érzést tanusüolla Szabolcsmegye, midőn az országgyűléshez felír, hogy e bo'rányos és tűrhetlen állapotok megszűnjenek. Csodálatos, hogy a központi sajtó, mely oly fürge buzgalommal ereszti meg a vidéki jól felhizlalt kacsákat, Szabolcsmegye becsületes szándékairól tudomást nem vesz? Hiszen sokkal jelentéktelenebb közigazgatási ténykedések figyelő szemét el nem kerülték. De értjük. A felterjesztés most a bőrükre megy. Pedig merjük mondani, hogy csak látszólag, mert legyenek meggyőződve, hogy nagyon sok szemérem húzódik meg még a fin de siede korában, ha másutt nem, legalább a vidéken, a melyet a fő- és székvárosi sajtótól nagy részben a Kajdacsi meg Garai — és ki tudná a végét-hosszát —| hirdetések tartanak vissza attól, hogy családjukhoz ezt a demorálizálásra vezető sajtót ne engedjék. Merjük tehát megkoczkáztatni, hogy a mit a titkos annqszok adóitól kapnak, annak fejében magukat számos családból száműzték. Nyerni nem nyernek, hanem veszítenek. Nagyon szép és nobilis dolog lenne, ha mielőtt a Szabolcsmegye föliratával az országgyűlés foglalkozik, ők lépnének kartelbe és együttesen kimondanák, hogy a hirdetési helyekről száműzik a szeméremsértő hirdetményeket, melyek miatt egy-egy családapának el kell tiltani a laptól gyermekeit. TÁRCZA. Ö hozzá. (A Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája.) Írok most levelet, Rövidet, kedveset, Édes emlékekről, Néma szenvedésről, Keseredett szivvel: Elmúló reménynyel. sk ás Sj| Gyere haza édes szivem, Életemnek napja. Ragyogd be újból életem: Emelj boldogságra. Hervadni szokott a virág Annak idejében: Zord, kietlen lesz a világ, Ádáz helyzetünkben. Emlékink kinos árja Dúlja életünket, Elsiratjuk mind a ketten Siralmas léptünket. Szerelemnek édes hangján, írok neked mostan, Vissza hívlak, gyere hozzám Éltem letűnt napja. Verőfenyes, szép napoknak, Igéző derűje, Ragyogja be éltünk útját, Igaz Ígéret ez! J. Ilona. Irta: KOVÁSSI ELEMÉR. (Folytatás és vége.) m A kert énekes madarai vidáman csicseregtek a fák lombjai között. A virágok illatárral töltötték meg a levegőt, melyet csendes szellő rezgetett. Apró fényes szárnyú bogárkák, döngicsélő méhecskék szállottak virágról-virágra, élvezve s gyűjtve azok illatos mézét. Ilona s Matild karöltve sétáltak a kert kanyargós utain, utóbbi esküvője napjának közeledéséről tett említést, midőn a kert ajtaja feltárult s azon az orvos lépett be, karján vezetve egy feltűnően csinosan öltözött fiatal embert, kit a leányoknak e szavakkal matatott be: „Zárffy Ákos, felgyógyult kedves patiensem.“ Ilona arczát biborpir futotta el, amint Zárftyval kezet fogott, Matild pedig kíváncsian nézte végig az atyja által sokszor emlegetett ifjút, ki előkelő otthonossággal hajtá meg magát a hölgyek előtt, s igy szólt: végre vég óhajtott vágyam teljesült, kedves orvosom tudománya visszaadta egészségemet s megtehettem látogatásomat e helyen, hol üditőleg hat reára e gyönyörű virágok láfása, melyek mindenfelől környezik e kertet. Orvos ur s kegyetek hölgyeim bizonyára nagyon szerethetik a virágokat, a melyek itt oly szépek, hogy az ember az édenkertbe képzeli magát. Zárffy, inig beszólt, erősen szemügyre vette Ilonát. A leány ideális szépsége, sajátságos bánatos arcza meglepte a gyakorlott és sokat látott világfit is. Nem is tagadta önmaga előtt e meglepetést, azonban önhitten gondolt arra, hogy személye a szép leányra nem kevésbbé gyakorolt hatást, mert nem kerülte el figyelmét az a mély elpirulás, melyet Ilona arczán észlelt a bemutatás alkalmával. Gáléi vendégét a salonba vezető, hová a hölgyek is bementek. Már azt hívóm, hogy nem is lesz szerencsém ma önöket itthon találni, mondá Zárffy, s névjegyemet átadtam egyik cselédnek, ki aztán felvilágosított, hogy a kisasszonyok a kertben vannak, az orvos ur pedig szintén ott foglalatoskodik. Épen jókor jött elém kedves atyjuk, mert már távozni akartam haza. A társalgást ezután darabig Gáléi s Matild folytatták. Ilona eleinte feltűnő hallgatag volt s Zárffyban azt a gondolatot költötte fel, hogy a leány szép ugyan, dé szellemszegóny falusi libácska. Azonban e vóleméuyét csodálkozva volt kénytelen megváltoztatni rövid pár perez alatt, mert Ilona nagy változáson ment keresztül nemcsak a Zárffy, hanem az orvos és Matild legnagyobb csodálkozására is. Mert amint megtalálta a sálon asztalán levő névjegytartóba Zárffynak kézírását hűn utánzó névjegyét, a leányka beszédes lett s jókedvű, aminő már nem volt attól az időtől fogva, mikor ama titokzatos levelet kapta Matild vőlegénye megérkezésekor. Szép arcza vidám lön, rendkívül nyájasan beszélt Zárffyval, ki csakhamar arra a meggyőződésre jutott előbbi véleményével ellentétben, hogy Ilona kitünően nevelt leány, ki egy általa még eddigeló nem tapasztalt sajátságos varázshatást gyakorolt reá. S midőn távozott Galeiéktől s Ilona által ismételten is meghivatott újabb látogatás tételére, azt mondá magában, hogy első fellépését siker koronázta, egyszersmind azonban bevallá, hogy bár a
