Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-06-24 / 26. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (26. szám.) 1894. junius 24. csekély áldozathozatala mellett, mely bőven kárpótolná e czélra fordított kiadásokat. »Segíts magadon, az Isten is segít«, állítja a közmondás s ennek a közmondásnak Magyarországon mindig igaza van! b. Zárvizsga a szegzárdi rom. kath. óvodában. Múlt hétfőn délelőtt tartották meg a szegzárdi belvárosi róm. kath. óvodában a szokásos zárvizsgát, mely iránt nagy volt az érdeklődés. Ott volt az intézet éltető lelke, Simontsits Bóláné, mint az egyesület elnöke, T r e i b 1 e r Ilma, alelnök, Wosinszky Mór szegzárg-belvárosi esperes-plébános, Rill József kir. tanfelügyelő, több egyesületi tag és számos érdeklődő szülő. Az intézet homlokzatára kitűzött kékselyem zászló hirdette, hogy nagy ünnepe van a kis gyermekeknek. Az óvoda tágas terme ragyogott a tisztaságtól, melynek falait nemzeti zászlócskákkal, virágokkal és lombfüzérekkel ékesítették fel, a gyermeksereg pedig ünnepi ruhában jelent meg és annyian voltak, hogy a lejtősen emelkedő padsorokat teljesen elfoglalták. Átőreztók a kedves gyermekek az ünnepi hangulatot és látva az előkelő sokaságot, az öröm érzete rózsákat ültetett gömbölyű arczocskáikra, mosolygós szemeikből pedig visszatükröződött az ártatlan lélek derűje. A szülők legdrágább kincsökre tekintettek, kiket jobban szeretnek, mint életöket. A nemesen gondolkozó szülő azonban tudja, hogy a szemei előtt s gyöngéd gondozása alatt növekedett gyermek nem maradhat mindig a szülei körben, azért átadja azt az óvodának, hogy ott játszva fejlesszék külórzékeit, nemesítsék kedélyvilágát, irányítsák felébredő elméjét ős tisztaságra, rendre és illemességre szoktassák. A mely szülők igy gondolkodtak, azok láthatták, hogy a belvárosi róm. kath. óvoda valóságos áldás gyermekeikre, hol a kedves testvérek önfeláldozó gondossággal oltalmazzák a reájok bízott kisdedeket és mulattatva készítik elő őket az iskolára. A mely gyermek ily rendszeres óvodába járt, az majd bátran lépi át az iskola küszöbét s köny- nyebben is halad előre, mint az, aki közvetlenül a szülői házból megy az iskolába, hol tudvalevőleg már megkezdődik a rendszeres tanulás. Az úri gyermekek között láttunk több szegény mezitlábos földmives kisdedet is, kiknek szülői kikelettől őszig, reggeltől estig kénytelenek a határban munkálkodni, s ezek már kora reggel behozzák kicsinyeiket az óvodába, hogy a jólelkü nénikék azután ott egész napon át gondozzák, délben pedig meleg étellel táplálják őket. Mi a nyári óvodákat, a milyeneket most állítanak fel minden községben, csak úgy tartjuk czél- szerüeknek és a szülőkre áldásosaknak, ha azokban, éppen úgy — mint a szegzárdi róm. kath. óvodáI _________________________ ban — a gyermekek napjában legalább egyszer tápláló meleg ételt is kapnak, nehogy egész napon át a száraz kenyéren rágódjanak. Az óvoda vezetésére születni kell; a ki hivatás nélkül lép erre a pályára — mint sokan teszik — azok többet ártanak az ügynek, mint használnak; azért csak helyeselhetjük, hogy a belvárosi róm. kath. óvodát a szeretet leányai, a kedves testvérek vezetik, kik nem díjért, hanem a gyermekek iránti sze- retetből teljesitik nehéz kőtelessógöket. A vizsga alkalmából szerzett tapasztalatunk az, hogy a belvárosi róm. kath. óvoda, melyben 150 gyermek nyer ápolást és gondozást, olyan kezekben van, hogy csak hálával lehetünk eltelve azok iránt, kik honleányi erényektől lelkesítve megteremtették az óvodát és annak vezetését apáczákra bízták, kik annyi szép, a kisdedek eszéhez mért ügyességekre, tanulságos versekre, játékra, énekre, beszédgyakorlásra, testedző mozgásokra, külórzékeik helyes használatára tanították. A játék ős ének a fő az óvodában. A játék foglalkoztatja a lélek elevenségét, s legjobbak azok a játékok, melyek a gyermekeknek nemcsak tagjait és érzékeit, hanem képzelő tehetségét is foglalkoztatják. Kellemesen üditőleg hat a gyermekre a játék, ha abban gyönyört talál. Az is helyes, hogy a kedves testvérek az énekre súlyt helyeznek; mert ez felvillanyozza a kedélyt, s röpködésbe hozza a lelket. Az egészséges gyermek előtt különben is mindig kedves az ének, s ehhez korán is van hajlama; mitsem tanul könnyebben, mint az éneket. Öröm ült a hallgatóság arczulatán, annak láttára, hogy a kedves kicsikék mily bátran és helyesen végezték az apácza néniké vezényletére a különféle kézmozdulatokkal kísért számlálásokat, majd könnyű versikéket mondottak, a szemléltetési képeken pedig ügyesen számláltak, egy csoport meg az asztalkához ült, hogy az elójök rakott ószfejlesztő játékokkal foglalkozzanak. Igen mulatságos játékokat is produkáltak, melyek nevetésre ingerelték a jó mamákat. A vizsga végén előlépett egy kis szónok, ki társai nevében rövidke beszédben az elnökségnek és a hallgatóknak mondott néhány kedves szót. A gyermekekhez Wosinszky Mór esperesplébános intézett beszédet tudtukra adván nekik, hogy délutánra Simontsits Béláné őnagysága meghívja őket mulatságra. Azután a gyermekek közt emlék- képeket és ezukorkákat osztottak szét, mire egyrő- szök szétoszlott, a másik rósz pedig az udvaron levő sátor alatt, a kis asztalok mellett foglalt helyet és hozzálátott a bádogcsészékben feltálalt tápláló étel elköltéséhez. Délután ismét megnópesedett az óvoda a kicsinyekkel, kiknek repeső örömére a nemesen gondolkozó Simontsits Béláné elnök pompás ozsonnát adott, melynek elfogyasztása után kis nemzeti zászlócskákkal körmenetet tartottak a városban. Amicus. Főszolgabírói jubileum. Díszes meghívók hirdették a dombóvári járási községi jegyzők egyletének folyó hó 12-én, tartott ünnepét, melyet az egylet a járás közíisztelét-'és szertetben álló főszolgabirája, Szentandrási Szévald Móricznak, a dombóvári járásban eltöltöttt 10 éves főszolgabiráskodása megünneplésére Tamásiban ren- rendezett. Az eszme, mely az ünnep rendezését megpendítő, a községi jegyzők soraiban egyhangú lelkesedéssel fogadtatván, csakhamar a kiviteli módozatok megbeszélésénél volt együtt található a jegyzők összesége, amidőn is megállapítva lön, hogy az egylet, mint testület, díszközgyűlés megtartása s egy a járásbeli községi jegyzők fényképeit magában foglaló diszalbum emlékül adásával fogja szeretett fő- szolgabiráját 10 éves főszolgabiráskodásának évfordulóján megünnepelni. Hogy a községi jegyzők a közigazgatás e szerény napszámosainak hivatali főnökük iránti mély tisztelettel párosult igaz becsülése, melyet az ünnepély rendezésével kifejezni óhajtott, mily jogosult: eklatáns módon igazolta az a díszes nagy és intelligens közönség, mely mint egy test, egy lélek tdmör egészet képezve az ünnepély színhelyén megjelent. Lehetetlen be nem ismernem, jól esett ezt látni a községi jegyzőknek, kik az ünnepelt férfiban nemcsak a szigorú, de mindig igazságos hivatali főnököt tisztelik, hanem mint igazi atyjukat, kiváló szép lelki tulajdonokkal megáldott szerető jó apát igaz és önzetlen szeretettel környezik, becsülik. S mi természetesebb, ha a fiú az apát örülni, boldognak lenni látja, kétszeresen örül a gyermeki kebel is; igy az ünneplés az általános tisztelet, melyet a nagy és diszes közönség már a puszta megjelenésével is kifejezett az ünnepelt nemes férfi iránt: nemcsak az ünnepeltre, de a jegyzői karra is dicsfényt vet, örömmel tölti el annak minden egyesét, a dicsőség kellemes melegét őrzi lelkében. A díszközgyűlés színhelyéül a tamási-i nagy- vendéglő nagyterme szolgált, mely zsúfolásig megtelt az ünnepelt férfi tisztelői és személyes barátaival, mikor is Cholnoky Lajos a dombóvári járási jegyzői egylet az igazán tevékeny, fáradhatatlan buzgalmu tagja rövid beszédében előadta a nap jelentőségét, az ünnepély czóljá^, melegen üdvözlő a jelenvöltakat s a díszközgyűlést megnyitotta; egyúttal azon indítványt tévé, hogy az ünnepelt férfihoz, a járás mélyen tisztelt és szeretett főszolgabirájához egy küldöttség menesztessék azon czélból, hogy a díszközgyűlésen leendő megjelenésre őt felkérjék. Mig a küldöttség megbízatásában eljárt volt, alkalmunk nyílt végig tekinteni a tisztelgők tömör sorain; — ott voltak: Simontsits Béla vármegyei alispán, Döry Pál, a völgységi járás főszolgabirája, Pap Gyula árvaszóki ülnök, Simontsits és Forster vármegyei jegyzők, báró Jeszenszky László országgyűlési képviselő, Döry József Dombóvárról, Döry Vilmos Leperdről, Döry Jenő Tüskéből, Lamm bérlő Fürgédről s még sok földbirtokos és bérlő a környékből ; Fölkér Mátyás értőnyi esperes-plébános a kerületi plébánosokkal, reform, és evang. papság, ólén Fábián Mihály felső-ireghi ref. lelkészszel: Ko- várcz tiszttartó és számos gazdatiszt; járásbeli orvosok csaknem kivétel nélkül; tanítók, sokan; a helybeli intelligentia teljes számban s a földmivelő osztály előkelőbb tagjai; a járás összes bírái, jegyzők és segédjegyzők, összesen mintegy 300-an a járás intelligens elemeiből. lm szent öcsém a tisztes Lévi-pálya: Van-e kedved gyors lábbal lépni rája? A püspökségig nyitva rajt’ az ut! — Na, egy Halasra, más Kakucsra jut. Diakon. Ilona. Irta: KOVÁSSI ELEMÉR. I. A barna, óletteljes, vidám kedélyű Gáléi Matild minden egyes kocsizörgésre figyelmesen tekintett ki az ablakon. Kézi munkájával gépileg foglalkozott most, midőn gondolatában már látta szive ifját, aki ma akarja megkérni atyjától kezét. Gáléi Ferencz gyámleánya, Bajnaházy Ilona egy szőke szépség, a legfrisebb hírlapot olvasta, mely reszketni kezdett kicsiny fehér kezeiben, midőn e hirt látta benne: „Öngyilkosság. Zobor Aladár, robosfalvi fiatal gazdag földbirtokost halva találták szobájában. Jobbjában görcsösen szorította forgó pisztolyát, megmerevedett baljában, amennyire hivehető, nagyrészben elégetett női árczkőp maradványát tartá. Az ifjúnak régi hü szolgája előadása nyomán, következőket írhatjuk e homályos öngyilkossági esetről : A teljesen jó anyagi körülmények között élő Zobor végzetes tette napja előtt már jóval, feltűnően izgatott volt, izgatottsága tetőfokra hágott azonban e napon különösen egy levélke vétele után, melyet az nap kézbesített neki a levólhordó. Öngyilkossága előtt 2 órával hosszabb levelet irt, melyet maga tett fel a postára, honnan hazaérve, ismét dolgozó szobájába ment, hová csakhamar becsengetvén szolgáját, szokása ellenére, csaknem durván kórdó tőle, vájjon nem látott-e Íróasztalán, mig ő a postán volt, egy levelet, ugyanazt, melyet azon napon kapott. Tagadó választ nyerve, igen izgatottan küldó ki szolgáját, aki az üveges ajtón át látta, hogy ura darabig még keresi a kérdett levelet, majd meg- gyujtván egy gyertyát, annak lángjainál egy arcz- képet éget el. Többet nem láthatott, mert Zobor a szoba szegletében levő karos székhez ment, s midőn az óra ötöt ütött, eldördült a végzetes lövés, mely a Zobor család utolsó sarjának kioltá életét. A jobb sorsra érdemes, nemes jellemű, közszeretetben álló ideális szép férfi, minden valószinüség szerint viszonzatlan szerelem áldozata, vagy pedig elmezavarában követhette el indokolatlan tettét, melynek következtében pár nap múlva megfordítják a Zobor család kriptáján levő czimert, jeléül annak, hogy a fényes múltú család kihalt.“ Eddig tartott a hir, melyet midőn a szép szőke lány elolvasott, mint alvajáró tekintett a légbe, s úgy nézett ki, mint maga a megtestesült fájdalom. Matild mitsem vett észre társnője lelki harczá- ból, mert ugyanekkor kocsirobogás hangzott s megérkezett az általa várt ifjú Karád Sándor Gáléi Fe- renczczel együtt. Alig volt ideje egy futó pillantást | vetni a tükörbe, s megigazítani a nagy fekete hajában levő piros rózsabimbót, midőn pár perez múlva nagy robajjal tárult fel az ajtó, s alacsony, kövér, rendkívül mozgékony emberke lépett be rajta, s stentori hangon szólt: „Matild leányom, tudod mit hallottam az imént?“ — Nem papa. „Hát azt, hogy szerelmes vagy Karád Sándorba, ő meg téged szeret.“ — De papa. „Semmi de papa, semmi de papa, a mit mondok úgy van, vagy akarod, hogy bizonyítsam is be szavaimat, mi? S nem is várva be leánya feleletét, folytatá: „jó, jó, ha akarod, ám legyen, s az ajtóhoz lépett, azt kinyitva, csinos ifjút vezetett a szobába, s tovább beszólt: „itt a tanúm, Sándor öcsém maga, ki utolsó vizsgáját kitünően tette le s Pestről egyenesen ide sietett, az utón találkoztam vele, még a kocsin rep- tibe megkérte a kezedet, s állítja, hogy e kérésének kölcsönös, érted, kölcsönös szerelmetek szolgál indokául s mindjárt ki is jelentette, ha kérését megtagadom, ő mérget iszik, agyonlövi magát, vagy vizbe ugrik. — Nos tehát tagadó választ adjak ennek az újdonsült orvosnak, akarod, hogy agyonölje magát?“ — Oh a világért sem papa. „Hát akkor szereted ?“ — Hát, hát, izé, hát — persze, hogy szeretem. „No jó, én beleegyezem e fiú kérelmébe,ne vádoljatok engem azzal, hogy boldogság toknak útjában állok.“
