Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-06-03 / 23. szám

1894. június 8.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (28. sz.)

3

egyesekkel ékeskedő bizonyítványt. TeliíU nem divatos humbugot üz, de tiszteletreméltó tényeknek megfelelően cselekszik az a bizonyos tanügyi referens, ha Glück Márton, várdombi kántor-tanitó e’őtt, mint a magyarság apostola előtt, tisztelettel emel kalapot. Ennyit véltem elmondandónak, a hamisítatlan igazság érdekóban nem csak, hanem példának-okáért is, hogy t. i. longus sequatur idem f a c i e n t i u m ordo, vagy szabad fordításban, hogy valamikép Glück Márton cselekszik, mentül több, idegenajku községben működő nóptanitó hasonlókópen cselekedni igyekezzék. Pártos Zsigmond, plébános, iskola-igazgató.

Kis városok jövője.

Mióta a magyar nemzet értelmiségének középosztálya: a polgárság öntudatosan halad azon az utón, mely a nemzeti vagyonosodás felé vezet: a kisvárosok jövője és jelentősége nemcsak nemzetgazdasági szempontból emelkedett kiváló fontosságra, hanem a müveit magyar iparososztály értelmiségének törekvése nemzeti szempontból is figyelemre méltó.

A magyar nemzet megizmosodásának egyik főfeltétele ma már kétségtelenül az, hogy képesek-e a vidéki kisvárosok érdekeinek érvényt szerezni? A legtöbb vidéki kisváros mintegy középpontja a hozzá természetszerűen csatlakozó vidék anyagi emelkedésének és szellemi műveltségének s igy mindig csak attól függ az illető vidék felvirágzása is, hogy helyes irányban, helyes módon tudja-e valamely kis város ezen feladatát megoldani?

Annak ellenére, hogy mi agrikultur-ország vagyunk, iparunk is némi részt kér a világversenyben.

A mezőgazdaság terményeinek feldolgozásában, jelesül a malom és bőripar terén, mondhatjuk: jelentékeny helyen állunk s ezzel már a külföldnek is számolnia kell. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a mezőgazdasági gépgyártás is oly fényes fejődésnek indult, hogy a külföldi tőke is megtelepedett nálunk, melynek kamatai szépen ki is vándorolnak, a mi világos kárunkra.

Az utóbbi időben a nagyiparnak esztelen versenye nincs valami lelkiismeretes tekintettel a szerényebb anyagi erővel dolgozó kisiparra, mely pedig nem versenyezhet mással mint szolidságával és becsületességével. '

Azt ma mindenki elismeri, hogy a kisipar kérdése fontos napi kérdéssé lett. S mély belátásu állam-férfiak, avatott nemzet gazdászok törik elméjűket e kérdés helyes megoldásán. Hogy sikerül-e, ez a jövő titka. De mi a siker tekintetében aggályokat táplálunk. Az államfejének biztosítása lenne e kérdés megoldása esetén, mert egy osztályt mentene meg jóformán az elzüllés és proletariátus elől, mely osztály eddig becsületes munkával kereste kenyerét.

A nemzeti fejlődés és nemzeti társadalom kifejlődése bizonynyal inkább várható a kisipar virágzása esetén, mert a kisiparos becsületes munkája nemcsak vagyoni függetlenséget ér el, hanem önállóságot is. A pénzt és vagyont arányosabban osztja el, az iparos a szabadságszeretetnek alapját is nagyobb mértékben vetheti meg.

A független ős vagyonos osztály mintegy ge- rinezőt képezte mindenkor az élő nemzetnek s ezt a középosztályt, ha pusztulni kezd, mindenáron meg kell menteni.

Első törekvésünk legyen tehát, hogy a közép- osztály anyagi boldogulásának útját ne vágjuk, hanem a társadalom intéző főrfiainak oda kell hatniok, hogy bölcs előrelátással a jövőbe tekintve, minden közügyét, mely e kérdéssel összefüggésben van, a kisipar érdekében kell elintézni.

De magának a kisiparnak sem szabad tétlenül nézni a viszonyok alakulását; nem szabad arra várni, hogy mindég ős mindenben az államhatalom jöjjön segítségre, hanem önmagának feladata a saját érdekében a küzdő-tért teljes mértékben elfoglalni, mert nálunk a kisipar fejlődése igen fontos, nagy és nemzeti érdek, melynek előmozdítása hazafiui ős erkölcsi kötelesség.

Azt mondtuk, hogy a kisiparnak magának keil elsősorban magán segíteni, ezt azonban csak úgy őri el, hogy a viszonyok helyes fölismerésével úgy találja meg a kibontakozást, hogy az csakugyan áldásos legyen ős nagy időkre hasson ki. A kis városok jövője attól függ, hogy képesek-e az eddig elnyomott kisiparnak érdekét előmozdítani.

Mindezek nem uj dolgok, de még mindég úgy vagyunk velük, hogy nem eléggé ajánlatos minél sűrűbben emlegetni. Ha tán a sok sopánkodás végre is süket fülekre nem találna.

MEGYEI IRODALMI CSARNOK.

Hadúr halála.

— Költemény prózában. —

I.

A szürkület aczőlszine borongott a Lomniczi csúcs felett. A hegyormok körül felhők kavarogtak s a legnagyobb szirten haragos arczczal ült a meny- dörgő Hadúr.

A tündérek félve bújtak el források ölébe, kövér moha közé. A pajkos manók is komoran gunnyasz- tottak egy furcsa felhődarabon. Előbb emberi koponyához hasonlított az a felhő, aztán szőtfoszlott s olyan lett, mint két egymásra dobott lábszárcsont, azután meg lett belőle kereszt.

A Hadúr balján valamivel lejebb guggolt a rőtszakállu Ármány, oldalt a hasadékban boszorkányhad pihent. Csendes volt a magyar Olympus, mint zivatar előtt az erdő.

Egyszerre megnyílik a felhőpadló és sisakos, pánczélos vitéz lép a komor isten elé. A vitéz nyomában csuklyás barát lépked, félénken tekint körül, alig bírják lábai a reszketőstől.

— Hadúr isten — szólt a vitéz — betölt a sorsom lent a földön, meghaltam. Itt vagyok előtted. Ez a barát itt szolgám, karddal öltem meg, hogy velem jöjjön a másvilágra..

— Nem jól van az vitéz,. Ennek nem volt fegyvere.

Megint beállott a csend.

Az alacsony Tátra felől menydörgós közeledik. Villámlás, égzengés közt nehéz felhő repül, elől magas felhő párkányán kardját villogtatva Csaba királyfi, nyomában hun s magyar daliák. Kardjuk villanása villám, mozdulásuk ég zengése, haragjuk az ellenség veszte.

A néma lóg besötőtül. Nincsen az égen csak egy fényes csillag, az is mintha a föld felé közeledne. Száll az égen fényes ívben, lehull izzó ragyogással, akár csak az emberi szív, hogyha felgyújtják a vágyak.

Hulló csillag oda hullott az istenek sátorához, hulló csillagon egy angyal, fehér, fényes, szőke.

Elhalványul az istenek ajrcza, reszketve néznek reá a hősök.

— Mit akarsz itt ? — kiáltá Hadúr és rettenetes szavaira megdördült a felhők széles boltozata, bömbölve hullottak alá a gránit-sziklák; tajtókosan rombolva bukott a völgybe a tarpataki vízesés megakadt árja. Az angyal fölemelte jobb kezét és megszakadt a hangok ős elemek vad háborúja. Az angyal letette jobb kezét a barát vállára

— Ezt akarom. Ez nem a tietek. Ott.a csillagos magasság fölött vár reá a Láthatatlan.

Ármány keserű mosolygással tekintett a Hadúrra

Senkisem felelt.

Mintha megkövültek volna. És az angyal elrepült a barát leikével a csillagos magasság fölé, ahol már vár rájuk a Láthatatlan.

Beállt az éj már, mikor egy nehéz sóhajtás tört elő az öreg isten kebléből. Aztán felkelt és kezébe kapta rettenetes buzogányát.

Ezt a földet én szereztem, enyém a nép, aki lakja, ki meri elvenni tőlem ? Ti az enyémek vagytok itt köröttem. Utánam. Jó kardunkat nem győzte még ellenség. Foglaljuk vissza ezt a földet megint.

S leszállottak a nehéz ködben a Poprád völgyére. Elmentek a Hernád völgyén szőke Tiszáig, szőke Tiszától öreg Dunáig, át a Dunán arra felé, a hol lakik a magyar fejedelem.

II.

Lent a földön akkortájban Géza fejedelem országolt, ez a békés fejedelem, akiről azt Írják a krónikások, hogy elég gazdag volt arra, hogy két Istent szolgáljon: azt a régit, a ki Ázsiából ide hozta népét, meg azt az újat, akit a német papok terjesztettek.

Fehérvártól nem messzire, erdő mélyén pihent meg a csapat. Egy-kót manó bekullogott a városba, hogy megtudja, miujság. A többi had nyugalomra tért, el is aludt, csak Hadúr nem tudott pihenni Fárasztó a pihenése, nem jön álom sehogy a szemére.

Nehéz éjjel volt már. Megérinti valaki az isten vállát. Magas, szikár férfi állt előtte.

— Kelj föl.

Feláll. A férfi szelíd zenéjü hangon mondja:

— Jer velem.

— Szótlan indultak el Fehérvár felé, Megint a férfi szólt:

—» Tudom mit akartok. Karddal akarjátok kiirtani az uj hitet. Hasztalan, a ki kardot von, karddal vész el.

— Idegen férfiú, megölitek ezt a népet, ha kardját elveszitek.

— Nincsen ott ellenség, a hol meghonosul a szeretet. A ki az uj vallásban hiszen, ha meghal is él.

— A szeretet . . .

— Nézz oda.

És á csillagtalan, sötét égboltozat kettő nyílt Angyalok éneke zengett az éjszakában. Az angyalok között egy megdicsőült női alak.

— Ki az ott?

— A mig népet őshite minden vonását el nem véli, országod védő asszonya. A lovagias gondolkodás előtt istenített ideál. Elvész a pusztító kard, de megmarad bátor lélkesedés.

És elejti kardját a bátor Hadverő és a férfi ölébe hull.

— A fény megöl... Ki vagy idegen ? Látod-e a jövőt? Nem fejejt-e el népem? Nem lesz-e satnya, megvetett?

— Lengjen fölötte szellemed.

— Ki vagy?

Én vagyok, aki eljöttem, hogy életemet adjam a világ bűneiért.

.... És zokogva sírtak a patakok, fák, virágok tündérei. Hadúr nem volt többé.

Hamvas József.

Dunaföldvári krónika.

(Etl uszodája. — Gyilkosság. — Orkán. — Halálozás. —

Színészet.)

Május 31-ón.

„Egyszer semmi, másszor meg sok“ — volna legjobban alkalmazható a hót földvári eseményeire. Azt sem tudom, hol kezdjem; a tüznól-e vagy víznél? Minthogy a vizet nem szeretem, azzal végzek leghamarabb.

Tehát az első a viz és pedig a Duna-viz. Nem azért, mert malmokat hajt (és tvnhnsbetegeket), hanem azért, mert dánk, azaz Etl uszodája. Ez sógünk, de Étinek betegség

Étinek bánata. Úgy mondják, ______...

to

m a földvári uszodát felépítette, azóta buskomor. Folyton bántják ős vexálják, hogy Szegzárdon is építsen hasonló impozáns fürdőházat. De ő ezt nem teszi. Először azért, mert elég veszteséggel jár a Csörge- tég-fürdő is; másodszor, mert jól tudja, hogy Föld- várott jobban megbecsülik az ő „alkotmány“-át, mint Szegzárdon; harmadszor pedig, mert Szegzárd- nak van egyéb monumentális épülete is, nekünk pedig az uszodán kívül semmink sincs. Ennek a tes- tet-lelket felüditő uszodának vasárnapon löszén az ünnepélyes megnyitása. A rendező-bizottság igen változatos programmot állított ez alkalomra össze, melyből a görög tűz sem hiányzik. A gazdag műsor legérdekesebb pontja a „gyöngykereső búvár“ és a nagy »versenyúszás“, mely utóbbihoz a dijak is meg vannak már, csak a jelentkezők fáznak még, nem annyiia a versenytől, mint inkább a hideg víztől, mert bizony hűvös még az idő. De hiszem, hogy vasárnapig az ég már csak Etl barátom kedvéért is kiderül. Sőt még azt hiszem, (pedig merészség!) hogy a földvári közönség a kellő pártolásban fogja részesíteni az uszodát.

*

Rémes gyilkosság és öngyilkosság is tarkította a hót eseményeit. Fritz Ferencz, budapesti mérnök súlyos idegbajával Dunaföldvárra jött rokonaihoz üdülni. Vasárnap délben hirtelen felugrott az asztaltól s mit sem sejtő fiatal nejére lőtt kétszer, aztán önmagára. A nő nem sérült meg életveszélyesen, a mennyiben a golyó balkarjába fúródott, honnan azt dr. Hevesi és dr. Lévai menten eltávolították. Az öngyilkosság már jobban sikerült, a mennyiben az öngyilkos golyója a koponyaürbe hatolva, ott oly súlyos agyroncsolásokat okozott, hogy a szerencsétlen pár órai kínos haláltusa után kiszenvedett. — Valószínű, hogy a tettes rémes tettét pillanatnyi elmezavarban követte el,

*

Hétfőn óriási orkán pusztított Földvárott. A szól játszva kapott vállaira háztetőket, kerítéseket ős a legvastagabb fákat is gyökerestül tépte ki. A vetésekben s szőlőkben mindazonáltal nem nagy I kárt okozott, hanem annál nagyobbat a gyümölcs-