Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-06-03 / 23. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (23. sz.) 1894 junius 3. Hogyan kellene szőlőink rekonstruk- czióját elősegíteni? Sokan foglalkoztak már ennek az égető kérdésnek fejtegetésével s talállak is módokat, de azok csak jámbor óhajtások maradván, nem szülték meg azt a kívánatos ere- ményt, mely hivatva lelt volna az anyagi válsággal küzdő szőlőbirtokosok helyzetén segíteni. Lapunkban mi is megpendítettük már azt az eszmét, hogy szőlőink rekonslrukczió- ját szőlőtelepitési szövetkezet alakítása állal kellen rohamosan keresztülvinni, éppen úgy, a mint azt Tokaj vidékén telték, a hol a borok királya termett. Eszménk azonban nem valósulhatott meg; mert az érdek, a minden üdvös dolgot megsemmitő indolenczia ezt is megölte már csirájában. — Már évek óta rágódik a kiirhalatlan féreg a szőlő gyökerén, már ezer és ezer hold szőlőt tett kopárrá, kietlenné; mindennek daczára a szőlőültetés oly lassan halad, hogy a hol 4—5000 hold szőlő volt, olt most alig találunk uj ültetést. Nemcsak nálunk, hanem hazánk más vidékein is Coigamódra halad a fillokszera által kipusztult szőlők rekonstrukcziója, pedig alig van nemzetgazdászat tekintetében jelenleg nagyobb és fontosabb országos érdek, mint rekonstrukczió által újabb virágzásra hozni azokat a hajdan milliókat érő szőlőket, melyek százezreknek nyújtottak szép jövedelmet. Ezeknek a százezreknek létkérdése forog koczkán, ezeknek válságos anyagi helyzete sürgeti, hogy a mit társadalmi utón nem lehetett kivinni, azt a kormány tartsa köteb áldozatok árán is .tt szőlőtermelő közönség vagyonosabb része felfogva a kényszer helyzetet, nem esett kétségbe, hanem a vész fellépte óta állandóan, sok költséggel megtesz minden lehetőt, hogy kiveszett szőlőjét ismét a régi állapotba hozhassa. A szegényebb szőlősgazda azonban, kinek tehetsége nincs, nem experimentálhat, nem kísérletezhet; azért búzával, krumplival, kuko- riczával veti be kipusztult szőlőjét — ha alkalmas rá — ha pedig nem, úgy kopáran hagyja az ég felé meredezni. Bizony elszomorító látványt nyújt, ha a világhírű bortermő szőlőhegyeken zöldülő bu- zavetéseket s más terményeket látunk, melyek a legbővebb termés esetében is csak alig nyújtanak a gazdának némi kárpótlást az elvesztettekért A kormány eddig édes keveset tett a szőlőbirtokos osztály pusztuló vagyonának megmentésére, pedig ezt tennie kötelesség lett volna; mert a kormány azért van, hegy ne a saját, hanem a haza polgárainak érdekeit tartsa szem előtt. Most azonban — úgy látszik — a tizenkettedik órában akar valamit a vagyonvesztett szőlőbirtokosok érdekében is tenni, a mennyiben a földmivelésügyi .miniszter meghívta tanácskozásra azokat, a kiktől tájékozást nyerhet arra nézve: vájjon miképpen lehetne az elpusztult szőlőket mielőbb rekonstruálni. Hány adófizető polgár jutott már támogatás és segély nélkül vagyonilag a tönk szélére, mig ha kellő időben részesült volna a kormány részéről támogatásban, tudott volna magán segíteni. Általában az a tapasztalás, hogy vagyonosabb szőlőbirtokosaink mindent elkövetnek óriási áldozatok árán is elpusztult szőlőterületeik virágzóvá tételére s ez a hajlandóság, törekvés és akarat most már tagadhatlan, hogy a kisebb szőlőbirtokosokban is megvan, csakhogy nincs forrása, melyből segélyt meríthetne s igy jó szándéka hajótörést szenved. A kormánynak tehát az legyen a feladata, hogy az ilyeneknek nyújtson olcsó kölcsönt több évi törleMésre, mélyből viselhetnék a rekonstrukczió kiadásait és nem lennének kénytelenek elkótyavetyélni birtokukat. Legtöbb gazda azért ment már eddig is vagyonilag tönkre, mivel a vidéki pénzintézetektől nem nyerhetett szőlőbirtokára kölcsönt, mert tudvalevőleg a mai viszonyok között a kipusztult szőlő értéke annyira devalválódott, hogy alig jöhet számításba. De különben is, hogyan kezdjen a szegény szőlősgazda a költséges munkába, mikor tudja, hogy az uj ültetés 3—4 évig éppen semmi jövedelmet sem fog hozni. Ha mégis hozzáfog kölcsön pénzen szőlője rekonstruk- cziójához, azt keserűen meg fogja bánni, mert a kamatfizetést nem lesz képes betartani s igy vagyona csakhamar dobra kerül. A kormánynak kell tehát a kipusztult szőlők rekonstrukcziőját elősegíteni az által, hogy elsősorban szaporítsa a meglevő állami szőlőtelepeket, a melyekből a gazda lehetőleg olcsón kaphasson amerikai és nemesitett szőlővesszőket, továbbá létesítsen országos bankot, mely a szőlőbirtokosoknak kamat nélkül nyújtson pár évre kölcsönt, mig szőlőiket újabb virágzásra hozhatják. Amicus. Iskolás gyermekek megjutalmazása és még valami. A Tolnamegyei Takarék- és Hitelbank folyó évi közgyűlése által a várdombi népiskola tiz legszorgalmasabb ős legjobb viseletű tanulójának megszavazott ugyanannyi korona május 28-án lön az érdemesnek ítéltek között nyilvánosan kiosztva. Midőn e kegyes adományért neveztem intézet tekintetes Közgyűlésének a kitüntetett gyermekek s ezek szülei nevében a nyilvánosság előtt is hálás köszönetét mondanék: jónak látom megjegyezni, hogy ama dijak kiosztásakor a „szorgalom“ elbírálásánál kiváló tekintetbe jött a magyar nyelvben tett előmenetel is, történvén e dij-osztás abban az iskolában, melynek főtanitóját, Glück Márton urat az édes hazai nyelv tanítása körül kifejtett derekas munkájáért egy névtelen tanügybarát e becses lapok hasábjain már ismételt Ízben „megénekelte“ s legújabban a vármegye intéző köreinek, jelesen nagytekintetü alispánjának méltányló figyelmébe is ajánlotta. Ezennel alkalmat veszek magamnak, hogy az elismerés-nyilvánításhoz ős figyelembe-ajánláshoz a magam részéről, mint Glück Márton tanító ur ernyedetlen s hazafias munkásságának évek hosßzu során át hivatott és illetékes megfigyelője, kőszörömest csatlakozzam. Hogy egyes, jobbtehetsőgü tanítványaival a magyar nyelv közlése dolgában mily valóban meglepő eredményt produkál többször nevezett tanító ur: élő példa reá Szeitz József, a szegzárdi polgári iskola I. osztályának származásra német tanulója, ki a múlt őszön Várdombról nem vitt magával több magyar nyelv tudást, mint a mennyit a helybeli iskolában sajátított el; ős e fiú, nem is igen küzdve a nyelv nehézségivel, igen tisztességesen állja meg helyét magyar ajkú tanulótársai között és hozza haza ővhar- madról évhármadra a törekvő diákot boldogító ennek a vár kulcsait. A várnak ez a keleti meg a déli oldala volt az, amelyen a küzdelem legnagyobb része folyt, mert menetelesen ereszkedvén a Duna felé, a falak megmászása legkönyebben volt eszközölhető; a falakon kívül pedig hatalmas síkság, ahol a török sereget Kapisztrán emberei tönkre verték. A vár ma inkább park, mint erősség. Külső falait lassan-lassan mind lebontják, csak a bástyázat meg a dőli részen a város felől az erődítés marad meg. Ezen kívül ma már liget van, még pedig Ízléssel alakítva, belőle gyönyörű kilátás nyugat felé a Szávára, kelet felé a Dunára egész Pancsováig, a várból a királyi palotába jutottunk, mely benn van a város közepe táján. Milyen különbség egy nagyhatalom királyi palotája, meg egy ifjú és kis- királyságé közt! A régi királyi palota nem különb, mint némely tolnamegyei nemesi kúria; emeletes, alacsony, keskeny ablaku, ódon épület. Vele szemben van a mai; ez sein sokkal különb, de mégis előkelőbb külsejű. E mellett azonban jobbról és balról épül most két szárny, ez már nagy szabású, modern, királyi épület; csak hogy természetesen még ez sem ér fel a mi budai palotánkkal, mert ebbe körülbelül három olyan beleférne. Bejárván a termeket, megnéztük a királyi könyvtárt is; a király olvasó asztalán épen magyar könyveket találtunk. Szives politika. A belügy-miniszter kívánt bennünket látni; tisztelegtünk nála. Vezetőnk először magyar nyelven, utóbb szerbül beszélt hozzá; erre felelve azon örömének adott kifejezést, hogy a magyarság, mint hajdan, most is érdeklődik Szerbia iránt s jól esett neki, hogy megfordultunk Belgrádban. Meglátogattuk a főiskolát. Ezt legkivált azért említem meg, mert alig múlt el néhány nap a kirándulás után, egyszer csak jön a hir, hogy említett intézet igazgatója kultuszminiszter lett, a volt kultuszminiszter pedig az állami nyomda igazgatójává neveztetett ki. Mert Belgrádban s általán Szerbiában egyéb bajok mellett a legnagyabb a/, hogy nincs emberök s igy egyik állásból a másikba az ugrás néha igen nagy. Hiába, csak úgy vannak az országok is a független királysággal, mint a községek a rendezett tanácséval: a nagy és tehetős bírja, a kicsiny és gyenge ros- kadoz, esetleg összedől alatta. Mert pl. a belgrádi gimnáziumi tanárok fél éve nem. kapták meg a fizetősöket; a nagy adót azonban fizetniük kell. S e bajban valószínűleg egyéb állami tisztviselők is sínylődnek. Denique csak az egész legyen fedezve, ha az egyes részek tönkre mennek is. A nagyság átka. A királyi palota környéke elég csinos; ezen túl azonban csak hamar eszünkbe jut, hogy egy ifjú királyság fővárosában vagyunk, meg hogy ez a főváros évszázadokon keresztül pörös terület volt, melyen a t iröknek a nyomai még most is meglehetős mértékben megvannak. Mecset ugyan nincs több egynél, melybe azonban gyéren kerül török, csak a muezzin jár fel rendesen a karcsú toronyba, hogy onnan az ima idejét szótkiáltsa. Törökház azonban még elég nagy számmal találkozik. Kicsiny szabású épületek ezek, rendesen egy emeletesnek építve, s a különös rajtok az, hogy földszintjük mérete kisebb, mint emeletjöké úgy, hogy emeletjök félméterrel kiebb áll, mint földszintjük fala. Hanem arányos mind. | Földszint egész közepén a bejárat, ettől jobbra és balra egy vagy két szűk ablak, az emeleten hely- lyel-közel középerkélyt is láthatni. Ezek az épületek azonban hova-tovább gyérülnek, mert Szerbia akár- mily zilált pénzügyi viszonyok közt van is, fővárosáért nagyon sokat áldoz. A körút befejezése után ebédre mentünk, hol a főiskola tanári kara teljes számban meglepett bennünket s velüuk feketőzett. Itt nem lesz érdekesség nélkül való, ha megemlítem, hogy Belgrádban a feketét keletiesen készítik; úgy t. i. hogy a csészékbe teszik a megdarált kávét s ekkor öntik le forró vízzel. Ezt aztán hordják körül s kiki iszik ráadásul az ebédnek annyi csészével, ahány nyal épen kedve tartja; hogy valaki 4 — 5 csészével is megiszik, nem csuda, mert igen apró edényekben szolgálják fel. Ebéd után a tanári kar s a szerb főiskola növendékeinek egy része lekisért bennünket a hajóra, hol aztán megújultak a barátság kölcsönös megnyilatkozásai s tartottak mindaddig, mig a hajó el nem indult. Ekkor aztán hatalmas „éljen“ és „zsivió“ I hangja mellett, kalapemelés és kendő lobogtatás közepette elváltunk, emlékül hozván igen szives fogadtatást s azon Ígéretet, hogy a szerb főiskola egy hasonló jellegű kirándulást tesz mihozzánk. Ami a politikai helyzetet illeti, úgy tapasztaltuk, hogy Szerbia müveit elemének nagy része jó szomszéd, sőt magyar barát. Hogy e véleményükben csalódunk-e, vagy nem, azt majd megmutatja a jövő. Molnár János.
