Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-05-27 / 22. szám
XXII. évfolyam. 22. szám. Szegzárd, 1894. május 27. Az KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. országos selyemtenyesztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- ___________________ egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre...............................6 frt — kr Fé l évre . . ....................3 „ — „ Ne gyed évre . .......................I „ 50 „ Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megj e 1 e n: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. Nagy alkotások. Vármegyénk soha sem volt a hatalomnak dédelgetett kedvencze, de ennek daczára jó mameluk vármegye volt mindenha. Nem alkalmatlankodott, nem követelt, nem házsár- loskodott s azért vajmi ritkán kapott valamit. Ahhoz is jó arczot vágott, ha valami módon megemlékeztek róla, ahhoz is, ha a zsörtölődő vármegyék elhalásztak előle minden hasznos közintézményt. Mert volt egy idő, midőn a jó, a türelmes, a szegény fiú húzta a szülői házban a rövidebbet csak azért, hogy az elégedlenek megszelidi tessenek. Hála az égnek, ez az áldatlan korszak, ha minden jel nem éVaí| immár a multté. Egy elfogulatlanabb, egy igazságosabb kor derengő hajnala kezdi látóhatárunkat megvilágítani s vármegyénk területén sok üdvös dolog megvalósítása áll küszöbön. Vármegyénk székhelyén, a már kiépült monumentális igazságügyi palota mellett, nem sok idő mulvá egy díszes középület fog emelkedni, mely igazságügyi főbb tisztviselőink la- kás-nyomoruságain lesz hivatva segíteni s az építendő modern fogház létrejöttével nyer befejezést. Ugyanott létre fog jönni a rég óhajtott, a rég nélkülözött középiskola, hogy a szégyenletes állapotot megszüntesse, mely a tanügy terén vármegyénket a legutolsók közé osztályozta. A bábaképző intézet is kisért már s felállítása, mi legalább azt hiszszük, már csak az idő kérdése. Tolnán hozzáfogtak a selyem fonodához szükséges épületek kisajátításához s igy komoly ténykedésnek kell tartanunk a törekvést, mely Tolna munkás-népének évenként, a nyári időben való tömeges kivándorlását megszüntetni lesz hivatva, munkát adván a népnek otthon, melyet eddig messze vidéken volt kénytelen keresni. Bátlaszéknek is egy régi óhaja fog teljesülésbe menni, ha megkapja a Duna áthidalásával áldásthozó vasúti összeköttetéseit. íme nagyjában ecsetelve a helyzet megváltozott képe. Igaz ugyan, hogy az állam ez ujabbkori ténykedése magával hozza vármegyénk lakosságának fokozatos megterhelését, de az ily intézményekre hozott áldozat csak látszólagos, mert minden ily kiadás és teher százszor any- nyi jövedelmet biztosit ugyanazok számára, kik azt elviselni kénytelenek. Ki ne örvendenél ki ne 'volna hajlandó áldozatokat hozni, midőn arról van szó, hogy — a sok közül csak egyet említve fel, — gyermekeit, kiket hoszszu időn keresztül meszsze földre volt kénytelen nagy költségen idegenbe küldeni, hogy a mai nap sokkal inkább szükséges kiképzésben részesítse, a jövőben úgy szóllván tűzhelyénél tarthatja, fejlődésére felügyelhet s minden egyéb ügyes bajainak ellátását összekötheti gyermekei tanulásának ellenőrzésével. Ha minden egyéb nem volna, csak már magában ez az egy ügy is elegendő ok arra, -bogy számot vetve a jövő esélyeivel, lömörön sorakozzunk azon férfiak mellé, kik évtizedek hosszú küzdelmének édes gyümölcseként, a középiskola felállításával kívánnak bennünket megörvendeztetni. Némitsuk el saját kebleinkben az uj teher elvállalása által keletkezeti kellemetlen érzéseket; működjünk vállvetve, hogy ellensúlyozzuk azok netáui lörökvését, kik helyi érdekek kifolvásakép az ügy keresztülvitelét ellenezni fognák; legyünk egyek az elhatározásban, egyek a cselekvésben, mert annyi bizonyos, hogy ha bár küzdelmek, nélkülözések, szenvedések árán építjük is fel tanügyünk uj templomát, az utókor, a hálás utókor, mely a szenvedélyekből menten, elfogultság nélkül fogja alkotásainkat megítélni, áldólag fogja karjait pori adózó hamvaink felelt kiterjeszteni és elmondja szive meleg érzelmeit tolmácsolva a véleményt, mely a földi küzdelem legnagyobb s egyetlen jutalma: Jé volt, igaz volt, nyugodjék békével! b. Papi korona és jubileum Szegzárdon. A szegzárd-kertileti r. k. papság múlt kedden, május 22-én a szegzárd-újvár ősi plebánia-épületben tartotta meg rendes tavaszi gyűlését, melyet főkép az lett emlékezetessé, hogy az általánosan tisztelt s szeretett házigazda, Miké György plébános e hivatalos alkalmat egy személyét érintő örömünneppel, szegzárdi lelkószkedósének 25 éves fordulójával, kötötte egybe. TARCZA. Egyedül...! (A »Tolnamegyei Közlönye eredeti tárczája.) „Egyedül, egyedül“! Oh mi borzasztó, észfacsaró tudati Nincs körülöttem egy lélek sem, csak borús lelkem fájó gondolatai zsongják körül elcsüggedt lényemet. Ha gondolkozni nem tudnék!? Ha lelkem már bele törődött volna a megváltozhatatlanba ? Jaj, de boldog lennék! Nem bántana az egyedüllét kínos tudata, de még most, most még kínoz ..............de azt hi szem, nem soká! Átálmodom kinos őberlótben a múltat, előmbe varázsolom azt az „elveszett paradicsomot*! Az emlék éltet, az emlék ad kinos helyzetemben egyedüli enyhítő balzsamot, erőt, tovább tűrni, szenvedni. Nem igy képzeltem ón az életet! „Gondolám hogylétemnek, Lesz egy kedves angyala, Kivel bánat, s öröm között Ringatand szelíd kara“. §| „Mind eltűntek e szép álmok, Kínzóm lett a zord való! Oh ha néha visszanézek Fájdalmam oly borzasztó“! * Emlékezet világát égetem, elmerengek a múlton, el a szép emlékeken, visszaidézem édes órák megvalósult ábrándjait, elgondolkozom a boldogságról, éltem letűnt szép csillaga, — te rólad! Miért is kellett ennek igy történnie, miért nem ragyogod be még most is élelem egét, miért nem világit szelíd fényed előttem most is ? Jaj de nehéz volna erre felelni! Letűntél, homály borítja az óta lelkemet, bo- rongós éjjé vált életem, kínlódom, tépelődöm! Hová visznek e borús gondolatok?! S miért emésztem magamat ?! Hisz nem vagyok egyedül, velem van az emlék, mely éltet, mely egyszer majd megöl . . .! Oh de hiába való gondolatok ezek! nem érted meg már te keservemet, mert ha tudtad volna, hogy lelkem mily erővel csüng rajtad, uem késztettél volna lemondani! „Lehullott a rezgő nyárfa Arany szinü levele“ .... Lehulott már az én lelkem zománcza is, nincs már érzékem a boldogság iránt, csak szenvedni, csak tűrni tudok; lassan, lassan beleélem magamat abba a tudatba, hogy a hátralevő nyomorult életet nélküled kell átszenvednem. Valamikor pedig nem igy képzeltük ezt, — emlékszel ? talán bánt, ha felidézem, nem tehetek róla, — nekem jól esik. Hófehér ruhában, kebleden nyíló rózsa bimbóval láttalak meg először. Akkor is egyedül voltam, nem volt senkim, de az első pillanatban éreztem, hogy szivem magaddal ragadtad, éreztem, hogy az édes vonzódás, mely lebilincselt, nem maradt visszhang nélkül. „A virágnak meg tiltani nem lehet, Hogy ne nyíljék, ha eljön a kikelet“. A te édes lelked is megnyilatkozott, felragyogott az ón boldogságom napja is, ugy-e boldogok voltunk ?! És most, ridegeu fordulunk egymástól, meg szűnt már az édes érzelem, felváltotta azt a közös lemondás kinos tudata. Mindketten azt hittük, hogy minő könnyű lesz felejteni; csak most, midőn már felejteni kell én legalább érzem, hogy nagyon nehéz lesz. Erős lélek mindent elszenved, ha az nincs, az élet vihara jaj de könnyen elsepri az embert. Velem ez fog történni, mert „ . . . Élni, még ha rád nem gondolok, Több mint halál, több mint fájdalom!“ Fájó, de édes emlék, csak te ne hagyj el, csak te maradj velem, kísérj el addig a pillanatig, midőn már nem lesz éltető erőd, midőn már nem dobog többé a szív s lezajlott a kínlódás vihara, s „édes lesz ott megpihenni*! „Egyedül, egyedül“! Minden kietlen már előttem, a síri csend, mely halló érzékimet átzsongja, még csak kínosabbá teszi helyzetemet. A vidor, valamikor mulatni vágyó lólekre az örökös némaság zsibbasztó hatással van, mely idővel átmegy a szívre, átmegy a lélekre s bónultá téve mind a kettőt, elősietteti a várva, a repesve óhajtott örök nyugodalmat.
