Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-01-14 / 3. szám
1894 január 14 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (.3 sz.) 8 kintve azon befektetéseket, melyeket a buzgó pa* rancsnokság múlt évben az egyletnek hathatósabb működése czóljából eszközölt, vajmi kevésnek moud- bató; mert — mint a pénztári számadások is ki fogják mutatni — a múlt 1893. évben szereztetett be egy tolóiéira 813 frt 70 kr értékben, egy mentőzsák 91 frt 71 kr értékben, a csavarok egységesítése is 120 frt 50 krba került; ezeken kívül több méter hosszú újabb tömlő szereztetett 93 frt 58 krért, mely kiadások már önmagukban is jóval felülmúlják azon összeget, melyre az egyletnek biztosan számítania lehet. Ezen nagymérvű kiadásokat csakis azon rendkívüli támogatás következtében lehetett fedezni, melyben egyesületünk az elmúlt évben részesült. Legelső sorban kell említenem a jótékonyságnak kimagasló pontjaként azon úrnőnek nevét, akiét hálás, tisztelettel említi Szegzárd összes szegény népe: Nagyságos Simontsits Bóláné úrnőt, kinek kezdeményezésére rendeztetett a múlt év julius 8-án egy művészi ünnepély, melynek tiszta jövedelméből, — mely 910 frtot tett ki — az Ő vódangyali gondoskodása alatt levő Népkonyha és tűzoltó egyesületünk egyformán részesült. Nem mulaszthatom el, hogy úgy Őnagyságának valamint a rendezés nagy munkájában neki készséggel segítő ünnepély-rendező bizottságnak e helyen is hálás köszönetemet ne nyilvánitsam. Hálás köszönettel tartozik egyesületünk nemes Tolna vármegyének is azon 300 frtnyi adományáért, mely összeget Nagys. Simontsits Béla közszeretetben álló alispánunk, egyesületünk mélyen tisztelt elnöke közbejárására a tolólétra beszerzése czóljából egyesületünk pénztárába befizető t. Nem különben köszönettel tartozunk Szegzárd nagyközség elöljáróságának az egyesületünk javára rendezett szokásos farsangi-bál rendezésért, mely 100 írttal gyarapította egyesületünk bevételeit, és ezenkívül elismerései kell adóznunk Szegzárd nagyközség képviselőtestületének mely évi 250 frt. segélyt szavazott meg egyesületünk támogatására; úgy a Szeg- zárdi Takarékpénztárnak, az első magyar általános biztosító-társaságnak és a Foucier tüzbiztositó-társa- ságnak, mely intézetek a múlt évben szép összeggel járultak egyesületünk segélyezésére. És végül, — amit korábban kellett volna felemlítenem — köszönetét kell szavaznunk egyesületünk buzgó parancsnokságának azon két rendbeli nyári ünnepély rendezéséért, mely egyesületünknek 341 frt. 28 krt jövedelmezett. Ily tekintélyes összegek emelték igen T. közgyűlés egyesületünknek múlt évi bevételeit 2412 forintra, melylyel szemben a múlt évi kiadás 2328 frt 04 krt, tett ki s igy a folyó 1894. évre pénzmaradványul 83 frt. 96 kr. Íratott elő. i Az elmúlt 1893. óv különben is nevezetes időszakot fog képezni egyesületünk történetében; ugyanis ez év szeptember hó 8-án a Tolnavármegyei Tüz- oltószövetség megalakulása napján egyesületünk működő tagjai a megye távoli vidékéről is összesereg- lett közel 200 vidéki tttzoltó-bajtárs tiszteletére disz- ' gyakorlatot tartott, melyen egyesületünk működő tagjai nagy és díszes közönség jelenlétében oltási és mentési képességüknek fényes tanujelót adták. De más különben is szerencsésnek mondható az elmúlt óv, mert kivéve 1-2 jelentéktelenebb tűzesetet, nagyobb tűzvész nem fenyegette községünket. Ezekben volt szerencsém egyesületünk múlt évi nevezetesebb mozzanatait felemlíteni, melynek részben hiányos adatait a szokásos főparancsnoki jelentés fogja kiegészíteni. Az évi jelentés tudomásul vétele után főparancsnok azon nézetének ád kifejezést, hogy egyesületünk a mai napon úgy fel van szerelve, hogy nemcsak a megyében, hanem az ország összes vidéki tüzoltó-testületei között is az elsők közé tartozik. Ezután a tisztujitás megejtóse végett, mely alapszabályaink szerint közfelkiáltással is történhetik a választás tartamára korelnökül Dr. Kramolin Emil kéretvén föl, főparancsnok elhagyja az elnöki széket, melyet korelnök elfoglalva, felhívja a jelenlevőket a tisztviselők választásira Boda Vilmos főparaucsnok az egyleti tagok érzelmeit tolmácsolva, azon nézetének ád kifejezést, hogy mint a felolvasott évi jelentősből is kitűnik — egyleti volt elnökünk a múlt évben eddigi érdemeihez újabb babért fűzött és ismételten megmutatta, mily jó akarattal van egyletünk iránt, kéri a közgyűlést, hogy ngs. Simontsits Béla urat kérjük föl az egyleti elnökség tovább viselésére, kinek elnöksége alatt egyletünk oly tetemes beruházásokat eszközölhetett. A közgyűlés teljes elismeréssel lévén egyleti elnöknek tagadhatatlan nagy érdeméi iránt, főparancsnok indítványát helyesléssel fogadta és az egyesület elnökévé egyhangú lelkesedéssel az eddigi elnököt: Simontsits Bélát választotta. A többi tisztviselők szintén közfelkiáltással a Szekszárdi Állami lerIMr VIDÉKRŐL. következő sorrendben lettek megválasztva: alelnök: dr. Szigeth Gábor, titkár: Kálmán Károly, pénztár- I nők: Nikitits Imre, számvizsgálók: Tóth Andor és Lőrinczy József, választmányi tagok: dr. Steiner Lajos, Tóth Károly, Goldberger J. Mór, id. Máyer János, Guzmits Zsigraond, Főglein János, Fördős Vilmos, Takler József és a leköszönt Udvardy Sándor helyett Dr. Kramolin Emil. A működő tagok saját kebelükből szintén köz- felkiáltással választották meg tisztviselőiket a következő eredménynyel: főparancsnok: Boda Vilmos, alparancsnokok: Fránek János, Wilhelm Ede és Cziráky Imre, alp. helyettes: id Zzigmond Ferencz, szakaszparancsnokok: Kálmán Károly, Erdődi Lajos, Darázsi János, Székely József, Vörös Ignácz, Szekeres Lajos, Bocskor Imre és Váczek László. Szertárnok: Hődl Andor, gépmester: Jilk Károly, tűzoltó bizottsági tagok: Kuuczer János, id. Zsigmond Ferenc/, Szekeres Lajos, Erdődi Lajos, jegyző: Hődl Andor, zászlóvivő: Csizmazia Sándor. Ezután dr. Kramolin Emil indítványára el lett határozva, hogy mindazoknak, kik az évi jelentés szerint a testületnek anyagi gyarapodását oly annyira elősegítették jelen jegyzőkönyvben köszönet szavaztassák s erről úgy az egyesek, valamint a testületek is jegyzőkönyvi kivonatban értesittessenek. Végül Boda Vilmos ismét elfoglalja az elnöki széket s a távollevő elnökök nevében megköszöni a nyilvánult bizalmat és jóakaratukról biztosítja az egyesületet. Még az egyesületi szolga kérvénye nyert elintézést és ezzel a közgyűlés véget ért. . . . . y. A dunaföldvári postahivatal. Semmi túlzás abbeli állításunkban, hogy egész vidékünkön sehol sincs oly város, melynek postahivatala ellen annyi jogosult panasz merülne fel, mint éppen Dunaföldvár. Hogy a közönségben rejtenék a hiba, alig hisszük, mert még csak nemrégiben is nemcsak egy panaszt sem hallottunk, hanem ellenkezőleg: mindenütt elismeréssel emlékeztek meg a duuaföldvári postahivatal nagy és pontos munkájáról, közegeinek lelkiismeretessége és előzékenységéről. Pár óv óta mindez megváltozott. A közönség egyre panaszkodik, egyszer halkabban, máskor hangosabban; egyszer a szolgálat pontatlansága, máskor meg a közegek vexáló szeszélyeskedőse, különösen pedig a közönséggel szemben való kihívó magaviseletük és modoruk képezte a zúgolódás tárgyát. Mind ez nem uj keletű, hanem pár éves mizéria. Azóta egy sokat kifogásolt postatiszt elhalt, erről nem szólunk, mert „de mortuis nil, nisi bene“. Egy másikat pedig áthelyeztek. Ez az ur olyan modort és hangot használt a postára járó közönséggel szemben, minőt csak korcsmában szokás, azt sem az első üveg bornál. Hogy botrányok voltak ennek következményei, az csak természetes. A lefolyt héten a dunaföldvári postahivatal ismét ilyen botránynak lett színterévé. Ugylátszik, mindennapi szokássá akarják ezt a Dunaföldvári postahivatalban tenni. De ezt nem fogjuk engedni. Mert erkölcstelen dolog volna megengedni, hogy Magyarország polgáraival szemben, kik az adó és egyéb súlyos terhek alatt majdnem összeroskadnak, egyes köztisztviselők, kik a közönség szolgálatára volnának hivatva, oly modort és hangot használjanak, mely egyenes basás- kodás. Mert lehetlen szó nélkül eltűrni, hogy egyes, az iskolaport is még csak alig lerázott gyerkőczök mint az állam közegei, gorombáskodjanak, nevelet- lenkedjenek ugyanennek az államnak közbecsülésben megőszült polgáraival. Vagy tán ott tartunk már a bürokratizmus áldása alatt, hogy egy postatisztecske felteheti zsinoros sapkáját — mint tette ezt a földvári — s azt hiheti, hogy ő valami generális — mint hitte ezt a földvári — közönség pedig csupa közlegényekből áll, kiknek ő kommandiroz, s kikkel ő hivatalosan henczeg- het? ügy látszik, ott, vagy a pécsi postaigazgatóság olybá tekinti Dunaföldvárt, mint a Nagy-Orosz- ország Szibériát, hová a megvadultakat s rakonczát- lankodókat küldi ki ? Nem gondolja a pécsi postaigazgatóság, hogy földvári publikum nem tartja szívesen oda a hátát, hogy egyes, fiatal postatisztecskók rajta nevelést és illemtudást tanuljanak ? Ideje volna, hogy a pécsi postaigazgatóság figyelemre méltassa mindezt. Nemcsak azt, mert a Dunaföldváriaknak elég volt a sok „jó“-ból, hanem főleg azértis, mert a dunaföldvári posta egyike a legnagyobb forgalmuaknak, hol nagyszámú kereskedőnek és iparosnak sérthetik az anyagi érdekét és — a mi ennél is drágább — az önérzetét. Nem szívesen mondottuk el ihindezt, de a sajtó kötelessége az ellenőrzés, czólja pedig a közönség érdeke. Tisztelt Szerkesztő Ur! Tisztelettel kérem, szíveskedjék alábbi sorai mat becses lapja legközelebbi számába felvenni. A „Tolnamegyei Közlöny“ folyó évi első számában „Hitközségi gyűlés Pakson“ czim alatt megjelent közleményre én is kívánok néhány észrevételt tenni, a mennyiben, mint a tanítónak jóakarója, egykét barátságos figyelmeztetésem van hozzá, talán nem veszi tőlem rósz néven. Bizony szó, a mi szó, egy kissé sok volt, a mit ott a gyűlésen mondott, mikor ama jegyzőkönyvig vonatkozó észrevételeit nem hallgatták meg. Hogyan is erőltethette a dolgot annyira? Mikor látta, hogy nem akarják, el kellett volna hallgatni vele, nem pedig vitatkozni az elnökkel és jegy- zőval, hogy a jegyzőkönyv nincs még hitelesítve s igy joga van hozzá megjegyzéseit megtenni. Az pedig, hogy a jelen volt polgártárs gyűlési tagok nem írták azt alá ott a gyűlésen, nem valami nagy dolog ; mert előre lehetett látni és a „Tolnamegyei Közlöny“ legutóbbi számában már olvashatta is, hogy most már hitelesítve van; ős hogy is ne ? Mert lássa csak: mikor ezelőtt 3—4 évvel panaszt tett a pap ellen, többek közt, hogy a gyűlésekről nem vezettet jegyzőkönyvet és azt mondta, hogy ez tanítónak és iskolának hátrányára van, akkor ezen urak a papnak azt a nyilatkozatot írták alá, hogy: van jegyzőkönyv. Most pedig maga előáll és kéri: olvassák hát fel azon jegyzőkönyvet, mely a második tanítói állás szervezéséről vétetett fel. — De hogyan olvasnák, mikor nincs? — Ezt pedig csak nem Írhatták most bele a jegyzőkönyvbe; mert ha akkor azt bizonyították, hogy van jegyzőkönyv, úgy most nem Írhatják azt, hogy nincs; csak nem vághatják maguk alatt a fát. — Ezért kellett most a jegyzőkönyvbe mást írni és ha a polgártársak nem Írtak is alá, előre lehetett tudni, hogy azon urak alá fogják Írni. Mert ha ama nyilatkozatukkal A-t mondtak, úgy most muszáj volt nekik B-t mondaniok. Ilyenformák pedig többi észrevételei is, nem csoda tehát, ha nem hallgatták meg. Azután mégis erőlteti a dolgot és úgy hallom, nem akar belenyugodni. Bizony jobb volna elhallgatni vele, mert ha akárhová megy is panaszra, még is csak inkább fogják pártolni az urakat, mint egy tanítót és ha százszor igaza van is. Ezért legjobb hallgatnia. Egyúttal arra is figyelmeztetem, hogy azzal is igen sokat árt magának, hogy nagyon követelő. Például csak néhányat említek: azt követeli, hogy minden gyűlésre magát is meghívják úgy, mint az elöljárókat; vagy azt is követeli, ha maga a hetes-kántor, hogy a halálesetet nála is jelentsék be; azelőtt elég volt, ha a papnak és a harangozónak jelentette az ember, a tanítóhoz az ment, aki akart; vagy pedig, ha valaki néhány napra ki akarja fogni gyermekét az iskolából, azt követeli, hogy ezt előre jelentsék magának ős ha ezt nem teszik, mindjárt megbüntetteti, pedig ebben a szűk világban nagyon nehezére esik az embernek még ilyenért is fizetni. Ezekkel és ezekhez hasonlókkal sok ellenséget szerez magának. Ezért jó lesz mindezeket jól megfontolnia. Végül a t. szerkesztő ur szívességéért köszönetét mondva, maradtam a t. szerkesztő urnák alázatos szolgája: Paks, 1894. január 11-őn. Paksi. Tisztelt Szerkesztő Ur! Folyó évi január hó 7-én volt a „báttaszőki dalárda“ közgyűlése. Fájdalom, a már több Ízben megeresztett szózatok viszhangzásra nem találtak, a mennyiben az idén is nagyon kevés érdeklődés mellett ejtetett meg a tisztujitás. Közfelkiáltással ismét Szániel János választatott meg az egylet elnökének, ő azon férfiú, ki pár óv előtt önfeláldozással menté meg az örvény szólón álló dalárdát az anyagi bukástól. Azért szivünk mélyéből eredő köszönettel adózunk mi, — a zene kultiválói e nemesszivü férfiúnak, ki fáradhatatlan buzgóságával uj erőt csepegtetett a végveszólylyel fenyegetett dalárda tagjaiba. A tisztikar következőképen alakult: H. elnök: Fisbach Lőrincz, karnagy: Rovacsek Pál, II. karnagy: Joó Károly, I. jegyző: Janosits Károly, aljegyző: Szóiig Gáspár, pénztárnok: Jäger József, leltárnok: Vasváry József és zászlótartó: Szauer József. A „Dalárda“ által adandó bál január hó 20-án leend az „Arany Nap“ szállóban. Rendezőkul megválasztattak: Mayer János, Vasváry József, Szóiig Gáspár, Góczi Nép. János, Janosits Károly, Eisenbarth Gyula és Joó Károly urak, kik már most minden lehetőt elkövetnek, hogy a bál mennél fényesebb és impozánsabb szint öltsön; azért előre is köszönetét szavazunk Báttaszék ifjúságának ! Kiváló tisztelettel vagyok a t. szerkesztő urnák, alázatos szolgája: Báttaszóken, 1894. január hó 10-én. „Apolló.“
