Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-04-08 / 15. szám

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (15. sz.)

1894 április 8.

bérczei között, a palo- »nint a kunyhókban. Elég otta ezt a budapesti temetés, volt, a minőt Magyarország jlt. Ilyen fényes, ilyen impozáns részletekben gazdag temetés még ,.k sem jut osztályrészül.

.^teljesebb elismerés, hála és köszöni meg érette a fővárost.

*ert a főváros érdeme, hogy Kossuth

i temetése századokra szóló eseménynyé

<ait.

A főváros érdeme, hogy Kossuth Lajos temetését a gyász és szabadság felejthetetlen ünnepévé szentelte.

A főváros érdeme, hogy példát mutatott nemcsak a temetésen résztvett egy milliónyi magyarnak, hanem késő századokkal is, mint kell tisztelni a hazafit, a szabadság és népjogok önzetlen bajnokát.

A főváros érdeme, hogy Kossuth Lajos családját oly vendégszeretettel, oly tisztelettel övezte, minőt koronás fők is megirigyelnének.

A főváros érdeme lesz, ha a Kossuth- fiuk itthon maradnak.

Bizony a főváros nem takarékoskodott sem fáradságban, sem anyagi áldozatban, csakhogy Kossuth Lajos temetése méltó legyen Kossuth Lajoshoz, méltó Budapesthez és méltó az elárvult magyar nemzethez.

Köszönet és hála érette Budapest tanácsának. Budapest mindig megmutatta, hogy az ország szive, hogy méltó arra a vezérszerepre, melyet, mint Magyarország fővárosa tölt be, de soha jobban, nemesebben nem dokumentálta ezt, mint ez alkalommal. S hálátlanság volna a nemzettől ezt készséggel el nem ismerni. Szerény véleményünk szerint kötelessége volna a nemzetnek ezt kifejezésre is juttatni.

Jó volna, ha a törvényhatóságok, községek, városok, küldöttségek, kik a temetés fényét és pompáját látták, kik közvetlen tanúi voltak Budapest fejedelmi megnyilatkozásának, ezt otthon elismernék és jegyzőkönyvileg, illetve átiratilag fejeznék ki a nemzet háláját, a nemzet köszönetét a nemes Budapestnek. S ezek a jegyzőkönyvi kivonatok vagy köszönő hálafeliratok mily díszei lennének a leendő Kossuth ereklyetárnak. Tanúbizonyságai a nemzet nagyságának, forrásai a legmagasabb érzelmeknek s útmutatói e század történetíróinak.

Kezdje meg Tolnavármegye a köszönet és hála e szép munkáját. Tudom, egész Magyarország követni fogja!

Gyászistenitisztelet Szegzárdon.

Az „Egyesült szegzárd-tolnamegyei nöegylet“ benső igaz kegyeletének jeléül, folyó hó 7-én délelőtt 10 órakor Szegzárdon, a belvárosi templomban gyászistentisztelet tartatott Kossuthné Meszlényi Terézia és Kossuth Vilma lelki üdvéért. Már 10 óra előtt tódult a közönség a templomba, hogy magának ülő helyet biztosítson. A nőegyesület, mely a gyász- szál bevont első padokat foglalta el, testületileg impozáns számban jelent meg, a szegzárdi községi elöljáróság pedig teljes számban vett részt, a polg. fiú- és leányiskolái tanulók meg gyászfátyolos zászló alatt foglaltak állást a templom hajójában. A nőegyesület tagjai gyöngéd kezekkel ékesítették fel élő virágok- és koszorúkkal a szánktuárium előtt felállított ravatalt, melyen számos gyertya lobogott. A gyászisteni- tiszteletet Wosinszky Mór esperes-plebános végezte segédlettel, mely alatt a szegzárdi dalárda gyászdalokat énekelt, végül pedig a Himnuszt adta elő.

A szegzárdi izr. hitközség f. hó 3-án délután 5 órakor tartott Kossuth Lajos emlékére gyászistentiszteletet, mely alkalommal az amúgy is kicsiny templom zsúfolásig megtelt a város minden feleke- zetéből álló hallgatósággal. Teljes elismeréssel kell adóznunk a Salamon Ármin elnöklete alatt megalakult rendezőségnek, úgy a komorsága mellett is ízléses gyászpompáért, melyet a templom feldíszítése körül kifejtett, valamint a példás rend és minucio- sus figyelemért, melyet a gyülekezettel szemben tanúsított, hogy mindenki, a mennyire a helyszűke engedte, jó helyet kaphasson. Városunk előkelőségei sorából ott voltak a tűzoltó egyesület ólén, mint főparancsnok Boda Vilmos, kerületünk orsz. gy. képviselője, Borzsák Endre ref. lelkész, Hollós Lajos, Kramolin Emil, Modly László, Fördös Vilmos, Tóth Károly, Ujfalu^y Imre, Ujfalusy Lajos, Udvardy Sándor és számosán, kiket Leo mold ^ándor hitk. elnök vezetett a számukra Tentartott helyre. Pontban 5 ólakor kezdetét vette az istentisztelet.

Miután a templomkar Linhardt Ignácz kántor ügyes vezetése alatt a Himnuszt és egy gyönyörű alkalmi vallásos gyászdalt elénekelt, dr. Ungár Simon rabbi megható szép ima után remek beszédben sorolta fel a megdicsőült legnagyobb magyarnak halhatatlan érdemeit, kiemelvén különösen, hogy a hazai zsidóság mit köszönhet Kossuthnak. A legnagyobb prófétával, Mózessel hasonlitá őt össze és amint az az egyistent hivő minden felekezet által szentnek tartott tízparancsolatot, vagy igét adott az emberiségnek, úgy Kossuth is örök időkre nagybecsű ma— Oh igen; a boldogságról gondolkoztam.

— A boldogságról! Pali tehát ábrándozni is szokott! A mondja csak, hol találta meg ön a boldogságot e rövid álmában, melyből ón kegyetlenül kizavartam ?

— Ámorra tekintettem s ez azt mondta: Szeress! mert ez a boldogság!

— S elhitte neki, a mit mondott?

— Igen; s elhittem saját szivemnek, mely végtelenül szeret s azt mondja, hogy boldog csak úgy lehet, ha viszont is szerelemre talál. Flóra nagy- sám, én sokszor elgondolkoztam az élet fölött s mindig úgy találtam, hogy küzdelmeinknek értéket, az életnek szépséget, varázst, a szívnek boldogságot csak a szerelem adhat. Az a biztos tudat, hogy nem ón egyedül vagyok önmagámnak földi czólja, hogy egy drága lényért, egy angyalért küzdők, fáradok, a ki engem megért, a ki szivét adja szivemért, lelke- mórt, a kinek kis keze elsimítja homlokomról a re- dőt, édes ajka elhárítja ajkamról a sors elleni panaszt, ez a tudat boldoggá tesz s nem tehet boldoggá semmi más, csak a szerelem!

— S ön hiszi ezt?

— Hiszem.

— Tehát hisz és szeret! E kettő közt van a remény. S mondja, remél is?

— Még csak álmodom s kegyeddel ime, közöltem álmomat.

Flóra nem maradt tovább az érdekes tárgynál.

— Jövő héten, úgy mond — egy kis majálist rendezünk a d . . . i erdőben, csak egy pár család;

s a mulatságra, mint jó barátot, önt is meghívom, Pali. E'jön-e?

— A legnagyobb örömmel.

— S ott majd tovább mondja álmát a boldogságról ..!?---------------:----------— —----------------Eg

yike volt a legszebb májusi napoknak. Az ég mintha egészen azúrból volt volna, még bárányfelhő sem tarkította. A kis társaság arczán is öröm sugárzók összhangban a szép természet májusi pompájával. Flóra fehér csipkés világos zöld ruhájában elragadó volt, olyan, mint a tavasz istenője. S mily kedves, beszédes ? Kaczagása úgy halatszott az erdőben, mint egy boldog madárka éneke. Dalolt, tán- czolt s aztán kaczagott a fölött, hogy ő mily gyermekes ?

— Pali meg csak nézte, titkon folyton ő rajt csüggött szeme, az édes szép leányon . ., s arra gondolt, a mit Ámor mondott . . .

— Maga ismét álmodik ? szólt egyszerre a kis lány s látja Pali, mily kegyetlen vagyok ón, ismét kizavarom álmából! Miről gondolkozott.. ?

— Ismét a boldogságról.

— Úgy ? hát nyújtsa karját s mivel mindenki sétára indul, legyen lovagom s mondja tovább álmát!

E szóra már be is fűzte karját Paliéba s mosolyogva indult meg boldog lovagja oldalán.

Az erdei utak közül a legszebbet választották. Egy széles ut volt ez százados tölgyektől szegélyezve, melynek koronája kúp alakban futott össze a magasban. A tölgyek moháira aranysugarat szórt a nap.

gasztos igéknek, a szabadság, testvériség és egyenlőségnek lön hirdetője. A beszéd után a kar még a Szózatot énekelte el, melynek elhangzása után a hallgatóság az udvarra özönlött, hol a tűzoltó zenekar a Himuszt játszotta el.

Gyászünnepély a vidéken.

Dunaföldvár.

Dunaföldvár is méltó módon vette ki részét az országos gyászból. Épületein gyászlobögók, üzleteinek kirakataiban Kossuth gyászkeretes arczkópe hirdette azt a súlyos és pótolhatlan veszteséget, mely Kossuth halálával a magyar nemzetet érte. A temetés napján (vasárnapon) az „Egyenlősógi Kör“, ezenfelül oly gyászünnepólyt rendezett, mely méltó volt a nagy halotthoz ős méltó oly nagy és értelmes városhoz, mint Dunaföldvár.

A gyászünnepólyt a református templomban tartott isteni tisztelet nyitotta meg. A kis templom az ájtatos hallgatók tizedrészét sem volt képes befogadni. Ott szorongott a templomon kívül még vagy ezer ember, előkelő urak, egyszerű polgárok, ifjak, öregek s mindannyian lelkesen hallgatták főt. Adorján lelkész hazafias beszédét, mely a délelőtti programmot volt hivatva betölteni.

Délután volt a tulajdonkópeni gyászünnep, egy szomorú és gyászos körmenet, oly impozáns, minőt még Dunaföldvár nem látott. Az „Egyenlősógi Kölnnél volt a találkozó. A megindulás előtt egy órával már ember ember hátán szorongott. Az „Egyenlősógi Kör“ tágas helyiségei szorongásig teltek meg s ez még a századrésze sem volt annak az emberáradatnak, mely már az egész utczát ellepte. S még a küldöttségek, egyletek hátra voltak. Fél négykor ezek is elfoglalták helyeiket s a kath. legény-egylet dalárdája a Himnuszra gyújtott, melyet az a nagy embertömeg fedetlen fővel hallgatott végig. Ekkor Pecznik József lépett a szószékre s Kossuth érdemeit méltatta. A szép beszéd után a menet megindult. Elől a rendezők, azután a tűzoltó-testület zászló alatt, a 48-as honvédek szintén zászló alatt, a kaszinó küldöttsége, a a „Kereskedelmi Csarnok“ küldöttsége, az izr. hitközség ős Chewra-Kadisah küldöttsége zászló alatt, a kath. legényegylet, a csizmadia ipartársulat, a Polgári olvasókör, az ácsok és kőművesek ipartásulata stb. s végül egy beláthatatlan tömeg, melyet a gyászfátyollal övezett lámpavivők hosszú sora szegélyezett. A hatalmas menet a városháztérre vonult, hol P u 1 a y másodbiró beszélt az „Igen tisztéletre méltó ős nemes gyülekezethez. Pulay hatásos szavai után dr. Partos rabbi állott a szószékre. Beszéde lelkes és nagy hatást keltett. A városháztérről a menet a Kossuth Lajos-, (eddig n;igy-) utczán végig a vásártérre vonult, hol Adó r j á n ref. pap szép szónoklata volt a Programm utolsó pontja, mely után a közönség a „ Szózat-“ot énekelte el.

Olyan volt e hely, mintha templom volt volna arany oszlopokkal, égbe nyúló ivezettel. Körülöttük titokzatos csend honolt, csak a vadgalamb búgott, meg a fülemile csattogott..; ők is halkan beszélgettek, mintha féltek volna e hely magasztos csendjét megzavarni.

— Ön tehát hisz, szeret és álmodik ?

— Igen, Flóra, hiszem hogy boldogságot csak a szerelem adhat s szeretek végtelenül. ..

— S kit szeret? Ismerem én az ön ideálját?

— Igen, Flóra, ismeri; s megfogva a szép lánynak mind a két kezét, belenézett mélyen csillag szemeibe ...; igen, ismered, hisz mindenki önmagát ismeri legjobban. Te vagy az, kiért szivem ég, kit szeretek, ki engem boldoggá teheti ,

A lányka megrezzent, elpirult; Pali magához ölelte, keblére vonta s rálehelte piros ajakára az első édes csókot, mely ez ajkat érte.---------------A vadgalamb még búgott, a fülemile csattogott, dala a szerelemről szólt fájón s édesen.

A szép lány feje ott pihent az ifjú kebelén, ki szerelemről sutogott neki. Flóra néma volt. . .

— Ó mond, hogy szeretsz ... hogy csak egy kicsit is szeretsz . .. szólt esdeklő hangon az ifjú. Flóra felemelte szép fejét.., azokban a csillagszemekben mintha harmat csillogott volna .., s rezgő hangon, mint a kinek szivében fájdalom lakik, azt mondta:

— Jobb, ha nem mondom; mindkettőnkre nézve