Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-04-08 / 15. szám
XXII. évfolyam. 15. szám. Szegzái* KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. S fily ein tenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi ta egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . .. . . 6 frt •föl évre ........ 3 _ Ne gyedévre. . . . . . . | ”50 Egyes szám a kiadóhivatalban \2 kr. kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az láp szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számittatnak. Kossuth emlék! Ritka egyértelműséggel, óriási arányokban, a nemzeti géniusz által előirt módon rótta le a magyar nép nagy halottja iránti háláját, világraszóló részvétnyilatkozatokkal adott kifejezést szívből fakadó, mélyen érzett kegye- j leiének. Ez volt tartozásának egyik fele, azt már Europa népeinek bámuló szemei előtt teljesen kiegyenlítette; de ez nem az egész; hátra van még az adósság másik része, azt is hasonló módon, érzéseinek megfelelő nagyszerű alakban kell lerónia. Emléket, nagyszerű, óriási emléket kell Kossuth Lajosnak emelnie! Az ország oly helyzetbe jutott, hogy törvényes képviselete közbenjöttével ennek nem tehet elegei; ha tehát nem teheti az ország á maga összeségében, tegyék meg az egyesek. Emléket, a ki milliókkal rendelkezik, állíthat az éleiben vajmi csekély szerepet vitt családtagjának és pedig nagyszerűt, de az ily emléknek vajmi csekély jelentősége van, semmi becse nincs; hánem a kinek a nemzet filléreiből, a haza körül szerzett érdemek jutalmául ájlütatik emlék, annak már meg van a maga értéke Kossuth emlékének pedig ilyennek kell lenni! Örömmel említem fel, hogy ez irányban, az eszme megvalósítása érdekében, már a szegzárdi választó-kerületben is, annak minden egyes községében, megindult a gyűjtés s nem kételkedem benne, hogy a kerület, mely Kossuth személyének oly válságos viszonyok közt mindég rendilhetlen hive maradt, ezúttal is helyt fog állani s érzelmeinek, szerencsétlen közgazdasági viszonyai daczára, még meg- erőltelésével is, kifejezést fog adni. De ha minden egyes gyűjtő, minden egyes község a maga adományját közvetlenül a központba küldi, maga a kerület, mint gyűjtő és adományozó, nem fog szerepelni. Nekem pedig ez lenne a vágyam, ez lenne az óhajtásom! Azért nagyon örülnék, ha megpendített eszmém, melyet alább formulázok. a kerületben viszhangra találna. Az én tervem szerint minden községben alakulna egy gyűjtő-bizottság, mely a község minden egyes lakóját, minden egyes társulatát, intézetét kivétel nélkül adakozásra szóli- | taná fel. Az egyesek, községek és intézetek ado- mányjai a h lyi lapokban közöltetnének és nyugtáztatnának, de nem Budapestre, hanem j Szegzárdra, egy erre á czéíra alakulj bizottság kezeihez küldetnének, mely azután az egész összeget, mint a szegzárdi választó- kerület adományját juttatná a központba. Ezzel elérné a kerület, hogy a múltban annyi alkalommal nyilvánított érzelmeinek ezúttal is impozáns módon kifejezést adna; elérné, hogy erői nem elforgácsolva, jelentéktelen összegek alakjában, hanem figyelmet ébreszlőleg jutnának rendeltetésük helyére. Nyílt kérelemmel fordulok tehát választó-kerületem összes községeihez, hogy a mennyiben e felvetett eszmét helyeslik, a gyűjtő-bizottságokat haladéktalanul megalakítani és erélyesen munkához látni szíveskedjenek, különösen súlyt helyezve arra, hogy az adományozók közül, bármily csekély összeggel szerepel is, senki ki ne maradjon. Ha tervem helyesléssel találkozik s választó-kerületem községei hozzám küldött értesítéseikben ahhoz való hozzájárulásukat kijelentik, nem fogok késni a központi-bizottság megalakításával az eszme megvalósításához hozzájárulni. Lelkesítsen bennünket a tudat, hogy azért fáradunk, azért áldozunk, hogy Kossuth Lajos iránti érzelmeinknek ezúttal is, félre nem érthető módon kifejezést adjunk! Boda Vilmos. Temetés után. ^ Elcsendesültek a gyászdalok, elhangzottak a halotti beszédek, de szemeink nedvesek még kiömlött könnyeinktől és szivünk még mindig felsajog a nagy fájdalom miatt. Hisz édes apánkat veszítettük el, vezetőnket, mesterünket. Az ajk, mely ragyogó ékesszó- Jássai nyílt meg mindenkor a nép jogai mellett; az a kéz, mely oly hatalmasan lobogtatta a szabadság zászlaját; az a szem, mely fényével és varázserejével milliókat lelkesített fel. — mind megtörött, mint a mi lelkünk. Nagy halottunk ott fekszik némán, mozdulatlanul a budapesti temető hantjai alatt, de csak teste pihen ott, szelleme ott van Magyarország minden zugában, az Alföld rónáin TARCZA. A nagy temetés után. Vihar vonult át szép hazánkon, Sötét szárnyú, rémes yihar \ ... . Befödve, sőt leverve minket Erős csapásu szárnyival! .. . * A hű magyar nép milliói Hebegtek buzgó, szent imát, Hogy tartaná meg Ég kegyelme Á nemzet legnagyobb fiát!... * Á nagy fiút „Kossuth apán at“ Ki úgy szerette nemzetét, Hogy óhajtók számára mind, W — mind; Os Mathuzsálem életét! . . . . Mind hasztalan volt! — —- nem segített Buzgó óhajtás, szent ima Szeretve-tisztelt ősz „apánknak“ ó jaj ! . . megkellett halnia! . . . * S már eltemettük ------clsirattuk Hu llatva tenger-könyeket! De a sötét gyász ott borong még Imádott, szent hazánk felett! He Vihar-felhő, mely jött Turinból S hazánk felett kitört: — megállt, Hogy hirdethesse még sokáig Nekünk a „borzasztó halált“!-----I He M ár eltemettük! .... Ily igaz gyászt Nem látott még ős Hunnia, Mint a milyenben részesült most A nemzet legnagyobb fia! He ' Trónon ülő dicső királyok Kossuthot irigyelhetik Kétség támadhat bús szivükben : Ily részvét jut-e majd nekik ? .... * De én — szeretve szent hazámat — Aggódom, félek, rettegek: Ha szét foszolnak-é egünkön A vészes, siirii fellegek ? .... ‘ JP A romboló vihar hatását Látjuk, siratjuk, de — mi fő — Mikor támad Kossuth helyébe Hozzá hasonló nagy s dicső ? ... — He A magyaroknak istenéhez Bocsátók fel buzgó imát: Ne hagyja hosszú, néma gyászban Senyvedni büszke Hunniát! V He A milliót érő Kossuthnak Helyére adjon ezreket Kik lángolón s oly hűn szeressék Mint Ő a magyar nemzetet ! .... * így a vihar megtépte nemzet Életfáját uj lomb fedi — S magyar hazánk él! — bár Kossuthot Soha — soha nem feledi! Borítsák Endre. Igen? Nem? (A »Tolnamegyei Közlöny« eredeti tárczája.) Régóta ismerék egymást, és a szép Flóra szive mégis titok maradt Győri Pali előtt, pedig hogy szerette e/.t a leányt! Vagy tán éppen ezért nem ismerte meg Flóra szivét, mert nagyon szerette? Azt mondják: a szerelem vak .... Hr Együtt ültek Flóra szalonjában, s beszélgettek. A magasból egy pajzán Ámor szobor mosolygott épen Palira, min'ba csak azt mondta volna neki: szeress, szeress, hisz ez a boldogság! S ez a s/.ép lány csak megérdemli, hogy s/érosd?! Pali az incselkedő Ámorról Flórára tekintett, kinél szebb, kedvesebb leányt nem látott, nem isriiert soha. Üde, gyermekes arcza olyan volt, mint midőn alabastromra rózsaszín fény esik. Haját tündér, k keze szőtte aranyból; sötét Szemeiből élet Öröm, jó kedv sugárzott, ajkain a gyermekes kedély mO'Oly- gása játszott. Pali érezte, hogy annak a hideg, márvány ámornak igaza van: ezt a lányt csak szeretni lehet. ..; s ő szerette nagyon . . . — Uram, szólt incselkedve a szép leány, ön most elgondolkozott . .; szabtdna-e tudnom, merre járt a lelke?
