Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)
1894-04-01 / 14. szám
XXII. évfolyam. ±-á=- szám. Szegzárd, 1894. április I. II KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- 'l'f* _____________ egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . . .. . , 6 frt — Fél évre . . . . ..... 3 „ __• Ne gyed évre..................................I „ 50 Eg ves szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. Kossuth Lajos. Egy millió magyar jelenlétében, kimondhatatlan gyászpompa közepeit, siró, zokogó nép kísérete mellett ma teszik örök nyugalomra Kossuth Lajos földi maradványait. Ezzel a kegyeletes szomorú ténykedéssel befejezést nyer a magyar történelem egy dicsőségben, örömökben s bánatban egyiránt gazdag korszaka. A magyar föld nagy szülöttje, ki lángleikének kisugárzásával majd egy századon keresztül uralla nemzetét; ki hazájából modern államot alkotott; ki a szabadságért való hős küzdelemben győzelemre vezette faját; ki a megpróbáltatások közepette odaadó társa, küzdelmeikben hű tanácsadója volt hazánknak, — immár befejezte földi szereplését. Magába fogadta az anyaföld, melyért annyit szenvedett, a melyért egy egész életen át küzdött, a melyért meghalt, hogy megváltsa. De élete utolsó perczeiben prófétai ihlettel a jövőbe tekitve, végrendeletképen megjósolta nemzetének: hogy fel fog támadni s befolyása hatalmasabb lesz, mint volt valaha! Érzi az egész nemzet, hogy ez a jóslat be fog teljesedni. Mert mi volt ő az utolsó ölven év alatt, midőn már Magyarország tényleges politikai küzdelmeiben részt nem vett. Egy élő tiltakozás a magyar alkotmány megcsonkítása ellen s ez a tiltakozás megmarad e földön, mig magyarok lakják. A magyar nemzet törvényekben biztosított önállóságának és függetlenségének hű kéáviselője s az általa anynyi előszereteltel ápolt eszme élni fog mindaddig mig győzelemre nem vezetik. A modern haladás apostola s a nemzet az általa kijelölt útról le nem tér, mig egy csepp igaz vér lüktet ereiben. íme a feltámadott, vagy helyesebben a meghalt, de eszméiben örökké élő Kossuth. Az ő kitartása, az ő rendületlen következetessége örökké követendő példaként tün- döklik nemzetének szemei előtt, hogy alkot- mányjának azon részét, melyet nem vitatjuk: kislelküség vagy hazafias aggodalom Kossuth 48-ki remekéből letördelt, visszaszerezve, a maga helyére újólag odaileszsze; mert igaz az, a mit a 61-iki országgyűlés feliratában maga Deák Ferencz állított fel, mint megdönthetetlen tételt: hogy azok a jogok,' melyeket a balsors és kedvezőtlen körülmények a nemzettől elvettek, újra visszaszerezhetők, de a miről a nemzet önként lemondott, az örökre elveszett reá nézve. v Nos tehát Kossuth Lajos áldott hamvainál teszünk szent fogadást, hogy nem mondunk le s visszaszerezzük örökét Lehet, hogy a ma élő nemzedéknek ez nem sikerül; lehet, hogy épen úgy, mint Kossuth Lajos, mi is az emberi élet véges voltánál fogva eszményeink megvalósulását nem érhetjük meg; de gondunk lesz reá, hogy azok csorbítatlanul, úgy mint reánk maradtak, átszátljanak utódainkra, akik épen olyan szívós akarattal fogják a kitűzött czélt követni. S ha kelt, ha a körülmények úgy hozzák magukkal, Kossuth Lajos hagyományja: Magyarország állami önállósága és függetleh- sége, úgy a mint a 48-iki törvények körülírják, az utódok szakadatlan lánczolatának feladatává fog lenni. De azért mégis meg kell lenni. Kossuth Lajos utolsó üzenete az volt nemzetéhez, hogy kitartson s a magyar ki fog tartani, hogy jóslata beteljesedjék s hogy ő müvében c akugyan feltámadhasson! b. Fohász Kossuth temetésekor. Irta: -SÁUTHA KÁROLY. Isten, Isten, jövünk hozzád, Vigaszért esd Magyarország, Mert elesett, sírba szállá A mi. fejünk koronája, Porba hullott büszkeségünk: Meghalt Kossuth! faj most né künk! Az idegen is testvér lesz, Velünk gyászol, velünk érez; TÁRCZA. Isten mindenütt. A tengerparton állok, csillagos csöndes ójen, Nincs felhő az égen s a tenger alszik mélyen . . . Ellátok messze, messze, hol az örökfóny árad Egyszerre ime erdő, hegy, völgy, mindent íölórez, Tengertől, csillagoktól, hallom valamit kérdez, Mire halk zsongás támad. S az égő csillagoknak megszámithatlan ezre, Suttogva majd zajongva felel a méla neszre, Fónykoronás fejükkel leborulva, meghitten — S az imént nyugvó tenger — hullámait emelvén — Elkezd csattogni lágyan, rímekbe csengő nyelvén: Igen ő az! az — Isten. Fordította: Rácz Mihály. Utazom haza. Igazi hazugság. Ebéd után még együtt ültünk a szobában; azután kimentünk az erdőbe; megkerültük az egész határt nem fogyva ki a beszélgeté.-ből. Mikor hazaértünk, jól kikaptunk. Este a toruáczra ültünk ki Alkonyat boritá a vidéket, méla csend uralkodott körülöttünk, szép nyári est titokteljes csendje, mely az ember kebelében lágy érzéseket gerjeszt, ábrándozásra készteti a lelket ......... Egy tóveteg holdsugár szűrődik át a fák sürü lombozatán. Fuvolám után nyúlok, ajkaimhoz illesztem és játszom: »Jaj be busán szól az ón kis furulyám ..... *Hc * * A hajnali kakasszóval már kocsin ültem. Kezeikkel integettek . i — később fehér kendőket lobogtattak — aztán eltűntek szemeim elől. Nemsokára Szerelőiére értünk, hol egy jómódú polgár várt reám, ki engem Báttaszókre volt szállítandó. Midőn megpillantott igy üdvözölt: — „Jó reggelt kívánok mind közönségesen! Aujnye te-isur de korán főkeet! Te-isur is azt tar- tya, hogy a ki korán kél, az aranyat lói. — Bizony bátyám uram, az ember csak utána néz, hogy el ne késsen. — Megyünk nemsokára? — Csak a lovakat fogom be; most gyüttek meg egy óra előtt; a sógorom a szomsziddal Baján vót, aztán úgy gyüttek vissza, hogy a kocsinak a rudja ee vót törve, a lovaknak a lábai égiszén fő vő vótak tipve. — Hát hogyan történt az urambátyám? — Tudom is ón! odaben feküsznek hótriszegen; azokkal az atya ur.........se tud máma beszini. — V an valami más dolga is Szegzárdon? — Van bion! Hagyaték tárgyalásunk van máma, hát az ügyvédem, a Gájgér, irt, hogy gyöjjünk be. Ezalatt befogták a lovakat; az üléseket megcsinálták és kijártak a ház elé. — „Aujnye de soká gyün a komámasszony! Nizd meg Trózsi, hogy gyün-e má; iszen csak vóna itt a kocsin egy gelázli pálinka, már rigen itt vóna. Végre megérkezett a komámasszony is és mi elindultunk. Midőn a reház előtt elhajtottunk, a komámasszony elkezdett keresztet vetni. — „Hallja urambátyám! a komámasszony most végzi reggeli imáját?“ — „Fenéket! azén- vet körösztöt, mer a róház előtt megyünk el. Ez a leghireseb zsiványfiszek az egész vidéken. Mingyá ott is leszünk, a hun nem rigen egy asszonyt gyilkoltak meg. “ Nemsokára megkezdődött a dunai átkelés, mely meglehetős unalmas szokott lenni. Elővettem a „Tolnamegyei Közlöny“ legutolsó számát és olvasni kezdtem arró1, hogy nemsokára nem leszünk kénytelenek a Dunán fahidon átusztatni magunkat. — Aunye te-ósuram, mi ez ? — Újság!. — Ilyen a jegyző urnák is gyün mindég; a mutkor kióvasta belülié, hogy a báttaszókiek a Dunán vashidat építenek, aztán rajta gőzkocsival járnak B *jára. — Hát a jegyző ur is abbonál ilyen újságra ?! — Lábon áll hát! — Nem azt kérdem, hogy lábon áll-e, han« m, hogy abbonál-e, az-az, hogy előfizet-e?! — Az bizonyos, hogy előfizet, mer hátúrú sen- kise tud füzetnyi. Most Bátára értünk. Itt találtam Loj/.i barátomat a lépes-lápon, fatutajon; ép a trencsóni za- tyafiakkal számolt. Szervus barátom! honmn jösz? ,— A túlra muattam.. — Vasutat építeni voltál-e? — Dehogy is! — Hát miért nem ? — Azért, mert most már nélkülem is épül. A poros országúton most már hazafelé hajtottunk. Gondolatokba merülve tekintettem végig az egykor gyönyörű, sző'őt termő hegyekre és elképzeltem, minő kétes az emberi sors, ha csak egy oly hitvány fereg is, mint a fillokszera boldogságunkat képes feldúlni. Szervusz Báttaszék! Te még mindig a régi vagy!! Enoel Mór.