Tolnamegyei Közlöny, 1894 (22. évfolyam, 1-53. szám)

1894-04-01 / 14. szám

XXII. évfolyam. ±-á=- szám. Szegzárd, 1894. április I. II KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- 'l'f* _____________ egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . . .. . , 6 frt — Fél évre . . . . ..... 3 „ __• Ne gyed évre..................................I „ 50 Eg ves szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények in­előfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde­tések jutányosán számíttatnak. Kossuth Lajos. Egy millió magyar jelenlétében, kimond­hatatlan gyászpompa közepeit, siró, zokogó nép kísérete mellett ma teszik örök nyuga­lomra Kossuth Lajos földi maradványait. Ezzel a kegyeletes szomorú ténykedés­sel befejezést nyer a magyar történelem egy dicsőségben, örömökben s bánatban egyiránt gazdag korszaka. A magyar föld nagy szülöttje, ki láng­leikének kisugárzásával majd egy századon keresztül uralla nemzetét; ki hazájából mo­dern államot alkotott; ki a szabadságért való hős küzdelemben győzelemre vezette faját; ki a megpróbáltatások közepette odaadó társa, küzdelmeikben hű tanácsadója volt hazánk­nak, — immár befejezte földi szereplését. Magába fogadta az anyaföld, melyért annyit szenvedett, a melyért egy egész életen át küzdött, a melyért meghalt, hogy meg­váltsa. De élete utolsó perczeiben prófétai ihlet­tel a jövőbe tekitve, végrendeletképen megjó­solta nemzetének: hogy fel fog támadni s befolyása hatalmasabb lesz, mint volt valaha! Érzi az egész nemzet, hogy ez a jóslat be fog teljesedni. Mert mi volt ő az utolsó ölven év alatt, midőn már Magyarország tényleges politikai küzdelmeiben részt nem vett. Egy élő tiltakozás a magyar alkotmány megcsonkítása ellen s ez a tiltakozás meg­marad e földön, mig magyarok lakják. A magyar nemzet törvényekben biztosí­tott önállóságának és függetlenségének hű kéáviselője s az általa anynyi előszereteltel ápolt eszme élni fog mindaddig mig győze­lemre nem vezetik. A modern haladás apostola s a nemzet az általa kijelölt útról le nem tér, mig egy csepp igaz vér lüktet ereiben. íme a feltámadott, vagy helyesebben a meghalt, de eszméiben örökké élő Kossuth. Az ő kitartása, az ő rendületlen követ­kezetessége örökké követendő példaként tün- döklik nemzetének szemei előtt, hogy alkot- mányjának azon részét, melyet nem vitatjuk: kislelküség vagy hazafias aggodalom Kossuth 48-ki remekéből letördelt, visszaszerezve, a maga helyére újólag odaileszsze; mert igaz az, a mit a 61-iki országgyűlés feliratában maga Deák Ferencz állított fel, mint meg­dönthetetlen tételt: hogy azok a jogok,' me­lyeket a balsors és kedvezőtlen körülmények a nemzettől elvettek, újra visszaszerezhetők, de a miről a nemzet önként lemondott, az örökre elveszett reá nézve. v Nos tehát Kossuth Lajos áldott hamvai­nál teszünk szent fogadást, hogy nem mon­dunk le s visszaszerezzük örökét Lehet, hogy a ma élő nemzedéknek ez nem sikerül; lehet, hogy épen úgy, mint Kos­suth Lajos, mi is az emberi élet véges voltá­nál fogva eszményeink megvalósulását nem érhetjük meg; de gondunk lesz reá, hogy azok csorbítatlanul, úgy mint reánk maradtak, átszátljanak utódainkra, akik épen olyan szí­vós akarattal fogják a kitűzött czélt követni. S ha kelt, ha a körülmények úgy hoz­zák magukkal, Kossuth Lajos hagyományja: Magyarország állami önállósága és függetleh- sége, úgy a mint a 48-iki törvények körülír­ják, az utódok szakadatlan lánczolatának fel­adatává fog lenni. De azért mégis meg kell lenni. Kossuth Lajos utolsó üzenete az volt nemzetéhez, hogy kitartson s a magyar ki fog tartani, hogy jóslata beteljesedjék s hogy ő müvében c akugyan feltámadhasson! b. Fohász Kossuth temetésekor. Irta: -SÁUTHA KÁROLY. Isten, Isten, jövünk hozzád, Vigaszért esd Magyarország, Mert elesett, sírba szállá A mi. fejünk koronája, Porba hullott büszkeségünk: Meghalt Kossuth! faj most né künk! Az idegen is testvér lesz, Velünk gyászol, velünk érez; TÁRCZA. Isten mindenütt. A tengerparton állok, csillagos csöndes ójen, Nincs felhő az égen s a tenger alszik mélyen . . . Ellátok messze, messze, hol az örökfóny árad Egyszerre ime erdő, hegy, völgy, mindent íölórez, Tengertől, csillagoktól, hallom valamit kérdez, Mire halk zsongás támad. S az égő csillagoknak megszámithatlan ezre, Suttogva majd zajongva felel a méla neszre, Fónykoronás fejükkel leborulva, meghitten — S az imént nyugvó tenger — hullámait emelvén — Elkezd csattogni lágyan, rímekbe csengő nyelvén: Igen ő az! az — Isten. Fordította: Rácz Mihály. Utazom haza. Igazi hazugság. Ebéd után még együtt ültünk a szobában; az­után kimentünk az erdőbe; megkerültük az egész határt nem fogyva ki a beszélgeté.-ből. Mikor haza­értünk, jól kikaptunk. Este a toruáczra ültünk ki Alkonyat boritá a vidéket, méla csend uralkodott körülöttünk, szép nyári est titokteljes csendje, mely az ember kebe­lében lágy érzéseket gerjeszt, ábrándozásra készteti a lelket ......... Egy tóveteg holdsugár szűrődik át a fák sürü lombozatán. Fuvolám után nyúlok, ajkaimhoz illesz­tem és játszom: »Jaj be busán szól az ón kis fu­rulyám ..... *Hc * * A hajnali kakasszóval már kocsin ültem. Ke­zeikkel integettek . i — később fehér kendőket lo­bogtattak — aztán eltűntek szemeim elől. Nemsokára Szerelőiére értünk, hol egy jómódú polgár várt reám, ki engem Báttaszókre volt szállí­tandó. Midőn megpillantott igy üdvözölt: — „Jó reggelt kívánok mind közönségesen! Aujnye te-isur de korán főkeet! Te-isur is azt tar- tya, hogy a ki korán kél, az aranyat lói. — Bizony bátyám uram, az ember csak utána néz, hogy el ne késsen. — Megyünk nemsokára? — Csak a lovakat fogom be; most gyüttek meg egy óra előtt; a sógorom a szomsziddal Baján vót, aztán úgy gyüttek vissza, hogy a kocsinak a rudja ee vót törve, a lovaknak a lábai égiszén fő vő vótak tipve. — Hát hogyan történt az urambátyám? — Tudom is ón! odaben feküsznek hótrisze­gen; azokkal az atya ur.........se tud máma beszini. — V an valami más dolga is Szegzárdon? — Van bion! Hagyaték tárgyalásunk van máma, hát az ügyvédem, a Gájgér, irt, hogy gyöjjünk be. Ezalatt befogták a lovakat; az üléseket meg­csinálták és kijártak a ház elé. — „Aujnye de soká gyün a komámasszony! Nizd meg Trózsi, hogy gyün-e má; iszen csak vóna itt a kocsin egy gelázli pálinka, már rigen itt vóna. Végre megérkezett a komámasszony is és mi elindultunk. Midőn a reház előtt elhajtottunk, a komám­asszony elkezdett keresztet vetni. — „Hallja urambátyám! a komámasszony most végzi reggeli imáját?“ — „Fenéket! azén- vet körösztöt, mer a róház előtt megyünk el. Ez a leghireseb zsiványfiszek az egész vidéken. Mingyá ott is leszünk, a hun nem rigen egy asszonyt gyilkoltak meg. “ Nemsokára megkezdődött a dunai átkelés, mely meglehetős unalmas szokott lenni. Elővettem a „Tolna­megyei Közlöny“ legutolsó számát és olvasni kezd­tem arró1, hogy nemsokára nem leszünk kénytelenek a Dunán fahidon átusztatni magunkat. — Aunye te-ósuram, mi ez ? — Újság!. — Ilyen a jegyző urnák is gyün mindég; a mutkor kióvasta belülié, hogy a báttaszókiek a Dunán vashidat építenek, aztán rajta gőzkocsival járnak B *jára. — Hát a jegyző ur is abbonál ilyen újságra ?! — Lábon áll hát! — Nem azt kérdem, hogy lábon áll-e, han« m, hogy abbonál-e, az-az, hogy előfizet-e?! — Az bizonyos, hogy előfizet, mer hátúrú sen- kise tud füzetnyi. Most Bátára értünk. Itt találtam Loj/.i bará­tomat a lépes-lápon, fatutajon; ép a trencsóni za- tyafiakkal számolt. Szervus barátom! honmn jösz? ,— A túlra muattam.. — Vasutat építeni voltál-e? — Dehogy is! — Hát miért nem ? — Azért, mert most már nélkülem is épül. A poros országúton most már hazafelé hajtot­tunk. Gondolatokba merülve tekintettem végig az egykor gyönyörű, sző'őt termő hegyekre és elképzel­tem, minő kétes az emberi sors, ha csak egy oly hitvány fereg is, mint a fillokszera boldogságunkat képes feldúlni. Szervusz Báttaszék! Te még mindig a régi vagy!! Enoel Mór.

Next

/
Thumbnails
Contents