Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-03-05 / 10. szám
1893. márczius 5. 3 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (10. sz.) folytán Fadd, Tolna, Agárd, Bogyiszló bőzságek, s több puszta. — Megelégedéssel konstatálhatjuk, hogy a veszélyben forgó községek megmentésére az illetékes hatóságok mindent elkövettek. — A veszély színhelyén jelen volt vármegyénk tevékeny alispánja Simontsits Béla, Orosz Endre, Döry László főszolgabirák, Basovsz/cy Julián szolgabiró, Buday Gyula csendőr-hadnagy, ki mindenütt ott volt csendőreivel s a veszély pillanatában saját életük koczkáztatásával nyújtottak első segedelmet a már kétségbeesett lakosoknak. A szerencsétlen árvízkárosultak részére az első segély (3000 frt) a belügyminisztertől érkezett, a ,,Jószív“ egyesület 2000 frtot küldött, továbbá kenyér és élelmi czikk is érkezett. A katasztrófáról álljon itt a következő tudósítás : A Duna töltést Gerjen mellett a Kovács és Szeniczei puszta között febr. 25-én délben szakította el, irtózatos eső- és óriási vízmennyiséggel rohant a töltésen tulfekvő árterületre, hol a pusztákat és tanyákat rövid pár óra alatt viz lepte el és ott szorította a még ki nem menekült lakókat is. Buday Gyula csendőr-hadnagy, kinek a fenyegető veszély táviratilag jelentetett, a veszély elleni védekezésre összpontosított 25 csendőrt Orosz Endre paksi főszolgabiróval egyetértőleg és intézkedése folytán már megelőzőleg szétosztotta akképen, hogy erős járőröket küldött a legveszélyesebb pontok és helyekre, úgy a munkának kirendelésére, mint a veszély azonnali bejelentése végett. Áttörvén a viz a gátat, illetve a töltést, 26-án már a viz egészen a Vigyázó-puszta, gerjeni csárda és Faddig jutott, magával hozta a fergeteg nagy jégdarabokat is, mely jégzajlás között Buday Gyula hadnagy Balogh Péter csendőrrel, daczára a faddi töltésvonalon dolgozó czirka 100 munkás bámuló és a már kimenekült emberek elpusztulást jelző vész- kiálltásaiknak Faddról elindult és 4 órai erős küzdelem után megérkezett Gerjenbe, a hol Németh Gábor és Kohár István csend őr-őr svetők vezetése alatt Bernáth Flóra, László József, Varga József, Boros György, Szilasi Ferencz, Varga Flórián, Pethő Károly, Schmiedhoffer János, Balázs Lajos, Haragos Vendel, Puskás Mihály, Botos János, Molnár Ignácz, Tringer József, Dering Lőrincz, Tóth Vendel, Cserindlabics András csendőrök végezték a mentési munkálatokat, átvette a vezényletet, rögtön bejárta a községet a községi jegyzővel V ar gh a Mihálylyal, türelemre, kitartásra kérte a lakosságot és biztatta, hogy a segély azonnal megérkezik. A községben 26-án délután 3 órakor már 1 mtr. magas volt a vízállás, a község alsó részén még magasabb és 5 óra felé itt a földből épült házakat már halomra döntötte, honnan, Orosz Endre főszolgabíró által Paksról, küldött 7 ladik és dereglyéken a lakosságot kimentették és a töltésre szállították, hol a mentést szerfelett akadályozták a folytonosan úszkáló óriási jégrétegek, melyek között a ladikkal való közlekedés nehéz s veszélyes volt. A nappali mentésnél igen nagy szorgalommal és tevékenységgel működött Vásárhelyi Mihály tanító mindaddig, mig az ő lakását is el nem borította a viz. Folytonosan áradván a viz, a mentés még nagyobb erővel folyt és éjjel 11 órakor 1 és fél mtr. volt a vizállás; ekkor iszonyú leirhatlan helyzete volt a községnek, mert már a magasabb helyen fekvő házak is, irtózatos robajjal minden pillanatban dőltek és roskadtak össze, s még a házakban lévő férfiak és nők páni félelem, rémséges sirás, jajgatás között a kapuba áldogálva és csekély értékű vagyonukat kezök- ben tartva, segély után kiabáltak: „ide jöjjenek, segítsenek az ég szerelméért, mert elpusztulunk! végünk van, kenyér nélkül maradunk, tönkremegyünk!“; ez alatt a tehenek bőgtek, a lovak nyerítettek, a kutyák rémségesen vonítottak, mirdannyian érezvén a rettenetes veszélyt, mely őket minden pillanatban halállal fenyegette, mig a csendőrök ladikon és deréglyékben szakadatlan tevékenység, buzgóság és emberfeletti erővel dolgoztak és dolgoztatták az evezősöket, hogy az életveszélyben levő lakosságot megmenthessék. E közben megérkezett Orosz Endre, a paksi járás derék főszolgabirája, hozván magával még egy pár ladikot és szintén személyesen vezette a mentést, lankadatlan szorgalom és önfeláldozással a legutolsó pillanatig úgy ő, mint Buday Gyula csendőr-hadnagy folytonosan figyelve a mentésnél, hogy főképen oda törekedjenek, hogy a segély előbb oda jöjjön, hol a házak gyöngébbek és nagyobb a veszély, mely veszedelemben rendkívül kedvezett a gondviselés által nyújtott azon előny, hogy holdvílágos éjjel volt, igy a szenvedőket még is könnyebben lehetett menteni, mert ha ez nincsen, el sem lehet képzelni, hogy mennyi emberélet eshetett volna áldozatul. Daczára ezen nagy és irtózatos veszedelemnek, akadtak a férfiak, de leginkább a nők között olyanok, kik nem akartak megválni portájuktól, nem akarták ott hagyni téheneiket, lovaikat, inkább vele együtt vesznek el és a segítségre jövő ladikba erőszakkal kellett a csendőrnek kivonszoltatni, abban a pillanatban dőlvén össze a ház, melyből kimentettek. A biztosabb helyen fekvők szintén nem akartak kijönni, mig vagyonukat ki nem mentik, innen a csónak azután tovább ment, és mikor 50—60 lépést eltávozott, rémület szállván meg az illetőket, sírva, jajgatva könyörögték vissza a ladikot, mely őket ez után a töltésre szállította. Itt egy közönséges deszkából összetákolt szomorú tutaj, rajta egy ember, közepén némi kevés megmentett holmija, mellette ül kutyája s egy hosszú rúddal lassan hajtja a menekülési helyre, a töltésre, a hol azután mégis csak biztonságban érzi magát. Éjjel 3 órakor érkeztek az utászok Matus ka Frigyes főhadnagy parancsnoksága alatt 6 pontonnal, de akkor már a személybiztonság nem volt veszélyeztetve, mert a magasabb helyen még bennlevő egyéneket, hétszeri fordulóra a töltésre szállították, ezután a vagyon, meg állat mentéséhez fogtak akképpen, hogy a ruhanemű és élelmi szert, borjukat ladikba rakták, a lovakat és teheneket mellette féken úsztatták a töltésig, a hol azután számon vették; a lovak sokkal kitartóbbak mint a tehenek, mert ezek közül csak midőn a jéghideg vízből kijőve, a levegő megcsapta, összerogyott s órákig alig tudott magához jönni. Lovakat, teheneket sok helyen az istállóban már annyira ellepte a viz, hogy azok orruk látszott ki és mégis megmentettek. Papi, jegyzői és tanítói lakba igen sokan menekültek, mert úgy gondolták, hogy ide a viz nem fog behatolni. Éjjeli 12 óra tájban a tanítói lak falán több helyen a viz lyukat tört magának s rendkívüli erővel hatolt a házba, úgy, hogy a benlévők már sehova sem menekülhettek, hanem az ablakhoz rohantak, megrémülve és kétségbeesve segítség után kiabáltak, azután a leghamarabb érkező nagyobb ladikkal megmentettek. Ugyan igy állt a dolog a papi és jegyzői lakkal is, mert a viz a padláson hatolván be az épületbe, belsejét is megtöltötte, s igy innét is kiszorította az ár a menekülteket. 27-én reggel 7 órakor a község lakói a 4 méter széles töltésen voltak kirakva, a község egész hosz- szában ágynemüstől, élelmi szerestől, kocsi-, ló- és tehenükkel, egyszóval mindenükkel, a mi megmenthető volt; de a község az rettenetesen nézett ki, mert akkor már világos volt, teljesen látszott a romba dőlt és tönkre ment virágzó község, közel és távolban csak pusztulást látott a szemlélő és viz- tengert benne, a viz alatt a pusztákat, melyek mintegy 30 ezer holdnyi területüek. A rettenetes kárt egyelőre megállapítani lehetetlen. 27-én reggel már Kalocsa és a mellékes községekből is érkeztek mentő ladikok. Németh Gábor őrsvezető a községházból, melynek eleje és hátulja teljesen ki volt dőlve, a községi irományokat és irattárt mentette meg és helyezte a teljesen köböl épült községi korcsma padlására. Megelőzőleg, mig az elöntött árterületen csónakkal közlekedni nem lehetett, lóháton járta be a szomszédos pusztákat és figyelmeztette lakóit a veszedelemre, a kiket pedig ott szorított a viz, azokat még 26-án mentették meg csolnakokkal és szállították biztos helyre. Orosz Éndre főszolgabiró intézkedése folytán 27-én huszárok vezetése mellett már mintegy 30 kocsi érkezett Paksról, melyeken a töltésen levő egyéneket Paksra, Faddra és a többi közeli községekbe szállították; de este felé már oly pusztítást vitt véghez a viz, hogy Gerjenben csak a templom és 5 ház állott fenn teljesen, épen csak ezek tudták a veszélyt kiállani. Innnen ezután Buday csendőrhadnagy megfelelő erővel Faddra ment át, hol szintén 120 ház és 15 puszta állott viz alatt és több ház dőlt össze, de akkor, mikor a viz a fadd-gerjeni töltést megrombolva, rajta 27-én átcsapott, az árterületről rohamosan apadt és régi medrébe sietett a nagy Dunába. Este már Matuska főhadnagy is átjött Éaddra, s miután Itt nem volt nagyobb veszély, 28-án Buday had- nagygyal átment szolgabirói megkeresés folytán Tolnára és innen Bogyiszlóra, hol a mentési munkálatokat egészen márczius 2-ig teljesítették. Rendkívül nagy kárt szenvedett Bartal Béla faddi földbirtokos, kinek csaknem 2000 hold földjét borította el a viz és rombolta össze épületeit, úgyszintén Bernrieder, Szeniczey, Kov is'v Tenzlinger nagybirtokosok, valamint a többi kisbirtokosok is. Fölhívás a közönséghez! A magyar állam megalapításának ezredik évfordulóját készül megünnepelni a nemzet. Hazánk törvényhozása elhatározta, hogy az ezredéves ünnepélyek keretében országos kiállítás tartassák. 0 cs. és apostoli királyi Felsége, legkegyelmesebb Urunk és Királyunk ezen kiállítás védnökségét elfogadni kegyeskedett. A törvény e kiállításnak 1896-ban, Budapesten, pogácsákat mind, »hisz — úgymond — az a szegény fiú úgyis mindig szükséget lát.“ Testvérei ellenmondás nélkül beleegyeztek. Miután a középiskolákat Braine-le-Comte-ban elvégezte, szive vágyát követve, 18 éves korában Louvain-ban Jézus és Mária sz. nevének rendjébe b'pett, a melynek idősb testvére már tagja volt, s mint ilyen Pamfil atya nevet viselt. József a rend- b n a Dömjón nevet vette föl. 1863-ban az idősb testvér elöljárójától parancsot kapott, hogy a Sandwich-szigetekre menjen hitterjesztőnek. Már minden készen volt az útra, midőn súlyos betegségbe esett. Ekkor Dömjén, látva testvére bánatát, oda ment hozzá s kérdezte, enyhitenó-e fajdalmát, ha ő menne helyette? A beteg igen válaszára levelet irt Párisba a rend főnökéhez, hogy fitestvórőt helyettesíthesse. A nemes hévvel megirt levél oly hatással volt a főnökre, hogy csakhamar megjött válaszként a rendelet, hogy Dömjén azonnal u‘ázzék a Sandwich-szigetekre. Öt hónapig tartó hajózás u‘án 1864. márczius elején érkezett Honoluluba, a Sandwich-szigetek fővárosába,'a hol megérkezése után csakhamar pappá szentelték. A Sandwich-szigetek a Csendes-Oczeánban fe- klisznek Amerika és Ausztrália között. E szigeteket 1778-ban fedezte fel Cook kapitány. Eleinte csak kereskedők és czethalászok keresték fel, kik a szelid b -nszülötteket, a kanak-okat sanyargatták s velők a rószegóskedóst megkedveltették. 1820-ban kötöttek ki először e partokon a hitterjesztők, kiknek sikerült megtéríteniük egy hatalmas fejedelemnőt, Kapiolanit. Ennek példáját törzsének zöme követte úgy, hogy a keresztények száma rövid idő alatt nagyra növekedett. Dömjón ide érkezésének idejében a lelkek üdvössége munkálásának legnagyobb akadályait részint az apró csoportokra oszlott híveket egymástól elválasztó nagy távolság, részint a majdnem legyőzhetetlen természeti akadályok képezték, mert a Sandwich szigetek a tűzhányók hazája, melyeknek mértföldekre terjedő láva-kiömlései a közlekedést roppantul megnehezítik. De mindeme nehéségeken győzött az ifjú szerzetes buzgósága s erélye, a mely oly nagy volt, hogy püspöke a rettenhetetlen nevet adta neki, a szigetlakók pedig az ő naiv, képletes nyelvökön a tűzhöz vagy szélhez hasonlították. Apostoli munkájának maradandó nyomai maradtak Puna, Kohala és Kanakua kerületekben. De mindig c^ak előkészület volt ké.őbbi munkálkodásához. ® II. Dömjén atya utazásai közben gyakran találkozott bélpoklosokkal, kiknek számuk e szigeteken jelentékeny s a legmélyebb részvét kelt szivében ama végtelen nyomor iránt, a mélyben eme borzasztó betegség által meglátogatott szerencsétlenek sinylődtek. A poklosság egyike a legiszonyúbb betegségeknek, melyeket Isten az emberiségre mért. A poklos- ságnak két faját külömböztetjük meg, u. m. a gumós vagy fekete és a sima vagy fehér poklosságot. A gumós lefolyása a következő. A beteget hónapokon át bágyadtság fogja el, tagjaiban bizsergést éréz s tartós láza van. A baj kitörésékor vörös foltok mutatkoznak testén, melyeknek nagyságuk lencse és tenyérnyi közt változik. E foltok helyét sokszor gyüszünyi sötétvörös csomók foglalják el, melyek főkép az arezon torzalakuan összeállnak. Az arcz egészen eltiltul, az ajkak annyira megdagadnak, hogy a beteg nem tudja száját becsukni. A szemek csepegnek, a szemöldök s szempilla kihull, a homlok megkopaszodik. Heves viszketés gyötri a szerencsétlent. A hang rekedtté, a lélegzet pihegővé válik, sokszor köhögési roham lepi meg. A látás és hallás meggyengül. A gumók üszkösödésbe mennek át, kifakadáskor iszonyú bűzt terjesztenek, az egyes tagok lerothadnak. Végre — néha 20 évi szenvedés után — sorvadás, vesegyu- ladás vagy vőrhas vett végett a nyomorult életének. E poklosoknak az a külön is bogaruk, hogy habár egymástól is irtóznak, folyton kezűkben a tükör s minden perezben nézegetik magokat. A sima polosságnál a testen apró pattanások támadnak, a melyek következtében a felbőrt kínos érzékenység gyötri. Ha a pattanások kifakadnak, mély, fehérszólyü sebhelyek maradnak hátra, de csakhamar újabb pattanások keletkeznek, a melyeknek többszöri kifakadása után a felbőr megvastagodik, helyenkint egészen érzéketlen lesz, hogy a betegek bicskával úgy faragják testűkét, mint egy fadarabot. Ez a poklosság a végtagokat támadja meg, a melyek az üszkös gyuladás folytán izenkint lehullanak úgy, hogy akárhány betegnek kezén-lábán az ujjak olyanok, mint a tört kerék csonka küllői.2) E rettenetes betegséggel Európa a keresztes hadjáratok idejében ismerkedett meg, a mikor azt a keresztes vitézek keletről behurczolták. Évszázakon . 2) Lásd Szekrényi A bibi. régiségtudomány kézikönyve 70—71 1] _____________
