Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-12-03 / 49. szám
2 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (49. sz.) 1893. deczember 3. A Garay-szobor. Nem uj Ihémát veszünk toliunk alá, mikor a felállítandó Garay-szobornak szenteljük czikkelyünkef. Talán némelyek előtt elcsépeltnek tűnik fel e tárgy s unalmasaknak a mellette írott sorok, de az bennünket nem tartóztathat vissza attól, hogy újra és újra I napirendre ne hozzuk ezt a kérdést, mely a megoldásra már szinte túlérett. S ezt tenni fogjuk mindaddig, mig az a szobor Szegzárd teréről nem fogja hirdetni Garay emlékét, a nagy költő dicsőségét, s a mi szerény, de szívből fakadt kegyeletünket. Magáról a szoborról, annak emeléséről, arról a morális érzetről, mely ez irányban bennünket úgy megyénk nagy fia emléke, mint önönmagunk irányában kötelez, — ma már szólani túlhaladott . álláspont. Ma már csak a felállítási munka ideje jöhet szóba. De kell is, hogy már az jöjjön szóba, mert bizony az idő halad. Ismeretes az a terv, hogy a Garay-szobor a milleniumra készüljön el. Nem is ünnepelheti meg megye szebben és impo- zánsabban ezredéves fennállását e hazának, mint mikor egyik jelesének, egyik nagy fiának szobrot emel, szobrot »aere perenniusct, melynek talapzatára leteszi a pietas és elismerés koszorúját azon férfiú iránt, ki bűbájos alkotásaival fejedelmileg gazdagította a magyar költészetet, kinek zengzetes dalai még sok évtizedek múlva is va'óságos gyöngyei lesznek a magyar irodalomnak. Eddig is csak a jóindulat késleltette a megvalósulást. Keveselfék a rendelkezésre álló összeget; átlói tartottak, hogy a begyült ösz- szeg nem elegendő egy Garay emlékét méltón megörökítő szobormű' felállításához. De határozottan mondhatjuk, hogy ez aggodalom alaptalan és legalább is túlzott. Szobrászi körökkel érintkeztünk, kik bennünket ez irányban megnyugtatlak, de meg saját magunk is láttuk Pécsett Szepessy püspök szobrát, mely csak tizenkét ezer forintba került s mily impozáns! Nekünk pedig a szobor czéljára jóval nagyobb ös-zeg áll rendelkezésünkre, minek hát a huzavona? Minek háta késedelem. Hisz kifogyunk az időből! Azért újból sürgősen kérjük az intéző bizottságot, mozduljon már meg, Írja ki a pályázatot, hogy a milleniumra elkészüljünk. A további késedelmeskedésre nincs ok és alap, sőt ellenkezőleg periculum in mora. Azért uraim, a tett mezejére! Amerikaiak Kossuth Lajosnak. A szabadság hazájában, Amerikában szobrot emelnek hazánk nagy fiának, Kossuth Lajosnak, kinek nagy alkotásai, törhetlen szabadság szeretete a tengeren túl is ismeretesek. A megalakult szoborbizottság élén a legtekintélyesebb férfiak állanak, kik kétségtelenül megvalósítják azt a tervet, mely a magyar szabadság, egyenlőség, testvériség megteremtőjének lesz szentelve. A lelkes amerikaiakon kivül a szent ügy ólén állanak hazánkfiai közül: Reményi Ede világhírű hegedűművész, Kabos Ede, K eszi er Gyula és még sok mások, kik Amerikában tartózkodnak. Kossuth Lajos szobrát közadakozásból fogják felállítani s e czélból már ki is bocsátották a lelkes felhívást, mely most járja be az Egyesült Államok városait, hogy adakozásra szólítsák fel a magasztos czélra a szabad ország szabad polgárait. A lelkesedéstől áthatott tollal megirt felhívásból példaképpen közöljük az alábbi kivonatot: „Ilyen fényes alakja volt a mi századunknak Kossuth L aj o s. És milyen gyászosra fordult en nek a nagy férfiúnak élete! 0, a ki embertársainak jogokat akart kivívni, örömet akart szerezni — ő jog és öröm nélkül zaráudokol a sir felé. És ha a lelkesedés tüze néha-néha megvilágítja fájdalomtól sápadt arczát, fénytelen szeméből abban a pillanatban omlanak a könyek, a melyekkel áztatja azt a kenyeret, a melyet nem hazája termett számára, nem az az ország, a melyért hu’czolt, küzdött és vérzett, a melyért a száműzés csillagtalan éjszakájába ment. Kossufh Lajos, a ki polgártársait szabad földön szabadokká akarta tenni, Kossuth Lajos számkiüzve él. Nem gyümölcsét, de kínjait élvezte annak a nagy, egységes mozgalomnak, a melynek teremtője és lelke, a melynek istene volt! . . . Julius Caesar az összeesküvők tőrdöféseitől 1 .alt meg ugyanabban a Rómában, a melyet fényre és dicsőségre vitt. Krisztus nemes lelkét a kereszten lehelte ki, Galilei barbár fogságban sinylett, Kolum- buson a lánc/ok csörgése tanúskodott az emberek alantosságáról — és mégis a történelem egyetlen alakjának élete sem olyan megható, mint Kossuth Lajosé ... Látni, mint zsugorodnak össze lassankint ideáljaink, hogy szivünk égő vágyai örökre elnémulnak, — egyedül, elhagyatva állni, mint régmúlt idők re géje — ez borzasztóbb, mint a legborzasztóbb halál, kinosabb, mint a legrettenetesebb kin . . . Szobrot Kossuth Lajosnak! Nem mintha Kossuthot a feledés éjszakájából kellene kimenteni! Élni fog ő, a mig egy szabad ember ól a földön és csak egy emberi szivben lángol a szabadság vágya! Igaz, elégtételt akarunk adni az élő Kossuthnak!-------Igazságot, elégtételt a férfi únak, a kinek meg kell érnie, hogy maholnap hazaárulásnak tartják, ha csak nevét ejtik ki abban az országban, a melyért ólt, szenvedett, melyért mindenét feláldozta----- Newyork kikötőjében a sza badság istennője ragyogó üdvözlettel fogadja a reményteljes vándort. így hát a vendégszerető metropolison legyen helye ama férfiú szobrának, a kinek életét, működését egy érzés irányította, a szabadság után való törekvés!“ Jókai-jubileum programmja. Gerlóczy Károly, mint a Jókai jubileumi bizottság elnöke, a következő levélben közölte vármegyénk alispánjával a jubileum programmját! Mélyen tisztelt alispán ur! A Jókai ünnepélyt rendező országos bizottságnak 1893. évi október havában kelt megkeresvónyóre hivatkozva szerencsém van a művészeti bizottság részéről esetleges lényegtelen változtatások fentartá- sával megállapított programmot tájékozás végett a következőkben tisztelettel ismertetni: Az ünnepély előestéjén, 1894. évi január hó 5-én este díszelőadás a nemzeti színházban az opera és nemzeti színház tagjaival, ugyanekkor díszelőadás a népszínházban is. Mindkét d szelő idáson az ünnepelt Írónk, Jókai mpg fog jelenni. Az előadásokra a jegyek a színházi pénztárnál válthatók meg. Ezen jegyekre az előjegyzések módozatai az illető színházi igazgatóságok által fognak közzétótetni. A bizottság a színházi előadásokra jegyeket nem közvetít. 1894. évi január 6-án tiz (10) órakor a Jókai ünnepélyt rendező országos bizottság diszülóse a székes fővárosi vigadó nagytermében. Az ülésen Jókai megjelenvén, üdvözöltetni fog és ez alkalommal fogják a küldöttségek az ünnepelt előtt a felhívás sorrendjében felvonulva, Jókainak hódolatuk jeléül az üdvözlő iratokat, okleveleket, emléktárgyakat stb. üdvözlő beszédek tartása nélkül átnyújtani. A diszülésen előre láthatólag az ország minden részéből a megyék, városok, testületek, társulatok, egyesületek stb. magukat több tagú küldöttségek által kívánják képviseltetni, minthogy azonban a vigadó termeiben e/ek nagysága daczára a hely bizonyos határok közé van szorítva, csak korlátolt számú jegyek adhatók ki és ennélfogva a teremben az egyes küldöttség részére 3—4 ülőhelynél többet alig lehet majd rendelkezésre bocsátani. A jegyek a rendező-bizottság irodájából fognak szótküldetni. e nemes érzelmet elöli, s helyébe irigységet, ellenségeskedést ültet. Vájjon mi nem láttuk-e egykor szintén ilyennek a világot . . . abban a rég elsiratott boldog ifjú korban, mely legközelebb áll a régi költőknek — e világról régen elszállt arany korához!! — Múltja nem volt még, csak jelene, melyhez ifjú képzelete aranyos, boldog jővőt festett. Ifjú volt; ábrándozott; látta leszállani a menyországot a földre, s úgy látta, hogy ő az, kinek a legszebb angyal jutott. S ez angyal kereste is. Egy álarczos bálon, nem is olyan régen, titokban levelekkel üldözte egy édes mosolygásu, angyal arozu szőke kis leány. Titok, hogy ki volt? Ő nem tudta meg ... pedig kereste ... de sejtette, ki az, ki tréfát űz vele ? ügy láttam, hogy szive megsúgta neki, midőn e tréfát űző leánykával tánczolt, hogy „Ő az“ .. . Nem ajka mondotta, szemei beszélték nekem, hogy sejti a titkot, s azokból a kék szemekből öröm, boldogság, reménység sugárzik. Talán ezért ígérte, hogy minden bálon itt lesz? Szegény fiú oly szépnek látta a jövőt ... s mi lett e szép jövő ? A kis ibolyákat megölte a tél visszatérő fagya Hl madárka siratta el őket búsan, igaz fájdalommal. Ő érette meg boldog ifjú korában eljött a halál, hogy elrabolja azoktól, a kik őt szerették; tőle meg elrabolja kegyetlenül édes álmát szép jövőjéről, igaz boldogságról. Kinn nyugszik a temetőn az a göndör hajú kedves ifjú, kinek kék szeméből nemes lélek sugárzók elő, szép ajkain meg az öröm és boldogság mosolya játszott. . . s álmodik tovább arról, kit nem ismert. . . s elvesztett örökre. Itt fenn meg sírnak érte szent fájdalommal. * * Sírján még nincs virág: majd lesz a tavaszszal picziny ibolya ... a mely elmondja, mi az ember sorsa? A mi a virágé: Reménység, csalódás, élet — és hervadás. Nemo. Az örült szerelme. Csitt! ne háborgassatok engem, nagy munkában vagyok, sietek! Csitt! pszt! — — .De hallga’ csak hallga’! Csak két hete, hogy sirba tették őt. Ugy-e, azt kérditek, hogy kit? Nem tudjátok ti ügyefogyottak ? őt! őt! Arankát. Két hete már! Óh elég idő arra, hogy a ragyogó szemeket nyüzsgő pondrók foglalják el __ ir tóztató még gondolatnak is; —-------nem; nem tű rhetem! Megfoglak szabadítani Aranka, csak várj! várj, mig kegyetlen őreim szive meglágyul! De mit beszélek, mint a bolond ? Hisz’ ezeknek nincsen szívok! Várj csak! várj! Mást gondolok — — igen, megvan — — meg! Ki fogok törni e szűk czellából. Igen, ki! Legyőzöm magát a Cerberust. Karomban sámsoni erő s fogaim! ah! fogaim hasonlók — hasonlók az állatkirály agyaraihoz, melyek pirosra képesek rágni a carrarai márványt! A gazok! zárva tartanak. És miért? Mert a doktor odamondta: „Fiatal ember, az ön agya tülfeszitett képzelődésektől meg van erőltetve!“ — És ezt elhiszik neki, pedig ezen szavakat betünkint könyvből tanulta a czivilizált hóhér .........az ón szavam semmi! Minden ta gadás hiába-------de jönnének ide és látnák .. .. de nem! — ezt ők nem láthatják; ezt csak én ér zem. Érzem, hogy agyam soha nem tapasztalt tűzzel ég; hogyan forr! ah! szinte perzseli homlokom... . félek, hogy a láva szótfrecscsenti agyamat. De bár frecscsentenó szét és hullana szemeibe a sok butának, kik ajtóm előtt azt beszélik, hogy ők egy őrölt szerelmest őriznek ........... Ór ákig zörgettem ma börtönöm ajtaján. A hyé- nák, ahelyett, hogy kérdezték volna, mit akarok — — kaczagtak. Igen kaczagtak, mulattak fölöttem ha! ha! hal De várjatok csak, majd ón is kaczagok! És minő kaczaj lesz majd az?! Elfogok rejtőzni előle, mint felhők morajától az állatok .... nemsokára megjő az idő — — — még ma! még az éjjel — — kitörök, fölfeszitem a szoba padlózatát — és mire a rémek órája beáll — a temetőbe érek .... Aranka! kedves Aranka! váratlan látogatód lesz ma ... . vőlegényed lep meg siri ágyadban, hogy lecsókolja szederjes ajkadról a port, melyet az enyészet lehelt reá .........Aranka I óh édes Aranka! Kilépünk napkeltév el sírodból. Te fehér fátyol ruhádban mint menyasszony és ón — ón pirosba öltözöm, hogy pótolhassam elhervadt rózsáid! Érted? éjfélkor!-----— — — — — — — Az éjjel különös álmám volt — .... mintha a házak tetőin lépdeltem és a szurtós kéményeken át tettem volna látogatást barátaimnál .........hú! be erős munka volt a magas kü rtökön leereszkedni-------körmeim ujjaimon csak-
