Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-26 / 48. szám
XXI. évfolyam.-£S. szám. Szegzárd, 1893. november 26. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _____________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre ...................................6 frt _ Eél évre.........................................3 _ Ne gyed évre .....................................I ” 50 Eg yes szám a kiadóhivatalban §2 kr. kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. A magyarosodás. I. Magyarország ezer éves szerzeménye dicső őseinknek. Hogy él e nemzet annyi veszély és súlyos megpróbáltatások után, csak a bölcs Mindenható különös kegyének köszönhető. Évlapjaink tanúskodnak arról, miszerint ösztönszerüleg s előrelálólag haladt dolgaiban e nemzet a maga megerősödésére, itt állandóan megmaradására. Isten kegyelmével bölcsen simultak a délnyugati európai népekhez. Fölvették az egyetemes keresztény vallást. A világeszme a vezeklés volt, azon nemzetek világnyelve pedig a latin. Az akkori nagy elmék és vezérszereplők a kor áramlatával haladva, jól cselekedni véllek s másként nem tehettek. Őseinket nem vádolhatjuk azzal, hogy a magyarosodás ügyeinek előmozdítását elmulasztották. Szabad nemzet lévén, a meghódol- takban is a saját nyelvét, nemzetiségét szerelő magyar honpolgárokat kívánlak látni. Ők alapították területileg a Magyarhazát. Ennek fön- táldásáért küzdöttek a honalapitástól, különösen a 15. századtól fogva s küzd a jóravaló hazafi mind a mai napig. Nyugot-Európa műveltségét őrizte meg Magyarország azzal, hogy a török ellen századokon át küzdött. Még el- estével is a keresztény műveltség bástyája volt ez az ország azáltal, hogy a török haderőt ellenünk folyton foglalkoztatni bírta, igy annak erejét a nyugat elleni tovább hódilásra csökkentette. Nyelvünknek igazi tekintélye az Árpadok, a vegyes házbeli királyok és Hunyadiak alatt volt. A mohácsi vész után a nemzet mánkáló — és életképességével állott arányban nyelvünk is. Amint nemzetünk szült szellemi és tettre kész hősöket és meczenásokat, úgy a magyarnyelv is őseink szívósságával egyszin-vonalra emelkedett. Egyik a másikat szülte, föntartotta s küzdelemre késztette. A nemzet életre-halálra törtetett előre, lerázni iparkodván a török hódoltságot. Folytatólag emlékünkben örökké élő vértanuk áldozták föl magukat az osztrákositó s germanizáló, immár több százados politikai harczaiban. Az öröm nem teljes ma sem. Pedig itt élnünk, halnunk kell, bár a szélrózsa akár mely irányából vetődtünk légyen is ide. A honszerző, majd fönt ártó őseink vé- rökkel megszentelték e minket tápláló drága hazát, meghagy Iák egyszersmind ideáljukat is: legyen e haza az egyesek poseitiv szabad vallásgyakorlatának hazája, legyen független magyar nemzeti állam E szellemi világáramlat ma csakugyan minden életre való nemzet vezéreszméje is. így őseink e hazában létezésük, különösen a mohácsi vész óta az egész müveit világnak megbizonyitására ez eszmékért harczol tak. Hogy van reménységünk e világeszmének s igy ránk illőiig a régi, független magyar nemzeti államnak újra való föltámadásához, az kétségtelen. Jobb érzésünk sugallja ezt, sarkal ezért a tettre. Erre ezredéves múltúnk emlékei biztatnak. Bátorít erre kétségtelen jogunk, tettre és munkára késztető akaraterőnk. E hazát csakugyan még egyszer meg kell hódítani: nyelvünk varázsával. E nagy munka a magyar lelkészek-, óvók-, néptanítók-, tanárokra vár; a minden izében magyar nye’.vü állami közigazgatás, állandó királyi magyar udvartartás tekintélye s Magyarország területéről besorozott katonáknak magyarul való vezénylete által meg fog történni a hódítása újra e hazának. Ezért esedezik naponta a magyarok Istenéhez ezer meg ezer lelkes áldo- zár e hazában oltár előtt és számtalan hazafias lelkész a szószéken; fáradságos munkája által a legkülönbözőbb foglalkozású honfi szív. Alig tűrhető adóbeli pénzáldozatával járul az eszme megvalósításához önkénytelenül e hazának még belellensége is. Csakhogy itt van a színvallás legfőbb ideje is. Aki magyar levegőn, kenyéren és vizen él, az legyen nyelvében is magyar. Könnyű azt mondani! — mikor még megélni is bajos a szegény embernek. De jobban vannak-e te-1 kintetben Európa bármelyik államának hason állapotú polgárai? —Nem bizony. Sőt rosszabbul. Majd, ha Magyarországon is any- nyiszor kérnek — amit irgalmas Isten odáig ne juttasson — tűzzel és vassal a munkáskezek kenyeret, akkor közelednék lönkrejutá- sához e sok nyelvű s igy számtalan belellen- ség által elözönlött szegény Magyarország. Tolnamegyének ilyen belellenségei nincsenek az idegen ajkú jóravaló polgáraiban. Kívánatos azonban, sőt égetően szükséges, miszerint teljes lelki erővel lásson hozzá minden »névtelen hős« czimére érdemes hazafi, TARCZA. A herczegnö. Meséli: Paskusz Emil. A távol keleten, a hol a piszkos emberek nem viselnek a látszatért, tiszta inget, (mert nincsen nékik) hanem a tiszta emberek, kik naponta illatos vizekben fürdenek, járnak hófehér selyemben. A hol nem ópitenek vagyontalan emberek idegen telekre kölcsönzött anyaggal és pénzzel palotaszerüsóggel hivalkodó házakat, hanem vágynak ragyogó paloták a gazdagnak és kunyhók a szegénynek. Átmenet nincsen. A hol igen függetlenek a szegények, mert nincsen szükségük a divatnak megfelelő bútor, lakás, fogat és hat fogásból álló válogatott menüre; megelégszenek a dohány és kávéhoz, naponta egy marók rizskásával és egy lábfürdővel. A hol a költészetet nem színháznak nevezett vásár-csarnokokban árulják, hanem az magától terem a mesés pompájú természetben. Ott nem a pénz, érdem ős tekintély után lázasan hajhászó emberek veszik a poezist vászonba várrva a szalon-asztaljuk számára, hanem élvezik azt flegmatikus emberek a maga természetes voltában, égfeló fordított szemekkel, kéjjel idvezült lethargiában. Ilyen országban ólt Almira herczegnö. Alakja még nem érte el a hajadon hölgyek teljes magasságát és gömbölyüségót, de azért már remek szobor vált volna belőle; különben még ráér tökéletes Junóvá fejlődni. Tudniillik még csak tizenegy éves. Keleten ilyenkor kezdenek az évekből letagadni, de Almiránál ez nem szükséges, mert az ő szépsége tartós fajtából való. Hogy minő ez a fajta szépség, azt majd jövő vasárnap fogom elmondani, most csak annyit, hogy Almira herczegnö oly imádandóan szép, miszerint szemeinek egy pillantásával költővé varázsolta az ifjú Haririt. Ez pedig nem csekélység. Lóvén Hariri, mindössze csak egy‘tevehajtsár. És ebből költő lehessen, ahhoz még keleten is egy kis bűbájra van szükség. Meg volt a bűbáj, Almira szemsugarában és abban a szóban, amit akkor mondott Haririnak, midőn a mezőn nógylevelü lóhert kerestek .... A jámbor Hariri az örjöngő szerelem szent extázisában megónekelte Almirának menybeli voltát, égi bájait, ártatlan szerelmét. Almira szerelme őt minnenhatóvá tette, mert dalai oly szépek voltak, hogy a leghosszabb ábrázat is gömbölyűvé mosolyo- dott és a virágok kinyíltak a bennük rejlő szerelem igaz hőségétől ......... La ntjával bejárta az egész tartományt és az emberek, kik azelőtt nem is tudtak Almira létezéséről, most mind csak az ő édes kellemeiről beszélt, szavalt és énekelt uton-utfólen. Úgy, hogy Almira fenséges papája és mamája nem győzték kegyeikkel elhalmozni a költő Haririt. Ki ha megcsókolhatta Almira papucsainak hegyét, akkor úgy fürdőit a boldogságban, mint a tubafának reszkető ága a bülbül madár hangjának dallamában és még behizelgőbb volt éneke, mint a bülbül csábdala. Hogy az emberek úgy tisztelték és ünnepelték a rajongót, mint a próféta küldöttét, mint egy őrült szentet. * * * A keleti herczegekre tudvalevőleg rájött az utazási mánia. Tamir herczegnek birtoka ugyan csak nehány nyomorult faluból állott, de megpumpolt udvari zsidainak segedelmével, ő is felkerekedett a nyugati országokba és idáig éppen tellett a költségekre. Mi sem természetesebb, minthogy kedvencz leányát, Almirát is magával hozá. És még természetesebb, hogy egy szép Almirának az európai gyönyörűségek úgy megtetszőnek, hogy bizony felelejtve a honi bülbült, meg sem akart többé válni tőlünk I A szerető papa, tekintettel erszényére, nem teljesíthette leánykájának kívánságát máskép, minthogy szétnézett Almira imádói között egy komoly férj után. Ami egy gondos papa részéről, igen praktikus megoldása, az ily aktuális kérdésnek. Csakhogy, e tőrén szorgalmatoskodva, azt tapasztala a herczeg, hogy ez nem olyan könnyű, mint minőnek látszik; daczára Almira udvariéi nagy számának ős a polgári házasságnak, mely szerint fő- rendü kereszténynek zsidó leányt is szabad elvenni, de csak — gazdagot. És ez a dogmatikus feltétel, mohamedán leányzókra is kiterjed. Már pedig tekin-
