Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-19 / 47. szám
1893. november 19. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (47. sz.) posványosodás ellen, a másikat pedig nem: ez valóban különös atyai gondoskodás lenne a kormány részéről. Sót ezt épen akkorra halasztani, midőn az el- posványosodás következtében a ragályos betegségek megszedendik áldozataikat, annyit tenne, mintha egy atya készakarva elmulasztaná gyermekei egészségére vonatkozó intézkedéseiben tehetségéhez mérten egészséges lakás és tiszta levegőről gondoskodni, azt mondván, ha baj lesz, ott van a gyógyszertár, majd segítenek annak gyógyszerei a bajokon. Ily gyógyszer-szerepe lenne a földmiv. miniszter által contemplált zsilipnek; de ez is nem az egész érdekelt vidékre kihatólag, hanem annak csak egy kiváltságolandó részére. Ez által a kormány nemcsak nem adná meg a Dunaszabályozás által érdekelt vidéknek azt, amivel annak elvállalt kötelessége szerint tartozik, hanem elveszi, elrabolja azt, amivel — habár csak csekélyebb és a kívánatosnál kisebb mérvben — e vidék eddig birt, t. i. eddigi tűrhető egészségügyi viszonyait; mert ezek a bekövetkezendő elposványosodás következtében a tűrhető minőségből a legvószthozób- bakká fognak válni. De talán nekünk szegény faddiaknak nem is egészen alapos abbeli aggodalmunk, hogy holt Dunánk a tervezett szabályozás következtében el fog posványulni ? No hát ebbeli aggodalmunkat épen nem alkalmas eloszlatni vagy csak gyöngíteni is a sokszor pmlitett ministeri leirat, mely ezt a tolnai holt Dunára nézve sem tartja kizártnak, mert hisz erről mondja: „ha azonban az egészségi viszonyok a medertisztítás daczára is veszélyeztetve lennének, akkor a tolnai Dunaág felső torkolata egy zsilipet fog kapni“, A tolnai Dunaág Gemenczhez, mint az élő Dunával való összeköttetési ponthoz közelebb van, mint van a faddi holt Duna és a tolnai holt Duna medre kotrógépekkel fog tisztittatni — mint a min. leiratból a fönti közlemény idézi — a faddi holt Duna pedig nem lesz kotorva s kotrógépekkel tisztítva és a tolnai holt Dunáról mégis föltételezve van az elposványosodás eshetősége, miért ne aggódjunk akkor mi faddiak a mi holt Dunánk elposványosodása fölött. Mert azon körülmény, hogy a mi holt Dunánk Bartal György majornál csatornával fog a tolnai Dunával összeköttetni, az a mi Dunánk elposványosu- lása ellen épen semmit sem fog használni. Nem lenne csodálható, ha egy magán védgát- társulat, melynek hiányzanak kellő szakközegei, követne ily egyoldalú és tapogatódzó eljárást a szabályozás körül; de a kormánytól valóban megfoghatlan dolog, ha megelégszik azzal, hogy a papiron megcsinálják a szabályozás technikai terveit és nem veszi igénybe egészen rendelkezésére álló közegeit, hogy a helyszíni viszonyokat is tanulmányozva, a szabályozási tervezetnek minden iránya, de íőkóp közegészségügyi vonatkozásait is venné szigorú bírálat alá a kivitel foganatosítása előtt. A dolgok jelen állásában Fadd községnek főkép bőséges oka van meghúzni a vészharangot. Nem azért, hogy segedelemért esdjen az elemekkel való harczban, hanem hogy egy kormányintézkedés következméuyekóp reázudulandó veszélyt jelezzen s annak reáháritása ellen segélyért esedezzék. Hiszen van már Tolnamegyének elég posványa Szegzárdtól Bátáig a régi Sárvíz szobolyáiban, nem messze vannak tőlünk a pestmegyei Vajasnak a Dunától való okszerűtlen elzárása által előállott pocsolyái sem, miért kellene ezeket szaporítani, miért kellene úgysem igen egészséges levegőnket még jobban megmérgezni? Erre feleljenek a kormányközegek, de egyszersmind viseljék is és viselendik is arra nézve a jelen ős utókor előtt a legsúlyosabb felelősséget. Hitközségi ülés. A szegzárdi róm. kath. hitközségi tanács ős iskolaszék folyó hó 16-án délután 3 órakor Mikó György eluöklete alatt ülést tartott, melynek több fontos tárgya volt. A jegyzőkönyv felolvasása és hitelesítése után az elnök jelentőst tett a kölcsön ügyletről s határoztatok, hogy a hitközségi tanács megbízza az elnököt, hogy az ügyet a társulat részéről Szegzárdra jövő megbízottal beszélje meg. Olvastatott Szegzárd nagyközség képviselő-testületének folyó évi november 7-én tartott ülésének azon határozata, melylyel a kir. tanfelügyelőnek 1852. számú, Koszorú István újvárosi tanító nyugdíj ügyére vonatkozó megkeresését átteszi. — Miután a tanfelügyelői átirat szövegéből kitűnik, hogy Koszorú István nyugdijára vonatkozó iratokat azért küldötte a politikai községhez, mert mielőtt a róm. kath. hitközség, mint ilyen autonomicze kezelte volna ügyeit, a község szerepelt, mint iskola-fentartó, azért a hitközségi tanács átiratban megkeresi a képviselőtestületet, hogy Koszorú István részére megállapított 246 frt 35 kr járulékhoz járuljon azon arányban, a mint ahhoz, mint volt iskola-fentartó járulni tartozik. Az ügy beható tárgyalása után az iskolaszék elhatározta, hogy Koszorú István nyugdíj ügyét a vonatkozó okmányokkal együtt beterjeszti az egyház- megyei tanfelügyelőséghez, azon figyelmeztetéssel; miszerint a kir. tanfelügyelő Koszorú István dijleve- lóbe önhatalmúlag 15 forintot beirt, mely nem képezvén az illető tanítónak fizetősét, illetéktelenül tórheli úgy az állami, mint a hitközségi pénztárt. A hitközségi tanácsot legnagyobb mértékben a kir, tanfelügyelőnek a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez felterjesztett vádlevele foglalkoztatta. — A vádlevelet ugyanis a miniszter leküldötte a megyés püspökhöz, ki azt sürgős jelentéstétel végett a hitközségi tanácsnak adta le. A hitközségi tanács és iskolaszék előtt, úgyszintén olvasóink előtt is ismeretesek a tanfelügyelőnek vádpontozatai; ezek ugyanazok, melyeket a tanfelügyelő az iskolaszéknek is megküldött. — A tanfelügyelő támadásaira az iskolaszék azonnal megadta a választ, melyben a leghatározattabban visszautasította a mende-mondákra alapított és az iskolaszéki tagokat mélyen sértő vádakat. — Az iskolaszék tehát méltó megbotránkozással vette tudomásul a kir. tanfelügyelőnek azon eljárását, hogy jónak látta a hitközség ügyét, melynek rendezésében fáradoznak, a hitközséget gyanúsító modorban felsőbb helyre is felterjeszteni. Az egyházmegyei hatósághoz intézendő jelentés szerkesztésével az egyházi és a világi elnökök bízattak meg. A jelentés tartalmát behatóan tárgyalták, melyet az iskolaszék teljesen magáévá tett. Midőn e kényes ügyet letárgyalták, egyúttal határozatilag az is kimondatott, hogy jegyzőkönyvi kivonatban felkérendő a kir. tanfelügyelő az iránt, hogy tartózkodjék holmi pletykák ős rossz akaratú besugások alapján az iskolaszéket békés működésében akadályozni — s holmi rágalmazó iratokkal tekintélyét a közönség előtt kis- sebbiteni; mert az iskolaszék önzetlen buzgó működésének tudatában, becsületének önérzetében, ismétlődő esetben a büntető törvényszék előtt lesz kénytelen magának elégtételt szerezni. Amicus. Ajkát egy édes < csókkal zártam le, mely első volt azon a szűzi ajkon ... Ebben volt szerelmünk, boldogságunk, reményünk; — benne volt az a mély érzelem, melynek úgy fáj azt mondani: Isten veled, Isten veled! Szivemben sajgott a válás fájdalma ... s a távolban mégis boldog voltam; — boldoggá tettek Margitnak édes. hangú, igaz szerelemről suttogó levelei, melyeket] oly epedve vártam, százszor elolvastam. Boldogságomat megirigyelte az ég ... sokáig -nem jött a várva-várt levél... végre jött egy, de nem tőle s e levélben az volt írva, hogy Margit beteg, nagyon beteg s engem óhajt látni. Villámsujtás volt e hir felhőtlen égből; — az szenved, kiért elviselném a világ összes kínjait; az az angyali lélek, ki csak örömet, boldogságot érdemelt! Az Október végére járt, midőn e hirt kaptam; nyugalmam nem volt, látnom kellett azt a drága szenvedőt, azt hittem enyhíthetem szenvedéseit. Örömmel fogadott, bánatos arcza kiderült, ajkain égi; mosoly játszott, s megtört hangon ismét beszélt szép jövőről, boldogságról. Boldogság? szép jövő?! egy-egy tőrdöfés voltak nékem e szavak ... azok a lázban égő arczok, láztól fénylő szép szemek azt mondották, hogy e földön szép jövőről, boldogságról álmodnom többé nem lehet. ányra, kivel együtt álmodoztam szép jövőről, igaz boldogságról. MEGYEI IRODALMI CSARNOK. lent. — Angyal kellett az égben, azért nem maradhatott itt az a szűzi, tiszta lelek .. . minálunk ... én nálam. Kis keze kezemben nyugodott, midőn eljött a halál angyala, hogy lezárja szemeit, lecsókolja ajkát, mely azt súgta: Isten veled, Isten veled! Ott feküdt a ravatalon menyasszony ruhában; kibontott aranyhajában mirtus koszorú; szemeit lecsukta, ajka mosolygott, — fehér kis kezében fehér gyöngyszemekből szentelt olvasó ... Margitom, Mar- gitom, ugyan mit álmodtál, miért mosolyogtál, kiért imádkoztál ? Elhangzott a gyázdal is .. . és most olyan csendes minden. Ha tavaszszal megszólal a fülemile, az is oly busán csattog, mintha ő utána sírna. 0 meg ott nyugszik a temetőn, szomorú fűz alatt, — fejénél fehér márványkereszt.. . azon ez az egy szó, ez az egy név: Margit. Régen volt, olyan nagyon régen, tiz éve már annak s mégis úgy fáj, ha rágondolok arra, kit már akkor szerettem, mikor szőke haja csak a válláig őrt, — úgy fáj, ha rágondolok arra az édes kis leörökre eltűnt Nemo. Ott fönt és itt (Prózai satyra.) ...................................................Igazán boldog va gyok! Eulaliám igazi gyöngye a hitveseknek. Irán- tám érző rendkívüli szeretete mindennap jól megmossa fejemet — perpatvarral. Főnkéit gondolkozása rendkívüli műveltsége, kivá’ó finom érzéke nem tud megbarátkozni a profán világ által „női hivatás“ bombasztikus czim alatt értendő vallásosság, gyermeknevelés, hitvesi szeretet és hűség — (oh ezer pardon, ez megvan, még pedig uagyon is nagy mértékben, — mert majd agyonkinoz a féltékenységgel) — főzés, szabás, varrás, mosás stb. ilyen igazán köz- napias szolgálókhoz illő és egy „művelt“ nővel egyáltalán össze nem egyeztethető lealázó munkákkal. És én teljesen igazat adok neki, mert 1-ször: muszáj! 2-szor meg kérem, csak méltóztassék elgondolni manap — a 19-dik század végén, a „fin de siécle“ korában — található-e — egy „művelt“ nőt, ki maga dajkálná gyermekét, ki maga szabna, varrna. főzne, söpörne, mosna?!!! Hahaha! hát nem nevetséges maga a gondolat is? Ugyan hát akkor mire- valók volnának a dajkák, szakácsnők, mosónők, varrónők? Akkor miért teremtette ezeket az Isten? Egy „művelt“ nőnek sokkal magasztosabb dolgai vannak ilyen szolgai munkáknál. Főleg ha olyan zseniális szellemű, mint az ón Euláliám! Homlokát a múzsák csókolták meg, mert nagyszerű Ízlése van a toilette dolgában; remekül klimperöl — akarom mondani zongorázik ; bámulatosan fest zöldséget — az az „landschaft“-okat ős oly hajmeresztő szépen ért rigmusokban kovácsolni — (pszt nem igaz) — verselni, hogy a — levesem mindig elsószva és a pecsenyém — ha van — mindig összeógve, vagy nyersen kerül az asztalra. Kedves gyermekeim, édes anyjuknak szakasztott másai, minden tekintetben — pedig oly poeti- kus piszokban — (kérem csak költői rendetlenségben) — járunk, hogy rögtön rá lehet ismerni édes anyjuk rendkívüli tehetségeire. Oh ők is bizonyára oly főnkéit szelleműek lesznek, mint édes anyjuk. Leonillám — (oh mily zengzetes poetikus név. Az „ő“ gusztusa) pl. már 10 éves, de még oly ártatlan, hogy a — kötőtűt sem ismeri ős egy suszterinassal szerelmeteskedik, mi édes anyjának rendkívül tetszik s hahótákat csal bájos ajkaira. Róland — (mily hős név ez! Bendegúz sifli vagy!) — fiam pedig oly ügyes — verekedő, hogy már 3-szor beverték a fejét és 5-ször az orrát és ezen „magas sport“ — (mert „ő“ szerinte) — miatt már 3 intézetből kicsapták — (de kérem, csak kizárták) és a 4-ből kifogják zárni. (No ja, majd!) Hja kérem a zsenie, idejében mutatkozik! Hogyan is mondja a nőmet?: „Was ein Hacken soll werden, muss sich bei Zeiten krümmen.“ Oh áldom végzetemet, hogy Euláliát kaphattam feleségemül! Mert oly gyöngéd figyelmes irántam, hogy mig én a boltban — mert kereskedő vagyok kérem — szidom az inasokat és segédeket; még a mélyen tisztelt ős nem tisztelt „kundschoftokat“ a legbarátságosabban és legszeretetreraóltóbbau — csalom, hogy legyen Eulália feleségemnek, Leonilla ős Róland gyermekeimnek aprítani valójuk a tejbe, addig trágalátos feleségem otthon verset ir és délben, este jó ebéd és vacsora helyett ezzel traktál, melytől mondhatom — mindig elmegy az étvágyam.
