Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-19 / 47. szám
XXI. évfolyam. 4í7. szám. Szegzárd, 1893. november 19. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- ___________ egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre...............................6 frt — kr Eél évre..................... 3 Sz erkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alátt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. Negyed évre.......................... . 1 50 ” Eg yes szám a kiadóhivatalban 1 2 kr. lap szellemi részét illető közlemények in- tézendök. előfizetések, hirdetések és felszólamlások küldendők. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. A lottó. Pál* év előtt egy kis német értekezés került kezeim közé, mely kiváló pointokban bővelkedett. Mint, ki a közügyek iránt nem csékély mértékben szoktam érdeklődni, jelzett mű nyomán egy és más irányban vizsgálódtam a lottó ügyét illetőleg; és róla azon reményben teszem közzé észleleteimet, hogy nzók a lottójáték káros voltát feltüntetve, köznépünknek hasznára, leendenek. Minél nehezebbek az idők; minél kevésbé dijaztatnak munkakedv, ügyesség és szorgalom, annál csábítóbban lép előtérbe az esetlegességet és Fortuna asszonyt gazdagság elnyerésére megkísérteni. És mert ebbeli remény csalóka, mert a kísérletezés szenvedélyes folytatásai határozottan károsak, veszélyesek, azért felebaráti kötelesség a hívőket és reménykedőket a lottó csalóka voltáról meggyőzni, szenvedélyökből kiábrándítani és a lottó által a romlás szélére jutottakat az utolsó lépésnél még visszaterelni. Mindjárt elején vettük fel a kérdést: mi a lottó? és honnan számozott? Már a legrégibb időkben a szerencse- játék a szenvedélyekhez tartozott, melyek úgy az alsó, mint a felső körökben dühöngtek. A leghóbortosabb gyakran csalárd kocz- kajátéknál idő, vagyon, feleség, gyermek, sőt a személyes szabadság is egy dobásra tétetett. A kinek már semmije sem volt, önmagát tette koczkára és egy szerencsétlen dobás következtében rabszolgává lett. Csaknem hihetetlennek látszik, hogy még birói Ítéletek nagyobb számú bűnösök fölött is gyakran a koczka által döntettek el és megtörtént, hogy élet és halál fölött a koczka dobása határozott. A mórok által állítólag Spanyolországba hozott kártyajáték elterjedt Olasz-, Német- és Magyarországban, hol is mindinkább szélesebb körökben hódított, mígnem általános szenvedéllyé fajult. Később a játékkedv nagyobb spekulácziókra aknáztalott ki; olasz kereskedők ugyanis a pénz- és értéklottót vezették be. Ausztriában a lottóra bizonyos dij fizetés mellett államilag szabadalom biztosíttatott. A tételek és nyeremények eleinte igen csekélyek voltak, ez utóbbiak alig haladták meg az ezer forintot. A loltóintézmények gyakran valamely jótétemény gyakorlásával valának összekötve, ami természetesen a dolognak mintegy morális jogosultságot kölcsönzött, így például Bécsben 1696-ban állíttatott fel államilag a lottó azon czélból, hogy annak jövédelméből a ' török háborúban elesettek özvegyei és árváinak segély nyujtassék, a sebesültek részére pedig tábori kórházak állíttassanak. Hova tovább, hogy az államnak jövedelmi forrásai szaporittassanak, a lottó állami kezelésbe ment át. A 18. század közepén egy genuai pap által combinált számlottója terjedt el 90 számmal, mely ma is érvényben van. Ekként keletkezett a lottó és terjett el daemoni uralkodó hatalmával önző spekulá- cziók által védve és daczára annak, hogy erkölcs, ész és becsületesség által kárhoztatik, még mindig rettentő számosak az áldozatok ; károsítja a munkakedvet, erős terjesztője a babonának. Elérkezettnek véljük már az időpontot, melyben kíméletlen kritikát kell alkalmazni a lottófekély fölött, mely a nemzetek testén rágódik; elérkezettnek véljük az időt, amidőn a vak dühnek, a könnyelműségnek, a babonának gátat kell vetni. Emberbaráti kötelesség felvilágosítani a népet; megértetni vele, hogy a hírhedt Orlicé számtalan embert vezetett már jégre. Nem büntetendő cselekmény-e az, hogy monár- chiánkban van hírlap, mely ily hirdetéssel: »Biztos lottónyeremény, veszteség kizárva« — vezeti tévútra a nagy közönséget? — Egyszer s mindenkorra az egész világ előtt hirdetem: »Az egész lottójátékra nem létezik észszerű játékmódszer, észszerű valószínűségi számítás« Az árvagyermek szám- kihuzása kiszámíthatatlan, mert a leggyakrabban kijött számokat újból kihúzhatja, mig a nagyon régen benmaradtak a legkésőbb időkig benmaa'adhatnák:—Tartsa--szeme-«lőtt. és vegye mindenki figyelembe, a ki ternóra számit, ezen számarányt: 1: 11748-hoz! azaz 11748-szor nagyobb a valószínűség a veszteségre, mint a nyereségre. Daczára annak, hogy a betét középszámitás szerint csak 20 kr, mégis 1876-ik évben a betétek összege 108 millió 150 ezer írtra rúgott a lottónál!! És ezen rettentő összeg nem a fényes palotákból, hanem a kunyhók lakóinak véres verejtékkel szerzett keresményéből származott. Minden privát embernél ilyen speku- Iáczió súlyos uzsorának tekintetnék — mig TÁRCZA. Egye d U I. Régen történt, igen régen, Csillagholdas tavasz éjen Útra keltem egymagám. Kis, kanyargós gyaloguton Eibolyongva sötét, vadon, Rengetekbe vitt utam. Egyedül a rengetekben Senki, semmi a közelben, Mily boldogság, mily gyönyör! Messze a zaj, ember világ, Körülöttem ezer virág, Senki, semmi nem gyötör! De szivem szól, halk szózatja Egész valóm átaíhatja, Úgy ég, úgy fáj itt, belül: „Hát a bánat senimi, senki, Mely szivedet úgy epeszti, Egyedül vagy, egyedül ? Régen történt, igen régen,,. Csillagholdas tavasz éjen, Sötét, vadon rengetekben Senki, semmi a közelben Sirdogáltam, — egyedül! Ifj. Totth Kálmán. Virág hu II ás. A fák most hullatják leveleiket, virágok szirmaikat, — se bus hervadásnál eszembe jut egy édes szép virág élte, hervadása. Régen volt, tiz évre borítottuk már a feledés fátyolét, mely oly sok örömet, bánatot eltakar s mégis úgy tűnik fel előttem, mintha ma látnám letörni azt a nyíló rózsát, melyet oly nagyon szerettem. Élete szép volt; napsugaras tavasz, édes reménység, boldog szerelem ... s e rózsa nincsen már: kinn nyugszik a temetőn örökzölddel befutott sir alatt; ott álmodja tovább azt az édes álmot, melyet egykor vele, álmodtam én is. Ő tán álmodja tovább ... én nem álmodhatom, az a szomorú fűz árnyában álló fehér márványkereszt, melyen Margit neve ragyog s mely azt mondja nekem: boldogság, reménység eltűntek, nem engedi, hogy álmodjam. * * * Gyermek voltam még én is; ő egészen gyermek, — aranyszőke haja csak a válláig ért; — olyan volt, mint Rafael szőke angyalkái. Szemei kékek, mint a nyári égbolt, piros kis ajkai bészódesek voltak; csengő hangja, melylyel féltékenyen őrzött bábujának dalolt altatót, úgy hangzott a gyermek boldogságot sejtő kis szobában, mint mikor a füle- mile csattog csalitban, bokorban. Szerettem már akkor ezt az édes kis leányt; ő is szeretett engem, az „édes Aurel bácsit,“ mert részt tudtam venni játékaiban, szeretettel .tudtam beczézni az ő kedves kis bábuját. Gyermekek voltunk akkor mind a ketten. Sorsom csakhamar elvetett Margitóktól mesz- szire; évek múltak s ón éveken át nem láttam azt a szőke angyalkát, kivel együtt dúdoltam a babának bölcsődalt, kivel együtt kergettem himes pillangót, kivel kézenfogva futottam be a mezőföldi kastély parkját; együtt szedtem a tó partján virágos, kék nefelejtset. Évek után jutottam csak ismét Mezőföldre s örömmel indultam oda, hol gyermekkori boldogságom végződött, kíváncsian arra a kis leányra, kinek aranyhaja akkor csak a válláig ért, ki nekem akkor azt mondta: „édes Aurél bácsi“. Tudtam, hogy nem kis lány fog előttem állani, ki még bábbal játszik s lepke után futkos, de nem tudtam, hogy minő az a nagy lány, kit látni óhajtók. Milyen volt ? A kis Margitból sugár leány lett, karcsú, mint az erdők őze, mint a délvidék pálmája. Fehér arczán két kis piros rózsa nyílott; szemei kékek, mint a nyári égbolt s e szemekből mélyen érző, nemes lélek sugárzók elő; aranyszőke haja, mely
