Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-12 / 46. szám

egész vidék egészségügyére vészthozó. A hang azonban, mely e veszedelmet e becses lapban jelezni bátor volt — a pusztában kiáltó-é volt. ügy látszik, hogy e veszélyt nem látják sem a kormány, sem a megyei hatóságok akár közigazgatási, akár egészségügyi közegei, sem pedig az érdekelt vidék lakói. Hát való­ban! ez nem közérdekű dolog? Hát az csakugyan figyelmet sem érdemlő dolog, hogy egy 30—40 ezer lélekszámmal benépesített terület nem válik-e maláriás területté? És csodálom Szegzárd közönsége vizi közlekedése tekintetében, mert kétségtelen, hogy a tervezett mód szerinti vizszábályozás- sal keselyüsi hajóállomása legföljebb két év­tized alatt megszűnik. Nem szándékom most amellett érvelni, hogy mindezen az segítene, ha — amint e becses lapban már fejtegetve volt — a kü­lönben helyesen tervezett egyesítése a faddi és tolnai holt Dunának úgy eszközöltetnék, hogy a Galgőcznyaktól Gemenczig vonuló Duna-ág ne csak Gemencznél lenne összeköt­tetésben nyílt torkolat által az élő Dunával, hanem Galgócznyaknál egy zsilip által lehe­tővé tétetnék, hogy innét Gemenczig folyton friss vízzel tápláltatnék ezen mellékág az élő Dunából. Most csak a »Pesti Napló« fönti közlemé­nyének nagy hangját óhajtom alábszállilani. Ugyanis midőn e közleményt olvastam, eszembe jutott az evangéliumi beteg, ki már hosszú idő óta ott volt Jeruzsálem egyik kapujánál levő gyógyforrás mellett, várva a víznek az angyal általi felzavarlatását, midőn is mindaz meggyógyult, ki a viz e mozgásakor abba belebocsáltatott. Sokan mentek el mellette; de senkisem segített rajta s igy hiába várta gyógyulását. Végre megjött a Megváltó s gyógyforrás igénybe vétele nélkül mindenható szavával meggyógyította a rég sínylődő be­teget. A mi árvízi mizériáink régóta sanyargat­nak bennünket és nem tudott rajiunk segíteni se Pestmegye, se Tolnamegye. De ime! meg­jött a »Pesti Napló« szerint a mi Megváltónk is, a kormány. És csakugyan sohasem volt a Duna víz­állása kedvezőbb az árvízi mizériák elhárítá­sát czélzó munkálatokra, mint az idén. E ked­vező vízállásban megtalálhatta volna az ügyet kezébe vevő kormány a gyógyforrás kedvező alkalmát, anélkül, hogy mindenhatóságot kel­2 ________________________ egy sarokban ős boldogan sütkéreztem drága köze­ledben. És te, hagytad ezt anélkül, hogy kérdezted volna, hogy egész nap hol és kinél jártán), nem vol­tál féltékeny. Soha nem hallottam tőled szemrehá­nyást, ha ásítottam is. Csak jótékonyan sugároztad reám természeted teljes hevét és ha kissé soká me­rengtem ott a közeledben gömbölyű alakodon, nem te pirultál, hanem én. Mert té oly discret voltál, hogyha a társaság­ban valakinek szerelmes levele volt is, reád bízta, megsemmisítés végett. Önzetlenül boldogítottál, ha bármely órában jöttem is és ha fényes fehér köppenyed átkaroltam, nem affektáltál semmi vonakodást ős még sem mond­hatja senki rólad, hogy erkölcs- vagy illemtelen let­től volna. De meg is becsültelek. Nem hagytam magamat tőled elcsábítani senki által. Pedig ki is nevettek miattad, mikor nyíltan bevallottam, hogy ideálom vagy. És ime, még is itt hagytál. Mert az uj ház légfűtést kapott. Oh .'Hűtlenség — „Meidinger kályha“ a te neved! lett volna igénybe vennie. Hát hiszen a mindenhatóság igénybevételétől nagyon is tá­vol maradt, sőt a kedvező alkalmat is egé­szen elmulasztotta, mert hát a »Pesti Napló« szerént a munkálatok nehány nap óta folyamatban vannak. Valóban ritka eredmény egy hatalmas kormányakcziótól. E mellett a ritka eredmény mellett úgy állunk, hogy a kicsiny vizállás mellett óriási zátonyaink vannak, melyek a kotrógépeknek még csak hírét sem ismerik s igy a tavaszi árvíz réme ijesztőbb mérvben áll előttünk, mint valaha. De mi azért csak alszunk s ölbe tett kezekkel várjuk a kormány bölcs intézkedé­seit. Ezek pedig csakugyan váratnak magokra. Eddig a kormányközegek azzal kápráz­tatták szemeinket, hogy nagyszabású intézke­dések kilátásba helyezésével az árvízveszélyt kizártnak véltük tekinthetni. E kilátások a művelet egészségügyi oldalától elvonták a figyelmet. A helyszínén egy fólületes tekintet mindenkit meggyőz arról, hogy a kilátások illúziói teljesen szétfoszlottak. Hát az az illúzió miként fog szétfoszlani, melylyel a kormányközegek kecsegtettek ben­nünket s mely szerint nem kellene félni a szabályozás egészségügyi hátrányai- és veszé­lyeitől. A legutóbb Pakson tartott védgát-társu- lati gyűlésen kifejezésre jutott e szabályozási módozat egészségügyi veszélyei fölötti aggo­dalom és ezzel kapcsolatosan azon óhaj, hogy a holt ág elposványosod'sa egy Galgócz­nyaknál építendő zsilip állal hárittatnék el. A kormány közege erre úgy nyilatkozott, hogy az aggodalmat nem tartja indokoltnak; de ha mégis a tények azt igazolnák, úgy a zsilip építése be fog következni. Ez annyit tesz, hogy várjuk be, hogy a szabályozás tervezett módja csakugyan maga után vonandja-e az egészségügyileg veszélyes elposványosodást s ha majd a tényeknek a ragályos betegségekben nyilvánuló kérlelhet- len logikája azokat is meggyőzendi, kik előtt az indokok ereje hatálytalan, akkor építsünk zsilipet az elposványosodás megakadályozá­sára. Az alakulandó miazma-telepek érdekében hány ember-élet fog áldozatul hozatni, arról nincs szó; de félünk, hogy sok emberélet árán lesz e szabályozás közegészségügyi kö­vetelménye napirendre hozva. Most úgy állunk, hogy a Duna-szabályo- zás tervezett módja egy nagy vidékre nézve a legnagyobb egészségügyi bajok csiráit hordja magában, anélkül, hogy az ármente- sités tekintetében is csak némi megnyugvást nyújthatna. A munkálatok eddigi eredménye Se va­gyonunk, se egészségünk, se életünk megvé­désére a Duna árjai ellen nem alkalmas. Szerény nézetünk szerint e szabályozási munkálatnál az idén mulaszthatlan feladat lett volna: a Dombori fölötti holt Dunaág torkolatát és a Dombori alatti tolnai holt Duna kiágazását elzárni és ezzel párhuzamosan az elzátonyosodott Dunamedret kotró-gépekkel, kitisztítani és a nagy Duna medrét a zajló jég levonulására alkalmassá tenni. E feladatból mindössze annyi hajtatott végre, hogy a Dombori alatti tolnai holt Duna kiágazásához egy oly csekély töltés készítte­tett, hogy azt az első magasabb vizállás min­den nehézség nélkül elsöprendi s utat nyi- tand a nagy Duna azon víztömegének, mely hivatva lenne a tavaszi jégtömegeket a zálo- nyos nagy Duna medrén lesodorni, illetőleg az el nem kotort zátonyokról leemelni s a TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (46. sz.) zátonyoktól szabadabb Duna medrébe so­dorni. Ehelyett ezen a zátonyok s azokon föl­tornyosulandó jégtorlaszok által föltartóz­tatandó víztömeg a faddi holt Duna torkola­tán s a tolnai holt Duna kiágazásán fog ma­gának könnyű utat törni s egész erővel Faddra zúdulni és itt megszokott, de reánk nézve már elviselhetlen pusztításait végezni. Méltán hirdeti tehát a »Pesti Napló« a szabályozási munkálatok sikereit! Bizony-bizony jól esnék nekünk a meg­nyugtató tudat, hogy e szabályozási munká­latok vagyoni s egészségügyi érdekeinknek megfelelő irányban kezdenek erélyesen végre­hajtatni. A szegzárdi r. k. hívek kérvénye. Mikó György szegzárd-ujvárosi plébá­nosnak a szegzárd-belvárosi plébániához való kineveztetése érdekében a szegzárdi r. k. hí­vek az alábbi kérvényt intézték a nmlts. me­gyés püspökhöz, melyet ma nyújt át Pécsett egy deputáczió. A deputácziót a püspök elé Boda Vilmos orsz. gyűlési képviselő, mint a szegzárdi r. k. hitközségi tanács és iskola­szék világi elnöke vezeti. Nagyméltóságu és Főtisztelendő Megyés Püspök Úr! Kegyelmes Urunk! A szegzárd-belvárosi r. k. plébánia, Hanny Gá­bor apát-pleoános előléptetése folytán, megürült. A kijelölési jog Nagyméltóságodat illeti meg. Mi Szegzárd város r. k. vallásu polgárai, teljes összeségében, azon alázatteljes kéréssel járulunk szeretett püspökünk elé, miszerint kegyeskedjék ezen állásra, Mikó György szegzárd újvárosi plébánost, első helyre kandidálni. Ezen őszinte kérésre felbátorít minket ama ta­pasztalatból merített tudat, miszerint Nagyméltósá­god jóságos szemei előtt soha más érdek nem lebe­gett, mint a reá bízott hívek érdeke ős hogy soha­sem tekintett más érdemre, mint az egyházi terén szerzett érdemre. És úgy a hívek érdeke, mint a mi javunk, va­lamint Mikó György kiváló érdemei úgy kívánják: ő legyen nekünk lelkiatyánk, lelkipásztorunk! Ismeretesek Nagymóltóságod előtt egyház-köz­ségünk válságos pénzügyi viszonyai, a melyek, ha kellő időben nem orvosoltatnak, bekövetkezhetik a katasztrófa, melynek következményeit csak a jó Is­ten látja. A kibontakozás e nehéz helyzetéből csak úgy várhatunk javulást, há az egyház-község élőn egy olyan férfiú áll, kiben bizalmunk összpontosul, kiért lelkesedni tudunk. E tiszteletre méltó alak Mikó György, kinek áldásdús működését Szegzárdon egy negyed század hirdeti; kinek nevét a kisdedek, az ártatlanok éppen úgy áldják, a mint a felnőttek érte rajonganak. E válságos helyzetben kihez forduljunk egész bizalommal, őszinte kérelemmel, mint kegyelmes püs­pök-atyánkhoz, arra kérve őt, hogy azt, a kit mi már évek hosszú során át kívántunk magunknak, egyházunknak, úgy az egyház, mint a hívek érdeké­ben, őt jelölje ki első sorban e fényes és díszes ál­lásra. Mikó György, kit szivvel-lólekkel támogat a hitközségi tanács és a hívők egész zöme, egyedül ez az egyházi férfiú volna hivatva arra, hogy válsá­gos perczeinkben még biztos révbe tudja vezetni egykor erős, most vihar rombolta hajónkat. Ő benne föltétlenül bízva, kész a hitközség a legnagyobb erőmegfeszitősre, a legmesszebb menő anyagi áldo­zatokra ! Mikó György,, ki boldogemlékü Bocsor Antal prépost-plébános idejében, mint helyettes iskolaszéki elnök, sok éven keresztül vezette sikeresen a hit­község és az iskola ügyeit — ős később a hitköz­ségi szabályzat értelmében, mint társelnöknek mód­jában volt alaposan megismerni viszonyainkat. De ismeretes Nagyságod előtt az is, hogy vá­rosunkra súlyosan nehezedett az Ur keze, olyannyira, hogy a fillokszera vész rohamos terjedésével a pol­gárság egy része vándorbotot fog kezébe, — mig a másik rósz az Ínség rómalakjától megdermedten, tét­lenül ereszti le munkás karjait. 1893. november 12.

Next

/
Thumbnails
Contents