Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-11-12 / 46. szám

1893. november 12. 3 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (46. sz.) lengyeli fp. és Limbacher Frigyes titkárt Dr. Mol­Kegyelmes Urunk! Olyan pap kell nekünk, a ki megmenti számunkra az egét, ha már a földieket elveszítettük. A ki megtanít minket tűrni, szen­vedni, buzgón imádkozni; a ki bizalmat önt szi­vünkbe; bátorságot csepegtet lelkűnkbe; a ki erőt szerez lankadtan csüngő munkás karjainkba! Ilyen lelkiatyát vélünk feltalálni az újvárosi plébánosban, kinek 25 éves működése alatt a régi humánus intézmények felvirágoztak s az újak pedig föllendültek. Érdemeit dicsérik és magasztalják: a „Ferencz-közkórház“, a kisdedóvoda, a rongyos-egy­let, a r. k. tanitó-egylet, a jótékony nőegylet; ezen­kívül számos más egylet és társulat, hol többnyire mint elnöke, vezére, oszlopos fórfia, emberi erőt meghaladó buzgó tevékenységet fejtett ki. De más­részről a szegények, árvák, ügyefogyottak valódi is­tápolója, ki jövedelme legnagyobb részét ezekkel osztja meg; sőt díszes paplakát megosztotta a kicsi­nyekkel; de szerény hajléka egyúttal állandó laka marad a barátságnak, a szeretetnek, vallás különb­ség nélkül. De nem számláljuk továbbá érdemeit, a melyek miatt osztatlan tisztelet, határtalan szeretet környezi a társadalmi élet minden osztályánál, nemcsak vá­rosunkban, a környéken, a megyében, hanem még a távoli vidéken is; de tudva van ez Nagyságod előtt is! 0 Ezen érdemek jutalmául, a melyek által kitö- rülhetetlen betűkkel irta be nevét sziveinkbe, — kérjük Nagymóltóságodat, hogy ezen díszes állásra Mikó György szegzárd-ujvárosi plébánost méltóztas- sék első helyen kijelölni; ki ezen fontos állást nem úgy fogja tekinteni, mint egy kényelmes, nyugodt pozicziót; hanem hogy nagyobb hatáskörében, foko­zott buzgósággal működhessék a mi testi és lelki javunkra és egyúttal emelje, a Nagyméltóságod gond­jaira bízott egyházmegyének diszót is. Teljesen megnyugodva ama föntebb hangozta­tott meggyőződésben, hogy Nagyméltóságod csakis a hívek érdekét s az újonnan kinevezendő lelkiatyánk­nak igazi érdemét tekinti mérvadónak, — újból fő­pásztori magas figyelmébe ajánljuk alázatos kéré­sünket. Maradtunk kegyes főpásztorunk és szeretett megyés püspök Urunknak Szegzárdon, 1893. évi október hóban. Következik 1500 aláirás. A báttaszéki tűzoltó-egylet 10 éves fönnállása. Lélekemelő jelenetnek voltunk tanúi e hó 5-én Báttaszéken. Már kora reggel főutczánk fellobogózva ünnepi díszt öltött. A kürtösök harsány hivó hangja, a buzgó rendezőség sürgé^e-forgása, majd az ünnepi díszben felvonuló tűzoltóság arra engedett követ­keztetni, hogy nem mindennapi esemény színhelye községünk. Úgy 8 órakor az egész tűzoltóság zene- kisórettel vonult föl az ünnepélyre érkező vendégek elé; kis vártatva megérkeztek a szegzárdi derék tűzoltók élükön Boda Vilmos főparancsnok és szövetkezeti alelnökkel, kik is a bonyhádi, szászvári és lengyeli tűzoltókkal egyesülvén, díszes menetben vonultak a községházához a nagyközönség örömzaja között; innen hálaadó imára a róm. kath. templomba, hol ez. alkalomra megkapó zenés mise tartatott. A templomból tűzoltóink a nagyközönség sorfalai kö­zött tért a városháza udvarára, hol a 10 éves szol­gálati érmek osztattak ki. Boda Vilmos nagyhatású beszédet intézett a tűzoltókhoz és sajátkezüleg nyúj­totta át az érmeket. Boda lelkes szavaira Schuler József válaszolt, megköszönvén a szép figyelmet. Tíz éves szolgálati érmet nyertek: Schuler József, Máyer István, Engel Mór, Máyer Alajos, Boszkovitz Ármin, .Katzenberger Péter, Kliebert András és Szauer Péter. Délután 1 órakor az „Arany Naphoz“ czimzett vendéglőben bankettre mintegy százan gyűltek ösz- sze. A sültnél, mint első1 Boda Vilmos emelt poharat a legelső magyar ember családjára és különösen József főlierczegre a magyar nemzet osztatlan szere­tőiét biró tűzoltóra. A harsány eljennel fogadott beszéd után Engel Mór röviden vázolván az egy­let alakulását, a tiz éves fönnállás főbb momentu­mait, melynek során kiváló elismeréssel adózik Schu­ler József, Angyalffy Imre és Máyer István uraknak, kiknek, főként köszönhető az egylet virágzása; egy­ben élteti Boda Vilmost, mint szövetségi alelnököt, nemkülönben Freytag Gyula szászvári főparancsno­kot, dr. Moldoványi István bonyhádi főparancsnokot, Treiber János parancsnokot, úgy Probszt Mihály doványi Bodát és a báttaszéki jubiláló egyletet él­teti szokott elegantiájával; Boda Vilmos Moldová- nyira, mint legifjabb főparancsnokra üríti poharát. Dr. Kovács Bálint Angyalffy főparancsnokot élteti ős vele a báttaszéki tűzoltókat; Engel Mór Bátta- szók nagyközség elöljáróságát Tafner János bíróval és képviselő-testületét élteti, mint az egylet nagy­lelkű jótevőit. Moldoványi Holndonner Ferencz plé­bánosra emeli poharát; Treiber János az altisztek egészségére iszik; Angyalffy a tiz éves éremre rá- szolgáltakra üríti poharát; dr. Kovács Bálint Bodát köszönti fel hosszas beszédben. Dörnyei Ferencz egyleti elnök újból Bodát élteti, Moldoványi Angyalffy Imre nóvünnepe alkalmából üdvözli Báttaszék főpa­rancsnokát; dr. Kovács Bálint szintén Angyalffy Imre főp. egészségére tirité poharát és Szent Imre meg Szent Flórián applikálásával nagy hatást kel­tett; majd Bodn Vilmos Mitwég Henrik uradalmi főtisztet, mint derék magyart élteti-; Engel Mór a rendezőkre és a legénységre üríti poharát; An­gyalffy Hradek lelkészre és ez viszont Augyalffyra mond felköszöntőt. A minden tekintetben kiváló si­kerű bankettnek véget vetett a kürtösök hivó har­sogása. Fél három órakor tűzoltóságunk a mászó­toronynál zárgyakorlatot tartott; úgy a szivattyús, mint a mászó osztály osztatlan dicséretet érdemel­tek ős ügyessőgök által a vidékiek tetszésnyilvání­tásaiban részesültek; hogy a szép siker Schuler József parancsnok érdeme főképen, jelezni is fölös­leges volna. A szép gyakorlat után tűzoltóink a szives ven­dégekkel Lu<zt vendéglőjébe vonultak és a kedélyes mulatozás újból kezdetét vette — hol is fesztelen vigság hovatovább tetőpontját őré el. A nap örömei és fáradalmai alulírottat nyuga­lomra térni késztették és igy a továbbiakról beszá­molni nem tudok. Említés nélkül nem hagyhatom, miként feltű­nést keltett tolnai bajtársaink távolmaradása — kiket oly szívesen üdvözöltünk Volna bőrünkben; az elmaradásra rá nem szolgáltunk. Okának nem ón, hanem a tolnai tisztelt parancsnokság lesz a meg­mondhatója. Reciprocitás! Referádám nem zárhatom anélkül, hogy hálás köszönetét ne mondjak első sorban Boda Vilmos és bajtársainak, úgy Freytag Gyula szászvári, dr. Mol­doványi István és Treiber János bonyhádi, valamint Probst Mihály és Limbacher Frigyes lengyeli pa­rancsnokoknak, nemkülönben mindazon ismert ős ismeretlen derék férfiaknak, kik egyletünk ünnepé­lyét személyes megjelenésükkel emelni kegyesek va­lónak. Végezetül’ Luszt Fülöp az „Arany Nap“ vendéglősét dicsérettel kell fölemlítenem, ki olcsó pénzen igazán lukullusi ebéddel szolgált. Engel Mór. „Segítség“ szekere. Ismerős már jólelkü közönségünk előtt e disz­fogat, melyet két év előtt oly díszessé tett a di­dergő gyermeksereg részére gyűjtött ruhaneműéit halmaza, A jövő hét elején, kedden, ismét megindítjuk Isten nevében e szekeret, hogy házról-házra járva, megbízható emberünk által összeszedjük mind­két nembeli szegény iskolás gyermekeink számára a nemeskeblü emberbarátoktól, a nélkülözhető, talán lomtárba szánt alsó-felső ruhadarabokat, lábbeliket, esetleg a ruhák átalakítására fordítandó pénzbeli szives adományokat. „Segítség 1“ E jelszóval köszönt be szeke­rünk, s mert e szó a nyomorral küzdők esdő hangja, reméljük lesz neki visszhangja, meg leszen hallgatva. Midőn a külvilágban az ősz hideg szele, a kö­zelgő tél szomorú hírnöke, pusztulást, halált jelez lépten-nyomon; az emberi szivek belvilágában honoló szeretet teremtő ereje, ápoló melege, életet fakaszt minden utón. Erre építünk, midőn uti’a indul „Segítség“ szekerünk. Szegzárd, 1893. nov. 11. Mikó György. TAN ÜGY. A paksi állami polgári iskola ügye. Nemcsak a megyei, hanem a politikai napila­pokban is már többször volt említés ezen uj inté­zetről. Hogy annyiszor foglalkozunk vele, azt bizo­nyítja, hogy az ügy sok nehézségeken ment keresz­tül, mig jelenlegi, immár tisztázott állapotban jutott. Nem ákarora újból felsorolni azon majdnem legyőz- hetlen akadályokat, melyek az ügy elé gördültek; csak az utóbbi közzétett esetre reflektálok, mely szerint a párhuzamos osztály a kormány által meg nem engedtetett s ha ez igy lett volna, a majdnem 90 számból álló tanuló seregnek fele visszautasitta- tott volna a népiskola V. és VI. osztályába. Hála az igazgató tapintatosságnak és a közoktatásügyi mi­niszter fenkölt szellemének ezen igazán kedvezőtlen feltevések be nem váltak; a párhuzamos osztály biz­tos kutforrás szerint megengedtetett és a kellő tan­erők már is alkalmazásban vannak; rövid idő alatt a rajz-tanár is elfoglalja tanszéket, a kivel kiegé­szítve lesz a tanári kar. Igaz, hogy az igazgatóság vette ki a küzdelemből az oroszlánrészt, maga járt el mindenben, maga tanított két osztályt; de végre is a kitartó erólyessóg és szorgalom legyőz minden akadályt. A kétkedők is meggyőződtek az intézet létjogosultságával és reménynyel néznek a jövő elé. Kell is, hogy Tolnamegyóben legyen egy tisztán ál­lami intézmény, mely hivatva legyen a polgárság igényeit teljesen kielégíteni. Nem akarom ezáltal a szegzárdi polgári iskolának jó reputáczióját távolról sem kisebbíteni; de az állami intézményekben sze­rintem mindig tágabb tőr nyílik a szabadelvű moz­galomra, mely annyira szükséges a szellemi mivelő- dős fejlesztésére. No meg Szegzárd úgyis küzködik a főgimnáziumért, a mit magasabb műveltségénél fogva meg is érdemel; mi megelégszünk a minta­szerű polgári iskolával is, mely idővel ipar- és ke­reskedelmi iskolára kibővítessék. Ipolyi. TÖVISEK. Őszi elmefuttatás. Az őszi zizegő szél, a hervadt levelek, elszá­radt kórók, a gyakran pityergő ég, a sűrűn alászálló fojtó ködök, a nagy természet halvány, bágyadt áb­rázata, egyszóval a tavaszi és nyári szépség bánatos romjai mindenkor leverő érzelmeket szültek az em­berben; de eddig legalább volt egy csalhatatlan el­lenszerünk az őszi hervadás szülte komor hangulat ellen : az uj bor!-------az isteni murczi! —• — Oly jól esett pislogó faggyú-gyertya gyér világa mellett, szűk pincze-szobákban, bortól ős szent barátságtól szított lelkesedés tűzönéi megbeszélni, megvitatni az egyház, a község, a megye ős haza dolgait, sokszor a nagy világ sorát, — hogy még!.,. . Most?... Boldogok egyedül az asszonyok, mert a kávét nem emószté meg a gonosz fillokszera s ők az egyedül szabadalmazottak az ozsonna mellett a kéjes világ- pletykázásra. Nekünk, férfiaknak, nincs szító eszkö­zünk e kisvárosi ezredéves sport űzósóre!... Pedig de sok megbeszélni valónk volna!-----­It t van mindjárt a főgimnázium ügye, mely oly ré­gen kísért s mely mint a sírboltok felett lebegő li- dőrcz oly csalfa játékot űz velünk. — Ha mi me­gyünk felé: ő távolodik; ha mi távolodunk: ő húzó­dik felénk. Most ránk mosolyog tavaszi remény élesztő, lombfakasztó szelíd arczczal, majd mogorván tekint felénk, mint az ősz lomha, hideg, szürke köd­oszlopa. Sehogyse tudjuk magunkat tájékozni s bu­sán tópelődünk Hamletiéi: „lenni, vagy nem lenni.“ Már itt járt Klamarik ur is, az uj remény biztató sugára s a szegzárdiak ennek örömére fe- cerunt magnum áldomás!... S az eredmény semmi más: „orrod tőle foghagymás!“ Kla­marik ur delfi-jósdaszerü biztató szavainak egy csepp­nyi verőfőnyót diplomaticze azonnal beburkolta egy nagy adag őszi ködbe, mint a hogy némely orvossá­got szokták ostyába burkoltan lenyeletni a szegény beteggel. Most megint jóformán ott vagyunk, a hol a mádi zsidó, hiszünk, bízunk, reménykedünk, küzdünk, mig csak a czélt el nem érjük! — — „Az nem lehet, hogy ész, erő ős ily szent akarat, híjába sorvadozzanak egy átok-súly alatt!“ Bonyhád szintigy van. Csak hogy ő a Kla­marik ur Szegzárddal szemben tanúsított ködös — őszi magaviseletéből tavaszi remény-sugárt sző, hí­met varr a maga számára s Perczel D. ur előlépte­tését is biztos zálogául veszi óhajtott reménye való- sulásának!... Én meg azt mondom: majd elválik a dolog a jövő században! * Azt mondják, hogy a báttaszók-bajai vasúttal, mely a mi szárnyvonalunkat is ölébe venné, keblére szorítaná — előbb vagyunk!... Bravó! — Csak leg­alább létesüljön hát ez, majd akkor talán vagy Pest

Next

/
Thumbnails
Contents