Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-12 / 46. szám
XXI. évfolyam. ■4G- szám. Szegzárd, 1893. november 12. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- _________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre ...............................6 frt — kr Fé l évre ........ 3 __ Ne gyed évre...............................I ” 50 ” Eg yes szám a kiadóhivatalban i’2 kr. ” Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendők. küldendők. Jókai jubileuma. Megj elen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. A magyar nemzet legnagyobb élő koszorús írója és költője 50 éves jubileumát fogja ünnepelni a haza január 6-án. Bizonyára, a ritka ünnepély fényes és impozáns lesz, minőt megkövetel a nemzeli becsület. Maga az ünnepélyt rendező-bizottság fényes névsora (József főherczeg, Vaszary Kolos, B. Vay Miklós, Beöthy Zsolt, Ráth Károly, Bubits Zsig- mond — stb.) kezeskedik az örömünnep országos jellegéről, sőt sok tekintetben világraszóló voltáról (mert melyik művelt külföldi ember ne ismerné Jókait?) s külső fényes sikeréről. Egy perczig sem kételkedhetünk a felől, hogy a nagy arányokat öltő nemzeti ünnepély szemkápráztató külső fényéhez oda- füződik a valódi bensőség, az igazi tisztelet és az őszinte szeretet is, mert Jókai nevét egyaránt ismerik a paloták urai s a kunyhók lakói, — s a kik ismerik: tisztelik és szeretik egész a rajongásig!. .. Tehát bizonyos, hogy eme nemzeti nagy ünnep fényét — mely pár napig mintegy mosolygó tavaszt sző a tél rideg napjai közé — nem fogja elhomályosítani semmiféle pártpolitika, avagy vallási elfogultság; ez az ünnep az egész osztatlan magyar haza páratlan nagy ünnepe, olyan emlékezetes vizkereszt napja lesz, a mikor az igaz magyarság sok milliói ke- resztelkednek meg a lángoló lelkesedés szent tüzében, mondván: »Isten éltesse őt, hazánk büszkeségét, nemzetünkjavára még igen sokáig!« De van a dolognak anyagi oldala is. — A hazai egész sajtó — nem mondom, hogy az általános szegénységben kellőleg meg nem okolt pessimizmussal! — hogy úgy szóljak »megüti a nagy dobot« ama Jókainak adandó 100 ezer forintos tiszteletdij bizonyosan összehozhatása nemes érdekében. Szép és elismerésre méltó törekvés, — de nekem úgy tetszik, mintha ez esetben mégis túlságos volna a félelem; úgy tetszik, mintha ekkora reklámra nem volna szükségünk, mikor egy Jókairól van szó; úgy telszik, hogy itt s most a nemzeti erős felbuzdulás érdekében kifejtett hosszas argumentálás mintegy nemzeti szégyenünkre válnék?!.... Én megvallom, e tekintetben nagyon is optimista vagyok. Hiszem erősen, hogy a nagy Jókai újonnan összeállított, válogatott és ő saját maga által előszóval ellátott, magyarázott 100 kötetéért, e szépirodalmi unicum- remekért, sokkal többen megfogják fizetni azt a csekély 200 frtot hazánk főurai, főpapjai, nagybirtokosai, humán, egyletei — stb. — közül, mint ezt a hazai sajtó prosperálja. Sőt hiszem, hogy az említettek közül alig marad ki valaki a megrendelők sorából és igy Jókai jpv?d magasabb tiszt eletdijra számi thall —** — v Adná Isten, — hogy nemzetünk erkölcsi becsülete ezáltal is nagyot nőhetne a ránk figyelő miveit külföld előtt! A mi már minket, szegzárdiakat és tolnamegyeieket illet, — erősen meg vagyunk róla győződve, hogy úgy megyei nagy uraink, mint intelligensebb községeink és az ezekben levő kaszinók, olvasó-körök és jótékony-egyletek, büszkén és első sorban fognak sorakozni a nagy nemzeti mű létesítésének kibontott zászlója alá. Megyénk a századok tanúsága szerint mindig elöljárt a humán intézmények, kultur-törekvések, nemzeti alkotások terén. Tegye ezt most is, méltón nagy múltjához, — s a jubiláns iró ilyetén megkoszorúzásával csak ön-homloka köré fon hervadallan babérkoszorúi! ......... B. E. Reflexiók. A »Pesti Napló« f. évi 296. számának Közgazdaság rovata alatt a következő tartalmú közlemény jelent meg: »Fadd, Fájsz és Bogyisztó határait évenkint elönti a Duna árja. Az árvíz pusztításainak elhárítására Pest-, úgy mint Tolnavármegye minden lehetőt megtett; de mindhiába. Most a kormány vette kezébe az ügyet s a vizszabályozási munkálatok nehány nap óta folyamatban vannak. Engedje meg t. szerkesztő ur, hogy e rövid közleményre nehány reflexiót tehessek b. lapjában. Az a körülmény, hogy e vizszabályozási közlemény a Közgazdaság rovatában közöl telett, jellemzi azt a meglehetősen elterjedt, de a mi vizszabályozásainknál épen nvegcsontosödott egyoldalú felfogást, hogy a vizszabályozásnak nincs más érdeke, mint minél több termőföldet ármentesileni. Hogy a vizszabályozással mily közegészségi érdekek vannak nagyon is szoros összefüggésben, az szóba sem jő. Vagy, hogy a szabályozás által esetleg az olcsó vizi közlekedésnek egy eszköze is alkottassák, arra már gondolni is felesleges. A föntjelzetl szabályozás állal sok föld fog elhóditlalni a Duna pusztító árjaitól — föltéve, hogy a szabályozás sikerülend — ez kétségtelen; de e becses lap hasábjain az is ki volt fejtve, hogy a mód, mely szerint e szabályozás kivitetni szándékol tátik, egy TARCZA. A hűtlen. — Humoreszk. — Irta: PASKUSZ EMIL. Hideg szél verte arczomba az esőt, fogaim va- czogtak, de mégis egy benső melegség futott át rajtam, mert ő reá gondoltam. Miközben sebes léptekkel haladtam a piaczon keresztül, erőt vett rajtam a viszontlátás utáni vágy; hogy is ne, hiszen majd háromnegyed éve, hogy nem láttam. így izgatottan suhantam be egy hosszú uj épület barna kapuján. Az előszobában már jókedvűen dörzsöltem kezeimet. Az uj szalonban szívélyesen üdvözölt a kedves háziasszony. Az A. kisasszony, mint mindég, szépen zongorázott; az idén szalonképessé vált M. kisasszony, kecsesen székkel kínált; Sándorka sietett lábaim közölt végezni a szokott saltomortalet; serdülő bátyja legférfiasabb módon igyekezett egy kőz- szoritást absolválni; a papa most sem volt kevésbé mogorva, mint máskor. Minden a régi; mindenki itt van, csak „0“ hiányzik, akiért úgy siettem! Zavartan néztem körül, titokbán kezeimet tördeltem. Hiába... A háziak észre is veszik óhajom, kíméletesen felvilágosítanak, hogy: „0“ eltűnt örökre! Buskomoran ültem a sarokban egy zsöllébe, miglen meggyőződtem, hogy mostan már legfeljebb a fölöttem díszelgő makart csokornak lehetek posta- mentuma .... így jár az, kinek szenvedélyei vannak. De Istenem, mit tenne egy kisvárosi ember szabad óráiban, ha nem volnának szenvedélyei ? Színház, hangverseny, felolvasás, korzó,. reunion, az mind olyasmi, amit Tolnán nem árulnak a piaczi kofák. Normális embernek pedig jól vagy rosszul végzett munka után, szórakozni, üdülni kell. Ezt elvben még Péter bácsi is elismeri, noha délután három órakor „jojczakáttal“ távozik és a napnál korábban lefekszik, de ha egész héten szántott ozonterhus levegőben, vasárnap délután beül szomszédjának szobájába — üdülni. Az ugyan éppen olyan alacsony, földes, butorozatlan, mint az övé, csakhogy még hűvösebb az övénél. Ámde a szomszéd újévtől fogva egy koszorút lógat a háza homlokán, tehát az most — korcsma. Némelyek azután annyira hódolnak az üdülés e nemének, hogy notorikus lumpokká lesznek; mások kártyáznak, kurizálnak, sőt meg is házasodnak; vannak, kik az ocarinát fújják, sőt sétálnak holdvilágnál kezükben lógó keztyükkel; mások franczia regényekkel táplálkoznak ős vadászkalandok elmondásával teszik szerencsétlenné embertársaikat. Istenem, mi mindent nem tesz az ember, hogy meg ne pe- nőszedjók? De engem, e nemes szenvedélyek egyikével sem boldogított a sors. És mondhatom, még sem unatkoztam. (Kérem nagysád, ne rázza oly hitetlenül a fejecskéjét, mert — borzas lesz.) Igen, nem unatkoztam soha, nyáron nem értem rá, télen pedig eljártam hozzá! Jaj, most kivallottam. No de, hogy ő ne legyen e vallomás által compromittálva, elmondom, mily platói volt viszonyunk. Most, midőn fázó ujjakkal írom e sorokat, epedve gondolok reád ős gondolatban bár, szólok itten hozzád, szorgosan lehelgetve ujjaimat. Ha délután jöttem a családhoz, egy széket adtak melletted ugyan, de a jelenlevők közelünkbe ültek és mi egy szót sem szóltunk egymáshoz, csak hallgattuk az általános társalgást; kissé élczeltek a többiek a fölött, hogy én csak melléd húzódom, de ón, mintegy az előítéleteken felülemelkedve, nem törődtem a czólzásokkal és maradtam hived. Hányszor mentek a többiek korcsolyázni és én azt mondtam: a kedves háziasszonynak udvariok; pedig csak azért történt, hogy melletted maradhassak . .. Ha este jöttem, a többiek esetleg kártyázni ültek le, de mi ezt nem tettük. Ott ültem melletted
