Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-11-05 / 45. szám
XXI évfolyam. _________ '-45. szám. Szegzárd, 1893. november 5. TO LNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . ^. . . 6 frt _ Fé l évre..................... . 3 „ . — Ne gyed évre..............................I ” 50 Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirde tézendök. küldendők. tések jutányosán számittatnak. Szölötelepitö-társaság. Miklós Gyula ur, kir. tanácsos és szőlészeti kormánybiztos a napokban körutat tett vármegyénkben, hogy egyrészről a homoktelepi lés, másrészről a fillokszera pusztította szőlők rekonstrukcziójának előhaladása, valamint a szegzárdi amerikai szőlőtelep állapota iránt közvetlen szemlélet alapján magának meggyőződést szerezhessen és véleményt alkothasson. E czélból megfordult Pakson, Báttaszéken, Szegzárdon s mindenütt a legnagyobb előzékenységgel fogadtatott, mit a fontos küldetés, mely hivatását alkotja, de legfőképpen egyéni szeretelreméltósága, a nagy közönséggel való érintkezési módja és kedves modora eléggé indokol. Nagyjában az a véleményje, hogy vármegyénkben úgy a még meglevő szőlőkön folytatott védekezés, valamint az újratelepítés helyes utón halad, a szegzárdi szőlőtelep pedig arányjai tekintetében majdnem egyedül áll az országban. Köztünk való megjelenése eseményszámba megy, nemcsak azért, mert a még mindég kevéssé intenzív telepítés ügyét fejleszteni lesz hivatva, mi bátorításának folyó mányja, hanem legfőképpen azon indokból mert Szegzárdon egy oly eszmét pendített meg, mely ha elegendő támogatásra talál, hivatva leend, a rekonstrukcziót egy egészen uj és áldásthozó mederbe terelni. Azt indítványozta ugyanis, hogy a szegzárdi szőlőbirtokosok a helybeli pénzintézetek segélyével alakítsanak egy szőlőtelepitő-társaságot, mely egyes nagyobb területeknek amerikai vesszővel való betelepítése és ojtványok nagybani előállítása által a rekonstrukczió eszméjét népszerűsíteni és jó példával a még ingadozó közvéleményt a telepítés ügyének megnyerni lenne hivatva. Az indítvány élénk viszhangot keltett s már is a legilletékesebb körökben élénk megbeszélés tárgyát képezi. A társaság létesítésének eszméje éppen a nagymérvű érdeklődés folytán, valószínűleg már a legközelebbi jövőben a megvalósulás stádiumába fog lépni, a formára nézve azonban még nagyon eltérők a vélemények. Egy nagy rész oly alakban kívánná azt létesíteni, hogy az alakulandó társulat egy 40—50 holdnyi területet összevásárolva, a szőlőtelepítést azon kezdené meg s a betelepített szőlő a társulat tulajdonát képezvén, annak jövödelrüéből Jeclozfotnének a befektetett tőke kamatai és törlesztetnék maga a tőke. A nagy többség azonban ezt az alakot önzőnek, ridegnek és a depossessió eszméje gyakorlásának tekintvén, inkább hajlandó humánusabb irányban működni, nevezetesen úgy, hogy a társaság tőkéjét arra használná fel, miszerint azzal, önként ajánlkozó s anyagi eszközök hiányjában szőlőterületük betelepítésére képtelen kisbirtokosok területét rekonstruálja, mely esetben a befektetett tőke oly módon téríttetnék meg, hogy a betelepített szőlő jövödelmének egy része a tartozás kamatai és maga a tőke törlesztésére fordittat- nék s a tartozás kiegyenlítése után a telepített szőlő teljes mértékben a tulajdonos birtokába bocsájtatnék vissza. Kétségtelen, hogy a társulat eszméjének megvalósítása az előbbi alakban sokkal köny- nyebben menne, mert a ki pénzét e vállalatba fekteti, jobban biztosítva érezné magát aziránt, hogy tőkéje nem veszhet el s még busás nyereségre van kilátása, működése is kevesebb nehézségekbe ütköznék, mert a társulat a maga megvett területével feltétlenül rendelkeznék s mégis meg volna az a jó oldala, hogy példa adásával a telepítésre buzdítana. Azonban a megszorult szőlősgazdák birtoka önző elsajátításának elve rejlik benne és ez oly árnyoldalát képezi, melybe belemenni nézetünk szerint alig lehet. Azért mi szivünk egész melegével a társulás utóbbi alakjához csatlakozunk és megvalósítását ebben az irányban óhajtjuk. Legyen az. a társulat olyan, mely,emberszerető elveket kultivál, a szorongatott lakosság segítségére siet s midőn erényeket gyakorol, nem tesz egyebet, mint megtakarított tőkéjét kamatoztatja. így nem húz hasznot mások szerencsétlenségéből s már maga ez a tudat is megérdemli, hogy a kétségkívül önként ajánlkozó, de áldatlan körülményekből kifolyó nyereségről lemondjon! b. TÁRCZA. Napimádó lettem. Napimádó lettem, mint magyar eleim: Órákig merengek szép arczán s szemein Szőke kedvesemnek, Édes mindenemnek. A keresztyén vallás tilalmát áthágom, A menny boldogságát mégis tisztán látom Szőke kis angyalom! Öleli át karom. Most tekints le reám, Istennek szent fia: Égi örömünknek mi lehet még hija ? Te mondtad, szeressünk, Példáddal kövessünk. Szeretetórt hullott a keresztfán véred, Tudtad, hogy az élet e nélkül nem ólett. Mi egymásért vagyunk, S ha kell, meg is halunk. Hanem még ne kívánd ily korán halálunk; Öregségünkben is elég lesz megválnunk. Legyen addig napom, Kit most ölel karom. Hogyha őt szeretem, hogyha őt imádom, Ne büntess meg érte ott a másvilágon. Ha itt nem élhetünk, Ott mit remélhetünk? Itt kell elkezdeni, a mit ott folytatunk, Hogy sir éje után újra keljen napunk, Hogy egymást láthassuk, S mint most, csókolhassuk. Tóth István. Jubileumi ajándék! — Igaz hazugság. — Augusztus 13! Istenem, de szomorú emlékezetű nap ez szegény hazámra! Augusztus 13-án múlott 44 esztendeje annak, hogy Görgey Arthur átadta Világosnál a Bohus kastélyban a száz halálra is kész egetverő hős magyar hadsereget. Szegény-szegény nemzetem bizony sok-sok szomorú napokat volt kénytelen elszenvedni a győztes hatalomnak sötét boszujától ezen szomorú esemény miatt. Szomorú, örökké felejthetetlen gyásznapja ez nemcsak kedves nemzetemnek, hanem kétszeresen szomorú és sohasem felejthető örök emlékezetes gyásznapja ez nekem is. Igen, kétszeres az nekem! Mert a midőn nemzetemmel együtt siratom ama napon történt szerencsétlenséget, ugyanaznap kénytelen vagyok saját sorsom fölött is szomorkodni; mert az nap, midőn nemzetem föladá dicső szabad- I ságát, hogy azt jó ideig a rabszolgaság jármával felcserélje, ugyan az nap — (persze egy pár évvel későbben, a mi azonban ilyen közös-bajos ügyeknél csekély szerepet játszik) — adtam fel ón is Görgey- kónt az én drága, felejthetetlen legónykori hős szabadságomat, hogy azt egy asszony papucskormányának (oh szánalom) sötótfelhős viharos kénye-ked- vére bízzam. Brrr! És az ég irgalmából vagy inkább irgalmatlanságából már tiz — mondd tiz évnek tetszett elmúlni azóta. Istenem, de hosszú volt ez a tiz pokoli óv! Ha még egyszer annyi idő ............... Er re kinyílik az ajtó és belép dühösen Treszka néni. “ Mit, te vén akasztófa bofbnd, pokoli évek voltak ezek, miket oldalam mellett óltól — kórdó fenyegetőleg Treszka néni, ki — mellesleg mondva — ezer pardon, be sem mutattam — nemes és nem- zetes vitózlő Könyörgő Samu uram oldalbordája. — De ki szólt valamit a pokoli évekről, mama? — raentegetődzók Samu uram. — Mit? tán nem hallottam már egy negyed órája a bolond nyafogásodat? Te senki a világon, te! Ha ón nem volnék, hát hol volnál? — A mennyországban. — Pokolban......... — Ott vagyok most. — Csitt! és egy szót se többet! te háladatlan kreatúrája a világnak — böstörködék kedvesen Treszka néni és könnyei kezdőnek hullani, mint nyáron dörgés után az esőcseppek. — Ugyan kérlek, csak ne sírj, mert mindjárt elérzókenyitesz — mondá hős könyörgő uram fele-
