Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-10-22 / 43. szám
XXI. évfolyam. ■43. szám. Szegzárd, 1893.1október 22. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitó- __________________ egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre...................... . 6 frt — kr Fél évre...............................3 _ Ne gyed évre..................: . I ” 50 f Egy es szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számittatnak. Munkás kéz hiányja! A bajok csoportosulásának elméletét már a régi római világ, mint természeti törvényen alapuló jelenséget adta ál az utókornak s hogy az elmélet megállapításában egészen helyesen járt el, mi bajoktól meglátogatott Szeg- zárdiak naponként tapasztaljuk. Lapunk legutóbbi számának első czikké- ben foglalkoztunk már a fillokszera pusztításai folytán bekövetkezett nagyobb arányú kivándorlással, most ezen népfogyatkozás alapján beállott s a munkáskéz hiányjában jelentkező bajt tesszük fejtegetéseink tárgyává. Szegzárd 15000 lelket számláló lakosságából legalább két harmadrész, vagy helyesebben ennek munkabíró része a téli hónapok kivételével egész éven keresztül, kint a hegyeken volt elfoglalva; a birtokos rész, — s ez volt az óriási többség — maga művelte szőlőbirtokát, mely tisztességes megélhetési módot biztosított számára, a napszámos vagy éppen proletár-osztály alig létezett Szegzárdon, mert még annak is, ki mások gazdaságában volt munkával elfoglalva, meg volt a maga kis szőlője, mely magának, családjának megadta a szükséges mellékjövedelmet, ha mindjárt hébe-korba a napszám-hiány esete következett is be. Most ez a kisbirtokos és napszámos-osztály a szőlőhegyek elpusztulása folytán egyszerre fosztatolt meg minden kereseti forrástól ; kis szőlőgazdasága elpusztult, munkát pedig nem kap. A jobb módú polgár-osztálybeli birtokos ugyanis, ki azelőtt nem volt rászorulva, hogy megerőltetésével mindent maga végezzen, most könnyen megbirkózik a munkával, mely kipusztult szőlejénél egyéb termelési ágak kultiválása közben felmerül s igy napszámosra nem szorul; az értelmiség pedig, mely a re- konstrukczió keresztülviteléhez még csak készülődik, szinte sokkal kevesebb munkáserőt igényel. Mit csináljon tehát a szegény munkás- osztály, mely ily körülmények között a megélhetés nehézségeivel küzd? Arra kényszerül, hogy hátrahagyva éhező gyermekeit, elvándorol oly helyekre, hol munkát kap s hol legalább a mindennapi száraz kenyér számára biztosítva van. Ez még talán magába véve nem volna olyan baj, melyért újságunkban feljajdulni kellene, ha annak a tömeges kivándorlásnak nem volnának meg a rekonstrukczióra nézve rendkívül káros következményjei. A munkakeresésnek különösen az ország fővárosa felé irányuló mozgalma azonban nem csak a családapákat ragadja el a szőlőtelepítés annyira fontos munkájától, hanem magával viszi a munkára legalkalmasabb fiatal erőt is, mely azután hátat fordít a pusztulás hazájának, hogy oda, nem lévén, mi reá vonzó erőt gyakoroljon, soha többé vissza ne térjen. Hogy a fiatal erő ezen elvonása mily óriási terjedelmeket öltött, elég felemlítenünk, hogy a székhely alsó részében már nincs fiatal ember s ez az átköltözködés a jövő tavasszal, mint a hangulat mutatja, még nagyobb arányokat fog ölteni. Ennek folytán Szegzárdon daczára a nagyon leszállt munkakeresletnek, már mutatkoznak a munkáskéz hiányjának jelei. S váljon lehetne-e ezen kétségkívül megállapítható veszedelemnek megfelelő eszközökkel útját állni? Hogy ne lehetne, csak az államhatalom részéről komoly, jó irányú akarat volna hozzá szükséges. A baj elhárításának egyetlen eszköze, hogy különösen a fiatal munkaerő kiözönlé- sének gát vettessék, a szőlők újra telepítésének hatályos előmozdítása. Ingyen amerikai a lány a szegény osztálynak, olcsó, nyugalmas kölcsön a birtokosnak! Váljon mikor foglalkoznak már közéletünk irányadó tényezői behatóan ezzel a kérdéssel ? Bizony hazafias tény lenne az! b. X Egy czikk magában, „öt czikkre egyben és egyszerre.“ A tolnamegyei kir. tanfelügyelő úrral vitatkozni: valóban bajos dolog, mert mig ő egyrészt csak amúgy lóhátról és magasra felvont szemöldökkel beszélget a szegény emberrel — legújabban pl. arra tanit meg bennünket, bogy ő a püspök, a tanító meg a káplán; ő az alispán, a tanító, a falusi biró stb. — másrészt Bocióné módjára mindig másról beszól, mikor Boda ur a bor árát kéri tőle. A „Tolnamegyei Közlöny“ TÁRCZA. Az én vendéglőm. — Karczolat. — Irta: L i v i u s. Mikor csöndes magányba vonulandó a Ferencz- városba hurczolkodtam, első dolgom volt olyan vendéglő után nézni, hol olcsó pénzért adnak rossz kosztot. Mert drága pénzért Budapesten mindenütt kapni rossz kosztot. Első vacsorám a „Vörös kakas“-ban esett meg. Az étteremben nem volt valami nagy társaság, amennyiben csak egyedül voltam. De nem sokáig. Csakhamar egy széleskalapu s tüskés ábrázatu német vonult be s nyomában még huszonhat széles kalap s tüskés ábrázat. Milyen pusztítást fog elkövetni tüstént ez a huszonhét éhes külsejű legény ételben s italban — gondoltam én. De ők — úgy látszik — nem igy gondolkodtak, mert le sem ültek, hanem körbe álltak s mig ón egy trabukóra, addig ők egy német nótára gyújtottak s énekeltek olyan lelkesedéssel s hamissággal, mintha valami indus esatadal lett volna. Csakhamar megtudtam, hogy a kültelki asztalos-egylet dalosköróvel állok, illetve ülök szemben. Odaintem a vendéglőst, hogy ez minden este ismétlődik-e ? — Nem, válaszolt a vendéglős olyan nyugodt flegmával, minőre csak egy ferenczvárosi vendéglős képes — az asztalos-dalárda hetenkint csak háromszor tart .próbagyakorlatot. — Csak háromszor? — Igen, csak háromszor, mert a többi estékre helyiségemet a czipósz-segédek műkedvelő köre foglalta le. Másnap este természetesen már a „Jókedvű f e ren ez v ár o si“-ban ültem vacsorához. Azaz ültem volna, ha lehetett^ volna. De amint beléptem, rögtön láttam, hogy itt „nincs számodra hely“. Az igaz, hogy egyebet nem is láttam a nagy füstnek miatta. De hallottam ökölcsapásokat és lármát, minőt életemben még soha. — A timár-segédek sztrájk-bizottsága tart ülést —^ mondá a potrohös vendéglős. A mi magyarázatnak különben elég világos volt. Érthető okokból harmadnap már a „Náthás tücsök“' sarokasztalánál ültem. Ez bár kicsiny vendéglő, de azért nem kevésbbé látszott előkelőnek. A mellettem levő asztalnál kőt generális tilt. Érdekes tárgyba lehettek elmerülve, mert tudomást sem vettek a körülöttök történő .dolgokról. Bizonyosan a kőszegi hadgyakorlatot vitatják meg. Odafigyelek s rémülve hallom, hogy az egyik generális a kapupénzt kevesli. Fölteszem szemüvegemet s meglepetve látom, hogy az egyik generális az ón házmesterem, a másik generális pedig bizonyára más valakinek a házmestere. Mindkettő pedig táborszernagy az Albrecbt-veteránoknál, kiknek főhadi-szál- lása a „Náthás tücsök“. Nem lóvén harczias természetű ember s nem akarván egy csapról inni házmesteremmel, odahagytam a főhadi-szállást azzal az elhatározással, hogy más vendéglő után nézek. Mielőtt azonban ezt tettem volna, egyik jóbarátomhoz fordultam szives útbaigazításért, olyan barátomhoz, kinek kompetens voltát el kellett ismernem már csak azért is, mert születése órájától kezdve folyton a Ferencvárosban kosztolt, bár nem rögtön vendéglőben. De mekkorát néztem, mikor barátom a következő felvilágosítást adta: A budapesti vendéglők — amint jól tudod — két dologról híresek: drágaságukról s rossz kosztjukról. A Ferenczváros azonban vezórszerepre törekedvén, még egyébről is hires. Ugyanis a ferenczvárosi vendéglőkben vannak elhelyezve a beteg-se- gólyző-egyletek, czipész-, asztalos-, timár-, kéményseprő- és esztergályos önkőpző-egyesületek, Szent- István, Aba-Sámuel, Róbert Károly stb. magyar királyról elnevezett temetkezési és hadastyán-egyletek, műkedvelői körök, házmester lányok művészi hajlamaik kifejtésére és ami a legnevezetesebb specziális: kőtszáztizenhat különböző asztaltársaság, mely nagyokat iszik s kicsiket ruház föl. Kétségbeestem. Szerencsére az apró hirdetések közt azt olvasom, hogy egy ferenczvárosi vendéglős dalárdát vagy esetleg veteránokat keres. Tehát ott még nincs. S tényleg, mikor beléptem, pár vasúti hivatalnokon s medikuson kívül alig találtam benn valakit, ki előttem gyanús lett volna. Alig találta fel Károly — kinek ujjain 16 gyűrű s mellényén olyan láncz fityeg, mint a minővel falun a kocsikerekét szokták megkötni — a szerény vacsorát, oda áll elém egy fiatal suhancz, éveire a 20 és 25 között, erőre pedig a mondabeli Herkulesre emlékez-
