Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-09-17 / 38. szám
30. szám. XXI. évfolyam. Szegzárd, 1893. szeptember 17. II I KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ES KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanítóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre...........................6 frt Fél évre ...................... 3 _ Ne gyed évre...........................I 50 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megj e 1 e n: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetézendök. küldendők. tések jutányosán számíttatnak. Ne mondjanak le! A »Szekszárd Vidéke« mintegy adó'tjeire, már két héten keresztül szenvedélyes hangon irt; csikkekben foglalkozik azon hivatalos eljárással, mely a koleraveszély alkalmából a köztisztaság érdekében csak a napokban lett teljesítve. S múlt szombati czikkében már annyira megy, hogy az elö'járóság társadalmi osztály- állásából kiindulva, mindazon hibákért, melyek évtizedeken keresztül mindenki szemeláttára itt léteztek, azt téve felelőssé, odakiállja nekik, hogy: mondjanak le! Az ember ezen tüneteket látva, okvetlenül kérdést intéz magához, hogy tulajdonképen mi is történt Tolnavármegye székhelyén, a mi a kedélyeket annyira felzaklatia s ezen helyzetet előidézte. Az történt, hogy a vármegye alispánja, a székhely köztisztasági helyzetéről személyes tapasztalat utján akarván meggyőződni, vizsgálatot tartott s több rendellenességeket tapasztalt. Megjegyezzük, hogy a talált rendellenességek, olyan természetűek, melyek ép olyan mérvben feltalálhatók Budapesten, mint a vármegye többi helyén. Mindenki azt hitte, hogy az eljárásnak az lesz a következményje, miszerint a baj felismertetvén, a hatóság intézkedéseket tesz, hogy azok orvosoltassa1nak. Nem az történt. Hanem fulminans czik- kek jelentek meg a helybeli lapokban, melyek a székhelyt »egy piszokban fel rengő TARCZA. Utolsó versem. Tanulok feledni ........ Elfeledni téged, A ki a lelkembe, Bevésted a képed. Tanulom feledni Alakodnak báját, A melynek e földön Nem találni párját. Tanulom feledni Egykor oly szép lelked, Melylyel az enyémet Kabbilicsbe verted. Feledni a gyönyört, Melyet szivem érzett ; És azt a sok kint, bűt, Melytől érted vérzett. Mindent elfeledni.... El az egóíz múltat. A legkisebbet is, Mi eszembe juttat. Tanulok feledni.... Hej! ha az úgy menne! Akárhogy próbálom, Csak nem megy a leczke. szemé tgöd örn ek« lüntetve fel, az állapotokat czélzatosan kiszínezték s túlhajtották. Hogy erre mi szükség volt, azt persze a mi egyenes észjárásunk még csak sejteni sem képes. S egyúttal a helybeli lapokban megindult a hajsza a biró s az elöljáróság ellen, melynek természetes következményje lett, hogy a képviselő-testület, mely a helyzet elfogulatlan ismeretével birt, kijelentene, hogy örömmel üdvözli ugyan a köztisztaság érdekében bekövetkezendő intézkedéseket, de már a hírlapi hajszának nem nyújt segédkezet. És most már folyik a vizsgálat aziránt is, hogy az alkotmányosan kormányzott Magyarországon ki mer ily önállóan gondolkozni s ki mer ily renittens álláspontra helyezkedni? így állván a dolgok, lássuk most már, mi lenne annak a következményje, ha az elöljáróság meghajolva a »Szekszárd Vidéke« kívánsága előtt* állásáról lemondana. Hát annak egyedül az lenne a következményje, hogy az egyénekben esetleg változás történnék, de a helyzet változatlan maradna. Mert ugyan ki vállalkoznék arra, hogy évi száz forint dijjazásért egy sok zaklatásnak kitelt, fáradtságos állást elfoglaljon, ha tanulmányjai más állás elfoglalására is képessé teszik. Erre azután azt mondhatná valaki, hogy fel kell a bírák és tanácsbeliek dijjazását emelni, hogy az állások képesítéshez köthetők legyenek. Hát ily eljárás Szegzárd mostani gazdaNem tudok feledni! Légy tanítóm ebben. Érted ! hisz oly könnyen .... Elfeledtél engem! * A kaptafa nem családfa s a lóbör nem kutyabör. Irta: TELEKY JÁNOS. (Folytatás.) Hm! hisz igaz no, hogy eléggé hajlong, árnyékot is tarthat, hisz akkora feje van, mint egy jól kifejlett tök, hanem az a százados családfa, az a családfa, az sehol sincs itten a levélben, — monológizál az öreg. De Móriczkám! az Isten szent szerelmére, csak nem vette el a szép eszedet az a levél . ,■. Az öreg Váltósi nagy kérések után megmagyarázta aztán, hogy itt formális szerelmi vallomásról van szó, mire a családi tanáos abban állapodott meg, hogy ezt visszautasítani nem volna helyén. Nem ugyan a hajlam büszke koronáért, mert hát az a Váltósi családban is akadna, hanem azért a százados családfáért, melyre oly epekedve vágyakoztak. — Iván urfi kedvező választ kapott s az nap óta mindennapos lett az igazgató urók házánál, mert az igazgatónő nagyságának — a ki indiskretio mellett legyen mondva boldog fiatalságában szoba-leány volt — leghőbb vágya vala, hogy leányát családfás emberhez adja nőül; az öreg Váltósi pedig a predikátumokra nem igen hitelezett, de midőn egyetlen sági viszonyai közepette, az őrültséggel volna határos s igy ráutalva a körülményre, nem is foglalkozunk vele. Most a csekély dijjazás mellett is van Szegzárdnak Takler József személyében egy értelmes, becsületes, a köztisztaság, csinosítás és haladás követelményjei iránt ritka érzékkel rendelkező bírája; van egy szorgalma?, tiszta kezű elöljáró-tes'.ülete s hátuk mögött áll a szegzárdi legelőkelőbb értelmiség köreiből alakult képviselő-testület, mely ellen még képesítés tekintetéből sem lehet kifogást emelni s igy semmi ok sem forog fenn, hogy a helyzet változtatására törekedjünk. Mi, Szegzárd óriási többsége tehát, viszont azt kiáltjuk oda biráink és elöljáróinknak: ne mondjanak le, hanem engedjék a vihart fejük felett elvonulni s maradjanak helyükön! b. A báttaszék-bajai vasút. Nem egy, hanem több ízben már elaludt tűz élesztőséhez fogunk. Talán hálátlan munka, a közönyösség és az anyagi hanyatlás által kioltott tűz hamvait felkotorva, szikra után kutatni, hogy a talált szikra által a felhalmozott gyúanyagot lángra, produktiv munkára, gyújthassuk. Talán az elhamvadt tűz tápláléka — rendesen köz ügyekben — f ütő anyagul szolgáló szalma volt, s igy a perje között hasztalan bányászgalunk oly anyag után, melyet a levegő élenytartalma ismét életre hívhatna, ez I esetben aztán munkánk csakugyan hálátlan, lánya jövőjéről volt szó, a családfáról igen sokat tartott, itt pedig családfa is, predikátum is lóvén szépen kilátásban: semmi sem látszott útjában állani annak, hogy Iván urfiból és Zirzabella nagysámból szerető hitves, pár ne lehessen. De az ördög sohasem alszik. És az ördög ezúttal történetesen éppen a kutya-bagósi nótárius urba talált volt bele bújni, ki elég élelmes volt, hogy a nagysám ódespapája kövér erszényének titkos imádói közé sorozta magát. Mivel azonban nem volt még csak egyetlen egy predikátuma sem; nyíltan fellépni nem merészkedett. Elég az hozzá, hogy e pernahajder nótárius-ivadék valamiképpen megszagolta, hogy Dikicsesi ős Kecs- kési Kaptafáy Iván urnák lehetne ugyan száz prédi- kátuma is, hanem azok mind csak a kaptafából s az ollóból telnének ki, s rossz lelke annyira vitte, hogy mikor Iván urfi leendő kedves ipájával karonfogva lépdelt a részvény-takarékpénztár felé, egy néhány Jancsi inast sarkokba állított. Ezek egyrószének azt tette szoros kötelességévé, hogy a csizmadiák czérnahuzását utánozva folyton azt kiáltsák: svik, svik; mig a másik résznek — a szabók bosszantására kitalált ezen refraint kellett folyton hangoztatni: mek, mek, mek! Az inasok ezen kvalifikálhatlan eljárása a két bergsteigert s a kurta nadrágot oly indulatba hozta, hogy viselőjük pár perez alatt fáradság nélkül eljuthatott volna a részvóny-takerókpénztárba, de szerencsétlenségére karját a Váltósi igazgató uróba volt fogódzva, a Váltósy ur karjával pedig egy ha-
