Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-18 / 25. szám
XXI. évfolyam. 23. szám. Szegzárd, 1893. junius 18. közigazgatási, társadalmi, tanügyi es közgazdasagi hetilap. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- _____________________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . : . 6 frt — kr Fél évre ... . . ... . . 3 j __ Ne gyed évre...........................I 50 ” Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások íézendök. küldendők. Megj elen: hetenkint egyszer, vasárnap. , Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számittatnak. A vizsgák. Most vannak a munka kemény napjai országszerte. A földmives néposzlály megfeszített erővel és szorgalommal igyekszik felhasználni a hosszú nyári napok előnyéi, hogy az istenadta mindennapi kenyér, melyért bár mindennap imádkozik az imák remekében, az »Ur-i m á ban«, de a mely imádság még oly buzgó szavai is — tudjuk — semmit sem érnek munka nélkül, hogy ez a mindennapi kenyér minél nagyobb adagban az övé legyen! A földmives néposzlály helyzete ilyenkor, kivált az idén, űrkor folytonosan gátolja őt szives munkájában a meg-megujuló esőzés, s minden e'mulaszlolt munkanapnak kötelesség- végzése a másik, verőfényes napra marad: éppen nem irigylendő ! De most vannak a munka kemény napjai országszerte a kü onféle iskolákban is. A szellemi munkamezőn a vizsgák már az aratást ábrázolják. Az egész tanéven át, szeptember 1-től ezideig történt szellemi vetés nagy aratásának, gyümölcsözésének fontos időszaka ez, különösen ugyan a tanulókra, de sok részben a tanítók, tanárok és a szülőkre nézve is. Örömmel regisztrálhatom a tényt az eddigi tapasztalatok nyomán, hogy megyei székvárosunk különféle intézeteiben, úgy a helyzet magaslatára felemelkedett, ügybuzgó laná- rok önfeláldozó tanítási igyekezete, a sikerért való nemes versenyzése, mint átlag a vizsgázó tanulók felmutatott szorgalma és elhaladása a szellemi nagy munka-mezőn nemcsak úgynevezett közepes termést mutat fel, hanem igazán örvendetes, bőven gyümölcsöző szép aratást! Annál fájóbb konstatálnom, ezidőszerint is ép oly leplezetlen — némelyeknek talán nagyon is nyers — őszinteséggel, mint. már az előző években tettem, hogy az igen tisztelt szülők — tisztelet a kivételeknek! — alig- alig érdeklődnek szeretett gyermekeik vizsgán felmutatott egy évi tanulásuk eredménye iránt s távol maradnak nagy közöny nyel, bízzák a dolgot a tanárokra, a tanulókra, vizsgái kirendelt biztosokra. Teszi-e jóravaló földesur, hogy talán több száz, vagy ezer holdas birtokán történő aratásának ő maga feléje se nézzen, hanem bizza azt a munkásokra és a gazdatisztekre? — Bizony ritkán teszi és csak nagy akadály által gátolva. — Mert ha teljesen megbízik is munkavezető gazdatisztjeiben s az azok által ellenőrzött szorgalmas munkásaiban: de kimegy olykor megtekinteni az éppen folyó nagy munkát már csak mulatság és öngyönyör- ködtelés szempontjából is! S kérdem: van-e drágább kincse embernek a földön, mint a jól nevelt, kedves, ártatlan, tudományszomjas gyermekek? Van-e magasztosabb öröm, mint látni és hallani ezeknek az édes mieinknek egy évi elhaladását, kedves feleletéi? — Érdekesebb-e a testi kenyér munka-mezeje, mint a szellemi mező, melynek aratását, összekötött tudománykévéit most mutatják fel nem bér-munkások, hanem az önvérünket és szellemünket örökölt drága gyermekeink? Kérdések ezek, mikre csak egyetlen igaz felelet van: » e két aratási mező összehasonlíthatatlan, a szellemi e 1 ő- ny é r e!« Van ellenvetés is, hogy I i. a tanuló gyermek a szülők vizsgán megjelenésével már úgy sem tud többet, sőt némelyik, a bátortalanabb, éppen zavarba jön s annyit sem tud, mint egyébként tudna ; hogy a vizsgázás nem egyéb, mint egy ügyesen összeállitott szemkápráztató kirakat, mely fényével megcsal, zavarba ejt, de nem tudjuk meg belőle teljesen, hogy mi van a boltban belül; sőt van sok más, itt most felsorolni nem akarom, ellenvetés is! De én azt mondom, hogy az a föntebb vázolt magasztos öröm, az a buzdító hatás, mely a jövőre is irányulva, tanáron és tanulón egyaránt meg fog látszani a t. szülők vizsgái részvéte által, az a munkakedvet, tanulási nemes ösztönt leverő, lelohasztó közöny, indolenczia, mely banáliter szólva »a távolléttel tündököl«, méltóztassék bár őket összehasonlítani, bizony-bizony zaklatólag követeli a t. szülők vizsgán való tömeges megjelenését! . . . S méltóztassanak elhinni, ez igy van másutt, legtöbb helyen! . . . Adja isten, hogy jövőre már nálunk is igy legyen s mi ne legyünk kénytelenek tintát fogyasztani ily keserű reflexiókra, hanem felejtve az eddig e tekintetben tapasztaltakat, majd a jövőben édes öröm közt, rózsaszínnel festhessük meg annak az akkori boldogító jelennek a vidám képét! B. E. TÁRCZA. SI a t o ii a. Születése százados emlékünnepén. — 1892. nov. 11. — 20 aranynyal jutalmazott pályamű. Jelige: Száz éve, hogy születtél századoknak. Idő fájáról száraz levelekként Szállnak az évek, szállnak sebesen; De a költőnek homlokán a repkényt El nem hervasztja semmi, soha sem. Fogyó idővel hire csak növekszik, S iángszelleménél késő kor melegszik. Csillag lehull, gyöngy elvegyül a földdel, De Katonánknak mirtusága zöldéi. Itt, „melyben gyenge bölcsőd renge“, a ház, Az égi szikra itt fogantatott; Vak éj borul rá feketén, mint a gyász, Majd fénybe von sok látó századot. Kétszer születtél e világra, költő: Nem bölcsőd, — sírod lett óietre keltő. Rövid büs pályád bús temetkezés volt, Erőd duzzadt — s lózungtól, mint a fólholt. Ifjúkorodnál hő csókjával ott állt Költészet, ábránd és honszeretet; De melyen nékik áldozál, az olláit Lerombolá kínos balvégzeted. Repülne lelked fel, fel. De mihaszna! Szárnyaszegetten nyitsz ajkat panaszra. Lent jár, ki egykor a magadba szállott — Korod nem értett és ez lön halálod. És mégis éltél! Oh minő egy élet A költő álma, e szent látomás! Öröklöttel fölér a percznyi ihlet, Az Ideálért a fellángolás. Hol zeng a dal, megszépül a valóság, Szúró tüskéi mindmegannyi rózsák; Hol zeng a dal, megistenül, mi földi, És enyhe béke a szivet betölti. És mégis éltél! Ki irt a világnak, Világ nem ismeró föl érdemét; Örök dicsőség dajkáló anyádnak: Babért rád ő font első, Kecskemét. Lemondásodnak néma éjjelében Szülöttefölded tart mécset kezében; Közöny, mellőzés szivedet repeszti. A sebet rajta anyakéz hegeszti. És mégis élsz! Elméd nagy alkotása Küzd, érez és cselekszik szüntelen; A múlt ködéből lelked lángvonása Csodás erőben ragyog a szinen. A büszke Bánk jő. Szenvedélye égi, S királyi lelkét balsors összetópi. A szép Melinda jaj, hogy’ térdel ottan — „Bánk, Bánk, taposs meg engem!“ nyög a porban. | Petur haragja gyújt, miként a villám, Költögeti a „vasravert hazát“. Tiborcznak ajka bús panaszra nyilván, Siratja a szegény nép igazát. Borong, mint felhő, a „sötét szövetség“, Fénylik mögötte hűség s kötelesség; Hű a magyar, hazához és királyhoz, Értök mindenkor vért és éltet áldoz. Élsz óh dicső és élni fogsz örökre, Mig egy magyar szív esd honért imát; Mig egy szív ég a szépért, fenn-re törve, Te élni fogsz, mert ól tragédiád. Száz éve, hogy születtél századoknak, A véled testvér-szivek feldobognak, S ünnepet ülvén e kis „kör“ *) nevednek. Nép milliói áldva emlegetnek. Idő iájáról száraz levelekként Csak szálljatok ti évek sebesen; A nagy költőnek homlokán a repkényt El nem oszlatja semmi, soha sem. Fogyó idővel hire csak növekszik, S Iángszelleménél késő kor melegszik. Csillag lehull, gyöngy elvegyül a földdel, De Katonánknak mirtusága zöldéi! Sántha Károly. *) Katona-kör Kecskeméten.
