Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-06-11 / 24. szám
XXI. évfolyam. 2-4. szám. Szegzárd, 1893. junius II. KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanító- _______________egyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. El őfizetési ár: Egész évre . . . . . . . 6 frt — Fél évre...................... ti. . 3 „ — Ne gyed évre . . . . . . . I „ 50 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások tézendök. küldendők. Megjelen: hetenkint egyszer, vasárnap. Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetések jutányosán számíttatnak. Müvészestély, jótékonyság és táncz- vigalom. Gróf Széchenyi Sándor né és gróf Apponyi Sándor né urhölgyek vállalták el a védnökségét annak a nagyszabású, élvezetes ünnepségnek, mely midőn hazafias érzülettel áldoz a magyar művészet immár felkent oltárán, egyszersmind ezzel összeköti a jótékony és emberszerető czélok követését s azoknak is, kik a mulatság czége alatt szeretnek közczélokat támogatni, alkalmat ad annak gyakorlására. Duse Eleonora, a világhírű olasz művésznő méltó vetélytársa, a magyar művészet fényes csillaga: Jászai Mari fog ezen alkalommal a lámpák előtt megjelenni,hogy Tolnavármegye székhelyének: Szegzárdnak szerény falai közt, de a vármegyei egész nagyközönségnek jelenlétében dobogtassa meg a sziveket e varázsszóval: magyar. Hozzá csatlakoznak Hilgermann Laura, a m. kir. opera elsőrendű énekesnője és Polonyi Elemér zongoraművész, hogy a mit Jászai a nemzet zengzetes nyelvén végez, ők a művészi ének és zene elragadó zo- mánczával vonják be. A rendező bizottság élén, mely a közéletben szerepet vivő férfiak negyven tagját öleli fel, S i m o n t s i t s Béla megyei alispánunk áll, biztosítékot nyújtva az iránt, hogy az ünnepség minden részlete programmsze- rüen fog végrehajtatni. De a művészet nyújtotta élvezet fejében hozott áldozat mögött ott áll a jótékonyság géniusza is, hogy mindenki, ki abban részt- vesz, egyúttal hozzájáruljon azon kitűzött czél eléréséhez, hogy a vagyonosok mulatságaiból húzzanak anyagi hasznot azok: kik éheznek vagy szűkölködnek, vagy- azok, kik emberszerető czélok követését tekintik feladatuknak. Ily fényes látókörrel indul utjának a terv, mely kettős irányban halad s mig tüntetést rendez a magyar művészetnek, egyúttal ki- nYuj'ja segítő kezét azok után, kik arra szorultak, avagy azt megérdemlik. Nincs kétségünk benne, hogy Tolnavármegye nagy és fényes közönsége Szegzárd falai közt üti fel erre az egy napra tanyáját, hogy megmutassa, hogy még érzékkel bir a művészet iránt, egyúttal tud és akar áldozni a jótékonyság oltárára is. A keret elég vonzóan van összeillesztve s nem szükséges ahhoz más, mint a közönség, mely azt kitölti. Ha a negyven rendező j bizottsági tag, kiknek feladata az ünnepség sikerét biztosítani, a jó ügy apostolává szegődik, a siker nem maradhat el. Ily bevezetéssel közüljük a rendező bizottság elnökének: Simontsits Béla urnák a bizottság tagjaihoz intézett következő felhívását : Igen tisztelt Uram! Az áldásos tevékenységével vármegye* szerte rokonszenvet keltett szegzárdi népkonyha és az emberszerető czélokat követő tűzoltó intézmény javára, gróf Széchenyi Sándor né és gróf Apponyi Sándorné urhölgyek védnöksége mellett, a folyó évi julius hó első napjaiban tartandó és táncz- vigalommal egybekötött művészestélyen hazánk legnagyobb élő tragikája: Jászai Mari, a m. kir. opera tagjai Hilgermann Laura és Polónyi Elemér zongora-művész fognak közreműködni. A rendező bizottság összeállítása czéljából egybehívott értekezlet, igen tisztelt Uraságo- dat a rendt-ző bizottság tagjául megválasztván, van szerencsém felkérni, hogy a rendező bizottság megalakulása, valamint a művész- estélylyel egybekötött tánczvigalom előinléz- kedéseinek megbeszélése végett folyó évi junius hó 13-án délután 3 órakor Szegzárdon a vármegyeház nagytermében megjelenni szíveskedjék. Engedje meg igen tisztelt Uraságod, hogy már az alakuló ülést megelőzőleg felkérhessem, miszerint úgy a nemes czél érdekében, valamint a magyar művészet lelkes támogatása czéljából előzetesen is társadalmi mozgalmat teremteni, a művész-estélylyel egybekötött tánczvigalom fényes sikerét pedig tevékeny közreműködésével biztositani szíveskedjék. Fogadja megkülönböztetett tiszteletem őszinte kifejezését. Kelt Szegzárdon, 1893. évi junius 8-án, Az értekezlet megbízásából: Simontsits Béla. TÁRCZA. Este a* folyón. Hullám, hullám! ne légy oly vad, Hagyd aludni galambomat. Ne locsogj úgy száz nyelveddel, Súgva beszólj inkább egygyel. Hűvös szellő! ne fújj rája, Nagyon vékony a ruhája. Ha megfázik, megbetegszik S jaj nekem, ha ágyba fekszik. Halovány hold t nézz e főre, Ha kábulni akarsz tőle ; Hanem vigyázz, le ne szédülj Abból a kék bársonyszókbül. Parti lombok! megálljatok ; Majd csak akkor tapsoljatok, Ha ébredvén, szép álmáról Édes méz foly kis szájából. Ezer szemű égboltozat! Tekints le rá s mondj igazat: Láttál-e már nála szebbet, Tisztább szivűt, kedvesebbet? Hársfaillat! jer közelóbb. Fülemile! szóljon zenéd. Ti meg, ezüstfodru habok! Örömtökben ragyogjatok. S ti emberek a világon, Tetézzétek boldogságom’. És te, édes jó Istenem! Éltesd soká szép kedvesem’. Tóth István. Egy peches ember életrajza. Kivonat hátrahagyott naplójából. Még az úristen is, aki pedig egyenlő mértékkel mór mindenkinak, természetesen úgy, a hogy megérdemli, születésemkor már megbélyegzett azzal, hogy oly hosszú fülekkel áldott meg, mely egy tisztességes öszvérnek is dicséretére lett volna, megkülönböztetve személyemet többi embertársaimtól... Nevem: Tudós Tóbiás, a mely két ellentét egymagában elég arra, hogy bemutatáskor kaczajra fakassza az illetőt, kinek természetesen azért elrebe- gém szomorúan bár, a szokásos „örvendek“-et. Az elemi iskolában, hova beiratkoztam, tanítóm figyelmét természetesen ezen két felkiáltó jel ra- gadá meg.... nem is ugyan figyelmét, hanem kezeit, meljek gyakran fájdalmas érintkezésbe jöttéké bét díszes jelvénynyel, mintegy tapintatosán óhajtván kifejezést adni irántam való gyengéd érzelmeinek... Szüuórák alatt bárminemű játéknál, u. m.: lap- dázás, hógolyókkal való dobálódzás stb., ezeknek mindig az én két íülem volt a czóltáblája, ha néha- néha hajba kaptam ezért velük, azok bizonyára a legnagyobb gondot füleimre forditák. De daczára mindezeknek, az elemi osztályokon úgy a hogy keresztül jöttem. Apám a fővárosba vitt, hogy a középiskolákat is végig járjam, a beiratásnál természetesen ismét nagy füleimre való tekintettel alig akartak keresztül bocsátani, de hosszas vajúdás után mégis könyörülettel felvettek. Uj iskolatársaim két napig bókén tűrték osztályuk ilykép való elcsúfítását, de később már nagyobb kiadásban ismétlődtek a már illustrált üldözések, formaszerü összeesküvéseket forraltak ellenem, nem sok hiányzott, hogy verekedések alkalmával fülemet levágva, spirituszban megpáczolva az intézet ritkaság-gyűjteményébe nem helyezték, mindenütt üldöztek; a járókelők ujjal mutogattak sajnálkozással vegyest reárn, bárhova tekintettem, mindenkitől e néhány szót hallám, vagy csak képzeltem hallani: „Oh azok a nagy fülek!“ Yégigmásztam keservesen nagy küzdelemmel a gimnáziumot is, nem is említve azt, mikóp természet- rajzi professzorom kedvencz állatjának mindig a szamarat mondotta, érthető czólzásokat téve az állatok leikeinek vándorlásáról, az ily lélek tulajdonosának sajátságos szokásairól, stb. stb. A kereskedelmi iskolákban minden nevezetesebb baleset nélkül, elégséges rendüen érettnek nyilvánítottak ós ekkor már előttem állott azon válaszút, melyen minden embernek keresztül kell menni — a pálya választás. A kereskedői pálya leginkább nyerte meg tetszésemet és ez okból igyekeztem mielőbb állomáshoz jutni. A főnök, hol először mutatám be magámat, nevemet hallá, önkéntelenül is halkan mormogá: I „Tudós Tóbiás-------ily hosszú fülekkel“ ós saj-
