Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-30 / 18. szám
8 1893. április1 30. Az. oi:sz. daláregyesület 26 év alatt 10 — művészileg többó-kevósbó sikerült — országos dalár- ünnepélyt rendezett. Anélkül, hogy ezen dalárünne- pélyeknek a dalművészet fejlődésére kiható jelentőségéből és a 10. orsz. dalárünnepélynek érdemeiből valamit is csak levonnánk, ki merjük mondani, hogy ezek a dalárünnepélyek alig néhány lépéssel vitték csak előre a magyar dalművészetet. Igaz, hogy a tagegyesületek egy kis része a dalárünnepélyek közeledtével — tehát két, sőt három évenkint egyszer— megmozdult és a dalárversenyeken részt vett, de az orsz. daláregyesület 26 éves múltjával igazolt tény az is, hogy az orsz. dalárünnepélyek után mindig fokozottabb mértékben állt be az apathia. A közös nagy czél iránti érdeklődésnek ébrentartására, az országos daláregyesület által képviselt kultureszme iránti érzék tudatos fejlesztésére nem elégséges két-, sőt háromévenkint egyszer hazánk egyik, majd másik városában összejönni, kiállani a versenytérre ős elénékelni egy kötött és egy szabadon választott versenydarabot ős néhány közös kart; képviselők által megjelenni itt a közgyűlésen, itt a tisztviselőkart ős választmányt megválasztani; „hazai dalművészetünk érdekében“ szép beszédeket tartani, végrehajthatatlan határozatokat papírra vetni ős mindezek után azzal a megnyugtató tudattal térni haza, hogy újabb két, sőt három évre, vagy a legtöbb dalegyesületnél hosszabb időre is biztosítva van — a pihenés. Mindez igen csekély azon nagy szellemerkölcsi tartalomhoz képest, a mit az országos daláregyesület nemes czólja magában foglal. Tenni kell tehát! Nem elégséges csak gondolkozni és panaszkodni a bajokról és azok orvoslását mint jó szerencsét kívülünk álló erőktől várni. Itt az ideje, hogy kiket a magyar dalművészet fejlesztése érdekel, a bajok orvoslásáról maguk is gondoskodjanak. A tagoknak kell megmenteniük az egészet! Az orsz. daláregyesület sorsa kétsógbevonhatatlanul a tagegyesületektől függ. Ezeknek ki kell lépniök elszigeteltségükből, közeliteniök kell vidékenként egymáshoz, hogy egyesült erővel minél intensivebb munkásságot fejthessenek ki hazánkban a dal- és zeneművészeti érdekek fejlesztésére. Fel kell kelteni a vidék érdeklődését a művészi közczélok iránt és a felkeltett szellemi éberséget fenn kell tartani. A vidék egyes dalegyesületei szellem-erkölcsi tőkéjükkel szép feladatot oldanak meg helyenkint. Ez azonban nem elég. A hazai műviszonyok emelésének magasabb, közérdekű követelménye, hogy az egyes dalegyesületek maguk között szellemi és művészi tőkéjüket forgalomba hozzák s igy egymás és a köz javára gyümölcsöztessók. Előbb a vidék köz- kincseivé legyenek a dalegyesületek művészi eredményei, hogy később az egész hazára hasznot hajtők lehessenek. E czélra az egyes dalegyesületek erőit ős tevékenységét a szellemi közgazdaság javára egyesíteni kell, nehogy azok szétforgácsolódva az összczólra nézve elveszszenek. A vidéki erők szétválását tömörüléssel, a teljesen izolált erők egyesítésével kell megszüntetni. Az által, hogy a vidék ily tömörüléssel szorosabb kapcsot létesít az ország egyes kerületeiben a közel fekvő dalegyesületek között és ebbe a szükebb körű szövetségbe azon vidék minden használható erejét, tehát a kisebb dalegyesületeket is felveszi és egyesült erővel ős a vidék lakosságára gyakorolt hatásával a műérzék ápolására és ébrentartására törekszik, ezzel közvetve a magyar zeneirodalom és a szaksajtó fejlesztését is előmozdítja. Műőrzőket, műösztönt kell fejleszteni, a magasabb művészi törekvések iránti fogékonyságot és műizlóst kell felkelteni és nevelni a közönségben, hogy zeneirodalmunk és a szaksajtó jövőjét biztosítsuk. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy kulturális haladásunk ezen nélkülözhetetlen tényezői csak vegetáljanak, hinein minden erőnkből arra kell törekednünk, hogy fejlődjenek és meg is élhessenek becsülettel. Ha a műizlós fokozásával közönséget teremtünk a dal- ős zeneművészetnek, megteremtettük annak irodalmát is, mert tagadhatatlan, hogy a termékenységre ösztöntápot az a tudat nyújt leginkább a művészirónak, hogy alkotásait megérti és hálás elismeréssel viseltetik iránta a közönség, mig másrészt nagyban hátráltatja a művészi erő érvényesülését és a zeneirodalom fejlődését az érzéketlenség, tudatlanság, a lesújtó közöny ős mellőzés, a raelylyel az ily szellemi munkásság napjainkban találkozik. A zeneirodalom és a szaksajtó emelése azért is kivánatos, mert ezek fejlődésével viszont karöltve jár a zenei műtörekvósek magasabb fokozása. Közönség, zeneirodalom ős művészi szaksajtó a dal- és zeneművészet fejlődésében három elengedhetetlen alkotó elem, melyek egymással kölcsönhatásban vannak. Előfeltétele és egyszersmind folyománya is az egyik a másiknak. Hármas! egység, mely nélkül az orsz. daláregyesület nemes czólja nem valósítható meg. És ennek a három tényezőnek megteremtése első sorban a vidéktől s jelesül a vidéki dalegyesületek kisebb körű egyesülésétől várható. Hogyha a vidék ezen kötelességét komolyan felfogja, a maga körében a hazai dalművészet fejlődésének három alkotó elemét megteremti, akkor •— „de csakis akkor — lesz az orsz. daláregyesület a hazai dalegyesületek össz- akaratának, összerőinek ős művészi törekvéseinek képviselő közege, valamint hogy az egyes dalegyesületek is csak igy alakuluak át az országos daláregyesület nemes és hazafias czőlját megvalósító, lelkes és öntudatos tényezőkké. A vidéki dalegyesületek kisebb költi egyeuülése tehát oly szükségesség, melyet dal- és zeneművészetünk fejlesztésének fontossága sürget s a mely az orsz. daláregyesület czél- jainak elérésére leghathatósabb támaszul fog szolgálni. Ezt a sürgető szót meghallottuk, megértettük és megszívleltük mi, a Dunántúlban az orsz. dalár- egyesületnek alulírott tagegyesületei és szükségét éreztük annak, hogy a Dunántúlnak összes dalegyesületeit felszólítsuk a tömörülésre, az egyesülésre és a dunántúli dalosszövetsóg megalakítására. Múlt évi deczember 3-án Győrött közös hangversenyt rendeztünk és ez alkalommal tanácskozásunk tárgyává tettük a Dunántúlban egy dalosszövetség megalakításának kérdését is. E tanácskozás eredménye abban összpontosul, hogy a magyar dal- és zeneművészet fejlődése érdekében a kőt egyesület kívánatosnak, sőt szükségesnek tartotta egy „Dunántúli dalosszövetség“-nek megalakítását s e czélból elhatározta, hogy a Dunántúlnak összes dalegyesületeit — azokat is, melyek nem tagegyesületei az orsz. daláregyesületnek — felszólítja a tömörülésre és ezekkel egyesülve a Dunántúl dal- és zeneművészi viszonyainak emelésére megalakítja a „Dunántúli dalosszövetsóget“ mozgó központtal, melynek kormányzó közegeként egy minden díjazás nélküli választmány szerepelne. A tagegyesületek mérsékelt dijai, a közös hangversenyek jövedelmei és az alapitó és pártoló tagok járulékai képeznék a „Dunántúli dalosszövetség“ jövedelmét, melyet ez tisztán csak dal- és zeneművészi czélokra fordítana. Ilyen czőlok: 1. a dalművészet ápolására és a Dunántúlban a művészi érzék nevelésére közös hangversenyek rendezése; 2. a közös hangversenyek iránti érdeklődés emelése végett a közreműködő tagegyesületek jutalmazására pályadijak kitűzése; 3. a dal- és zeneirodalom fejlesztése végett pályadijak kitűzése és négyes-énekkarok kiadasa. A hazai dal- ős zeneművészi érdekek ápolására minden tőle telhetőt elkövetni, az elhanyagolt magyar dalt és zenét nemzeti irányban elősegíteni, a magyar eredeti karénekeket a Dunántúli dalosszövetség kebelében egyesülő dalegyesületeknek köz- kincsévé tenni, a zeneirodalom, valamint a szakirodalom fejlődését előmozdítani, kerületünkben a dal- ós zeneművészet iránti fogékonyságnak és érdeklő- déshek ébrentartása által ezen országrészben az államtest kulturtörekvéseinek vérkeringését élénkíteni és igy az orsz. daláregyesületet czóljainak megvalósításában elősegíteni. Ez lesz a „Dunántúli dalosszövetség“ czólja. A dunántúli dalosszövetsóg nem helyezi magát szembe az orsz. daláregyesület által képviselt országos jelentőségű közérdekkel. Czólja nem az, hogy ez utóbbival szemben egy külön dalszövetsóget alapítson, hanem hogy az orsz. daláregyesület által képviselt összczól és összőrdek megvalósítását a Dunántúlban elősegítse. A Dunántúli dalosszövetség nem akar az országos dallrszövetsóg egészétől különszakadni, hanem ezen belül egy kisebb körben uj központ körül akarja tömöriteni a közczólra szolgáló művészi erőket. A dunántúli dalosszövetsóg e czól- ból felvesz kebelébe bármely kis dalegyesületet, tehát olyanokat is, a melyek az orsz. daláregyesületnek nem tagjai, mert szükségesnek tartja, hogy üdvös mozgalmát a kerület minden részére kiterjessze ős a Dunántúlban a dal- és zeneművészetnek összes erőit az uj központ körül tömörítse. A győri értekezleten elhatároztuk, hogy a Dunántúl összes dal- és zeneegyleteit felszólítjuk az TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (18. sz.) egyesülésre ős arra, hogy képviselőik által az alakuló gyűlésen jelenjenek meg. Egyúttal a megalakulás előkészítésére s a közösen kibocsátandó emlékirat ős felhívás szövegezésére a két társegydsület elnökei, jegyzői és karmesterei nyertek megbizást. Az alakuló gyűlést Sopronban, f. évi május hó 20-ik napján, azaz pünkösdvasárnap előtti szombaton tartjuk meg. Ezen állapítjuk meg a szervezkedés módozatait is. Utána következő napokon pedig kiváló művészi erők közreműködésével közös hangversenyeket rendezünk, a mely alkalommal Liszt Ferencz nagy hazánkfia szobrának leleplezési ünnepélye folyik le az egész művészvilág érdeklődése mellett Sopronban. Felkérjük tehát mindazon dunántúli dalegyesületeket, a melyek a dunántúli dalosszövetsőgbe a fent körülirt czélok előmozdítása végett belépni szándékoznak és a május hó 20-án tartandó alakuló gyűlésen képviselőjük által megjelenjenek, hogy ebbeli szándékukat és képviselőjük nevét a „Soproni fórfidalkör“ elnökségével (Sopron, Várkerület 72. sz.) tudassák. S most kibontjuk a zászlót, melyet a művészi erők egyesítésére tűztünk ki és a melynek szolgálatára Dunántúl összes dalegyleteit felhívjuk. Dunántúlban lett elvetve az orsz. daláregyesület eszméjének magja is. A pécsi országhirü dalegylet, mely a műtörténelem kitörölhetetlen betűje szerint a „hazai dalárügyre legtöbb dicsőséget hozott“, rendezett legelső Ízben a dalegyletek egyesülésére országos dalár- ünnepélyt. S most ismét Dunántúl siet első sorban megtenni a kezdeményező lépéseket a dal- és zeneművészet fejlesztésére a vidéken s igy közvetve az orsz. daláregyesület czéljainak elősegítésére. S ezt a kezdeményező lépést azzal az önzetlen, a közjavára szolgáló hazafias tudattal tesszük meg, hogy ezzel hazánk kulturális fejlődését mozdítjuk elő és az ország közjavának gyarapításához járulunk.. Járuljon ehhez a gyarapításhoz a Dunántúlnak minden hazafiasán őrző dalegyesülete. A férfikort ért, izmos, magokban is életképes dalegyesü'etek azért, hogy erőt kölcsönözzenek a gyengébbeknek s az utóbbiak azért, hogy életet nyerjenek az erősebbektől. Mindannyian pedig a közös czőlért: a Dunántúlban összekötő kapcsot létesíteni a közös czélra törő dal- ós zeneművészeti erőknek. Művelni a dalt és a dallal művelni — ez van felírva a mi lobogónkra, a melyet a Dunántúlban körűlhordozunk. — A magyar genius vezessen és segítsen bennünket utunkon! A viszontlátásra dalos-testvérek Soproniban május 20-án! KÖZÖNSÉG KÖRÉBŐL. Szives tudomásul. Hogy még különben iskolázott ember is mily naivitást képes tanúsítani, mily kicsinyes eljárással kíván mások fölé helyezkedni: ennek eklatáns példáját szolgáltatta Pápay Géza ur akkor, midőn az általam az alakuló félbeu levő „Magyarositó kör“ első értekezletéről irt ismertetésemben foglalt ős őt részben dicsérő, részben „de iure“ elitélő passzusra e becses lapok múlt heti számában reflektált. Mielőtt Pápay Géza ur „Kitünhetési viszketeg“ czimü közleményére térnék, tudomásvótel végett a következőket legyen szabad előre bocsájtanom: Mint a „T. K.“ közel 20 éves munkatársának hatalmamban állott volna P. G. urnák minden olynemü közleményét megakadályozni, de lemondtam ebbeli jogomról az „audiatur et altera pars“ elvénél fogva; lemondtam ebbeli jogomról azért is, nehogy P. G. ur azt vélje, miként kitérni óhajtok előle, avagy az általam irt közlemény consegventiáját magamról elhárítani akarnám. P. G. ur itt teljesen homo novus s igy nem tudhatta, hogy az a 48-as fele utón megállapodni nem szokott, nem tudhatta, hogy szellemi enunchok elől meghátrálni nem tud, de nem tudhatta azt sem, hogy vizenyős hermafroditákkal szemben erőre szokott gyűlni. Vagy nem tudta, vagy pedig figyelmen kívül hagyta, hogy az a 48-as, mint simplex munkafogyasztója megyénk e derék orgánumának ebbeli minőségében főczőlja volt mindenha közhasznú mulattató és tárczaczikkek Írása vagy a locális viszonyok reformálására czólzó indítványok tétele. Hogy a 48-as működése nem volt meddő, tanúskodnak erről: a báttaszóki önkéntes tűzoltóság, a nőegylet, az óvoda, mint a melyek mindannyian keletkezésüket a 48-asnak köszönhetik; ekként azt hiszem P. G. ur talán csak belátandja, hogy az a 48-as van olyan társadalmi tényező, melynek kegyelmesen megengedhető, miszerint mély tisztelettel „egy magyarosító kör“ megalakitását indítványozza. Elvártam volna P. G. úrtól, hogy ott az értekezleten elhamarkodott kijelentését közleményem
