Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-16 / 16. szám
TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (16. sz.) hanem komolyan vitatta is, szánakozó mosolylyal legeltetvén szemeit a véleményét kinevetők — szerinte bárgyú, világtól elmaradottak — hahotázó seregén. Hát ón is azt mondom, hogy ezt az áprilist jó lenne beosztani vagy a téli zordon hónapok közé, a hol aztán úgy mint a többiek, kedvére ki- gorombáskodhatná magát, vagy pedig be kellene sorozni a nyári forró hónapok glédájába, úgy julius, augusztus közé, hogy két tűz közé szorulva, felmelegednék már valahára. Aztán az első felét a mostani áprilisnak (15-dikéig) elnevezni p ó t-m á r c z i u s n a k (mert e hónap rendszerint kellemesebb!) a második felét pedig (30-dikáig) elő-májusnak! Oh, hogy erre nem jöttek még rá mindezideig a tudós kalendáriom csinálók!... No, ha még én egyszer ilyet fabrikálok valaha Báter ur segítségével, bizonyos, hogy igy osztom be az évet. (No meg aztán akkor, mint a tolnaiaknak az idén megígértem, minden hónap első szerdájára belenyomatok a naptáramba egy extra tolnai halebédet!... Mert szó, a mi szó: soha még ilyen állandóan szeszélyes, sőt goromba áprilist nem értem éltem 48 tavaszán, mint ez a mostani! .........Máskor csak jö tt a trokkener März után egy-egy kis nasser April; máskor csak felváltva olykor az időjárás szeszólyje a hideg, zordon napok kellemetlenségének réz-krajczárjait szép csengésű arany koronákra, s a hidegen üvöltő északi Borcászt követte pár napra legalább az aranyos napsugarak meleg fürdőjében megifjodott andalító zephir langyos suttogása; de most ? ... a rideg Szibéria bérelt állandó kvártélyt felettünk, a kicsiny tavasz-elő virágok dideregve ébrednek reggelenként, félve nyitják ki illatos kely- heiket, miként a szolgáló és szobaleány a szőneny- telt hálószoba ablakát; mindenki fázik, sokan még fütenek, többen káromkodnak, szidják a mostoha időjárást, mint a karika-csapás; a szón és fa egyre fogy, a zálogba készült téli kabát kopik, az életgond egyre nő, a zöld mező elsárgul, a remény elhalványul, a jövőre való szép kilátás fucscsot mond, szóval csehül vagyunk! Mint az örökösen mord embernek, ki mosolyt nem ismer, zordon arcza kissé felderül, ha jó ebédhez ül s ízletes falatok nagy mennyiségének mohó bekeblezósóvel, olasz bortól tiszta italának gyors fogyasztásával fagyos kedélye perezre felvidul: azon- kóppen ez az április is úgy dóltájban kissé felmelegszik az erőlködő tavaszi napsugarak fensőbb parancsára, de bizony reggel és este mindig csak a régi hűvös nótát fújja fagytató muszka hangokon s nincs egy könyörülő, lanyha esőcseppje, nincs állandó s tenyésztő melege! Jaj, de fázom ... Eddigi soraimat fütetlen dolgozó szobám nagy asztalánál írtam, de tovább nem bírtam, hát délnek fekvő meleg folyosóm enyhe légkörét s kicsiny asztalát keresőm fel, ■ hogy elgémberedett körmeim gyarló firkantását befejezhessem. Tudom, hogy te is fázol, már nem fütő kedves olva- hóm! Vajha olyat tudnék írni, hogy tőle felmelegednél!.. . De emlékezhetel rá, hogy mostanában nem töviseztem, tehát egészen elszoktam e rovat vezetésétől, nem tudok egyszerre melegíteni; olyan vagyok, mint a februári nap kezdődő melegével, mint a hosszú betegségből gyógyuló gyermek, újra járni tanulásával! Aggaszt a gond, lever a hideg április, megbénítja eszem humoros röpkedósót az elszokottság, s fagylaló hidegséget áraszt szót ereimben ama folytonosan szemembe meredő borzasztó látvány, mit halomban, egy rakáson maradt „ T ö v i s k o s z o r u“-m el nem kelt példányai pkoznak!. .. Jaj, ha ezeken túladhatnék, de jó kedvem lenne!.. . No de majd rákerül a sor erre is a jövő században, addig türelem! Hordozzuk békével az óletbajok keresztjét, tűrjük nyugodtan a zordon időjárás csapásait, az április szeszélyét, ama nóta szerint: „Ne félj babám, felderül még!...“ A mit megtagadtak tőlünk a Gyulák — t. i. a kellemes meleg időt — majd meghozzák a Bélák és Györgyök, a mikor is már szólnak majd a bókák s zöldülnek a göröngyök s fülemüle csattog, simogat langy zephir s a tövisiró is — meglásd! — szebbeket ir! .. . . P. KÜLÖNFÉLÉK. — Szőlősgazdák figyelmébe. A pénzügy- minszter folyó évi 15111. szám alatt határo- zatilag kimondotfa, hogy a szőlősgazdák saját termésű boraikat kedvezményes adótétel mellett leendő fogyasztása végett a fogyasztási és italmérési adóbérlőnél, az egyes leszámolások alkalmával bármikor bejelenthetik. A fogyasztási mennyiséget akár felemelhetik, akár leszállíthatják, mert a szeptemberben történendő bejelentésnek nincs más értelme, minthogy a bérlő ez által könnyebb kezelési módhoz jusson. Csupán azon csodálkozunk, hogy a szegzárdi pénzügyigazgatóság a hozzá forduló egyes feleket nem világosítja fel, daczára annak, hogy e rendeletről már egy hónapja tudomása van. Most már felmerül a kérdés, váljon azok a kik az adót eddig már befizették, nem-e kérhetik azt vissza, különben jövő számban az egész rendeletet közölni fogjuk. — Kinevezés. 0 felsége a király a szegzárdi kir. törvényszéknél ujonan rendszeresített törvényszéki bírói állásra Schmidt Imre szegedi kir. ügyészt nevezte ki. — Egyszer Nápolyba utaztam; benn a gyorskocsiban meguntam magam, kiültem a bakra a kocsis mellé, hogy a vidéket élvezzem. Majd a kocsissal beszédbe elegyedtem, közben az állomáson egy pohár „brendit“ fizettem neki. A szívderítő ital fölmelegi- tette a kocsist, elkezdett politizálni, végül igy kiáltott fel: Uram, mi büszke nép vagyunk, mi nem élhetünk meg hallal, — nekünk krumpli kell! És oly jóízűen mosolygott utána nyájas szemeivel. Majd fölemelte fejét s méltóságos hangon fejezte be: — Én büszke vagyok, hogy magyar vagyok! Dörgő óljennel feleltünk rá: A nagy ebéd számba menő villásreggeli véget ért, melyen meglepett Kossuthnak kittinő étvágya, melyet a magyarok istene tartson meg, azután az a bámulatos karerő, hogy a négy vizes üvegből minden reszketés nélkül tölt poharába. Kossuth kevés bort iszik, azt is két harmad részben vízzel ereszti föl. Most a billiardszobába mentünk át, hol fekete kávé, konyak várt ránk és finom szivarral és szivarkával kínáltak. Kossuth a billiárd mellé ült s mi ülve-álva köréje telepedtünk, mig Ruttkaynő a díványon foglalt helyett, s hol egyikünk, hol másikunk ült mellé fölváltva, élvezve nyájas beszédeit. Jó gyermekek módjára lestük a csodás nagyapó ajkának további megnyilatkozását. Kezdte a zsidók reczepcziójával. — Kérem szívesen jó hazafiak a zsidók. Egy esemény jut róluk eszembe. Fontos izenetet kellett Klapkához küldenem Komáromba. Egy szegény zsidó jelentkezett nálam, ki igy szólt: bízzon meg bennem! Elküldöttem, s ő három napig mocsarakban fetrengve, gázolva, bevitte Klapkának tudósításomat és becsülettel végezte dolgát. Midőn visszatérve, méltóan megakartam jutalmazni, még csak útiköltséget sem fogadott el; azt mondotta: csak kötelességemet teljesítettem a hazáért! íme urak a nagy eszmének hatása amaz időkben! Helyes, hogy Magyarország 'fiainak jogával megajándékozta, jól teszi, hogy most lelkiismeretszabadságát is törvények által biztosítani akarja. A jelenből ismét a múltba tértek vissza gondolatai s kiváló fontosságú és történelmi nevezetességű dolgokat beszélt el Deákról és Széchenyiről, kiket mindenesetre ő ismert legjobbar! — Nálam senki sem ismeri jobban Deákot, kivel intim barátságban állottam. Jó barátok voltunk, együtt vődtük a hazát az intrigák ellen. De nagy baja volt, hogy nagy hasa volt, kényelmes ember volt. A megölés nem jár cselekvéssel. Maga Széchenyi igy szólt egyszer hozzám: Deák 112 kilót nyom, mit akar ön ezzel az emberrel? — Ha ötven kilóval kevesebbet nyom ő lesz a vezérem. Majd Széchenyiről mondá el a következőket: — Széchenyinek igen nagy érdemei vannak. De nagy tévedés azt hinni, hogy közöttünk ellentét volt. Hisz az ő elve is az volt: Lépésről-lópésre vagyonosabbá, majd függetlenebbé tenni az országot. És mikor én kimondottam: Magyarország a maga sorsának ura legyen, ezt óhajtom, akarom, ő nyújtotta hozzám először a kezét. Szalayt kiküldöttem fegyvereket vásárolni, midőn a különböző példányokat elhozta, én többeket megpróbáltam s amint az egyiket próbából czélzásra fölemeltem, az előttem álló Széchenyi igy kiáltott fel: „Csak nem fog rám lőni?“ Mire azt válaszoltam: „Attól függ, hogy ön melyik oldalon fog állani!“ És most egy rövid részletet beszélt el abból a szomorú tragédiából, melyet a pszichiátria segélyével kutatók sem tudtak eddig kellő világításba helyezni. — Furcsa az ő megtébolyodása — kezdé a a kormányzó komor hangon. — Széchényi mindig egy vörösbársony táskát hordott a karján, melyben titkos levelezései voltak. Egy testvére volt ugyanis a bécsi udvarnál, ki folyton órtesitte a kamarilla törekvéseiről, az udvar ármányairól. Egyszer csak a e táska elveszett. Nemsokára azt mondotta egyik I — Kitüntetés. Fülöp György miszlai plébánost szép kitüntetés érte. Ugyanis 0 szentsége XIII. Leó pápa tiszteletbeli káplánjává nevezte ki. A kitüntetés méltó egyházférfiut ért. — Tolnán f. hó 13-án, Magyarország főpásztorának, a gyilkoló kezek előli szerencsés megmenekülése tiszteletére nagy ünnepélyes hálaadó szent mise tartatott, melyen a járási elöljáróság és értelmiség szép számmal volt képviselve. — Dr. Dulánszky Nándor, pécsi megyés püspök a tolnamegyei árvízkárosultak segélyezésére ö t v e n forintot adományozott. — Kinevezés. A m. kir. földmivelősügyi miniszter Nits Istvánt, a szegzárdi szőlészeti és kertészeti tanfolyam vezetőjét, végleges minőségben szőlőszeti és borászati felügyelővé nevezte ki. Őszintén gratulálunk a megérdemelt kinevezéshez. — Az egyházmegye köréből. H é r g e r József himesházi káplán Hőgyészre, Sirisaka Ig- nácz püspök-sz.-erzsóbeti káplán Himesházára, Gombárovits Pongrácz ujmisős, — ki e hó 9-én szenteltetett pappá s ujmisójét ugyancsak e hó 11-én tartotta szülővárosában Siklóson — Püspök- Szent-Erzsébetre küldettek káplánokul, — Köhler F e r e n c z theologiai tanár súlyosan megbetegedvén, annak ideiglenes helyetteséül dr. Fent Férencz tanulmányi felügyelőt nevezte ki a megyés püspök. — A megyés püspök jótékonysága. Dr. Dulánszky Nándor, megyés püspökünk a Pécsett megjelenő „Pécsi Közlöny“ szerkesztőségének 120 frtot küldött »azon kijelentéssel, hogy ezen ösz- szeggel előfizet a nevezett lapra negyven szegényebb sorsú tanító részére. Az egyházmegye .20 kerületéből 2—2 tanító fogja ingyen kapni a „Pécsi Közlöny“-t, kiket a kerületi esperesek fognak ajánlani. — Üdvözlő távirat. Traiber Tivadar szegzárdi kir. törvényszéki kiadó, kinek neje rokonságban áll a herczegprimással, üdvözlő táviratot küldött Vaszary K o 1 o s n ak, melyben a fölötti örömének adott kifejezést, hogy az ellene intézett gonosz merénylettől a Mindenható szerencsésen megmentette. — Gazdasági tudósító. Gr. Bethlen András földtnivelésügyi m. kir. miniszter Tiringer Vilmost, a lengyeli urodalom számtartóját, a völgysógi járásra nézve az állandó gazdasági tudósítói tiszttel bízta meg. — A selyemtenyésztési felügyelőség köréből. Szabó László siklósi selyemtenyésztési felügyelő Baranya-Monostorra helyeztetett át ős ennek helyébe Siklósra Peir M. nyugalmazott m. kir. csendőrszázados neveztetett ki. — Iskolai vizsgálat közegészségügyi szempontból. Dr. Komáromy Gyula, Szegzárd nagyközség buzgó orvosa, a napokban közegészségügyi szempontból megvizsgálta az iskolákat és a tapasztalt rend ős tisztaság fölött megelégedését fejezte ki. 1893. április 16. minisztertársamnak: Én szei'etnék Lajossal bizalmasan beszélni. Megizentem: Jöjjön hozzám, el is jött. Majdnem véres verejtéket törölt le homlokáról, de titkát nem tudta velem közölni. Pedig tudomása a volt a bécsi tervekről, ekkor irta vízióját; „Szegény hazám vértengerben látom fürödni stb.“ Ez időben beteges, fáradt voltam s kértem társaimat, hogy a minisztertanácsot tartsuk lakásomon. Széchényi mindig pontos volt a megjenésben. Egyik tanácsban egyszerre ezt mondja: „Barátaim én jó gyerek vagyok, én mindenbe beleegyezem, de most elmegyek, mert lázam van.“ Megfogtam a kezét, valóban csupa láng volt. „Én helyettesitem önt, mondám neki“ „Megteszi?“ kérdő. „Meg.“ Elment. Egy óra múlva lelkendezve jött házi orvosa a szomorú hírrel, hogy Széchenyi meg fog őrülni. Még Erdélyről mondott el apró dolgokat. Az unióra ős dákóromanizmusra vonatkozólag igy nyilatkozott: — Az utolsó csepp vérig nem engedem el Erdélyt Magyarországtól. Megemlítette István főherczeg körútját, hogy mennyire meg volt elégedve Erdély szépségeivel. És rektifikálta azt a mesét* melyet a társaság egyik tagja holott fel s melyet egy ref. esperes regélt. — Én csak Asbóth ezredessel utaztam, senkit és semmit _ (vonatkozik a bankóprésre) sem vittem magammal. Temesvárott nem álltam meg, de igenis Mehádián, hol a szakálamat levétettem. Már négy óra elmúlt, midőn égyelőre búcsút vettünk a kormányzótól, a kin egy csepp fáradságot vagy bágyadtságot sem vettünk őszre, pedig majd öt órán folyton beszélt, s látni való a föntebbiekben, minő tárgyakról! Ez nem 91 éves aggastyán, ez egy daliás férfiú életereje! A kormányzó titkára elkalauzolt Turin főbb pontjain át, majd a fényképészhez, hol egy csoportban levétettük magunkat viszonzásul a szívességéért, hogy Kossuth fényképeit mindnyájunk részére aláírásával látta el!
