Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-16 / 16. szám
XXI. évfolyam. IG. szám. Szegzárd, 1893. április 16 TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASAGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesítője. Előfizetési ár: Egész évre . . . . . . . 6 frt — kr Fél évre ...............................3 _ Ne gyed évre...........................I ” 50 ” Eg yes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megj elen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetézendök. küldendők. tések jutányosán számíttatnak. A Garay-szobor. Ezernyolczszázhatvanegyedik évben történt, tehát harminczkét évvel ezelőtt, hogy Garay János, Szegzárd szülötte emlékének megörökítése czéljából egy szobor felállítására indítvány tétetett. A lefolyt harminczkét év öregekké tette azokat, kik a felvetett eszméért ifjúságuk egész melegségével lelkesültek, de még most is hiába várják annak megvalósulását. A társadalom, ha nem is valami rendkívüli lelkesedéssel, de mégis kielégítő módon tette magáévá az ügyet s apródonként 15000 forinlot rakosgatolt. össze, hogy az indítvány tetté váljék. Ezen összeget a szegzárdi kaszinó kezeli és gyümölcsözteti ámbár annak nem egy jelentékeny részét már az alsó sétatér megvásárlása czéljából kiszakitni volt kénytelen, mert az eredeti terv szerint a Garay-szobor itt lett volna elhelyezendő. Most egy újabb áramlat a Szegzárd szálló déli homlokzata előtti tért óhajija a szobor helyéül s nem lehetetlen, hogy ezen újabb eszme képviseli a többség akaratát. Hát a helyre nézve mi ezúttal nem akarunk eszmecserét felidézni, majd annak is megjön az ideje, midőn a szoborügy a kivitel stádiumába lép, de magának a szobor felállításának ügyét kívánjuk napirendre tűzni s egész határozottsággal kijelentjük, hogy erőink összeségével csatlakozunk a mozgalomhoz, mely a szobor felállításának idejét elérkezettnek kívánja tekinteni s a kivitelre nézve a kezdő lépések megtételét sürgeti. Meggyőződésünk, hogy a Garay-szobor ügyét a legközelebbi években meg kell oldani, mert különben nagyon közel vagyunk hozzá, hogy a tisztességes ügyet nevetség tárgyává tegyük. Hiába beszélnek nekünk, hogy a rendelkezésünkre álló 14000 forint nem elégséges a szobor létesítésére, az nálunk süket fülekre talál; mi most már minden rendelkezésünkre álló erővel azon leszünk, hogy a szobor létesüljön. Semmi kilátásunk reá, hogy a meglevő alap tekintélyes összeggel szaporítható lenne, meg kell tehát csinálni azzal, a mi van. Különben is az alap évenként kamat czi- mén 5—600 írttal gyarapodik s minthogy a tervezés és kivitel legalább három évet vesz igénybe, addig az alap könnyen 16000 forintra szaporodhatik, a mi elég is, mert a győri Kisfaludy-szobor is ezért az árért léte- sittetett. S most már elmondjuk azt is, hogy miért . kívánjuk mi, hogy a Garay-szobor ügye napirendre tűzessék. A mai napot véve, kürülbelül három év múlva áll be a nagy ünneplés korszaka, melyet Magyarország ezredéves fennállásának fog szentelni. Az ország népesebb városai már mind foglalkoznak vele s terveket csinálnak, hogy a ritka ünnep mi módon vállhatnék a vidéki városok lakói előtt emlékezetessé; maga Mis- kolcz, mint nemrég olvashattuk, 200,000 frtot kíván az ezer éves nemzeti lét megünneplése czéljából modern dolgok létesítésére fordítani. Szegzárd is, mint Tolnavármegye székhelye, kell, hogy valami alkalmas módon tüntessen ezen alkalomból. A százezrek, melyek boldogabb időkben hegyeink jövedelmekép vándoroltak külföldről hozzánk, ma már csak emlékezetben élnek közöttünk; vagyonunk törzsrésze nemhogy jövődelmet biztosítana számunkra, sőt tetemes pénzáldozatot igényel, hogy a régi jó idők visszatérésének útjait egyengessük. Szegények lettünk, mint sok bortermő helye az országnak s letarolt szőlőhegyeink pusztasága szívfacsaró bizonyítéka a sors mérhetetlen csapásának. De a régi magyar szív ma is hőn dobog szorongó keblünkben s ez Írja nekünk elő, hogy az ezeréves ünnepélyben nekünk is részt kell vennünk. Állítsuk fel tehát Garay János ércz- szobrát, ezt mai szegénységünkben is megtehetjük, mert hisz a pénzalap meg van hozzá. Ünnepeljük a magyar költőt, a magyar nemzet ezeréves létezésének dicsőséges évfordulóján ! b. TÁRCZA. Kossuth Lajosnál.*) Bölcsődalom a Kossuth-nóta volt, melyet édes anyám dudolgatott a szoba csendjében. Mint gondtalan gyermek ajkára a fellendült 60-as években először a Klapka-induló és a Garibaldi nóta hangjai lopóztak: „Majd hoz Kossuth tisztát, Türr Pista meg Puskát.“ s hangzott az udvar meg az utcza a harsánytorku gyermekek hazafias dalától! S a mi a gyermek gyenge szivébe lopódzott, mélyen begyökerezett az a férfinak szilárd leikébe, nem másították meg a változó idők és hangulatok! Ott lobogott a vágy, mint a veszta- láng, egyenlő hévvel: látni a daliás idők Kossuthját, kiről annyit regéltek szülőink s hallani egyszer világhódító hangjának varázsát! Az isteni gondviselés megengedte a ritka szerencsét, hogy egyszerű emberek elzarándokolhassunk a magyarok Mekkájába és láthassuk, bámulhassuk a félszázad előtti hőst ép testben ép lélekkel! Mikes hazájából, a déli ‘Kárpátok havas csúcsának aljáról, a magyar haza legtávolabbi zugából lelkes kis csapat kerekedett föl,hogy a nagy hontalannak elvigye egy kis székely városnak: Sepsi-Sz.-György- nek díszpolgári oklevelét. Turinba érkezésünkkor már ott várt a vonatnál a jóhirü Hotel Feder tulajdonosa s még az este fölkeresett a szállóban Basso-Arnoux dr., Kossuth háziorvosa (kit másnap betegsége akadályozott meg, hogy ne vehessen részt a villásreggeliben) és később Kossuth titkára, ki *) A »Magyar Hírlap« múlt vssárnapi számából vettük át Várkonyi Endre főgimnáziumi tanár s lapunk munkatársának e rendkívüli érdekes és gyönyörűen megirt közleményét. * szintén magyar ember és a kormányzó ur nevében másnap délelőtt 11 óráját jelölte ki a fogadásra. Volna-e toll, mely híven le tudná írni azokat az érzelmeket, azt a szívdobogást, mely keblünket láz- bahozta, midőn a Via dei Mille-utcza 22. sz. háza előtt megállottunk? A négy napi utazás fáradalmát feledtük, s mi csak egy alakot, egy nevet láttunk, kiért égtünk, epedtünk annyi éven át, s kinek nevét ott találtuk az első emeleti ajtó sárgaréz tábláján igy: Kossuth. Csengetésünkre egy olasz szolga- bocsájtott be, s az előszobában levetve felsőnket, fekete szalon- ruhában, fehér keztyüben és nemzeti kokárdával, melyért a turiniak úgy megbámultak, beléptünk a kormányzó dolgozószobájába, melyet már ismer a magyar közönség részint a látogatók leírásából, részint képes lapjaink illusztráczióiból. Itt Rutkaynó fogadott könnyezve, s néhány barátságos szóban istenhozottat mondva, megnyílt az oldalajtó, s belépett rajta ő: Kossuth Lajos. Valahányszor Kossuthról legutóbb olvastam, az ő alakjáról, jó színéről, ifjú lelkűidéről szóló ma- gasztalásokat mindig kétkedéssel fogadtam s hajlandó voltara udvariasságnak, szokásos epitheton ornans- nak betudni. Hisz mit várhatnánk a napjainkban már legendaszámba menő 91 évről, melynek viselője, hozzá annyi küzdelmeken és csapáson ment keresztül és majd félszázadja eszi a számkivetés keserű kenyerét ?! És úgy van; a leírások nem nagyítanak, tiszta valóságok. Leszámítva a hófehér fürtöket, Kossuthon még minden az erőteljes férfi. Arczán egy redő nincs, o'y sima az, színe oly üde piros, mint egy ifjúé, s hozzá azok a szép, tiszta, beszédes kék szemek, melyeket egy fiatal ember megirigyelhetne, oly jelenés, hogy az ember zavarba jön, s erőteljes hangjának hallatára egy negyedszázadot hajlandó éveiből letagadni ! Csak feje hajlik kissé előre, mi olyan embernél, ki még most is a nap nagyrészét íróasztalánál tölti s ott talalja még az éjfél is, nagyon természetes. Megállt a küldöttség előtt, mely éljenzéssel fogadta beléptekor s melyen nyájasan jártatta végig Szemeit s állva hallgatta végig ifj. Gödri Ferencz főjegyző üdvözlő-beszédét, mely a Mikes Kelemen és Gábor Áron hazájában élő székhelyek hű ragaszkodását, szeretetét tolmácsolta a nagy hazafi iránt, s végül óljénzósek közt átnyújtotta a városnak díszesen kiállított oklevelét. Kossuth átvette, letette Íróasztalára, s kezdett beszelni azon a szivetinditó hangon, mely egykor egy hazát állított lábra s melynek varázsa annyi idő után idegenben sem veszett el. Nagy örömét fejezte ki, hogy székelyek keresték föl oly messze távolból s szívessége kétszeres volt, hogy Erdély bór- czei közül most volt nála először küldöttség. S miután egyenkint bemutatkoztak, letilt, üléssel kínálta a többit s megkezdette beszédét, mely kiterjedt minden tárgyra s minden mondása egy-egy pythagorási aranymondat. Útközben lehetetlen a sok impresszió miatt mindent papírra tenni részletesen, épp azért vállalkoztam az édes otthon csendjének első élvezését arra használni, hogy Kossutnak beszédét részletesen megörökitsem. Milőtt erre áttérnék, még amaz érdekes epizódra kell kiterje.szkednem, mely a tisztelgés ős a villásreggeli közt folyt le testvére Ruttkaynó szobájában. Maga Kossuth igy jellemzi az ő ős nővére szobáját : — Ez a fal két külön világot választ el: ott az élet, élénkség, itt a csendes lemondás, némaság. Egész életemben nagyon is komoly dolgokkal voltam elfoglalva, nem volt időm a társasági életre, mig nővérem szereti azt, S valóban Ruttkaynó még most is a megtestesült szeretetremőltóság, kinek Turinban is egy kis köre van.
