Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)

1893-04-02 / 14. szám

1891. április 2.

TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY (14 sz.)

3

vait hangoztatni a kedves testvérek irányában, a kiknek -ügybuzgalmánál csak az önfeláldozásuk nagyobb.

Karácsony szent estéjén az egyleti óvodában karácsonyfát állítottunk fel, a kis látogatók leirhat- lan örömére. És hogy városunk valóban nemes érzületű lakossága mily mértékben méltányolta működésünket, mutatja, hogy a karácsonyi gyűjtésünk 306 frt 84 krt eredményezett. Amely összegből levonva a karácsonyfa kiadásait, a kisdedeknek nyújtott édes öröm, egyletünk pénztárát 179 frt 92 krral gyarapította.

Szilveszter estéjén tánczvigalmat rendeztünk a „Szegszárd Szálló“ nagytermében egyletünk pénztára javára. Az élénken látogatott estély 188 frt 88 kr. tiszta jövedelmet eredményezett.

Ezekben egyletünk gyarapítására szolgált mozzanatokat előadva, midőn működésünk activ mérlegét előadtam: fel kell hoznom a veszteséget is, a mely egyletünket különösen, de a társadalom nagyobb körét is érte Borsódy György kir. törvsz. biró egyletünk lelkes titkára elhunyta alkalmából.

Az elhunyt egyletünk keletkezésénél az alapvető nehéz munkában ép oly odaadó buzgalommal járt el, mint titkári állásában, igaz ügyszeretet, meleg érdeklődés által kitűnvén, osztatlan í'okonszenv kisérte működését. Mély fájdalommal eltöltött halála alkalmával részvétünknek külső kifejezést adandó, testületileg megjelentünk temetésén.

Ezekben adhatom elő egyleti életünk nevezetesebb mozzanatait. Nem volna azonban teljes működésünk képe, ha ki nem emelném azon tényezőket, | a kiknek egyletünk minden szép eredményét köszönheti. És itt, igen tisztelt közgyűlés, bár jól tudom, hogy ama nemesen működő lélek nem várja, sőt kerüli az elismerést, — első sorban Trjbler Ilma kisasszonynak kell egyletünk elismerését és háláját tolmácsolnom. Intézményünk minden mozzanatánál, gyarapodásunk minden pillanatában az ő szeretetteljes szive lép előtérbe, az ő gondos keze működik.

A kegyadományok gyűjtésénél Steiner Adolfné úrnő és Spányi Piroska kisasszony ügybuzgalma és fáradthatlansága oly szép eredményt éré el: az elismerés és hála kifejezése velük szemben ép ilyen kedves kötelességünk.

Ugyanez illeti Udvardy Sándor egyleti pénztárost is.

Tisztelt közgyűlés! Mielőtt jelentősemet befejezném, egy intézményről kell megemlékeznem, mely egyletünkkel némi kapcsolatba jött. Az elmúlt évben tapasztaltak nyomán városunk szegény lakosságának nyomora enyhítésére népkonyha létesült vezetésem alatt. Azon feltevésben, hogy humánus eszmék alapján létesült egyletünk, hason czélu intézmények irányában csak a pártolást ismeri: egyletünk választmányához azon kéréssel fordultam, hogy a menhely konyháját és udvartereit a népkonyha czól- jaira engedje át. A választmány november 17-én tartott gyűlésen egyhangúlag teljesitó kérésemet és

így vált lehetővé az intézmény, melynek bővebb méltatásától jelen alkalommal elállók, de kötelességemnek tartom anna.k minden várakozást felülmúló azon eredményét regisztrálni, hogy 6700 adag eledel osztatott ki általunk valláskülömbség nélkül a szegények között; mi tekintve a kezdet nehézségeit, bizonyára buzdító adatot képez arra, hogy a népkonyha eszméjének a kivitelben rendszeresebb alak és állandóság nyujtassők: erős hitem lévén, hogy ha az aránylag szült körben felkért jótékonyság ily óriásinak nevezhető eredményt tudott felmutatni, nélkülöző embertársaink segélyezése egy átgondolt és rendszeres, talán egyleti vezetés melleit nagy arányokban tekinthető biztosítottnak.

A népkonyha jótékony működése is nagy részben azért volt ilyen eredményes, mert egyletünknek két buzgó ős fáradhatlan választmányi tagja di\ Steiner Lajosné és Tribler Ilma urhölgyek és az oly sok érdemeket szerzett édes testvérek odaadó tevékenysége tette egyedül lehetővé, hogy a zord tél minden napján százával találta meg a szegénység a fenntartásához szükséges meleg ételt.

Tisztelettel kérem azért a közgyűlést, hogy a felebaráti szeretet ezen igazi képviselőinek elismeréssel adózni kegyeskedjék.

Az egyesület működésének minden mozzanatát hűen feltüntető ezen szép elnöki jelentést a közgyűlés örven- detetes tudomásul vette, és Hanny Gábor apát-plébános I közhelyesléssel fogadott indítványára az elnöki jelentésben foglaltakon kívül Simontsits Bélánénalt az egyesület felvirágoztatása érdekében kifejtett önzetlen és fáradhatatlan buzgalmáért elismerését fejezte ki. '

Ekkor az elnök úgy maga, mint tisztársai nevében is megköszönve a bizalmat, leköszönt ős átengedte az elnöki széket Hanny Gábor apát-plébános korelnöknek.

A tisztujitás az alapszabályok értelmében titkos szavazással ejtetett meg, melynek eredménye az lett, hogy újból megválasztattak a következő volt tisztviselők: Elnök: Simontsits Béláné, alelnök: Triebler Ilma, titkár: Diczeuty Géza, ügyész: Hai- dekker Béla, pénztárnok: Udvardy Sándor. Választmányi tagok: Eümann Miklósnő, Módly Lászlóné, Madarász Elemérnő, Borsódy Lajosné, dr. Steiner Lajosné, dr. Hangéi Ignáezné, Oszolyi Károly né, Martin Ferenczné, Groszbauer Ferencznó, Steiner Adolfné, Eszterbauerné, Thodorovits Lajosné, Tóth Károlyné, Leopold Lajosné, Leopold Kornélné, Spányi Piroska, Papp Gyuláné, Boda Vilmos, Hanny Gábor, Hirling Ádám, Mikó Gyögy, Taklar József.

A szavazás eredményének kihirdetése után Simontsits Béláné újból lelkes éljenzés között elfoglalván az elnöki széket, szép beszédben megköszönte ä bizalmat és az egyleti tagok támogatását kérve, kijelentette, hogy a jövőben is úgy, mint eddig, Isién, segítségével azon lesz, hogy az egyesület jótéteményeiben mindenki vallás külömbség nélkül részesüljön.

Még Udvardy Sándor, az egyesület pénztárosa tette meg jelentősét; majd Hanny Gábornak az alapszabályok módosítását czőlzó indítványa olvastatott fel. A pénztáros részletes jelentése kia- adatott felülvizsgálás végett a számvizsgáló bizottságnak, Hanny Gábor indítványa pedig némi eszmecsere után elfogadtatott.

Végül az elnök megköszönte a megjelent tagok szives érdeklődését és a közgyűlés az elnök éltetésével véget ért.

Amicus.

MEGYEI IRODALMI CSARNOK.

uÄ. Ib.it.

Minap, hogy az utczán andalogva léptem, Fáradottan Isten egyházába tértem.

Köröttem a népek tarka serge állott Fölöttem az égbe tömjén füstje szállott;

Melyet a mint méné, melyet a mint szállá, Követe a barát csendes zsolozsmája.

Barát zsolozsmája, hívek éneklése,

I betévedt madárka sirő epedóse.

Hosszan álltam már ott, imádkoztam régen. Hogy lelkemre édes égi kenet térjen.

A mise is lassan vége felé jára S megtisztult a templom aztán nemsokára. Majd, megkönnyebbülten én is haza vágytam, Midőn egy szenvedő lányt belépni láttam. Ezüst-köuyben fürdött szeme két pillája,

Mint tavasz-ibolya hajnal harmatába’.

Mozdulatlan álltam, szánakozva néztem,

Fájó részvét hangja rezegé át szivem.

Lelkem visszanézett fiatal múltjára Elholt reményeim könyázott halmára.

S mig a messze múlton kalandozva, jára, Letérdelt a lány egy oltár zsámolyára;

Hol a kegyelemnek bő fotrása rejtve: Boldagságos szent szűz, Isten anyja képe.

„Boldogságos szűz, ki kínomat látod, Pártfogold gyermeked’, szenvedő leányod!

Ki atyját és édes anyját nem ismeré,

Föld alatt már az is, a ki fölnevelő.

Árva vagyok s olyan igen-igen szegény,

Nincs, ki szánakozó szívvel jőne felém.

Te, kihez mostan is bizalommal jöttem: Boldogságos szent szűz, könyörögj érettem!“

És a kép, miként ha mozdult volna rája,

Oly szivreható volt az árva imája.

Égi vigasztalást vön ott kebelébe,

Lelke meggyógyula, elmúlt szenvedése.

Mély gondolatok közt én is eltávozám, Méltatlan keservim éje borult reám;

De a néma éjből leküldé sugárit .

Egy ragyogó csillag, a vigasztaló — hit.

Karaszy Mihály.

Valaki azt újságolta Gyurkovicséknak, hogy az ezredes is ott lesz agmajálison.

— Annál jobb, mondá Katinka, — legalább egymás szeme közé nézhetünk.

Az öreg Radványi meggondolta magát, mert estig nem jött el a majálisra. A fia, a ki azzal szerette magát megkülönböztetni a nagy tömegtől, hogy derüre-borura pezsgőzött, — estefelé tökéletesen elázott. A nevelő ur, aki jó ideig kérlelte neveltjét, később pedig önfeláldozóan el akarta inni előle a kantinos pezsgő-készletét, szeretettel teljesen kocsira emelte Gidát, aztán haza vitte.

Gyurkovicsók is hazafelé készültek. Az egész família, de főleg Katinka, nagyon rossz kedvében volt. Éppen elhelyezkedtek a kocsijukon. Már vagy nyolczan fenn voltak, — a Gyurkovicsók kerekes bárkáján hihetetlen sok ember fért el, — csak Katinka állott még a lovak előtt.

E pillanatban elegáns vadászfogat állott meg mellettük, a pompás két pejt katonatiszt hajtotta.

— Nincs itt a fiam? A Radványi-gyerek! — kérdezte a tiszt valakitől.

Katinka fölemelte a fejőt. Radványi ezredes megismerte Gyurkyvicsnőt ős feléje szalutált az ostora nyelével.

— Jó estét nagyságos asszonyom. Már hazafelé?

— Igen — már haza,.... mondta az asszony közömbös mosolylyal. Pedig a szive erősen dobogott a fölindulástól.

Az ezredes szeme megpihent Katinkán.

— Katinka kisasszony, nemde ? Hogy megnőtt!

A kötekedő kedv és a maliczia ott villogott a

szemében és ott mosolygott a bajusza alatt.

— Sokan vannak nagysádtok abban a kocsiban .... Szívesen felajánlanék egy helyet a magaméban ....

Katinka fejét vakmerő ötlet járta át. Megszólalt:

— Ha a báró szives lesz engem hazavinni, nagyon meg fogom köszönni. Megengedi, mama?

Gyurkovicsné csak némán bólintott meglepetésében .... Hej, milyen leány ez a Katinka ?

A leány reá támaszkodott az ezredes keztyüs kezére és ügyesen felmászott a magas bakra. Az ezredes a nyelvével csettintett, a kocsi nyilsebes ívben került a töltésre, messzire megelőzve a lassan ko- czogó családi bárkákat.

— Nagyon kedves a kisasszonytól, hogy ilyen gyorsan elfogadta az ajánlatomat, mondta Radványi. Persze, ilyen öreg emberrel szemben nem kellett haboznia?

— Öregnek érzi magát? — kérdezte Katinka.

— Isten ments! Különösen ön mellett....

Még akart valamit mondani, de aztán hirtelen

elharapta a szót. Eszébe jutott, hogy ezt a fiatal leányt az ő védelmére bízták.

— Mennyi idősnek tart?

Katinka titokban elmosolyodott. Hej, ez az ur

kissé liiu! Elhatározta, hogy óvatosságból nagyon udvarias lesz.

— A férfi annyi idős, amennyinek látszani tud. Ön olyannak látszik, mintha huszonkilencz és harmincz- kilencz közt tartana.

Az ezredes nevetett. Lám, a kis macska dorombolni kezd.

Katinka különben nem füllentett, mikor har- minczkilencz esztendőre becsülte az ezredes korát. Délczeg, szép ős — tekintettel kamasz fiára — meglepően fiatal ember volt. Csak a jobb arczát ruti- totta el egy irtóztató sebhely, a minőt a robbanó puskapor szokott ejteni.

Kiértek a fűzfák alól, a teli hold az arczukba sütött ős Radványi most már szemügyre vette Katinkát.

— Nem haragszik ugy-e, ha olyan nagyon nézem ? Annyit hallottam már önről....

No most! gondolta Katinka. Aztán vakmerőén kéröezte:

— Jót vagy rosszat?

Az ezredes nem válaszolt mindjárt, csak nézte tovább ezt a délczeg termetet, mely királyi lustasággal simult a kocsiülésre, meg azt az öntudatos, bátor leányarczot. Majd, mint aki megfeledkezett magáról, olyan hangon mondta:

— És ön elakarja velem hitetni, hogy szereti azt az éretlen tacskót ?

Katinka megszeppenve nézett reá, az ezredes-