Tolnamegyei Közlöny, 1893 (21. évfolyam, 1-52. szám)
1893-04-02 / 14. szám
XXI. évfolyam. 1.4=. szám. Szegzárd, 1893. április 2. TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY KÖZIGAZGATÁSI, TÁRSADALMI, TANÜGYI ÉS KÖZGAZDASÁGI HETILAP. Az országos selyemtenyésztési miniszteri meghatalmazottnak, a tolnamegyei gazdasági egyesületnek, a szegzárd-központi tanitóegyletnek s a tolnamegyei községi és körjegyzők egyletének hivatalos értesitője. Előfizetési ár: Egész évre ...........................6 frt — Fé l évre ........................... . 3 „ — Ne gyed évre ....... I „ 50 Egyes szám a kiadóhivatalban I 2 kr. kr. Szerkesztőség: Kiadóhivatal: Megjelen: Bezerédj István-utcza 6. szám alatt, hová a Széchényi utcza 176. szám alatt, hová az hetenkint egyszer, vasárnap. lap szellemi részét illető közlemények inelőfizetések, hirdetések és felszólamlások Nyilttér 3 hasábos petitsor 15 kr, — hirdetézendök. küldendők. tések jutányosán számíttatnak. Előfizetési felhívás TOLNAMEGYEI KÖZLÖNY 1893. évi XXI. évfolyamának ll-ik negyedére. Egész évre 6 frt = 12 korona, félévre 3 frt yjj 6 korona, negyedévre 1 frt 50 kr = 3 korona, egy hóra 50 kr = 1 korona, mely összegek a kiadóhivatalhoz küldendők. Lapunk legalább féléves előfizetői Lévai Dezső munkatársunk „Otthon“ ezimii könyvét, mely 16 válogatott beszélyt tartalmaz, ingyen és bérmentve kapják. Hogy a lap szétküldésében fennakadás ne történjék, a t. előfizetők az előfizetési pénzek haladéktalan beküldésére tisztelettel felkéretnek. A kiadóhivatal. Békeség nektek! E szép köszöntéssel nyitott be a feltámadt üdvözítő a halála felett kesergő kisded nyájhoz s köszöntésének édes szavára öröm, boldogító megnyugvás szállta meg a feldúlt sziveket. Drága husvéli ajándék. »Békeség nektek, ne féljetek, én vagyok, ki meggyőztem a világot.« Mint egykoron a teremtő »legyen« szava létre hozta a min- denségel, úgy az üdvözítő béke szózata csodásán átváltoztatta az emberiséget. A rég letűnt nagy elmék, mint hulló csillagok, csak rövid ideig ragyogtak: Plato, Socrates és a többi bölcsek sírba szálltával elenyészett szellemük fénylő világa, Jézus tanítása, melyet keresztre feszitői sírba akartak zárni vele együtt örökre, dicső fényben ragyogott fel, oly fényben, melynek nincs éjszakája, nincs fogyatkozása, lett a világ világossága, lux mundi. A mi az ébredező tavasz a természetben, az lelt a feltámadás ünnepe a világ-egyetemben. Az önmagát feláldozó isteni szeretet melege felolvaszlá az emberi szivek jégkérgét, leronlá a hideg válaszfalakat, hullámzásba hozta a megfagyott könyörület patakjait az önző keblekben s a teremtett világ felett borongó csillagtalan éjszakát az Istennek és az ember rendeltetése helyes ismeretének tiszta világával űzte el. Uj nap, uj világosság köszöntötte a feltámadás reggelét, melynek szelíd fényét sem a gyilkoló fegyverek hatalma, sem az elmék álokoskodása nem s volt képes többé elhomályosítani. Ami a nap a csillagos égen, az lett Jézus tanainak világa az emberiség egén s valamint a vakító villany-fény soha sem pótolhatja az áldásos ősi napot, úgy nem szoríthatja le a keresztény tanokat-semmi emberi bölcselet csillogása. Részesül áldásaiban még az is, ki elfordul tőle, valamint az égi nap jótékony hatásából a vak sincs kizárva, isteni erő rejtőzik benne. Ez isteni erőbe kapaszkodtak a népek és nemzetek, melyek maguknak állandóságot akartak biztositani. Ezzel terjedt Európa államaiban a polgárosodás, honosultak meg a szelíd erkölcsök, virágzott az anyagi jólét. Hála a gondviselésnek, hogy őseink csakhamar felismerték a kereszténység megmentő erejét s rettegett győzelmes fegyvereiket siettek lerakni a kereszt tövéhez és hazánkat keresztény alapon szilárdították meg. Ázsiában maradt elleneinknek sem hire, sem hamva-, elvesztek a pogányság éjében, és a kereszténység ölébe menekült magyar nemzet, kevés jó baráttól, de annál több ellenségtől környezve, annyi balszerencse közt s oly sok viszály után maholnap fenállásának 1000-ik évét fogja ünnepelni e hazán. Nagy könnyelműség volna tőlünk, ha az eddig kiszolgált, kipróbált keresztény alapot holmi csillogó idegen eszmékért, ezer év után megbolygatnók; azt az alapot, melynek szilárdságán megtört a tatárjárás, nem vett erőt a török hódoltság s a leslvérharczok véres hullámai elsimultak. Tartózkodással lelkesüljünk oly eszmékért, melyek fanyar gyümölcsöt teremnek, melynek kábító élvezetében Franczia- ország, melytől nem régen még Europa rettegett s mely hangvillájával a világ hangadója lett, folytonos forrongásban van s Panamában fuldoklik; Belgium, Németország, Oroszország a titkos szövetségek akna munkájától retteg. Tudjuk méltányolni állami életünk sorsát intéző jeleseink minden jó akaratú törekvését, melyet a haza javára legjobb szándékkal kifejtenek, de tiszteljük azok hazafias aggodalmát is, kik az ősi alap akaratlan megtámadását hazánkra és nemzetünkre veszélyesnek, végzetesnek látják. Nem reactió ez, csak óvatosság. De eltérő nézeteink mellett ápoljuk közös akarattal azt a nemes plántát, melyen a tettekben nyilvánuló hazafiság mellett az egymásiránti szeretet és áldásos béke virágai nyílnak. TÁRCZA. ' Délibáb.* * 1) Gyötrelme, kínja mintha nem lett volna, A tikkadt vándor vígan lépdegől. Már bontogatja árnyát lombos erdő, S a vándor szive uj örömre kél. Botor hivő korán lesz még örülnöd, Maradj veszteg, egy lépést sem tovább, Az árnyas erdőt soha el nem éred, Az árnyas erdő: csalfa délibáb. TJgy jártam én is a lót sivatagján, Kerestem ón is enyhe nyughelyét, Hol fáradt testem nyugovóra hajtom, Hol enyhet, nyugtot, pihenést lelek. Felém is hajlott biztató mosolylyal A lombos erdő enyhe sátora, De a mikor csak közelébe értem, Eltűnt előlem, nem tudom hova. Miért feledtem azt a tikkadt vándort, A pusztaságnak fáradt vándorát, Kit játszi, tünde álomképeiddel Te délibáb, te űzted mind tovább. Megláttalak s e pereznek édes üdvét Oh milyen drágán megfizettem én, Od’adtam érte minden büszkeségem, S kihalt szivemből minden szép remény. De nem nyílik ajkam hangos panaszra, Eljátsztad szépen a komédiát, Előre bátran, kezd most újra mással S a publikum köszönt majd tapsolással, Téged te csalfa, czifra délibáb! Stein Béla. *) Mutatvány szerzőnek »El ma könyve* ez. sajtó alatt levő kötetéből, melyre már előre is felhívjuk olvasóink figyelmét. — A harmadik Gyurkovics-leány. — Irta: HERCZEG FERENCZ. Gyurkovicsné, mikor jegybe adta a második leányát, korántsem engedte át magat a meddő pihenésnek, a mit más, kevésbé lelkiismeretes anya talán megtett volna, hanem azonnal beszólitotta a gyerekszobából a harmadik leányát és tudtára adta, hogy mától fogva nagyleány lesz. A Gyurkovics-leányok már úgy voltak teremtve, hogy tizenöt éves koruktól kezdve az ember minden pillanatban megtehette őket nagy leányoknak. Csak rájuk kellett adni a hosszú szoknyát, meg a halcsontos derekat, a hajukat divatosan fel kellett fésülni, a többit aztán bátran rájuk lehetett bizni. *) Herczeg Ferencznek a »Gyurkovics-leányok* czimű köteléből. A rendkivül díszes kiállítású könyv kapható Krimmer Vilmos szegzárdi könyvkereskedőnél. Ára: 1 frt 50 kr. Eltalálták magukról. Arczukon a gyermekes dévajság kifejezése magától változott át kaczórsággá, a fiatal embert nem szólították többé bácsinak, hanem hallja magának, a kis kertjükkel meg a búbos galambjaikkal annyit sem törődnek többé, mint a fületlen gombbal. A búbos galambokat, az iskola-nónéktől kapott szentképekkel és szorgalmi czódulákkal egyetemben a kisebb Gyurkovics-leányok örökölték, az újdonsült nagyleány pedig menyecskenónjótől átvette a tánezrend- és kotillonjelvóny-gyűjtemónyt. Gyurkovics Katinkát egészen tizenhat éves koráig Katiczának hívták, ekkor az édes anyja, menyecske-leánya előterjesztésére, a parasztos Ka- ticza név helyett a mágnásos hangzású Katinka nevet adományozta neki. Katicza-Katinka különben éppen olyan hosszú, csinos és kaczór volt, mint a többi Gyurkovics-leány, tánczolni is fölségesen tudott, bár sohasem volt tánezmestere. Az utóbbi körülmény megint a mellett bizonyít, hogy a bácstamási gyermekszobában, a cziczázáson kívül, egyébbel is foglalkoztak. Katinka annyiban nevezetesség-számba ment a családjában, hogy nem fekete volt, hanem szőke. Eredetileg ő is feketének indult talán, — a szemöldöke meg a szeme, mint a mi riportereink mondanák : feketeség dolgában nem hagyott hátra kívánni valót, az arezbőre is inkább barnás volt, — hanem a vastag haja olyan aranyszőke volt, mint ama bi- zanczi - császárné haja, a kinek a kevély arczképóbe valamikor szerelmes voltam és akinek a nevére —■
